Levéltöredék
Szepesi Attilának
késő alkonyi órán örvénylő cigaretta-
füstben míg az ablakodon túl messze világít
lámpád fénye barátom elképzellek amint épp
Hölderlin-sorokat mormolsz vagy Bach muzsikáját
hallgatod elrévülten kortyolsz néha borodból
s régi madárröptű tavaszok mustillatu őszök
fényei villannak föl előtted távoli tájak
képei úsznak elő az időből azúr-egü Hellász
zord kaukázusi bércek weimari görbe kis utcák
pásztorok és költők idegenként is rokon arca
rend ritmus zene lesz mind fürge tollad alól új
énekként csordulva papírra míg a derengő
hóra sötétség korma szitál kint s görcsbefagyottan
fák markolnak mélyen a földbe szivós gyökerekkel
Óbuda Aquincum kövein szél jár botologva
s olykor egy eltévedt csapzott kóbor kutya vakkant
Kokoschka: Téli táj
Hóborított csúcsok fölött rézvörös napkorong világít,
narancsszín derengésbe vonva a fák ezüstös koronáit.
A völgyi úton szán suhan, előtte kutya fut csaholva,
szikrázó lópatkók nyomán félholdak vésődnek a hóra.
Kétfelől elrohan a táj: karcsú fenyők és csontváz bokrok,
remegő huzalaival a fölmeredő sürgönyoszlop;
tovatűnnek álomba-dermedt szántóföldek, tágas kaszálók,
amint fölöttük szél süvít, gyöngyszilánkos zúzmara szállong.
S mintha utasai mi volnánk, a kitáruló végtelenbe
velünk röpülne az a szán, s a távol gyermekkor üzenne
és hívogatna egyre messzebb, fölmutatva rejtett csodáit…
Siklunk havas csúcsok között. Rézvörös napkorong világít.
Somogyi dal
Somogy szülőföld
kék párafátyol
elföd előlem
bújtat a távol
de éjszakánként
madárzsivajból
nyírsuhogásból
álmom kirajzol
varázsol elém
borókás lankát
holdsütött völgyet
patak szalagját
s hallani vélem
ért makkot ejtő
tölgyekkel zúg egy
hajdani erdő
s mágneserővel
hívogat egyre
zsombékos berkek
zöld tiszta csendje
zselici dombok
íves hajlása
Kapos ezüstje
napszőke Dráva
s Csurgó és Nikla
Vízvár Háromfa
harangja szólít
zuhogva-bongva
