×

Két tűz között

romantikus vígjáték, I/2. rész

Mészöly Dezső

2005 // 09
Második felvonás



I. jelenet

A Szent István-székesegyház előtt.

– Antal és Vencel várakozik –



M. Antal (a toronyórára pillant)

Korán érkeztünk! Bosszantó eset!

Csak várni, várni!… Nincs keservesebb!
Vencel

Majd szóval tartom az urat. Talán

úgy jobban bírja, hogyha jár a szám.
M. Antal

Gonosz Szerencse packázik velem.
Vencel

Már megbocsásson… mi ez? Szerelem?

Egyik szemem sír, a másik nevet.

Szép mátkájára alig vet szemet

az én uram, de szédülten fut ám

egy sűrű fátyol födte hölgy után!

Nem tudni: zsenge vagy már hervatag?

Most bimbózik, vagy pártában maradt?

Facér?… Kacér?… Okos vagy oktalan?

Horgas, fitos vagy krumpliorra van?

Éjszínü fátyol és hószínü kéz…

Itélni ennyiből igen nehéz.

Ki ítél könyvrül a kötés után?

Pengérül a hüvely után csupán?

Mit ér, ha mutatós? Mit ér, ha szép?

Mi a hüvely?…
M. Antal

Elég, elég, elég!

Nincs semmi kedvem hüvelyezni itt

a hüvely csínját-bínját, titkait!
Vencel

A hüvely csak úgy kiszaladt a számon.

Hanem a zacskó…
M. Antal

Zacskó?
Vencel

Bánva bánom

a pénzeszacskó vesztit. Kétlem én,

hogy visszahozza ez a… hölgyemény…
M. Antal

Mi? „Hölgyemény”? Ez meg miféle szó?
Vencel

Jobb híján mondtam. Ez kimondható.
M. Antal

Kimondhatatlan mocskos szád, szived!

Megszégyenülsz hamar, ha nem hiszed,

hogy nemsokára itt a hölgy – s vele

a pénzeszacskó, arannyal tele.
Vencel

Jó, jó… de azért nehogy elszalasszon

olyan pártit, mint Orsika kisasszony!

Koslatni más után – ugyan minek?

Mi híja van mátkájának?
M. Antal

Hideg.

S oly átlátszó, mint egy vizespohár.
Vencel

Titokzatos legyen, mint egy mocsár,

csalóka fényű, vészhozó lidérc?

M. Antal

Beszélsz, beszélsz – ezer szóval mit érsz?!

Nem érted a legfontosabbat, azt,

mi egyre vonz, mi váltig itt maraszt…

De pszt! Nem hallod?
Vencel

Léptek! Erre jönnek!

Egy úr meg egy hölgy…
M. Antal

Csitt! Egy szót se többet!

(Mindketten egy oszlop mögé húzódnak.)

Jön a gyászruhás, fátylas Huszár Orsolya. A festő Mészel Viktor ráköszön.
M. Viktor (bókolva)

A Jó Szerencse rám nevet,

hogy itt találom Hölgyemet!

Csak az a fátyol, az ne volna!

Örökké vésszel fenyeget,

de vonz is, mint úszót az örvény…

Ám ne feledjük: ősi törvény,

hogy alamizsna kérhető

a dóm előtt. Szép Hölgy, kegyed

tán enged kérnem egy kegyet.
H. Orsolya

Mi volna az?
M. Viktor

Kis művelet.

Fátyoltalan mutassa meg

csak fél szemének drágagyöngyét!
H. Orsolya

Merész kérés. De hangja gyöngéd…

Szép szónak mindig engedek.

(Kivillantja fél szemét a fátyol alól.)
M. Viktor (fojtottan)

Ő az valóban! Istenem!…

Üdvösség volt lefestenem!

(Hangosan)

Hölgyem, rendelkezzék velem!

Minden szava parancs nekem!
H. Orsolya

Ez kedves. – Lát ott egy urat

a bejárati bolt alatt?
M. Viktor (odanézve)

Barátom ő és rokonom.

H. Orsolya

Engedjen véle szólanom

pár hűvös szót – rövid leszek.
M. Viktor

Ha kegyed az, kiért eped,

s most itt lehűti őt… Nos, ez

örök hálára kötelez.
H. Orsolya

Tudassa hát kérésemet!
M. Viktor (a várakozó Antalhoz megy)

Szervusz, rokon! A hölgy amott

üzeni, hogy pár röpke szót

intézne hozzád. Jól vigyázz,

mert fátylán s köntösén a gyász

– bár tisztes – nem veszélytelen.
M. Antal

Most kíván szólni énvelem?
M. Viktor

Azért küld hozzád.
M. Antal

Istenem!

Ez Ő, bizonnyal Ő – igen!
Vencel

Ej, úrfi, ez a gyászruhás

könnyen lehet akárki más.

Hány kóricál igy Bécsben itt!
M. Antal

Ő az! Nézd karcsu termetit!

(Viktorhoz fordul.)

A hölgynek mondd, megtisztel Ő!
M. Viktor (visszatérve Orsolyához)

Azt mondja, hogy kitüntető

kérése, Hölgyem! – Én megyek.

(Távoztában, mintegy magának mondja.)

Jó- vagy balsorsom ez a nő:

megölhet – s boldoggá tehet! (El.)
M. Antal (a fátylas, gyászruhás Orsolyához megy, s meghajol)

Hölgyem, rendelkezzék velem!
Vencel (ujjával csettint)

Megadja módját tisztesen!
M. Antal (Vencelhez)

Most hagyj magamra engemet!
Vencel

Jó, jó, de messze nem megyek.

(Odébbáll.)

H. Orsolya (lehúzva jobbjáról a kesztyűt)

Tán ismerős e kéz, lovag?
M. Antal

Ó, párja nincs a nap alatt!
H. Orsolya

Eljöttem, mert szavam kötött.
M. Antal

Ha nemcsak szótartó, de több:

nagylelkü is, úgy sor kerül

most arra is, hogy rám derül

szép arca fénye, mint a Nap,

mely rejtezett felhő alatt,

de végre most…
H. Orsolya

Hadd folytatom!

Volt idejönnöm más okom:

a tárca, melyhez nincs jogom.

Amíg nálam van, nyugtalan

a lelkem, furdal untalan.

Reméltem, itt majd megtudom,

kié valóban…
M. Antal (szavába vág)

S az vajon

nem bántja, hogy a más szivét

magánál tartja? Semmiség,

hogy ott rabként senyved szegény?
H. Orsolya

Kinek szive?
M. Antal

Kié? Enyém!
H. Orsolya

Volt egy álmatlan éjszakám

e szív miatt. Rabom? Talán

inkább ravasz kis zsarnokom,

ki – hogyha van rá alkalom –

lobogva ontja bókjait,

s görögtüzével elvakít.

Csapdába estem volna itt,

ha egy véletlen nem segít.

Sétálgattunk egy régi jó

barátnőmmel, s egy légió

finom, bizalmas ügy között

ön is, barátom, szóba jött.

Nos, így tudtam meg, hogy szegény

„rabom”: szerelmes vőlegény,

az én barátnőm jegyese!
M. Antal

Nem igaz annak fele se!

Igy nem igaz! Mit megtudott

jegyességemről, nem titok:

érdektelen história,

nevetséges frigy, amit a

szülők kötöttek gyermekek

gyanútlan kis feje felett

még hajdanán… Felejtsük el!

Szivem rég más ütemre ver!

E szív, mint Föld a Nap körül

kering a Fátylas Hölgy körül,

s egyetlen gondja van neki,

hogy az mivel kecsegteti!

De sorsom bármily mostoha,

a próbát állom emberül:

más párom nem lehet soha!

Soha!
H. Orsolya

Megszédülök szavától…
M. Antal

Lehull-e végre hát a fátyol?
H. Orsolya

Nem! Bármit inkább levetek!

Tudom, hogy ön most kinevet…

De kérve kérem: értse meg

riadt, szorongó lelkemet!

Ön elképzelt, fölépitett

egy tündöklő, oltári képet,

mit én valómmal föl nem érek.

(Kis szünet)

De persze azt sem akarom,

hogy az a vágy, mely oly nagyon

lobogva ég az ön szivében,

mint árva gyertyaszál leégjen,

s kihűljön… Hadd kérjem tehát

Istenre, ki szivünkbe lát,

és bölcs Atyánk, ha áld, ha ver:

még most az egyszer érje be

látvány helyett egy esküvel!
M. Antal

Halljam! Hogyan szól esküje?

H. Orsolya

Megesküszöm, hogy engemet

ravasz számitás nem vezet.

Eskümhöz még hozzáteszem

nyilt szóval, tisztességesen:

mátkájánál se szebb, se jobb,

se rútabb, rosszabb nem vagyok.
M. Antal

Hiszem, tudom: százszor különb!
H. Orsolya

Lovagszavára kérem önt:

előttem meg ne sértse őt!

Tudom, hogy mi tüzet szitott

szivében, az csak a titok,

csak a derengő rejtelem,

mitől vágy lesz a sejtelem,

és égig csap a lángolás –

igen: a titok! Semmi más!

Legyen szabad kérnem tehát

egy döntő elhatározást

öntől, uram. Szakítsa meg

jegyességét, mi engemet

nem hagy nyugodnom – s ahelyett,

hogy ott lakik vendég gyanánt

a választottja közelében,

keressen másik lakhelyet!
M. Antal

Akár ma még!
H. Orsolya

Segíthetek

találni új vendégszobát,

a közelünkben is, lovag!

Hiszem, hogy ott egy perc alatt

a sok borúra fény derül.
M. Antal

Örök hálára kötelez!
H. Orsolya

Eh, semmiség.
M. Antal

Tudom, mi ez!

S hogy megnyugtassam jó szivét,

bizalmasan megsúghatom:

aki kegyedet az imént

idekisérte, rokonom –

és tőle magától tudom,

hogy forró vággyal, komolyan

szereti azt… Hogyan… hogyan

nevezzem… azt, kit a világ

az én mátkámnak tart… De hát…
H. Orsolya

Kár is folytatnia szavát:

az egész bécsi társaság

jól tudja ezt – én magam is.
M. Antal

S a híresztelés nem hamis!

Én rajta leszek majd, hogy ők

eggyé legyenek mielőbb!
Egy libériás futár érkezik, s bókol Orsolya előtt.
Futár

Urnőm, a mise véget ért,

s megáldva elszéledt a nép.
H. Orsolya

Nem hajt a tatár! Várj reám

amott a fogatok során!

(Antalhoz)

Ha elkisér egy darabon,

örömmel tovább hallgatom.

(Elsétálnak kettesben.)
Vencel

Kolléga úr! megkérhetem,

hogy szóba álljon énvelem?
Futár

Kollégám szép szóval fizet?
Vencel

Nem csak szép szóval! Nem vizet

igér szavam, de jó italt.
Futár

S az ígéret mellett kitart?
Vencel

Ki én! Kivált, ha megtudok

nehány dolgot, mi még titok.
Futár

Ne tartsunk egy kis pihenőt?

Italt elébünk mielőbb!
Vencel (kulacsából kínálja)

Ez csak magyar törköly, de jó,

álltunkban is kortyolható.

Igyunk pertút!

Futár

Isten neki!
Vencel

Legyen szabad megkérdeni

itóka közben tőled egyet!

Mióta szolgálod a hölgyed?
Futár

Annak még két órája sincsen.
Vencel

Két órája se? Boldog Isten!
Futár

Egy jó formájú kis „madám”

beszerzett engem hamarán

ilyen libériás lakájnak.
Vencel

S azt sem tudod, kik dirigálnak?
Futár

Nem mindegy az?
Vencel

Hogy volna mán

mindegy neked! Ej, egykomám,

nyilván titoktartást fogadtál!

De én átlátok a szitán!

(Egy tallért vesz elő.)

No, nézd ezt! Hogy tetszik neked?

A szép császárnő díszeleg

képes felén. Tiéd lehet!
Futár

A szép császárnő az enyém?…

Ha kikapós is, vakremény

álmodni azt!
Vencel

Tiéd lehet –

ha nem is Őfelsége, de

a pénze, amit Ő veret!
Futár

Hogyan?
Vencel

Felelj, ha kérdezek!
Futár

Okos kérdésre felelek.

Amott egy kocsma! Asztalán

– grinzingi bor mellett – talán

lekönyökölhetnénk mi együtt…

Vencel

No lám, az eszed végre meggyütt!

(A Futár nyúl a pénz után, de Vencel még nem adja.)

Hohó, majd aztán! Még elébb

halljuk a dolog velejét!
Futár

Mit… mit?
Vencel

Urasszonyod nevét!

Ugy sejtem, selymaság lehet

a köntörfalazás megett.
Futár

Jól van no, megmondom neked:

Polansky grófnő a neve.
Vencel

Polansky?… S hogy kerül ide?
Futár

Polóniából…
Vencel

Mondd tovább!
Futár

Ne kérj genealógiát!

Felséges hölgy. Ezúttal itt

inkognitóban utazik. –

Gyerünk!

(Indulna, de Vencel leinti.)
Vencel

Az én uram jön ott!

Mehetsz, de én még maradok.

(Zsebre vágja az imént fölkínált tallért.)
Futár

Igy jár minden finom lakáj,

ha egy bunkóval szóba áll.

(Dühösen távozik.)
Ismét feltűnik a gyászruhás Orsolya, balján a hű Antallal.
H. Orsolya (kedvesen)

Szép séta volt. És azt, hogy ön

lovagként kísért: köszönöm.

Mély gyászban a vigasztalás

fontos… és senki, senki más

olyan vigasztalást nem ad,

mint ön, nemeslelkű lovag!

A kondoleálók elől

megszöktem… Rossz szokás… megöl.

De az, hogy önt hallhattam itt

– őszintén mondom: boldogít.

Egy jó rokont vesztettem el…

Üresen tátong az a hely

lelkemben, ahol Ő lakott…

Nem is tudom, mikor s miképp

háláljam meg gyöngéd szivét…
M. Antal

Mikor s miképp?… Szaván fogom!

Most, most, most itt az alkalom!

Villantsa rám most legalább

csak egy tündöklő sugarát

szemének! Azt! S ne fátylon át!
H. Orsolya

Ha erre vágyik – ám legyen!

(A gyászfátyolt félrehúzva föltakarja jobb szemét.)

Ime, uram, a jobb szemem!

A párját így már, azt hiszem,

könnyű hozzáképzelni – nem?
M. Antal

Egy új csoda, egy üstökös

vonul most át sötét, ködös

lelkem mezőin végtelen

bájjal, vakító-fényesen!
Vencel

Nem vagyok itt felesleges?

(Indulna.)
M. Antal (karon ragadja)

Velem tarts! Bűvöletbe ess!

Többé ne merd azt mondani,

hogy elszalasztom azt, aki

a mátkámul rendeltetett!

Nézd ezt a páratlan szemet!
Vencel

Úgy sejtem, félszemű lehet.
M. Antal

Befogd a szád, vagy lekenek

egy nyaklevest!
Vencel

Inkább megyek.

(Besurran egy támfal mögé.)

M. Antal (megbűvölten nézve a föltakart szembe)

Ó, hadd legyek ma telhetetlen!

Ily szemmel nem lehet kegyetlen –

mutassa párját is, szerelmem!

Ezer veszélyben, fergetegben

e két szem őrködjék felettem!
H. Orsolya

Imádkozik?… Elhiggyem-e?…

Meghallgatom szavát – ime!

(Orsolya feltakarja bal szemét is,

Antal megbűvölten, némán nézi.)

Nos, jó lovag?…

Most megtörtént a fordulat?…

Mit kincsnek hitt: por és szemét?

Nézné ezerszer szívesebben

mátkája hűséges szemét?
M. Antal

Hogy téved, Egyetlen Szerelmem!

Ezernyi csillag nyári égen

nem bűvöl úgy el, mint e két szem!
H. Orsolya

Dalnok szebben nem énekel!

(Ruhája fodrai közül egy kis kazettát húz elő.)

Hálám jele… Fogadja el!

(Hirtelen ellebben.)
M. Antal (megbűvölten nézi a kazettát)

Madonnám!… Nincs drágább vagyon!

(Most veszi csak észre az ajándékozó eltüntét.)

Ne hagyj el, Őrző Angyalom!

(Felkapja a kazettát, s fut az ellebbent hölgy után.)

A toronyóra harangjátéka jelzi az időt. Kilép a templom kiskapuján Félix lovag, testvérhúgával, Teréziával.
F. Terézia

Bátyám, hallgass rám egy kicsit!
Félix

A gyónás rajtam nem segít.
F. Terézia

Vedd észbe, hogy…
Félix

Az észt, az észt

ne emlegesd! Mi úgy emészt,

a féltékenység, esztelen!
F. Terézia

Nagy átok. Én is ismerem.

Sietni kell!
Félix

Azt elhiszem!
F. Terézia

A szerződés már megvan, igy

hamar megköthető a frigy.
Félix

Beléhalok!
F. Terézia

Én is veled.
Félix (döbbenten)

Mit hallok?… Tárd ki lelkedet!
F. Terézia

Kibírhatatlan, őrjitő,

hogy Orsolyának párja Ő!
Félix

Elég volt!… Még ma délelőtt

vagy magam ölöm meg, vagy Őt!
F. Terézia

Ne, ne! Végünk, ha elragad

ilyen vérengző indulat!

Én abba is beléhalok,

ha meghallom, hogy Ő halott,

mert mindörökre szeretem!
Félix

Holtat szeretni esztelen!

A holtat majd meggyászolod…

De hagyjuk ezt! Az óra üt –

valamit tenni kell ma itt,

hogy ők a szentelt bolt alatt

oltár elé ne álljanak!
F. Terézia

De mit tegyünk így sebtiben?
Félix

Majd azt mondom, hogy Orsolya

már jegyet váltott énvelem.
F. Terézia

El nem hiszik neked soha!

Ki volna rá tanúd?
Félix

Akad…

Pénzért akad egy perc alatt!
F. Terézia

Kalandos terv. Ez nem elég

megtörni kettejük frigyét.

Félix

Ha késleltetnem sikerül,

meglátod: egy héten belül

mint gazdag mágnás megnyerem

a szülők szívét könnyeden.

Móringra is van vagyonom,

s kastélyom, földem, aranyom.
F. Terézia

Antalban nagy a vonzerő!
Félix

Lesz pénzem is oly megnyerő!
F. Terézia

Annyit megmondok jó előre:

ha meghívnak az esküvőre,

én nem megyek! Elköltözöm –

és utánam a vízözön!…
Félix

Nem is kerül sor arra, meglásd!

A vermet ásom lopva folyvást.
F. Terézia

Tanút, tanút, tanút szerezz!

Nincs fontosabb!
Félix

Ej, semmi ez!

Csak bízd rám! Tudd meg: pénz beszél…

A baksis mindennel felér!

Nyugodtan indulj haza most!

Követlek én is hamarost.

(Elsiet jobbra.)
F. Terézia (indul balra, de megtorpan)

Micsoda káosz, Istenem!

Azt sem tudom, hol a fejem!
Vencel (előmerészkedik a támfal mögül, s mélyen meghajol

Terézia előtt, aki összerezzen a meglepetéstől)

Bocsánat, hölgyem! Zavarok?
F. Terézia

Ki az?
Vencel

Kérem, lovász vagyok

a nemes Mészel Antal úrnál…
F. Terézia

S itt kóborolsz?
Vencel

A dolog úgy áll…

nyomát vesztettem… Ha lehet,

én megkérdezném, hogy kegyed

nem látta őt?…
F. Terézia

Mi a neved?
Vencel

Vencelnek keresztelt a pap.
F. Terézia

Vencel, szedd össze jól magad,

mert mostantól én kérdezek.
Vencel

Megtisztel azzal is kegyed.
F. Terézia

Tudsz titkot tartani?
Vencel

Akár…

akár hálószobán a zár.
F. Terézia (elővesz egy gyűrűt)

Vencel, figyelj! Tudod, mi ez?

A hallgatásod díja lesz!

Nyujtsd azt az ujjad: ráhuzom.

(Vencel kinyújtott ujjára húzza a gyűrűt.)
Vencel

Örök hálám, kisasszonyom!
F. Terézia

Tudod-e, hogy én ki vagyok?
Vencel

Csak azt tudom, hogy szép személy,

kivel más dáma föl nem ér.
F. Terézia

Más dáma – senki?… Senki se?

Az se, ki gazdád jegyese?
Vencel

Úgy letromfolja azt kegyed,

akár makk-ász a makk-hetest!
F. Terézia

Nincs egybeforrva Antal úr

ővéle bonthatatlanúl?
Vencel

Hogy egybeforrva véle?… Á, nem!

Egymástul ők oly messze vannak,

akár Makótul Jeruzsálem.
F. Terézia

De akkor mi az oka annak,

hogy Bécsig lovagolt az úrfi?

Ezt, ezt szeretném végre tudni!

Nagyon homályos ez, nagyon!
Vencel

Én megvilágosíthatom.

Azzal kezdem: gazdám szerelmes…

csak épp nem abba, akit elvesz…

vagyis el kéne vennie,

de másért lángol a szive.
F. Terézia

Hogy másért lángol?…
Vencel

Így igaz.
F. Terézia

Ki az? Beszélj! Ki az, ki az?
Vencel

Őróla annyi tudható:

felséges hölgy – inkognitó.
F. Terézia

Felséges? Furcsa! Módfelett

csodás titok van emegett!

Országa, trónja hol lehet?…
Vencel

Az ő országa, tartománya:

aranycsináló tudománya.

Ez többet ér, mint sok remek

kincset kináló drága bánya!
F. Terézia

Tréfálsz velem?
Vencel

Nem én! Nem én!

Nem mese ez! Nem költemény!

Az én gazdám aranya bánja,

hogy ilyen megveszekedett,

boszorkányos nő rabja lett!

Két szép szeméért úgy eped,

hogy mátkaságát veszni hagyja…

Nem folytatom.
F. Terézia

Csak rajta, rajta,

folytasd! Hadd halljam!
Vencel

Mán elég.
F. Terézia

Nem, nem elég!

Vencel

Mi kéne még?

Világos minden, mint a nap.
F. Terézia

Egy csepp reményem sem marad.
Vencel

Dehogynem! Tessék csak figyelni!

Én mondom, hogy nincs veszve semmi!
F. Terézia

Hogy értsem ezt?
Vencel

Nos, az a nő

akármilyen előkelő,

s akármilyen vonzó lehet,

de eddig még csak két szemet

meg egy kis kesztyűtlen kezet

volt ám hajlandó megmutatni!

Hát tessék ennél többet adni!
F. Terézia

Többet… de mit?
Vencel

Hát azt a kis

finom szép orrot, ajkat is,

meg a fogacskák gyöngysorát

mosolyra nyíló szájon át!

Meg azt a két kerekded almát,

kikandikáló keble halmát…

Fogadni mernék bármibe,

úgy lángra gyúl gazdám szive:

nemcsak mátkáját hagyja ott,

de az a felséges kokott,

a fátylas díva is legott

feledve lesz!

(Fejéhez kap.)

Időm lejár!

Most mennem kell: az úrfi vár!

Bocsássa meg nekem kegyed,

ha sebten búcsuzom – s megyek!

(Bókol és elsiet.)

Zaklatott zene zendül.


F. Terézia
(nyugtalanul jár körbe-körbe)

Mi zene zeng a föld alól?…

Vagy szívem dobzenéje szól?

Remélhetek?… Nem, nem lehet!

Vagy haladékot nyerhetek?…

Kétség s remény csatáz szivemben.

Valamit tenni kell – de menten!

Időt kell nyerni most, időt!

Halasszák el az esküvőt!

Ha még egy-két napot nyerek –

mindent nyerek! – Megyek, megyek –

a bátyám most otthon lehet –

ha ővele szót érthetek,

tudom, hogy nyugodtabb leszek.

Vagy őrült, vak remény ez is?

Nyomomban már a nemezis?…

(Szárnyaló zene zendül.)

Magasból égi szózat int?…

Rajtam csak imádság segít?

Valami béklyóz, nem ereszt…

De láncomon a szent kereszt!

hadd ostromlom meg az Eget!

(Ajkához emeli a nyakláncon

függő aranyfényű keresztet.)

Jézus, Te ments meg engemet!

(Elsiet.)

Események

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs márciusi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben