„Olvasás közben feje gyakran előrebukott, s
beleütközött a gyertyákba: pamut hálósipkája
ilyenkor azonnal lángra kapott, és lángolni
kezdett a fején.”
(7.)
Leltár szerint
annyi nem kell
most már,
sem ebből, sem abból, ki fölmerülhet.
Ha csipetnyi soványabbal traktál,
elég nekem asztalomnál az ünnep.
Az élet, mint zsírfolt az abroszon,
napok avas hasonlatába fülled.
Reggeltől estig folyton dolgozom,
későn fekszem, és hajnalban fölkelek.
Éppen ennyi egy létezésnyi nyom,
amennyi futólag látható lehet,
kivárhatom, míg fakóvá kopik
az évekbe csomagolt emlékezet.
Vagy más úton jut el a lényegig,
ha tanítok, vagy lényem buszon lötyög,
sosem úgy, hogy az egész jólesik,
csak arasznyival a féligség fölött,
s véletlenül, úgy villanásnyira,
ahogyan kiáll a
szellemből a szög,
éppen mintha a vénség lenne fa,
kiverve esztendők sündisznóival;
tükörben gyorsan száradó pofa:
kevesebb simaság, egyre több a var.
Minden reggel romlandóbb arc vagyok:
borotvakrémembe múmiát csavar
ujjam, így kenek képemre habot.
Szó sincs arról, hogy elölről kezdeném,
e látványtól kevéssé borzadok:
fogyjon csak, ha végképp erre nyílt remény,
s akiből egyre kevesebbje van:
viselne engem. Ne úgy, mint kezdetén.
(8.)
Az esti roncsból tákolom magam
össze, félve, hogy valamit felejtek,
s kimarad egy-két ébredés-futam.
Az óra addig is maradhat veszteg,
míg összeállok, anyaggá válok,
hogy fölvehessem a napi keresztet.
Tokozódnak a benőtt szilánkok,
a koponyámban macskajaj dorombol,
nedvedzik a bor vájta szem-árok.
Eső esik az ilyen hajnalokból,
sóssága nyelvem hegyére csusszan:
valahogy így kezdődik a napok-tor:
egyik temeti másikát. Ujjam
tévesen naptáram érdesén matat:
reggelem kapálódzik a sorban.
A legjobb megoldás kijátszás alatt,
s még kétséges, hogyan folyjon tovább,
ha kezdésre rászánta magát, a nap.
Latolva egyik-másik oldalát:
mi lesz ma? Vánszorgás vagy szökdécselés?
Majd eldönti az érszűkülte láb.
És a frontok. És a forgókban a mész.
Loccsannak a vénség hullámai,
minden megúszott nap más időnyerés.
S amíg egy életmód darabjai
összerakják az újabb délutánit:
föl és alá ül bennem valaki,
gyakorolja a szétesést hazáig,
cipője résén belottyan a zagy,
decembere télikabátja ázik.
