×

Irodalomról és történelemről

N. Pál József: „A megtartók jöjjenek…”

Borbándi Gyula

2005 // 10
A fenti cím nem az én leleményem, hanem a mű szerzőjétől való, aki új kötetének hátsó borítóján azzal vezeti be tanulmányokból és cikkekből összeállított könyve rövid tájékoztatóját, hogy „irodalmunkról s történelmünkről beszélnek ezek az írások”, és mint az előszó végén megjegyzi, „az irodalom s a történelem »magyarosan« összeforrt-összefonódott kötelén egyensúlyozgatva” készültek.

E könyvismertetés írója a szerzőt immár majd másfél évtizede ismeri, de ez az ismeretség nagyrészt merőben csak alkalmi találkozásokból, rövid együttlétekből, röpke beszélgetésekből állt. Abból a körülményből, hogy N. Pál Józseffel hol, kikkel együtt, milyen alkalmakból jöttem össze, csak arra a következtetésre juthattam, hogy hasonlóan gondolkodunk, rokon az érdeklődésünk, és majd azonos az a baráti kör, amelyben mozgunk. A „mozgás” szó az én esetemben alighanem túlzás, hiszen külföldön élvén csak időnként van arra lehetőségem.

N. Pál Józsefet kezdettől fogva rokonszenves, udvarias, kedves, okos fiúnak tartottam (a fiú megnevezés talán érthető és elfogadható, ha arra gondolunk, hogy harmincnyolc évvel fiatalabb, mint én). A vele való találkozás és beszélgetés mindig kellemes és baráti volt. Őszintén be kell vallanom, hogy tudósi és írói munkásságát nemigen ismertem, hiszen csak folyóiratokban megjelent, néhány rövidebb írását olvastam, a hosszabbakat – más elfoglaltságaim és állandó időhiány miatt, szokásomhoz híven – félretettem azzal, hogy majd sort kerítek rájuk, ha több szabad időm lesz. Mint oly gyakran, ezúttal is az történt, hogy a későbbre halasztott írások elolvasása elmaradt. Nem olvastam munkáinak könyv alakban kiadott első gyűjteményét, a 2001-ben megjelent „Tisztának a tisztát őrizzük meg…” című kötetet sem.

Túlzásnak tűnhetnék, de nem az, hanem tény és valóság, hogy most olvasott tanulmány- és cikkgyűjteménye revelációként, hirtelen felismerésként és megvilágosodásként hatott rám. A tudásnak, az anyag ismeretének, a tájékozottságnak és tájékozódási készségnek oly lebilincselő fokával szembesülhettem, amely minden tiszteletet és becsülést megérdemel. Sajnálom, hogy nem kerülhetett korábban sor képességei és munkássága alaposabb megismerésére. Nem hinném, hogy túlzás annak regisztrálása: N. Pál Józsefben a magyar irodalomtörténet és kritika egy kivételes képességű új mesterével találkozhattam, akinek született tehetsége, minden képessége és szakmai fekészültsége megvan ahhoz, hogy további kellemes meglepetésekben részesíthesse a mai és a majdani olvasókat.

A Zala megyei Petőhenyén született, 1957 végén. Egy zalaegerszegi ipari szakközépiskolában érettségizett, majd egymást követően esztergályos, raktáros, közkatona volt. 1976-tól 1979-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar irodalmat és történelmet tanult, 1984–85-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa volt. Móricz Zsigmond hagyatékénak rendezésében vett részt. 1985–88-ban tudományos továbbképzési ösztöndíjas. 1988-tól oktató az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Írásai nagyrészt a Kortársban, a többiek a Hitelben, a Magyar Naplóban, a tatabányai Új Forrásban, valamint a Magyar Szemlében jelentek meg. Folyóiratokban ma is publikál.

Legújabb kötetének témáit tekintve feltűnik, hogy különös figyelemmel és rokonszenvvel foglalkozik a népinek nevezett irodalommal, annak művelői közül főleg Németh Lászlóval. Mások, akikről írt, ugyancsak ennek az irányzatnak kiemelkedő alakjai (például a meghaltak közül Szabó Zoltán, az élők közül Csoóri Sándor, Sánta Ferenc, Püski Sándor). Figyelemmel kíséri egyéb irányzatok jelentős alakjait is, például Mészöly Miklóst, a határon túli magyarok irodalmát, a felvidékit (Grendel Lajos), az erdélyit (Szilágyi Domokos), a vajdaságit (Gion Nándor), néhány szövegrészletből ítélhetően a nyugatit is. Elismerő és kitüntető tárgyalásban részesül az irodalomtörténészek közül Vekerdi László és Czine Mihály, a történészek és tanárok közül M. Kiss Sándor, a színészek közül Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre. Részletesebb témái közé tartozik az ötvenhatos forradalom, a népi mozgalom és – „gulyáskommunizmus” címszó alatt – a kádári évtizedek politikai közélete és légköre.

Az életmű kegyelmi pillanata című, Németh László és az 1956-os forradalom alcímmel ellátott majd negyven lap terjedelmű fejezet eddig a legalaposabb összefoglalása annak, ahogyan az író akkoriban az ország állapotáról, a nép sorsáról, a forradalom történelmi szerepéről, a maga helyzetéről és feladatáról gondolkodott, és arról, amit a forradalmas hetekben tett. „Tudjuk – állapítja meg a szerző –, hogy amitől Németh László például [annak idején, 1943 nyarán – B. Gy.] Szárszón tartott, az 1945 után javarészt bekövetkezett. A megszállást megszállás váltotta fel, újmódi »poglavnyikok« karmai közé kerültünk valóban.” Hiteles képet nyerünk Németh Lászlónak a forradalom alatt Budapesten töltött napjairól, részvételéről a Nemzeti Parasztpártnak a városligeti Vajdahunyad-várában rendezett gyűlésén és nevének Petőfi Párttá történt megváltoztatásában, felszólalásáról Illyéssel egyetemben a közelmúltjáért támadott Veres Péter mellett, beválasztásáról a párt élére került Szellemi Irányító Testületbe. Aláírta röviddel utána az íróknak a forradalom erkölcsi tisztaságát méltató állásfoglalását. Négy nap alatt nyolc (mások szerint hét) cikket írt, szót emelve a forradalom mellett és érdekében. Ezekből három azonnal megjelent a sajtóban. N. Pál Józsefnek az adatok sokaságával, világos okfejtéssel és nagy műgonddal megírt esszéje érzékletes és meggyőző módon állítja elénk a forradalmas Németh Lászlót, és ahogyan „saját művével – nemkülönben közösségének gondjával és ügyével – azonos volt ő ezzel a forradalommal is, mi is egyek lehetünk hát mindkettővel”. Szükséges viszont annak tudomásulvétele, hogy az ember „leglényegesebb ügye a magatartás”.

A kötet tanúsága szerint N. Pál József érdeklődésének homlokterében kétségtelenül Németh László áll. Ezt nemcsak a kötetbe felvett, róla szóló, vele foglalkozó írások száma és terjedelme bizonyítja – harminc tanulmányból-cikkből öt, három és fél száz lapból hatvanhat –, hanem az is, hogy egy pillanatig sem hagy kétséget afelől, milyen nagynak és jelentősnek tartja a Németh László-i életművet, milyen kimagaslóan fontosnak és elhatározónak az író szerepét a jelenkori magyar literatúrában és közgondolkodásban.

Az ötvenhatos forradalmat és a megtorlás időszakát követően, tehát a hatvanas évektől kezdődően enyhülni látszott írók és hatalom viszonya. Valamelyest Németh László helyzete is javult, több műve megjelenhetett, főleg szépirodalmiak, még ha továbbra sem csökkent bizonyos témákat érintő és az érzékenységeket sértő írások tilalma. A szerző filológiai pontossággal tárja elénk az író és a hatalom viszonyának némelyek által alku eredményének nevezett alakulását, az engedmények és tilalmak gyakori váltakozásait. N. Pál József szerint máig (ez akkor 1996 volt) tart a vita „arról, hogy miért mentek bele ebbe a »duplafenekű« alkuba Némethék, gyávák voltak, rövidlátó módon balekok, esetleg föl is adták autonómiájukat? Vagy éppen ellenkezőleg: segítve a társadalomnak, ahogy lehet, értékmegőrzésre és értékátmentésre berendezkedve csupán a nemzet tudati állapotának lehetséges épen tartását vélték a feladatuknak, és semminemű elvfeladó alkut nem kötöttek? Egy biztos: az önmagában abszolút értéksemleges viszony meglétének a ténye; ám ennek leírási kísérlete nem kapcsolódhat etikai értékítélethez, ugyanis a népiek viszonya a hatalomhoz nem morális indíttatású volt (nem a szeretem–nem szeretem dimenzióban mozgott), abban a társadalom értelmesebb berendezésére és a politikai taktikára vonatkozó, nemegyszer kényszerből fakadt elképzelések keveredtek. Morális eredetű kapcsolatuk – tradíciójuknak megfelelően – a társadalomhoz, a nemzethez volt.”

A könyvbe felvett bírálatok egyike tárgyalja Németh László három kötetben (I. 1946–1961, II. 1962–1966 és III. 1967–1975) megjelent – Németh László élete levelekben című – levelezését. Ennek ismertetése és kritikai elemzése kapcsán N. Pál József arra is kitér, hogy főleg az irodalompolitikában urbánusnak nevezett körökben az írót olykor a kommunista rendszerrel való összekacsintással vádolták. (Hozzátenném, ezt olyanok mondták, akik később valóban nemcsak összekacsintottak, de össze is álltak és együtt is működtek az önkény gyakorlóival, híveivel, valamint azok utódaival.) A szerző a vádat hazugságnak nevezi, és valótlannak azt a beállítást, mintha Németh a kádári hatalom kedvence lett volna, „de az sem úgy igaz, hogy ő egyszerűen csak »el volt nyomva«, sokkal aljasabb dolog történt. Egy hazugságban született és e hazugságra telepített rend önnön fennmaradása érdekében a nemzetért felelősséget érzők segítő szándékát úgy igyekezett a maga javára fordítani, hogy közben éppen a szándékok valóságra váltásának a lehetőségét fojtotta meg, s »jól átgondolt« politikával még azt is elérte, hogy az időközben halláskárosulttá lett magyar társadalom a »nemzetragasztók« szándékait előbb csak vállrándítva, később már – mint sikert nem ígérő, avítt kacatot – ingerülten utasítsa el.”

Csak helyeselni lehet, hogy a szerző a kötetben két írást is szentelt Németh László és Vekerdi László életútja és életműve egymáshoz való viszonyának érzékeltetésére. Az íróként és tudománytörténészként ismert Vekerdi két művében foglalkozott részletesen Németh László munkásságával. Az egyikben, az Arcok és vallomások sorozatban 1970-ben megjelent könyvében lebilincselő tudással és hőse iránt méltán érzett megbecsüléssel tekintette át Németh életét és munkásságát. A másikban, az 1977-ben megjelent A sorskérdések árnyékában címűben az író műveiről készült tanulmányait és cikkeit tette közzé, példás szakértelemről, nagy anyagismeretről és meggyőző értékítéletről téve tanúságot. Nem csodálkozom, hogy N. Pál József azt írja róla: „manapság valószínűleg ennek az országnak legműveltebb embere, hitem szerint személyiségként is a legkiválóbbak közül való”. Meg is indokolja, kifejtvén, hogy „amit tesz – és tett Németh is –, az nem egy cirkuszi mutatványhoz hasonlatos, önmagában terméketlen polihisztorkodás, hanem az egybetartozó és egymást szolgáló értékek nemzetérdekű mozgósítása, egy rég elkezdett kollektív mondat arányos rendbe szedett s valamiféle morális parancsnak engedelmeskedő folytatása”.

A szerző tág látóköre és beleérző képessége jellemzésére bizonyítékként szolgálhat Szabó Zoltánról írott esszéje, amely születhetett volna akár Londonban, Párizsban vagy New Yorkban. Az olvasó, különösen a magamfajta külföldi magyar, egy pillanatra sem szembesül a magyarországi és a nyugati látásmód összevetésekor észlelhető, olykor csak árnyalati eltérésekkel. Személyes tapasztalataim is igazolják N. Pál József észrevételét, hogy Sz. Z. „talán semmit sem »dolgozott ki« véglegesen, de úgy lehet, példájával az identitásőrzés és az »európai gondolkodás« leginkább érvényes együttállását adta magyarként, s talán még egy emigrációs létezési modellt is egyben. Olyan ember és alkotó volt ő, aki valóban képes volt fölvállalt életelvének megfelelően, hazugság nélkül élni.” Egy másik – habár immár másfél évtized óta csak hajdani – nyugati magyarról és munkásságáról is hiteles és érzékletes képet kapunk. A Püski házaspárról van szó, Sándorról és Ilonáról, kik még kilencvenen túl is fáradhatatlanul szolgálják a magyar írás és könyv felvállalt ügyét. Aki ismeri őket, igazolhatja, hogy – mint N. Pál József írja –: „Létük a magyar sors sűrítménye is lehet: lebírhatatlan teremtőerő és törékenység, zsúfoltság és arányérzék, kemény vita és emberi jó szándék, nyughatatlanság és higgadt ész, tervek és csalódások, nyomorúság és kései elismerések, gazdag emlékek, szilárd tudat és letörhetetlen hit van e példában együtt, egy olyan ország s egy olyan nemzet álma tehát, amiért embernek maradni ma is érdemes.”

Czine Mihályról szólva említésre méltónak tartja a szerző, hogy aki (a hatvanas évektől kezdődően) hallgatta vagy olvasta őt, „a magyar irodalom többször hatalmi szóval is megtagadott értékeire eszmélhetett. Értéktudatosító szenvedéllyel szólni a népi mozgalomról meg a szomszédos országok magyar irodalmáról akkoriban még ellenzéki tevékenységnek számított – Czine meg is kapta munkálkodásáért a bélyeget. Nemcsak a hatalmasoktól, a másmilyen ízlésen nevelkedettektől is.”

Mészöly Miklósról megtudhatjuk, hogy „pontosan azzal hadakozik, amihez az 1945 előtti Németh László is odatapadt egy-egy pillanatra: »létezési patthelyzetünkkel«. Ennek mibenléte, történelmi okai, valamint feloldásának lehetősége foglalkoztatja – ennyiben Bibó István örököse is. Félti ő is a magyarságot, de leginkább attól, hogy a félelem permanens állapota határozza meg tudatát, s aztán majd a cselekedeteit is. Őt a szabadság létformája érdekli, amely a félelem bénította léthelyzet és gondolkozás, azaz a demokratikus közérzet hiányának közepette nem létezhet. Írásai, tanulmányai ezért számomra a belső szabadság igézetének lenyomatai. Egy megvesztegethetetlenül szabad ember gondolatai.”

Elgondolkodtató, amit Sánta Ferenc jelenléte címmel az író hetvenötödik születésnapjára közölt 2002 nyarán. Sánta írói tevékenységét elemezve és méltatva nem titkolt keserűséggel jegyzi meg, hogy „hitek és jobbra való erők porladtak szét a múló évtizedek során visszahozhatatlanul, s ezt mi ma sem nagyon akarjuk észrevenni. Miközben itt él egy ember hetvenöt évesen, akinek »aktív ideje« jó tucatnyi esztendőre rúg mindössze – még így is hézagosan persze –, s aki tévedhetett olykor, de hazudni nem volt hajlandó soha. Az ilyen alkotó akkor is »ír«, amikor nem, ezért műve s annak tanulsága (nemkülönben az általa képviselt következetes művészi magatartás) csöndesen jelen való, mindannyiunkat érintő, felszólító módú figyelmeztetés.”

N. Pál József még eléggé fiatal ahhoz, hogy a jelenkori magyar irodalomban elfoglalt helyét kijelöljük. Eddigi munkássága alapján azonban látni való, hogy esszéíróként és kritikusként nemzedéke legjobbjai közé tartozik; ami pedig nemzetről és irodalomról vallott nézeteit, tájékozódási pontjait illeti, azok annak tükröződései, amit magyar népiségnek nevezünk. (Felsőmagyarország Kiadó, 2004)

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben