×

Álom egy kolozsvári Solveig-házról

Jancsó Béla és Buday György barátsága, 2. rész

Cseke Péter

2006 // 01
Buday György az Erdélyi Fiatalok tükrében

Debreczeni László vallomásaiból tudjuk, hogy a Bethlen Gábor Kör szegedi újjáélesztése után Jancsó Béla azzal az elhatározással tért vissza Erdélybe, hogy „megszervezi a fiatal értelmiségiek összefogását, megkezdi a főiskolások öntudatosítását. Hiszen a kisebbségi életkörülmények között felnőtt, közéleti tekintetben magára hagyott ifjúságnak a maga kezébe kellett már vennie sorsa irányítását; új szellemű – romantikától, délibábkergetéstől és tehetetlenségtől mentes – vezetőket kellett kinevelnie a kisebbségi közélet számára.”24 Debreczeni úgy emlékezett, hogy László Dezsőt és őt 1929 nyarán avatta be Jancsó a lapindítás tervébe. Balogh Edgárnak írt 1930. február 23-i levelében ezt Jancsó is megerősíti: „a nyáron […] László Dezsővel beszélgetve felmerült bennünk az a terv, hogy az új magyar ideológiai és egy szociálisabb öntudatú belső demokrácia ifjúsági kialakítására kellene egy lapot csinálnunk, mely egyszersmind – a Székely Társasághoz hasonló szereppel – a különböző itteni egyetemen levőket összefogva egy országos egyesületet pótolna, s amely az összes új magyar ideológiájú fiatalokkal, elsősorban veletek és az Új Magyar Földdel is állandó kapcsolatot teremtene.”

Minthogy Jancsó nem mozdult ki Kolozsvárról, a Budapesten gyakorta megforduló Budaynak köszönheti, hogy már az Erdélyi Fiatalok megindítása előtt felvehette a kapcsolatot a Bartha Miklós Társasággal, majd pedig a Sarlóval. Attól kezdve már a Jancsóé a kezdeményező szerep. Mindenről tudni akar, ami másutt az ifjúsági munkát eredményessé teszi, hogy hatékonyabban tudatosíthassa az erdélyi teendőket. Mint a Balogh Edgárnak írottakból is kitűnik, eleve úgy akarta elindítani az Erdélyi Fiatalok mozgalmát, hogy miközben a különböző felekezetekhez tartozó kolozsvári diákegyesületek vezetőivel egyezteti közös célkitűzéseiket, összehangolja törekvéseiket az egyetemes magyar ifjúság stratégiai elképzeléseivel is. Ezt különösképpen Fábián Dániel méltányolta, aki szintén az organikus fejlődés, a szintetikus egység híve volt; fontosnak tartotta, hogy az erdélyi fiatalság is a saját adottságaiból és lelkiségéből építse ki a maga ideológiáját, mert csak így játszhat szerepet „az új magyar generáció gondolkodásában”.25

E kérdések tisztázására aligha lehetett alkalmas önmagában a levelezés; személyes találkozásokra, élő eszmecserékre is szükség volt. Ezért szorgalmazza Jancsó, hogy Buday, Fábián, Balogh Edgár mielőbb „jöjjön le” Erdélybe, ismertessék programjaikat és kiadványaikat. Már az első levélváltás után (július 24-én) felveti Fábiánnak, hogy ősz elejére várja Kolozsvárra. Aztán megismétli kérését augusztus 27-én, szeptember 8-án, november 7-én, november 14-én, november 18-án, november 27-én – hogy december 15-én megköszönhesse látogatását. Balogh Edgárt – aki az „új nemzedék új ideológiájának erdélyi harcosaként” tartotta számon Jancsó Bélát – Fábián Dánielnek kellett volna „lehoznia” Kolozsvárra. (Egyébként a kolozsvári látogatása hatására írta meg Fábián Dániel a maga programcikkét [Az erdélyi magyar ifjúság feladata a kisebbségi autonómia területén] az induló folyóirat első számába. A szerkesztőségi bevezető szerint „a haladó szellemű magyarországi fiatalság egyik vezérének” iránymutató gondolataira vissza akartak térni. Balogh Edgárnak a faluszámban megjelent A regösjárástól a szociográfiai intézetig című írását ezekkel a sorokkal ajánlotta erdélyi nemzedéktársai figyelmébe a szerkesztő: „B. E. a felvidéki magyar diákmozgalmak megindítója, a pozsonyi Sarló kezdeményezte az 1928 májusában tartott budapesti Ady-ünnepséget, mely a haladó magyar ifjúság első egyetemes kézfogása volt. A Sarló-mozgalom dolgozta ki a kisebbségi magyar ifjúság világszemléletének alapjait, s örömmel tölt el minket, hogy az első Erdélybe írott felvidéki magyar fiatal-cikket éppen a mozgalom vezetője küldte be hozzánk.”26)

„Reméltem egy darabig – olvasható a Budaynak küldött, 1929. augusztus 18-án kelt Jancsó-levélben –, hogy az Ifjúsági Keresztyén Egyesület tordatúri főiskolás konferenciájára június végén lejössz – László Dezső írt is neked ez irányban, megkaptad levelét? Feltétlenül ezt kellene megtenned még az ősz folyamán, mondjuk, október második felében, vagy pedig aztán karácsony után, amikor is az IKÉ-ben előadást is tarthatnál. […] Magamról nem sokat írhatok. Töméntelen dolgom volt egész évben; két-három embernek való munka.” Buday sem végzett ennél kevesebbet. Gyakran feljár Pestre, szervezi a tanyakutató mozgalmat, irányítja a Bethlen Gábor Kör munkáját – a fiatalok közt már nagyon sok komoly és értékes embere van, „de nem érettek még arra, hogy magukra maradjanak” –, előadásokat tart a munkások körében, kivédi az életét megkeserítő sajtótámadásokat, szövetségeseket keres célkitűzéseihez. „Megírtam ezt is, mert tudom, hogy Te is foglalkozol ilyen gondolattal odahaza: új középosztályt kitermelni az iparosságból.” Jancsó akkoriban a Székelyek Kolozsvári Társaságának ifjúsági tagozatát vezette, amelynek fő célkitűzése volt a tehetséggondozás. Nemcsak az ipari tanoncoké persze, hanem a Székelyföldről egyre nagyobb számban Kolozsvárra érkező – az egyetemet román nyelven végző – érettségizett fiataloké. Jó előiskola volt ez azok számára, akiket aztán Jancsó rövidesen bevont az Erdélyi Fiatalok mozgalmába.

Feltűnő, hogy a levelezésben nyomát sem leljük az 1930. január 18-án megjelent romániai magyar főiskolás lap előkészületeinek. Ez talán azzal függ össze, hogy Jancsó bízott Buday októberi hazajövetelében. „Nem tudom felfogni – fakad ki november 6-án –, hogy miért hallgatsz olyan következetesen. Nagyon kérlek, hogy mielőbb légy jó elküldeni a Hilscher füzetét és azonkívül, ha tudsz az agrár-settlementre vonatkozó cikkeket vagy egyéb hasonló témát, nevezd meg […], ui. hasonló témáról akarok egy hosszabb dolgot írni legközelebbről, és erre sürgősen kellenének ezek.” A kiemelés arra utal, hogy Jancsó már az Erdélyi Fiatalok első számában be akarta mutatni a Bethlen Gábor Kört – a Bartha Miklós Társaság és a Sarló munkájával együtt. A Fiatal magyarok rovat szerkesztőségi bevezetőjében ugyanis ezt olvashatjuk: „A magyarság mai helyzete a létfenntartás ösztönével sürgeti a magyar faj európai hivatásának átértékelését és a régi gondolkodásmódnak és világlátásnak a történelmi szükségszerűség követelte megváltozását. Lapunk számon akarja tartani a különböző körülmények között élő egyetemes magyar fiatalságnak minden olyan megnyilvánulását, melyben ennek az új magyar öntudatnak és világlátásnak a körvonalai bukkannak elő.”27
(A Bartha Miklós Társaság röpiratát, az Új Magyar Földet Bíró Sándor ismerteti, a Sarló programjáról és Vetés című folyóiratáról Mikó Imre ír, de olvashatunk a Szenteleky Kornél szerkesztésében napvilágot látó Vajdasági Írásról is.)

Buday 1929. november 14-én köszöni meg Jancsónak, hogy írni akar tanyamunkájukról. A hazalátogatást is szóba hozza: reméli, hogy még a tél folyamán sikerül. („Nem is képzeled, Béla, hogy éhezem a Veled való találkozást.”) Ígéri, hogy egyidejűleg küld majd Szentimreinek is egy sorozatot a kiadványaikból. „Nagy várakozással nézek különösen a Te cikked elé. Azt hiszem, tényleg érdemes volna a dolgot otthon is meghonosítani, különösen ha egy kis gárdát össze lehetne vele hozni.” Ha Jancsó írása nem készült is el az Erdélyi Fiatalok első számába – elkészült a júniusi faluszámba. Ám addigra már az Erdélyi Fiataloknak is alakulóban volt a maga falukutató munkacsapata, melynek vezetősége a nyári falutanulmányozás pályatételeit is kidolgozta.28 Így inspirálták egymást.

Jancsó sosem mozdult ki Kolozsvárról, Buday – nosztalgiája és gyakori fogadkozásai ellenére – sosem tért haza szülővárosába. A személyes találkozások hiánya időnként legfeljebb lazította, de nem lehetetlenítette el szellemi kapcsolatukat, példaértékű barátságukat. Mivel alapvető kérdésekben egyetértettek, ifjúságszervezői elképzeléseikben is hasonló gyakorlatot követtek. Erre utal egyébként mozgalmuk elnevezésének megválasztása is. Nem véletlen, hogy a harmincas évek elején az Erdélyi Fiatalok és a Szegedi Fiatalok szervezettségében mutatható ki a legtöbb közös vonás.

Csak tevékenységüknek helyszíne volt más, a munkásságukat fékező közegellenállás természete nem (sokban) különbözött. „Ma kaptam meg részletes leveledet, ami nagyon megörvendeztetett – olvasható az 1930. június 13-án érkezett Buday-levél aznapi visszajelzésében. – Őszintén elmondott nehézségeidet nagyon átérzem, hasonló kínlódásaim vannak nekem is.” Majd mintegy vigasztalásul hozzáfűzi: az Erdélyi Fiatalok hamarosan megjelenő faluszámába megírta cikkét a Bethlen Gábor Kör tanyamunkájáról.

A velős szemlecikk Budayék munkásságának korszakos jelentőségére hívja fel a figyelmet. Kimutatja, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület már az első világháború előtt próbálkozott a magyar settlement-mozgalom meghonosításával, megelőzve ezzel az 1913-ban létrehozott újpesti Főiskolai Szociális Telep működését. Jancsó utal a Bethlen Gábor Kör és a budapesti egyetem szociálpolitikai tanszékének kapcsolatára, majd kiemelten szól arról, hogy a Kör „valósággal korszakos munkába fogott akkor, amikor nagy koncepciójú és fáradhatatlan elnökének, Buday György jogszigorlónak vezetése alatt a magyar élet szociális problémái felé fordult, és az egyik legsúlyosabb magyar népproblémával, a tanyakérdéssel kezdett foglalkozni”. Az erdélyiek nem tudják – írja –, hogy az Alföldön közel másfél millió ember tanyákon él: közegészségügyi bajokkal, gazdasági nyomorúságban. A Szegeden tanuló – köztük szép számban erdélyi – diákok nemcsak szociográfiai és néprajzi felvételeket készítenek a tanyavilágról, de kiszállásaik során előadásokat is tartanak, közvetlen társadalmi segítséget is igyekeznek nyújtani. Az írás végkicsengése: „Ezzel a munkájával, célkitűzéseivel a szegedi Bethlen Gábor Kör méltón sorakozik a haladó magyar ifjúság legkiválóbb csoportjai: a Bartha Miklós Társaság és a Sarlósok mellé.”29 A lap novemberi számában, amikor A szegedi tanya problémáit ismerteti, elsősorban azokat a vonatkozásokat emeli ki Buday tanulmányából, amelyek a fiatal erdélyi falukutatók számára is relevánsak: „Fejtegetései lényege sok tekintetben a mi más helyzetünkben is fennáll. Okos világossága meggyőzővé teszi gondolatait. Nagy szüksége volna a mi most induló falumunkánknak is hasonló irányt jelölő műre.”30 (A „most induló falumunka” arra utal, hogy Balázs Ferenc, Debreczeni László és Demeter Béla akkoriban szervezte meg az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumát, amelynek célja hármas volt: a módszeres falukutatás tudományos alapismereteinek elsajátítása; a kutatások előkészítése, irányítása és kiértékelése; a megismert vidékeken a falusegítés megszervezése.)

A Bethlen Gábor Kör kiadásában megjelent Szegedi Kis Kalendáriumról ugyancsak Jancsó Béla ír a Fiatal magyarok rovatban. Kevesen tudják ma már, hogy az 1930. évi „kis naptárhoz” a népdalokat Bálint Sándor gyűjtötte, a rajzokat pedig Buday készítette. Jancsó úgy ajánlja a kolozsvári egyetemi hallgatók és főiskolások figyelmébe az artisztikus kiadványt, mint ami máris „egyik bizonysága és ízléses hirdetője” a Szeged környéki tanyamunkának. „Buday György – írja – nemcsak képzett társadalomtudós és nagy képességű szervező, de talán legelsősorban művész, ki grafikai munkával már VII. gimnazista korában feltűnt. E kis dalok ősi frissességét nagyon találó grafikai eszközökkel érzékeltette…”31

Az Erdélyből elszármazott szegedi diákok kis naptára attól kezdve minden évben esemény volt Kolozsváron. A levelezés szerint Jancsó Béla általában
80–100–130 példányt kért terjesztésre. „Ezúttal is gyönyörű, üde köntösben jelent meg – írja Debreczeni László az 1932-es kalendáriumról –, tele frissességgel, illattal, a fiatalság életerejének szimbólumaival. […] A naptári részen kívül ismét tartalmaz 12, jórészt kiadatlan, kottával ellátott parasztdalt és betyárnótát, melyeknek mindenike kedves, primitív rajzocskával, fejléccel van illusztrálva. A dalokat Salló György egyetemi hallgató gyűjtötte a kiskunhalasi tanyák között. A rajzok, valamint a kalendárium megtervezése – mint a megelőzőnél is – Buday György munkái, kit nem kell immár bemutatnunk.” „Finom kiállítása ellenére – folytatja Debreczeni – nem luxus” ez a könyvecske, mert „kenyeret, könyvet és tanulási lehetőséget biztosít sok reászoruló főiskolai hallgató számára, és egyben lehetővé teszi a tanyamozgalom munkájának folytatását.”32 Az 1934-es naptár hódmezővásárhelyi gyűjtésre épül (a későbbiek bukovinaira, gyomaira, körösfőire és dudarira) – ugyanazon célkitűzéssel „és Buday György ötletes rajzaival”.33

A későbbiekben Debreczeni többször is ír a fametsző Buday könyveiről, illetve felfelé ívelő művészi pályájának sikereiről. A szeged-alsóvárosi búcsút 1931-ben „képballadában”, képregényben megörökítő Boldogasszony búcsúja először száz számozott példányban jelent meg, és még abban az évben berobbant a könyvművészetbe. A száz példányból is jutott annyi Kolozsvárra – Jancsó Béla révén például Kósnak, Szentimreinek, Kacsó Sándornak, Dsidának, Debreczeninek… –, hogy utóbb, a második kiadás előkészítéséhez Buday egyet visszakérhessen belőlük. Debreczeni „a fehér-fekete virtuózaként” mutatja be Budayt, akinek „monumentalitása szinte rabul ejtő”. Ám nemcsak grafikus, hanem költő is. „Mély szociális érzékének” köszönhető, hogy lapjain „a szegények könnyei, özvegyek, árvák jajai keresnek megnyugvást”.34 Nem véletlen, hogy a Magyar Bibliophil Társaság az 1931. év három legszebb magyar könyve közé sorolta a kiadványt, mert miként Péter László az életmű lezárulása után megállapította: „E sorozatával Buday megtalálta művészi tevékenységének legsajátabb tárgyát, a népi kultúrát; egyéni műnemét, a fametszést; jellegzetes stílusát, a fekete és fehér kontrasztjának különleges élességét. Képei a népinek és a modernnek jellegzetes, csak rá jellemző ötvözetét valósítják meg.”35

Művészi önbizalmának megerősödése után Buday egyre nagyobb vállalkozásokba kezd. Ismeretes, hogy az Arany-balladákhoz készített metszeteit eleve az Erdélyi Fiataloknak szánta, csupán a dologi költségek megtérítését kérte. A lap akkor már súlyos anyagi gondokkal küszködött, Jancsó azonban eléri, hogy az Arany János balladái mégiscsak Erdélyben lásson napvilágot. Hogy ez miként történt, azt maga írta meg az Erdélyi Fiatalokban. Buday még a kötetet sem látta, amikor ezeket a sorokat olvashatta: „Rezignációval kevert örömmel vesszük kezünkbe ezt a pompás könyvet. A rezignációra megvan az okunk: ezt a könyvet Buday György eredetileg a mi kiadásunkban óhajtotta megjelentetni, de mi erre sok futkosással sem tudtuk az anyagi lehetőséget megteremteni. De őszinte az örömünk, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában mégis Erdélyben látott napvilágot ez a könyv, az erdélyi gyökerű művész hódolata Arany János szelleme előtt. Buday György grafikai fejlődését lapunk hasábjain állandóan nyomon követtük. Mégis újra és újra le kell írnunk a már obligátnak tetsző mondatot: minden új grafikájánál új meglepetés nekünk újabb és újabb elmélyülése, anyagán, a fán való egyre teljesebb uralma, magának egyre dúsabb és érettebb kifejezése. A grafika nagyon erdélyi műfaj, és nagyon erdélyi kifejezési anyag a fa. S nagyon erdélyi műfaj a ballada: a tragédiának preformált őse. A balladateremtő Arany János ebben Erdély lélekrokona, ezt egy kongeniális fiatal erdélyi grafikus most 19 fametszeten át nagyon meg tudta velünk éreztetni.”36 Amikor pedig ez a Buday-kötet is elnyeri a Magyar Bibliophil Társaság kitüntetését, az örömhírt Debreczeni László közli az erdélyi olvasókkal. A művész egyre nagyobb nyugati ismertségére és elismerésére utalva megjósolta: Buday „még sok-sok elismerést fog szerezni”. „Magának is, de nekünk is!”37

Pár évvel később a „süllyedő népi élet utolsó üzenetéről” értekezett a Székely népballadák második kiadása kapcsán. Ez a kiadás – az angol nyelvű után – már az 1937-es párizsi világkiállításra készült. Még Debreczeni sem sejtette, hogy a világkiállítás könyvművészeti nagydíja lesz a válasz a székely balladáskönyv üzenetére.38

Természetesen az Erdélyi Fiatalok nem foglalkozhatott Buday minden egyes művével. Ő pedig mindenekelőtt erdélyi visszhangra vágyott. Az 1935. május 12-i levelében szóba is hozza: bizony sokszor bosszankodott, hogy Jancsó nem mindig „reagál” grafikai lapjaira, könyvküldeményeire. „Most a legnagyobb meglepetéssel hallom, hogy egyszerűen meg sem kaptad őket. Mennyi minden veszhetett így el! Pedig sokszor személlyel küldtem, s biztosra vettem, hogy eljutottak Hozzád. […] Debreczeni Lacinak is szoktam küldözgetni egy-egy munkát, ő sem kapja meg őket?” Levelezésükben így is fellelhető a Buday-művek egész sorának genezise – 1937-ig. (A már említetteken kívül olvashatunk a Berczeli Anzelm-illusztrációkról, Arany Bor vitézéről, az Új élet kapujában című Karácsony Benő-regényhez készített fametszetekről, a sort folytatja a Walpurgis éjszakája, a Vak vezet világtalant, Az ember tragédiája, a Book of Ballads, A mi korunk Khimérái, a Nyíri és rétközi parasztmesék, Mauriac: Jézus élete, a Magyar parasztmesék...)

Ahogy Buday életét egyre inkább a művészi alkotó munka tölti ki, Jancsót annál inkább a kisebbségi élet belső építkezései foglalkoztatják. Miközben Buday körül kitágul a világ, Jancsó szellemi légszomjjal küszködik. Ráadásul egyre kétségbeesettebb leveleire nem kap választ Budaytól sem. (1934. szeptember 20.: „Már azt hittem, hogy elfelejtettetek, olyan rég nem kaptam hírt sem rólatok, levelet pedig a tél óta nem.” 1934. december 31.: „Nem nagyon érdemled meg, hogy hosszas, érthetetlen hallgatásod után még írjak, mégis megteszem; hogy valamennyieteknek boldog újesztendőt kívánjak.”) A kapcsolatok meglazulása törvényszerűen következett be: a szegedi tanyakutatók, hogy élményeik feldolgozásához nagyobb távlatot nyerjenek, európai tanulmányutakra indulnak; Buday „végérvényesen” művésszé válik. Jancsó pedig – helyzetéből adódóan – ott szeretné újrakötni a kapcsolatokat, ahol azt az erdélyi szükségletek a leginkább megkívánnák. „Nagyon kellene már egy-két összefoglaló cikk munkátokról a mai távlatból, aztán pedig egy-két módszertani cikk a tanyai szociográfia köréből – sürgeti a szeptember 20-i levélben. – Előbbire már rég ígéretet tettetek. Légy jó ezt kézbe venni, Gyurkám, az ígértet megírni, a többit megíratni, és legalább egyet okt. végére nekünk elküldeni.” Minthogy Budaynak éppen erre jutott a legkevesebb ideje, Jancsónak egészen 1935 májusáig kellett várnia a vastag borítékra, amely A Szegedi Fiatalok című tanulmányt is tartalmazta.39

Buday ekkor már maga is elérkezettnek látta az időt, hogy visszatekintsen az addig bejárt útra. Miért vállalta el – Jancsóék biztatására – a Bethlen Gábor Kör vezetését? A diákmozgalomból miként lett tudomány („szociográfia, gazdaságpolitika, karakterológia, folklór”) és művészet? Úgy látja: országosan ismert eredményeiket döntő módon annak köszönhetik, hogy 1) „nem a nagyváros elszigeteltségében, pusztán teoretikus megfontolások alapján” dolgoztak, 2) megismerkedtek és azonosultak „a magyar nép nagy tömegei szomorú sorsával”, 3) „a legkétségbeejtőbb és legfelejthetetlenebb személyes élmények és közvetlen találkozások hatására alakult ki” tudományos érdeklődésük, illetve művészi felfogásuk. A kezdeti közös élményekből, közös érdeklődésből kiindulva valamennyien „az egészségesebb struktúrájú magyar jövő” formáját keresik.40 „Nehéz és küzdelmes évek voltak ezek, amíg ideérkeztünk – írja 1935. május 12-i hosszú levelében –, de kezdve a diák-egyesületesditől egészen a magyar szellemi élet vadaskertjének portyázásáig nagyon sokat láttam, és emberismeretre, sok élményre tettem szert, és kellett ezt csinálnom, erre rendeltettem, és magam is fejlődtem időközben. Most olyan fura, hogy akaratlanul és szokásomtól eltérően múlt időbe tettem ezeket a dolgokat…”

Nyolcvanadik születésnapján az iránt érdeklődtek Budaytól – idézi fel az epizódot Sárközi Mátyás –: őriz-e vázlatokat élete erdélyi korszakából. A kérdező legnagyobb meglepetésére a mester nyomban előkeresett egy kis vöröskréta tájképet, és arról beszélt, hogy gimnazista korában a fekete, a vörös és a kék volt a kedvenc színe. Kuncz Aladár tanácsolta először, hogy próbálkozzék a fametszéssel… Sárközi arról is tud, hogy a nyolcvanas évek végén előkerült Budaynak egy 1924-ből származó tusrajza. Egyik leányismerőse emlékkönyvében örökítette meg a kolozsvári református kollégiumot és a Farkas utcai templomot. A lírai képaláírásban ez olvasható: „hiszem, hogy visszajövök megpihenni egyetlen, bolond ifjúságunk emlékénél, az öreg, színes, édes ki Farkas utcánknál…”41

Több mint fél évszázados angliai „tartózkodása” idején csak az életkörülményei változtak meg Budaynak – „ihlető anyaga” ugyanaz maradt. Pontosabban: az szélesedett „nemzetfelettivé”. Az organikus építkezés útját járta: „Minden egyes állomás magában hordja mindazt, ami megelőzte, és az előjelét mindannak, ami utána következik.”42

Jegyzetek

1Buday György: Életemről, művészetemről. In Buday György fametszetei. Magyar Helikon, Bp., 1970, 15–28.

2Kántor Lajos: Buday György balladája. Katalógusszöveg a Korunk Galéria 165. kiállításához. Kolozsvár, 1981. október.

3Lengyel András: Buday György és Kós Károly. Az Erdélyi Szépmíves Céh történetéhez. Tiszatáj, 1982. 4. 105–116.

4Buday György: Kós Károly az erdélyi képzőművészetben. Ifjú Erdély, 1924. 10. 10–12.

5Kós Károly: Új Arany-illusztrációk. In Kós Károly művészete. A képeket válogatta, a kísérőtanulmányt írta és a kötetet szerkesztette Sas Péter. Noran, Bp., 2004, 67–72.

6Vö. Cseke Péter: Háttérrajz egy Kós-portréhoz. In Cs. P.: Vigyázó torony. Beszélgetések Debreczeni Lászlóval. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1995, 58–87.

7Mikó Imre: Jancsó Béla irodalmi hagyatéka. In J. B.: Irodalom és közélet. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1873, 5–28.

8Lengyel András: Buday György és az Erdélyi Fiatalok. In L. A.: Útkeresések. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1994, 217–229.

9Jancsó Béla: Buday György képkiállítása. Újság, 1924. július 6.

10Sz. Weress Jolán: A székely népballadák mester-illusztrátora pályafutásáról beszél. Ellenzék, 1935. október 27.

11Buday György: i. m. I. h.

12Péter László: Buday György (1907–1990). Néprajzi Hírek, 1990. 3–4. 108–111.

13Idézi Lengyel András in Buday Györgyről, születésének 80. évfordulóján. Tiszatáj, 1987. 4. 67–71.

14Ortutay Gyula: Bevezető. In Buday György fametszetei. 7–12.

15Ferenczi Attila: A fametsző ifjúsága. Magyar Napló, 1993. szeptember 3.

16Lengyel András: Buday György halálára. Forrás, 1990. 12.

17Ferenczi Attila: i. m. I. h.

18Mikó Imre: i. m. I. h.

19Uo.

20Lengyel András: i. m. I. h.

21Sz. Weress Jolán: i. m. I. h.

22Uő.: Buday György és az Erdélyi Fiatalok. I. h.

23Uo.

24Cseke Péter: Akiket igazolt az idő. In Cs. P.: Vigyázó torony. 11.

25Vö. Fábián Dániel levele Jancsó Bélának. Budapest, 1929. augusztus 30.

26Erdélyi Fiatalok, 1930. 6. 82.

27Fiatal magyarok. Erdélyi Fiatalok, 1930. 1. 10.

28Hogyan tanulmányozzam a falu életét? Az Erdélyi Fiatalok pályatételei. Erdélyi Fiatalok, 1930. 6. 91–94.

29Jancsó Béla: A szegedi Bethlen Gábor Kör tanyamunkája. Erdélyi Fiatalok, 1930. 6. 97–98.

30Uő.: A szegedi tanya problémái. Erdélyi Fiatalok, 1930. 8. 139–140.

31Uő.: Szegedi Kis Kalendárium az 1930. évre. Erdélyi Fiatalok, 1930. 8. 137–138.

32Debreczeni László: Szegedi Kis Kalendárium 1932. Erdélyi Fiatalok, 1932. 1–2. 22.

33Nagy Ernő: Szegedi Kis Kalendárium 1934. Erdélyi Fiatalok, 1934. I. negyed, 35.

34Debreczeni László: Boldogasszony búcsúja. Erdélyi Fiatalok, 1932. 3–4. 59–60.

35Péter László: Buday György (1907–1990). Néprajzi Hírek, 1990. 3–4. 108–111.

36Jancsó Béla: Arany János balladái Buday György képeivel. Erdélyi Fiatalok, 1933. II. negyed, 59.

37dl.[Debreczeni László]: Buday György kitüntetése. Erdélyi Fiatalok, 1933. IV. negyed, 105.

38Uő.: Székely népballadák. Erdélyi Fiatalok. 1937. II. 26.

39Dr. Buday György: A Szegedi Fiatalok. Erdélyi Fiatalok, 1935. III. negyed, 96–99.

40Uo.

41Sárközi Mátyás: Buday György angliai évei. Korunk, 2004. 4. 99–101.

42Buday György: i. m. I. h.

A kutatás idején a szerző az Arany János Közalapítvány támogatásában részesült.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben