Miniatűrök

Áprily visegrádi háza

Mióta nem barangol e vidéken:
erdő, hegy titkát ki vallatja ki?
Gazdátlan járnak inni a Dunára
fogyóhold-agancsú szarvasai.

Éji kert

A kerten vörösbarna árnyak
surrannak át loppal – a macskák.
Zörget a szél üres mákfejeket,
téglarakáson tüskésdrót gubancát.

Éj a pusztán

A mocsárból dülledt szemű lidércek
figyelnek némán: elátkozott lelkek.
Kalapját a szemére húzva alszik
a pásztor, halk tűz tücsökdala mellett.

Krúdy estéje

Ölelni még egy havas lábú asszonyt,
mielőtt eltűnünk a napvilágról,
s inni még egy kortyot dércsípte őszök
ecetvirág-fanyar, mézszín borából.

Feszület

Útszéli bádog-Krisztus. Január
jegétől kéklőn vacog ajka.
Mint aki mindent megbocsátott:
fejét megadóan lehajtja.

Decemberi rajz

Rózsafákat szalmabunda borít.
Villan a rókáknak kitett csapóvas.
Vadász ballag az erdő szélinél,
csillagos, holdas lábnyomokból olvas.

Október végén

Vadszőlő levele piroslik.
Elhalt már a szüreti ének.
Kanyarog ide-oda céltalan
fanyar füstje a venyigének.

Arckép

Egykor csillogó szeme kiapadt kút.
Arca mélyülő barázdákkal árkos.
Addig hajlongott a szeles mezőkön:
hozzáőszült az érett rozskalászhoz.

Nagypéntek

Megfeszítőim arcán művigyor,
csontjaimban műanyag-szögek.
Kicsorduló vérem valódi csak,
ami a keresztfát festi meg.

Őszi fa

Markában még csörgeti, rázza
rézfilléreit az akácfa,
majd mint akinek úgyis mindegy:
a kóbor szél arcába vágja.