Gépek könyve: Titanic; Óramadár; Rovargyűjtemény

Gépek könyve: Titanic

Cameron a képein megnyitja a tengert –
olyan az, szétmossa
önlegendáit, miket buktatott,

mesés fogást ígér mégis
meríteni a mélyből, túlról – mi más toldaná
szerencséjét kereső kurta életünk,
remény édesvizén megismételt utazás;

s mért ne volna való,
ahogy a tört hajótest roncsból kiszépülve
fölúszik a nap elé,
most bajtól-csapástól illetetlen,
s az újraéledt társaság is
kellem és pompa netovábbja megint –

s hallani lentről
a szegények öblögő nevetését –
e kedvben a túlpartig átjutunk?

vagy vétkek, véletlenek miatt,
s mindig a fakóbb hajó verbális terheként –
mint sötét, rossz hír;
egymásra zsúfolt üres nevek?



Óramadár

Fülelj, e ketyegő hang
talán a végső zaj –
a nulladik óra
következik
mikor üres tojásként reped-ropog a nap
s hogy egészen széthasad

te nem úgy
mint az óramadár a házában –
kapitulálsz
a telő-fogyó időt
eztán

befelé magadnak kiáltod
„kakukk kakukk”



Rovargyűjtemény

Irtottunk seregeket falak, fák
tövében –

mi inspirált? az új lecke,
mely kaland volt s rítus –
és mindennapos is, ahogy gyűltek

cipőnyomokban megtapadva,
kis barázdákban
a rajtavesztett lepkék, bodobácsok;

hol a gombostű áthaladt,
kínzó sebén egy bogárnak
titkok nyíltak rossz ómenként –

végül mit akartunk velük?

gyors, gyöngéd kézzel
dobozba zárni gyalogost, repülőt,
s mivel hittük még, hogy ez valami próba:
látni őket, akik nincsenek.