„Ott van, azért nem itt, s nem ezért: itt is.”
Basti, egy helyütt megejtőn szomorú képet
fejtesz; „ritka, akár télen a gólya”. Krónikák szöveg-
képe: hitminta, lélekölés, fosztogatás, erőszak,
vétség – ahány éven át pólyaként káprázatunk retardált hóhulláma.
Benned – ne véljük,
hogy itt e gólya harminc képe csak bevillan. Millió mérfölddel odébb
szorongva háborús viruláson –
megférnünk, fagy lesz, s a gólya,
képként egy nap meg mire álljunk?
Egyetlen elüszkösített, szemhatár fosztotta kémény
régiónk; se téli, nyári műhely lángja, ma sértsünk hitre. Mundus
zsoldosok –
taglók, más vérszomjon mérve, osztogatnak is itt. Se bér, se vár
e palota: hadterv-gyártók, toldó teológusok, a lelki pányva
népe sem könnyedebb zsigerben; téli kandallóé, könyvé, gólyadal
rozs- vagy lápillaté?
Basti Franck vajon fut rém-kulisszái közt, börtön után börtön elől.
Krónikánk épp e füsté, amott üst: rongyosok lelkét ágyútűz köphette
égbe föl, nyomja pokolra le –
Basti, „cserény nyomorú haldoklót bújtat, tetvek s hungar
bolhák eszik”.
