×

Fiatal Művészek Klubja; Pista bátyám; Műtárgyak

Deák László

2005 // 06
Fiatal Művészek Klubja

Ezt az egyedülálló intézményt persze nem a fiatal művészek,
Hanem a hatvanas évek végi politika ifjakat gyámolító osztálya
Hívta életre és ellenőrizte lustán és ráérősen, de azért éberen.
Sokat nem ért ugyan nekik, de sok pénzt tömtek bele.
Bár jó kis hely volt azért, a város legszabadabb helye,
Rendőr nemigen tette be ide a lábát, hiszen rendőr üzemeltette,
Vagy ha nem is rendőr, de a kultúrpolitika embere,
Jelentésköteles, felvigyázó, elbeszélgető, nyájaskás fazon,
Nem hiéna, nem farkas, nem láncos, csak kutya.
De a fiatal művészek ezzel édeskeveset törődtek,
Buliztak, vetítettek, kiállítottak, dumáltak és ittak a pincében,
Mintha minden a legnagyobb rendben menne, és ment hát,
Mert senki sem törődött vele, magától ment, adtuk az anyagot
A belügy izzadó hivatalnokának. A nyomorultnak kellett elrendeznie,
Dossziékba zárni, feliratozni, és újabb jelentésben beszámolni
Izzadó felettesének a történtekről, aki hülyeségnek tartotta az egészet,
De nem akarta kirúgatni magát, két évvel a nyugdíj előtt.
Végül is mindent meg lehet érteni, ha törekszik rá az ember.
Bennünk aztán a törekvés még csak nem is pislákolt,
Fütyültünk az egészre, nagyjából az egész életre,
Mint a fiatal művészek általában. Az irdatlan tehetségünkben bíztunk,
Nagyon helyesen, mert tovább tartott, mint az adott belügyi osztály
Vagy mint az egész Fiatal Művészek Klubja ágastól-bogastól.
Csak időközben mégis meghalt Erdély, Bódy, Hajas, Petri és Dixi,
És másokkal is borzalmas dolgok történtek.



Pista bátyám

Betegállományban, egész nap csak tengett-lengett.
Unatkozott, és egyre betegebb lett, beszélgetnie
se nagyon volt kivel. Kerülték őt a többiek,
a család vidámabb köre, vén ingyenélő volt a neve.
Sokszor hallgattam vele a Szabad Európa Rádiót,
és közben szidtuk a rendszert, vagy ő mesélt Faddról,
ahol élt, gyerekeskedett. Volt ott fűrésztelepük,
gépállomásuk, amit persze Rákosiék elvettek.
De hát nem ez volt a lényeg! Hanem a faddi vízpart,
az erdő, nagy csavargások, pecázások, vadászatok helye,
amit szenvedélyesen ismert és szeretett, amiről beszélni
órákig tudott, és sosem telt be vele. Irigyen hallgattam,
de bámultam is érte. Nekem minden új volt, amit tudott,
az apámtól jól ismert vadászemlékek eltörpültek mellette.
Ők még csak hasonlítottak egymásra valamelyest,
de én nem hasonlítottam egyikükre se… Olykor szorongva
eszméltem rá, kimaradtam mindenből, mire szükségem lenne,
ha úgy fordulnának életem dolgai, és kivetne magából
a város és az emberek közönye. Vagy hirtelen eltűnnének mind,
akiket szeretek, akikkel mindenkor egy fej-szív és kéz lehetek,
mint ahogy ez, nem is oly sokára, bekövetkezett.



Műtárgyak

Egy pléhdobozban rejtegette őket:
Glaszékesztyűt, mandzsetta- és inggombokat,
A félszemű báró üvegszemét több példányban,
Egy párbajpisztoly maradékait,
Öt szipkát borostyánból és csontból,
Cigarettatöltő hülzniket, címeres pecsétgyűrűt.
Másra már nem emlékszem.
De ahogy az üvegszemek szemébe néztem,
Valahányszor, arra aztán igen.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben