Egymás nélkül semmit; Néma jelszóra hirtelen

Egymás nélkül semmit
Parancs János-variáció

Van napi-, belső és felsőbb parancs,
a szó csontmezők fölött átsuhanó káprázata.
Nincsenek gyakorlati célok, és nincs menekvés,
csak: legyen meg a mindennapi, külön akarata!

Másképpen nincs mód, talán így sem, kitörni.
Vergődik, akár a dolgok mélyén az iszapos homály.
Árnyképe annak, amit az az egy és oszthatatlan,
az eredendő lehetőség végül önmagába zár.

Nosztalgiázó, torz okfejtések helyett
szétszórja magát a szélben, felhőkkel legyint.
Szertartása profán és kellően céltalan,
mint a pokol Blaise Cendrars úr szerint.

Mutató nélküli karóra az ajándéka, hozzá
agyagkorsó, rézpénz, porhű árnyak, némi epifánia.
A fuldokló-felfénylő kegytárgyak közül kilépve
„jó, hogy eljöttél, hogy itt vagy karnyújtásnyira”.

Bármi is történik, nem történt végleges –
szoros textúrába szőve, ím, a túlélési terv.
A vers egyszerre emlékszik és emlék,
hiszen egymás nélkül semmit sem ér a nyelv.




Néma jelszóra hirtelen
Fodor András-variáció

Csak az út sejti, hová megyünk.
Tüskesövény, virágzó leander, fukszia;
néma jelszóra hirtelen újraéled
Buzsák, a Bajkál vagy Andalúzia.

Messziről messzire, azután megint vissza.
Amit a világ ma belőled láthat,
szándékok, eszmék és taktikák közt is
bevégzett őrző-védő szellemi szolgálat.

A valószínűtlen valót itt és utólag
tanulni lehet, megismerni nem.
A kézírással lerótt tartozás ki-sem-hűlt helyén
macskakaparásnyi történelem.

Ezt éljük most, kábán, össze se nézve.
Nyugodj meg! Tied az idő.
Magánterület, mondják, el a kezekkel!,
de mint Vietnam, számonkérhető.

Már amit nem tüntettek el a hisztériák.
Ami megmaradt, már csak kis éji zen.
Hangok torlaszába ütközik, eléd is hull
himnusztöredéknek Stockhausen.

Néma jelszóra hirtelen, hisz hallhatod,
nincs több fütty a lassú vonaton,
elhallgat a nádas, elhallgat a hullám,
– – – szívedig ér a Balaton – – –