Szomorún és boldogan; Úrvacsora előtt; Dal az örök Herceghez

Szomorún és boldogan

Gazdag létemért
áldlak, Uram!
Nem múlok el már
nyomorúan.

Világod láttam
portól
a csillagokig,
láttam:
egy emberben
ezer lakik,
s minden egy ember
mégis
egy ember,
keresztekkel verve
és kegyelemmel.

Aki ma vőlegény,
holnap tán
gyilkos.
Mind más,
nem is hajaz
Rogozsinhoz.
De mind Rogozsin ő
s a fordítottja.
S ó,
hány alakban
vérzik el Szonja!

S hány alakban boldog
Pierre Bezuhov,
legyőzve
magában
minden Napoleont!
És hány alakban
boldogtalan!
Sokszívűnek
alkottál
minket, Uram!

Gazdag létemért
áldlak,
Uram –
áldalak
szomorún
és boldogan.

(UTÓDAL)

(A békának
csak egy szíve van,
azzal kuruttyol,
él
jajtalan,
ha fölfújják is,
boldog
talán,
s a többi békának
sosem talány.)

Úrvacsora előtt

Uram, a ficánkot abbahagyom.
Ringatózz te csak a nádas tavon,
én szákodban még pipálok párat,
s te add meg módját úrvacsorádnak.

A hagymát apróra vágd – késed éles.
Csípős paprikát adj csemegéhez,
de kétszer: másodszor, mikor megrottyan,
sót bele – ússzam a vörös habokban.

A zsírját le ne szedd – sok úgysem lenne.
Aztán hadd szálljak a végtelenbe,
csak még az áldást várom meg, aztán…
No, aztán! Te tudod, mi jöhet aztán.

Dal az örök Herceghez

Voltam én, voltam lelkes fiúcska,
akinek szívén macskák deleltek,
s egyre többet botlom, néha-néha
korcsmákban kötök ki –
jó Krisztus herceg.

Kattog az idők kereke, ócska
fogócskát játszunk mókuskeréken,
de nem jobb az sem, a hinta-palinta,
jó Krisztus Herceg –
bocsáss meg nékem.

Szeretném még lelkes ezer évig
jövőjét tudni mái gyerekeknek,
ha lehetséges (csak úgy félig!)
biztosíts róla,
jó Krisztus Herceg.

Én sokat vétettem és pazaroltam,
a tálentumokat elástam mélyre,
pár sestertiust ha megspóroltam,
jó Krisztus Herceg –
bocsáss meg érte.

Ám ez a sestertius legyen övék,
s ezer évig is pengjen pengve,
jöjjön, ó, jöjjön sok új nemzedék,
s igyon tósztot
az örök Hercegre
(s aki ezt kívánja – Kiss Benedekre).