Kristály dér
Csoóri Sándornak, levél
s miegymás helyett
Még jól megvagyok a nagy kövér varjakkal itt,
lenn, Újpalotán, lásd, szemem nem ássák, míg lábam
a saját síromba lógatom fütyörészve. Van köztük
néhány megveszekedett is ezen a hajnalon,
fejét oldalt billenti, lám, az a nyeszlett, úgy figyel,
szurokcsepp-szeme szinte beleradaroz szívembe:
Mi lehet ott?
Pedig csupán a már kezdetben meglévő törvények szerint
kiteregetve minden, nem rejtegetünk semmit szem elől,
ami haszonnal lehet.
Most fölszáll a sereg, elfelé eveznek,
tán le a Dunára, leöblíteni ezt a tikkadt fél-januárt már,
vagy odébb, a Donhoz? Annyi mindenünk kerekedett teljes egésszé,
de az még hátra, ami amforaszerűen
nem tölthető tele egyszer s mindenkorra:
az örökkévaló élet s az átmenetire szabott halál.
Zuhan a kristály dér árfolyama, homokként mérik a szót is,
halovány krisztusok hullnak a keresztről,
karolatlanok a pieták, marasztal egyre nagyobb erővel
a föld is, húz, tépi a rongyos lábat – aj,
hányféle szabadesésben kelletik mégis állva maradni!
Csupán a fájdalom, mely újból és újból kiegészülhet, Sándor,
és úgy föl-fölindulnak az emberi dolgok ilyen gyarapításra…!
Tán büröklét iszik és kacsint Szókratész felé a férfi:
Te, vén bábája a gondolatoknak, hát merre gurult el az igazság
téged szánó szánalmas athéni bírák lábai között?
Jó tudni, hogy gúzsból lett az erőtlen gally száraz tüzelővé,
és így lesz tavaszra is, mikor már nem lesz sötét és oly süket
a mellkas, akár egy évek óta levél nélkül didergő postaláda.
Kelet felé
Most már akár abba is hagyhatnám.
Kazalnyi évvel állok szemközt az ablaknál.
Idelátszik az egyetlen igaz, mit megéltem –
pontosan rótt üzenet minden falevélen.
Ez az okos rend, e biztonságtudat
szánja lármafák közt elszállt ifjúságomat,
melyben az emberi rendre tettem mindent
a semmiből. De ettől az ősz is eltekintett.
És hittem a tavaszért elszálló minden levelének.
Szolgaságban a vitézi ének sem él meg.
Asztagnyi évvel, meg egy ablakkal szemben.
Omlásban lecsupáltan minden, amerre mentem.
Most ím, elindulok némán vissza az örök Keletre.
Nyelvem alatt szavak. Szívem fekete keretben.
Bő rokolyás fák várnak már egy narancsligetben.
Csak tengerszemek látják – miért mennyivel fizettem.
