×

Fekete J. József: POST – Szentkuthy Miklós és művei

Sáfrány Attila

2006 // 01
Fekete J. József legújabb tanulmánykötete eddigi munkássága megkoronázása. Összegző célzatú a könyv. Ezt a szándékot igazolja, hogy a szerző által „karcsúnak” nevezett, korábbi három Szentkuthy-kötetéből egyes írások szinte változatlanul kerültek át a POST-ba, az ilyenkor elkerülhetetlen finomításokkal, kisebb szerkezeti átalakításokkal, törlésekkel és hozzáírásokkal.

Fekete J. József nemcsak a múlt század nagy írójelenségének avatott kritikusa, hanem az olvasás-írás rejtelmeit taglaló esszéíró; a vajdasági magyar irodalmi termés értékelője; a kortárs magyar irodalom javára kitekintő irodalomtudós; és nem utolsósorban naplóíró. Lemúriában nem múlik az idő című kötetével újabban szépíróként is bemutatkozott az olvasóknak. E mögött a sokoldalúság mögött azonban óriás-árnyékként emelkedik ki szellemi elhivatottságának központi alakja, olvasói „szerelmének” tárgya: maga Szentkuthy.

Elköteleződése olyan mély, hogy sokoldalú munkássága akár az írógéniusz alkotó művészetének tükrözéseként is szemlélhető. Kritikusaként értelmezve és értékelve tükrözi őt vissza, naplóíróként s újabban prózaíróként az alkotói személyiséghez hasonulva teszi ugyanezt. A Lemúriában nem múlik az idő esszéként is olvasható kisprózái például nem csupán önreflexiós hajlandóságukkal, hanem a bennük feszülő erotizmussal és intellektualizmussal is a jól ismert szentkuthys vonásokra emlékeztetnek. Más szempontból is a „hasonulás” jegyeire ismerhetünk. Az íróóriás katalogizálószenvedélyét, teljességre törekvő attitűdjét juttathatja eszünkbe Fekete J. József kritikusi lelkiismeretessége, aki jó szokásához híven – s jelenleg egyedüliként – a kortárs vajdasági magyar irodalom minden figyelemre érdemes irodalmi termékével kapcsolatban megnyilatkozik.

A fölsoroltak szemléletes példái annak, hogy az iránta érzett olvasói „szerelemnek” köszönhetően miként költözhet egy szerző egy másik szerző munkásságába úgy, hogy az epigonságnak halvány gyanúja se merülhessen föl. Szentkuthyval foglalkozni műveinek énre irányultsága, ezen életre szóló elköteleződés hiányában nem is volna érdemes. Mindennél beszédesebben vallanak erről a döntésről a szerző szavai az előszóban: „Halálom lesz ez az egyetlen téma, ez az egyetlen stílus.”

A könyv legfőbb erénye, hogy ezt az olvasói „szerelmet” nemcsak magában hordozza, hanem kisugározni is képes. A még járatlan olvasóban észrevétlenül elülteti a kíváncsiságot és a szeretetet, a Szentkuthyval már „megfertőződött” olvasó számára pedig a szellemi utazás kalandját nyújtja.

Joggal vetődhet föl a kérdés, hogy az elkápráztatottság nem veszélyezteti-e a tárgyilagos értékelés követelményét. Valószínűleg ez jelenthette a legnagyobb kihívást. A kötetnek a szerző munkanaplójából kiemelt előszava jól érzékelteti az ellentétek szorításában való vergődést. Fekete J. József itt a következő megállapításra jut: „...ezekről a művekről nem az irodalomértés pesszimizmusába fúló inprecíz álfogalmakat, szótotemeket görgető elvontsággal, hanem az egyedüli lehetséges módon lehet beszélni, amit ezek a művek meg is kívánnak, el is várnak: mítosszal, pátosszal, hisztériával. S részletekkel.” A kötetet olvasva kiderül, hogy Fekete J. Józsefnek sikerült rátalálnia a középútra az átlelkesült közelség és a mértéktartó távolság két szélsősége között, miként arról is megbizonyosodhatunk, hogy meglelte azt a sajátos, egyedi hangot, amellyel Szentkuthyról hitelesen lehet szólni. Mindezeket egyébként már előbbi köteteiben kimunkálta.

A könyv alcíme is jelzi, hogy a POST szerzője számára a művekkel egyenrangúan fontos téma az író személyisége. Fekete J. József nem törekszik tetszetős végkövetkeztetések, „tudástotemek” megfogalmazására, hanem megelégszik az író munkásságának katalógusszerű, de beható ábrázolásával, és ami az iménti követelményből elkerülhetetlenül adódik, tetemes helyet szán az alkotófenomén bemutatásának. A könyv ezen egymással párhuzamosan futó kettős törekvésében, érthetően a Prae-re és a Szent Orpheusz Breviáriumára helyezett hangsúllyal, egyrészt tájékozódhatunk az író munkásságáról, első művétől, a Barokk Róberttől kezdve utolsó, befejezetlen művéig, az Eurydike nyomában-ig; másrészt élethű portrét kapunk személyiségéről, gyermekkorától kezdve öregkoráig, a tanárembertől a művészi géniuszig, az imádottól a szeretőig. Itt megjegyzendő, hogy sokoldalú, beskatulyázhatatlan szelleméből következőleg Szentkuthy nem volt egyirányúan áttekinthető alkotói egyéniség. Egyszerre mindig több művön dolgozott, s jellemében a tanárt és az írót, a bohóckodó színészt és a csöndben imádkozó embert, a szeretőt és a férjet, az erkölcsöst és az ördögit nem lehetett különválasztani. Mindezek szétszakíthatatlanul, egymásba rétegeződve léteztek benne.

Ez a Szentkuthynál alapvető fontosságú egymásba rétegeződés magától értetődő választásként tárja elénk Fekete J. kötetének hangzatos címét, a POST-ot. Az írógéniusz egész alkotó művészete a prae-állapot jegyében zajlott: minden műve egy-egy nyitány volt, az ősállapot egységérzékelésének közvetítési kísérlete, a valóság folytonos újrastrukturálása. Erre a prae-állapotra az elkötelezett kritikus autentikus válaszaként a post-állapot kínálja magát, hiszen abban az időn túli világban, amelyben a nagy író élt és alkotott kora Orpheuszaként, ott a kezdet és a vég, a Prae és a Post is szükségképpen egymásba csúszva létezik. Szentkuthy művészetének örökös, véglegesült nyitányára ezért a kritikus lezárhatatlan, mindig megújuló öszszegzése a harmonizáló válasz, a folytonos újrastrukturálásra az egyéni megértés és a személyes megélés belsőleg megszilárdult elrendeződése, az állandósult egységérzetre pedig a sokaságba, a részletekbe való örömteli belefeledkezés.

(Forum Könyvkiadó, 2005)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben