×

„Ez az öreg ügynök, ez volt számomra akkor a magyarság”

Németh László Móricz Zsigmond-képének változásai, 2.

N. Pál József

2005 // 06
Móricz nem vette meg a lakást, s a találka sem jött létre akkor. Németh László az évet élete legsötétebb esztendejének nevezte később. A várt reform – ahogy a Berlinben tartózkodó Keresztury Dezsőnek írta – „a csirkefogók, élükön a miniszterelnökkel”65 cinizmusán még áprilisban megbukott, sorozatos viták és gáncsok után kitelt az ideje a Rádiónál is, az augusztusi romániai út tapasztalatai, az útirajzot (Magyarok Romániában) követő vita és vádak nyomán pedig mély depresszióba – vagy ahogy Móricznak írta: „használhatatlan állapotba”66 – került. Úgy vélte – az új év első napjaiban ezt is megírta levélben –, ebben az országban nincs értelme „teremni”,67 a második „kristályosodási” kísérletnek is vége lett, s – ahogy 1935 tavaszán megjósolta – a „belső körre” húzódott vissza, politikáról, mozgalomról, közéletről évekig nem vett tudomást. A cikkek száma 1937–38-ban évi hét–tizenkettőre esett – ezek is színházról, iskoláról, egészségügyről szóltak jobbára –, egy, a keserű tapasztalatait feldolgozó regényfolyamot tervezett („egy tragikus pálya ürügyén utolsó leltárt akartam készíteni arról, aminek én még tanúja voltam: egy Élő magyar lexikont, amelyben […] minden magyar réteg, túlélő múlt s magyarrá élt európai hatás felvonul”) Utolsó kísérlet címmel,68 vagy – mint mindig, ha „üdvösségharca” elakadt69 – a színpaddal kísérletezett. Harcai, magánéleti gyötrelmei Móriczot is lefoglalták ekkor, levelet nem váltottak, még személyes találkozásuk is alig-alig volt közel három esztendeig, mígnem – tán mindkettőjük „reménytelen szerelme” – a színpad összehozta őket.
A Villámfénynél – ez „a minőség-elv s a magam élete összekapcsolásának kudarcából” született darab – 1938. márciusi bemutatóján Móricz Németh Lászlóban rokon lélekre ismert, s ezt meg is írta lelkesen: „Villámfénynél. Mi az oka, hogy az ember semmiben oly nagy örömet nem tud találni, mint a rokongondolkodásban? Ellenpróbája: a legnagyobb szerelem is azon bukik meg, ha kiderül, hogy a két fél nem rokongondolkozású. Milyen remek darab a »Villámfény« [sic!] El vagyok ragadtatva: Németh László rokongondolkozású.”70 E „ráismerés” holdudvarát Móricz Zsigmond családi és férfiúi életének csalódásokkal teli tépettsége adta természetesen, de a vakvágányra siklatott élet mélyebb drámáját az immár közösként megélt magyar sors keserves tapasztalata adta meg. A következő hónapban megjelent Berzsenyi-könyvben is a niklai remete mély tragikumának megértését üdvözölte Móricz,71 aztán szeptember elején az „emberéhségben” szenvedő író Németh feleségével – a városban találkoztak, véletlenül – egyik pillanatról a másikra meghívatta magát.

„Az egyetlen ember volt ebben az országban, akinek fiául tudtam volna a lába elé ülni” – írta az emlékező könyv egyik fejezetének végére Németh László, éppen oda, amelyik a nagy találkozás emlékét megörökítőt előzte meg.72 Tíz órán át beszélgettek, már elment az utolsó busz, gyalog jöttek le a hegyről, közben Móricz megéhezett, még órákat ültek egy étteremben is, s a fáradtságtól kóválygó házigazda gyalog ment a Duna-partról a Törökvész útra – hajnali háromkor. Mint akik nem akarják elengedni egymást, úgy viselkedett a két író. Erről a szeánszról Németh László elbeszéléséből tudunk csupán,73 de bizonyos, hogy valóban rokon gondolkodású emberek ültek egymással szemben akkor – az utolsó békeévben, amikor az Európába való „belépés” csak álom maradhatott. Két, önmagát partra sodortnak tudott, reményében, „vállalkozásában” egyként megalázott lélek, akik nemcsak a magyar történelem útvesztésének módozatát s a régebbi klasszikusok alakját, szerepét látták hasonlatosan, de még a házasság csapdájának és a – meglehet, „társas” – magányosságnak a gyötrelmeit is (természetesen ezért tetszett a Villámfénynél Móricznak oly nagyon). Ez a találkozás a meglelt belső béke, a „hazatalálás” pillanata is lehetett számukra kissé. „A magam literátori felszíne alatt kerestem valami mélyebbet […] nos amit kerestem, Móricz Zsigmondban készen volt. Ő maga volt a »mély magyarság«. Minden munkájával és véleményével ezt képviselte és védte. Olyan dolgokban értettük meg egymást első szóra, amikben akkor senki igazat nem ád nekünk az országban.” „…visszarántott a tervekbe, mozgalmakba. […] ő hozott vissza az irodalomba”.74 Ilyenféléket írt Németh 1942 októberében, már barátja halála után. Terv s elszántság lett volna bizonyára, csak az idő nem kedvezett megint, így a fölkészületlen nemzet veszélyeztetettségének ténye és tudata minden egyéb megfontolást elsodort. Az ifjabb korban oly szellemi mohósággal fürkészett égtáj elborult, az Anschluss, majd Cseh- és Morvaország német megszállása, Csehszlovákia szétesése következett egymásra, s Európa, amely a holnap reményét is hordozhatta volna, hamarosan már nem is létezett – nem volt hova „fölzárkózni”, vagy nem volt minek „ajánlatot” adni, ha tetszik. A „mozgalomba” visszatért Németh Lászlónak a „kristályosodás” esélyét az idő tehát most nem adta meg, ezért nem újabb tervet, hanem a múlt tanulságát kapkodva sűrítő „végrendeletet” írt a szerző; Tanú helyett a Kisebbségbent, ezt a fals akusztikai viszonyok közé született, igazságtalanságában is igaz s igazában is igazságtalan, „rekedt, fakóan-sűrű hangú”75 összegzést vetette papírra gyorsan, amiről Móricznak – az esszé némely (például az Eötvös József „Pepiségére” utaló) fordulatának „társszerzője” lett ő – nagyon jó véleménye volt akkor.76 Mindaz, ami a Kelet Népe majd három esztendejében megesett, ennek a megpróbáló és fölemelő történelmi és lélektani helyzetnek a logikus kifejlése volt.77

„1939 decemberétől […] a Cseresnyés-csínyig több mint két éven keresztül állandóan munkában, emberek közt, utazóban, virrasztásban voltam.” „Amikor Móricz Zsigmond dandárába bevonultam, azt mondtam, most meg kell mutatnom, milyen közkatona tudok lenni: oda megyek, ahova parancsolnak. S Móricz Zsigmond ugyancsak megfuttatta a segédtisztjét, nyugtalanságában akkor vette harmadízben az országot nyakába, s csütörtökre, péntekre nálam is ott volt rendesen a telefonparancs, hogy az ország melyik végébe kell futnom.”78 Nem alkatának eredeti hajlama szerint dolgozott Németh László ekkor, de Móricznak az a feladatokat habzsoló tettrekészsége, amelyre hat-nyolc esztendeje még oly fölényes mosollyal nézett, most őt is elragadta. Munkaösztöne és „vállalkozása” részévé lett mindaz, amit a Nyugatot szerkesztő országjáróban még szinte-szinte nevetségesnek talált. Utazott, győzködött, néhol érdektelenségtől kísért előadásait a szereplési iszonyát legyűrve tartotta meg,79 s noha vitázott, lázadozott is a laptulajdonossal nemegyszer, mindvégig kitartott. Tudta, a Kelet Népe, amitől a fáradt, anyagi gondokkal küszködő – a gazdasági ügyekben nem igazán járatos – író olykor szabadulni akart (illetve ennek látszatát akarta kelteni), az életet jelenti neki, még akkor is, ha ebbe hal bele. Azt, hogy a közösség – az élet és a magyarság – szolgálatának személyes-egzisztenciális igénnyé kell lennie – tehát magatartása vezérelvét –, Németh László a gyakorlatban most, élete derekán, idősödő barátjától tanulhatta meg. Hogy legyen „húzóanyag”, Móricz könyörgésére még egy folytatásos regénybe is belekezdett,80 a népfőiskolák terve foglalkoztatta, nevét adta – tanulmány terjedelmű előszóval – az átírt Kemény Zsigmond-regényhez is,81 egyáltalán, minden módon segítette ezt a nem-dolgozni képtelen „öreg ügynököt”, aki számára a magyarság szimbólumává lett ekkorra. S volt még valami, ami az akkori Magyarország szerkesztőségeiben alighanem ritkaságszámba ment. Ez a két ember – ha zsörtölődött is néha – nagyon szerette egymást. Ez a szeretet lengte be Móricz Zsigmond kritikáját,82 s kivált ez szőtte át Németh László cikkét, azt, amelyik a Rózsa Sándor első kötetét magasztalta föl.83 Móriczról mint az egyetlen magyar lángészről beszélt ez a lírára hajló szöveg, e regényhez szerinte legföljebb Reymont Parasztokja volt fogható („csak több annál”), hisz hőse, miként a homéroszi eposzoknak, az egész nép, s szerzője az élet tudósa, akinek a „műveltség limlomától megóvott agyveleje” maga a közemlékezet. „Egy ló kellene egy szegény becsületes fiú boldogulásához s a megkavart jobbágysors és a packázó úri világ egy époszban csap össze a pusztán.” Ez a mondat – a cikk utolsó mondata – már a regény anyaga alatt morajló történelmi tapasztalatot idézte föl, azt, amiben ők az első szóra értették egymást, de – mint írta Németh – „senki az akkori országban igazat nem adott nekik”. A magyar fejlődés „fogantatási hibájáról” volt szó, amely „a múltat, a népet, a mélységet” mohó lendületéből kihagyta.84 Ekként Németh László a Rózsa Sándort nemcsak a rajongó szeretet okán emelte önnön értékei fölé – főleg a második részét, amelynek a hibáit is szóba hozta persze85 –, hanem azért, mert a maga tervének, küzdelmének a művészetté sűrűsödött szimbólumát látta benne. Meg a (nemzeti) kisemmizettségnek s a jobbra való értékek mélyre szorítottságának azt a történelmi emlékezetét is, amely a jövendő – a harmadik Magyarország, avagy a harmadik út – nélkülözhetetlen kötőanyaga lehetett volna szerinte, ha levegőhöz jut (ezért írta Móriczról, hogy ő maga volt a „mély magyarság”). Ahogy a Rózsa Sándor némileg „formátlan”, némileg „törvényen kívüli”, de mindenképpen monumentális és mindenképpen a népi emlékezet mélystruktúrájának a részévé lett alakjában, úgy Móriczban, az emberben s a szerkesztőben is a föladhatatlan magyar reménnyel azonos vállalkozás héroszát látta ekkor már Németh, akinek a valóság a mindene, a művészet pedig sűrített élet, „az elnyomottakat, a láng nélkül elhamvadókat mozgósító” lényeg, s nem csak úgy külön valami általában.86 Amikor meghalt, így – lélekben vele egyként – búcsúzott el tőle.

Németh László nem volt irodalomtörténész, vagy ha igen, csak annyira, mint történész, filozófus, zenetörténész, politikai elemző, matematikatörténész vagy bármi más. Még polihisztor sem, abban az értelemben, ahogy a szót a reneszánsz nagyjaira használni szokás. Életérdekű gondolkodó, páratlan lényegkiemeléssel és szintetizálóképességgel megáldott, de a szépművészet formaérzékére is hajló ember volt ő valójában, aki a magyarságot, Európát s aztán a világot mint – térben és időben! – egyetlen lehetséges életteret s mint egyetlen lehetséges feladatot is egyben látta, egyben akarta látni még, már-már hősies agresszivitással. Számára az irodalom az emberi kultúra és magatartás meg a való élet formálási szándékának fontos része volt csupán, így azzá lett a móriczi életmű – s a móriczi jelenség – is. E kép időbeli változása a Németh László-i „vállalkozás” történelem diktálta alakulásából következett törvényszerűen, Móricz e szándékba mint igény, lehetőség, példa és társ nőtt bele az évek során. Része volt mint a „vállalkozás” támogatásához még elégtelen vitaalap, aztán mint iránytű, mígnem eggyé lett vele. Ahogy Németh esszéi s egyéb írásai – legyen a témájuk bármi – mindig a szerzőről, pontosabban a Németh László-i terv éppen adott állapotáról – annak tartalmáról, formájáról, kifejléséről vagy megtöretéséről – mondanak el valamit, ahhoz tesznek hozzá, vagy azt értelmezik éppen, úgy a Móriczról beszélő írásoknak is ez volt a rendje. Jellemző például, ahogy az idősebb barát Shakespeare-tanulmányait értelmező dolgozatban – 1946-ban már – a szerző ars poeticájára Németh mintegy „ráírta” a magáét.87 Az a kicsi könyv, ami a Móricz halála utáni két hónapban született – bár az elhunytra vonatkozó telitalálatokban bővelkedő –, ilyen értelemben szintén „Németh Lászlóról szól” a leginkább.88 A „fiú” búcsúja az „apától”, üdvösségüggyé emelt eszményének egyetlen élő képviselőjétől, akivel ő eggyé forrt; búcsú éppen akkor, amikor ez az üdvösségügy minden fronton rosszul állt. A veszteség döbbenetévé meg a halált elfogadni kényszerült perlekedés alkalmává éppen ezért lehetett egyszerre, s „életpárti” mégis. Miközben írta, Németh Kata – Móricz Zsigmond keresztlánya – haldoklott, s október végén el is ment a keresztapa után, másfél évesen.89 Ahogy az első gyermek – Gabriella – halálából a Gyász, úgy a mostani – kettős – veszteségből ez a kötet nőtt ki tehát. Az író tán legszebb regénye amott és tán a legszebb – írótársról beszélő – vallomása emitt. A sokat emlegetett „életgyőzelem” pillanata volt mégis az egész, ahogy azzá lett a fájdalom 1930–31-ben is: Németh a könyvre a kis Kata keresztelőjén készült Móricz-fotót tetette rá, s kilenc hónap múltán Csilla is megszületett. A Rózsa Sándor-i kivertségbe került Magyarország – mint édesanya, ahogy a nekrológban mondta – meg amúgy is itt maradt nekünk, később még némi rövid remény is talán – aztán persze az a remény is egykettőre odalett. Annyi bizonyos: az 1945-ben kiadott emlékkötetbe e könyv részletét adta Németh, azt, ami közös küzdelmükről s a feladhatatlan vállalkozás Móriczra kiszabott végkifejletéről beszélt; a Kelet Népe szerkesztőjéről szólót.90 Azon esztendők krónikáját tehát, ahol élet és irodalom, eszmény és valóság, a sohasem ismert Ady s a nagyon is jól ismert hús-vér ember itt e földön, a lélek mélyén meg ott a magasban valahol végképp összeforrt, hogy aztán a zárómondatban mindhárman – a két eszméltető hős meg a gondjukat magára vett s azt továbbörökítő krónikás – összeforrhassanak: „…munkában, hősként rohanhatott ki a világból – írta a „harmadik” ember –, megmutatta a csillagok közt vágtató Báthory-Adynak, hogy a maga módján az öreg Bethlen is utána tud iramodni. A Kelet Népe volt az Illés szekere alatta.”91

Az ELTE BTK Modern Irodalmi Tanszék és az MTA Irodalomtudományi Intézet által 2005. február 2–3-án rendezett Móricz Zsigmond-konferencián elhangzott előadás bővített változata.

Jegyzetek

1Ez a szöveg nem azonos a koporsónál elmondott búcsúbeszéddel. A Híd 1942. október 1-jei számában jelent meg először, harminchét (!) rövid írás társaságában. = NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 748–749. A búcsúbeszéd szövegét lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943,
7–8. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2349. (A „költő”, akinek búcsúbeszédére utal N. L. – Illyés Gyula.)

2„Ez a négy ember Móricz négy embere, ahogy Tolsztojé a Karenin Anna zuhanó és termékeny emberpárja.” NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Protestáns Szemle, 1926/7, 419–425. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1375.

3NÉMETH László, Visszatekintés 5. (Móricz Zsigmond és az őserő), Tanú, 1933. június, 253–269. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1820–1822.

4„Hogy mi ez a valami, amit immár a harmadik nemzedéknek kell testében és őrületében kihordani: nehéz egy mondatba beleszorítani. Amit mindenki érez: a teljes nemzet álma, amelyben a társadalmi osztályok egymás mellé kerülnek, s a Rózsa Sándorokban elpazarolt »magyar anyag« társadalmilag és történelmileg is érvényesül. A »szociális gondolat« azonban csak a leple, csészelevele annak, ami alatta és közte tolakodik. A létünkben alvó kelet felszínre hozása, egy új szó Európához, a kereszténység megújhodása; olyasmi, mint ami Dosztojevszkijékbe nyomult föl nyolcvan éve. Egy nép úgy szedi rendbe a maga szénáját, hogy az emberéletre is csinál egy megoldást. Ha felületesen nézem: egy ránk szabott szocializmus, ha a mélyét: vallásos forradalom.” NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1. 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2445.

5NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 23. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben
IV. k.,
Bp., 1999, 2355.

6Min dolgoznak?, Film Színház Irodalom, 1942. szept. 25–okt. 1., 7. = „A szellem: rendező nyugtalanság”, Beszélgetések Németh Lászlóval, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 1992, 70–71.

7Németh László Móricz Zsigmondot a Tolsztojról – 1954 és 1960 között született – írásai során emlegette a legtöbbet. Tolsztoj inasaként; Tanóra Tolsztojról; Tolsztoj emlékbeszéd; Miért szeretjük Tolsztojt? = NÉMETH László, A felelősség szorításában III. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 1138–1214.

8A híressé lett fordulat az Osvát Ernőnek 1925 decemberének végén Bécsből írt hosszú levélből való. A levél nem maradt meg. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 254–255.

9Vö. NÉMETH László, i. m., 255.

10Uo. 255.

11Az írást Németh Lászlótól a Protestáns Szemle kérte, de az író előbb elvitte Osvátnak, aki megmutatta Móricznak is. Vö. NÉMETH László, i. m., 263.

12Erről bővebben: FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 15–18.

13Vö. Interjú az írói vállalkozásról (kérdező: DOMOKOS Mátyás), = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 138–139.

14FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 14.

15MONOSTORI Imre, „…nemzetén át az emberiséghez”, A „magyar műhely” és a „bartóki modell” mint eszmény és feladat, = Uő., Rég múlt?, Bp., 1998, 45.

16E vállalkozás utolsó lobbanása az Aczél György kérésére írt – aztán az asztalfiókba parancsolt – hosszú tanulmány (Levél egy kultúrpolitikushoz) körüli huzavona lehetett. Erről lásd N. PÁL József, „…megbízható műszer a nemzet kezében”, = Uő., „A megtartók jöjjenek…”, Miskolc, 2004, 70–74.

17Németh Lászlót egy olyan – a történelemben egymást váltó francia, angol, német, majd a tizenkilencedik századi orosz műhely mintájára kialakítandó – magyar műhely életre hívásának a lehetősége és módja foglalkoztatta egész pályája során, „amelyben a nemzeti feladatok az egyetemes algebra szerint az egész világ használatára oldódnak meg” – ahogy élete összegzésének egy rövid jegyzetében „egzaktabban” fogalmazott. Vö. NÉMETH László, Megmentett gondolatok, Bp., 1975, 191.

18VEKERDI László, A Magyarság és Európa – ma = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 101.

19Jellemző, hogy a Móricz-tanulmánnyal azonos hónapokban (!) írt – amúgy méltató – dolgozatban is ezt az elvtelen „külföldieskedést” és kritikai gyakorlatot, „a magyar nép mélyebb rétegei felé horgonyt vetni képtelen” jelleget kárhoztatta többek közt a szerző. = NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje, Társadalomtudomány, 1926/5, 426–430. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., 1387–1392. Érdemes megjegyezni, hogy gondolkodásának és irodalomszemléletének ezt az alapvetését mindvégig megtartotta. Vö. NÉMETH László, Magyar műhely (1956), = Uő., Kiadatlan tanulmányok II. k., 1968, 190.

20Vö. NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje (1926) = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1390–1391.

21A fordulatot először 1927 első felében, Az Ady-pör című tanulmányában írta le. „S hogy a három Magyarország harmadik képviselője se hiányozzék, a gránittömb [az Akadémia elnöke, tehát a „hivatalosság” ő – N. P. J.] s a Nyugat álláspontja mellé odaáll a harmadik Magyarország püspöke is, felelős állásban lévő férfi, aki nem átallja az erkölcstelen bárd erkölcstelenségét kétségbevonni s egész könyvet szentel Ady emléke purifikálásnak. Makkai Sándor a harmadik Magyarországot jelenti, amely a háború óta alakul, s csendes megfigyelők őrseiből értelmes közbeszólók táborává válik” [Makkai Sándor Magyar fa sorsa című Ady-könyvéről van szó – N. P. J.], lásd Társadalomtudomány 1927/3–5, 249–266 = NÉMETH László, i. m., 1494.

22Erről részletesebben: N. PÁL József, Az életmű kegyelmi pillanata, Németh László és az 1956-os forradalom = Uő., „A megtartók jöjjenek…”, Miskolc, 2004, 26–50.

23Németh László a díjnyertes Nyugat-pályázat s a Tanú elindítása, az 1925–32 közötti esztendőket nevezte a „készülődés korának” később. 1941-ben megjelent, e korszakot reprezentáló kétkötetes gyűjteményének is ezt a címet adta.

24„Az író azontúl, hogy műveket dob ki magából, vállalkozásában is győz vagy elakad. A kritikusnak úgy kell vizsgálnia a műveket, hogy közben a vállalkozás mérlegét is elkészítse. = NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 263.

25„Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak a fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész felől kell megközelíteni őket.” = Interjú az életműsorozatról (kérdező: GARAI Gábor) = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 141–142. Vö. MONOSTORI Imre, A Németh László-centenárium könyvtermése = „Én sosem kívántam más emlékművet…”, Vonulatok a Németh László recepció történetéből, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 2003, 844.

26Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264.

27Vö. „A kritikák […] fölött ott maradt, mint egy belőlük feltörő párakör, a »kívánatos«. A Tanú, amikor tanulmányíróvá tett, ezt a »kívánatos«-t szabadította rá az irodalom után az életre is. […] Azt hiszem, ez a tények ismeretéből föltörő, az életet átfogó s a jobb felé módosító törekvés az, amit eszmének szokás nevezni; amennyiben pedig az elérendő állapot képe túlságosan eluralkodik rajta: utópiának. […] Utópia és eszme elválaszthatatlanok…” Lásd a Veress Dánielnek 1969. június 4-én írt levél = Németh László élete levelekben III. k., 1967–1975, Bp., 2000, 558–559.

28Amikor a már említett Készülődés című kétkötetes gyűjteményét 1941-ben összeállította – nagy volt már a barátság –, e tanulmányhoz lábjegyzetet csatolt a szerző. Móricz igazán nagy műveit nem írta meg még akkor, Németh László ezzel „mentegette” magát, s ez részben igaz is lehet, holott másról – a szemlélet és a szereptudat történelem kikényszerítette dúsulásáról és rögzüléséről – is szó volt szerintem.

29VEKERDI László, Németh László, a gondolkodó = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 49.

30NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264–265.

31„…abba az emberfajtába tartoztam, amelyik őt a legkevésbé érdekelte. Esztétikus voltam a Babits Mihály oldaláról. Ez valami borzalmas jelző volt az ő szájában, az »esztétikus«. Már mögöttem volt a Tanú két éve, amikor nyájasan szemembe mondta, hogy ő a »cikkírást« csak szórakozásnak tartja.” Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 31.

32Uo.

33Uo. 33.

34Németh László 1931. november 16-án írt önérzetes hangú levele is erre utal: „…tisztázni szeretném, hogy ezt az ellenkritikai szellemet milyen mértékben éleszti a te rosszallásod. Babits szerződése egy időre biztosítja ugyan, hogy a Nyugatba írhassak, de én nem vagyok a gazdája lába körül ugató kuvasz, s nem óhajtom írói helyemet olyan szerződés mögé bújva fenntartani, amelyet nem velem s Babitscsal is talán csak anyagi kényszerből kötöttél. A Nyugatnak két szerkesztője van, s én, tekintet nélkül a megállapodásokra, nem tartom illőnek, hogy a folyóiratba az egyik szerkesztő akarata ellenére dolgozzam. […] kérlek, felelj egyenesen, minden fölösleges elővigyázatot félretéve: hasznosnak, kívánatosnak tartod-e, hogy a Nyugatban dolgozzam, vagy sem.” Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 95–96.

35Az Egy új nemzedék esztétikája című cikke a lap 1931. május 16-i számában jelent meg, s júliustól portrésorozatba kezdett, amely még ez év végén – Babits ellenállása miatt is – megszakadt.

36Vö. Móricz Zsigmond és az őserő, Tanú 1933. június = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1822.

37A Baleset (1927), a Forró mezők (1930) és az Esőleső társaság (1931) kapcsán a Napkeletben megjelent kritikákról van szó. Lásd NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 101–108.

38Németh László 1932 elején – Erdélyi Józseffel, Illyés Gyulával, Szabó Lőrinccel s másokkal – külön nemzedéki lapot tervezett, Babits ezt sem nézte jó szemmel. A szakítás 1932 márciusának végén, a Kodolányi János Németh által szorgalmazott Baumgarten-díja körüli összekülönbözés – Németh szerint Babits a díjat hatalmi eszközként kezelte – miatt következett be. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 344–347.

39NÉMETH László, Új regények, Tanú, 1932. szeptember, 36–50. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1757.

40NÉMETH László, Három elbeszélő, Tanú, 1933. április, 238–240. = Uő., i. m. 1805.

41Lásd a 3. sz. jegyzetet.

42NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 32.

43Cs. VARGA István, Móricz Zsigmond és Németh László, Alföld, 1979/7, 85.

44GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 353.

45A Pusztulás heves és hosszúra nyúlt vitája kapcsán Németh előadást tartott, s megszólalt írásban is. Lásd NÉMETH László, Pusztulás, Tanú, 1934. június, 121–123. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1857–1859. Az 1934 májusában indult Válasz létrehozásáért már 1933 második felében is sokat tett, ő írta a beköszöntőt, s Fülep Lajos és Gulyás Pál mellett ő lett a lap egyik szerkesztője is.

46„Van a magyar életnek egy félelmetes jelensége, úgy híják: »népi irodalom«. […] Ennek az iránynak az írói egymást rosszul ismerik, kevésre becsülik. A politikai világnézetek minden tája felé vannak szórványaik. Kiadóik egymást rágalmazzák. Szinte egy sincs közöttük, aki a népi irodalomba, úgy, ahogy a köztudatban él, belé kívánna tartozni. Egyik az igazság nevében szabadkozik; mások csak úgy akarnak népi írók lenni, ha ellenségeiket a népből kigolyózzák; van, aki hisztérikusan ütlegeli a többit, csak hogy a népi irodalmat, amelybe még az ő páratlan nagyságát is besorozzák, szétrobbantsa. A »népi irodalom« mégis van valahogyan. Úgy, mint a nagy történeti ideák, amelyeket nem emberek csinálnak, hanem ő csinál embereket. Nő az írókban, gondolkozókban, s nő azok ellenére is.” Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus l., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2444.

47„Végül is megosztoztak a Nyugaton: Móriczé lett az elbeszélés, Babitsé a líra és a kritika. A két szerkesztőnek persze más-más szándéka volt a folyóirattal. Móricz Zsigmond azt akarta megmutatni, hogy ha hozzáértő ember kezd el rajta gazdálkodni, a legszikesebb folyóiratból is ki lehet pumpálni egy kis jövedelmet; csak ne fessen úgy az a folyóirat, mint valami klasszikafilológiai szemle. Egy kis egészséges hírverés a magas irodalomnak se árt: koccintsanak egyet az írók városatyákkal, kiáltsuk el, ha nem is jelent semmit, a »nemzeti koncentrációt«; fedezzünk fel paraszt lángelméket s ankétozzunk fontos, gyakorlati kérdésekről, majd megjönnek az előfizetők, ilyesmi kell a mai világban. Míg ő a Nyugat elszínháziéletesítésén fáradt, Babits a maga kisebb felében egy irodalmi fellegvárfélét akart berendezni, a nemesebb lelkek menedékhelyét a kor szennyes áramai felett. Nincs az az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek a két fele ennyire különbözött volna, mint a kétféle Nyugat; itt a demokrácia puffogott, ott az előkelő konzervativizmus vigyázott fölényére; a két szerkesztő pedig egymást okolta: Móricz Babitsot az unalomért, Babits Móriczot az együgyűségekért.” Lásd NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 308.

48Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 33.

49NÉMETH László, Sznobok és parasztok, Magyarország, 1934. március 29. = Uő., Életmű szilánkokban I. k., 1989, 322–327. Németh László emlékezése a vitára: Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 409–410.

50MÓRICZ Zsigmond, Lehet-e a parasztból író?, Magyarország, 1934. március 30. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 804–806.

51Móricz ezúttal Németh A nép Eötvös-kollégiuma című cikkének állításait vitatta. Lásd MÓRICZ Zsigmond, Őstehetségek = Uo. 829–834.

52Vö. MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 49.

53HATVANY Lajos, A szellem különítményesei, Újság, 1934. május 27. = A népi–urbánus vita válogatott dokumentumai 1932–1947, szerk. NAGY Sz. Péter, Bp., 1990, 94–105.

54NÉMETH László, Egy különítményes vallomása, Budapesti Hírlap, 1934. június 17. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 568–574.

55Németh László 1934. június 15-én kelt levele Fülep Lajoshoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 190.

56NÉMETH László, Szabó Dezső, Erdélyi Helikon, 1928/8, 577–578 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben, III. k., Bp., 1999, 1514–1523. Németh László és Szabó Dezső életműve kapcsolatának elsősorban a két gondolkozásmód és feladattudat azonosságára tekintő értelmezése: KOVÁCS Zoltán, Németh László és Szabó Dezső kapcsolata = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről, Bp., 2000, 109–120.

57Németh László 1934 júliusától a Rádió irodalmi tanácsadója, 1934 novembertől 1935. április 17-ig pedig a prózai lektorátus vezetője volt. Vö. „Az író – vállalkozás”. Németh László életrajzi kronológia I. k., szerk. Dr. LAKATOS István, Bp., 1997, 125. A munka vállalásának okai közé a remélt több tízezres publikum lehetősége is odatartozott, meg a tisztes jövedelem is, amelyet Németh rögvest a Válaszba forgatott.

58Németh László 1934. október 26-án kelt levele Móricz Zsigmondhoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 202.

59A reform, Tanú, 1935. április = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 645–666. ill. Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1893–1917. [két részben, Töredékek a Reformból címmel – N. P. J.].

60Amikorra az említett Tanú-szám megjelent, Németh László bizalma érezhetően alábbhagyott. Az anyag elé tett bevezető írás – Vissza a belső körre – már a csalódottságra utalt egyértelműen. Ugyanezt sugallta az 1935 nyarán befejezett két hosszabb esszé is. A Magyarság és Európa, illetve a Kapások című utópia egyaránt ekkor – „a »lendület és megtorpanás« lélektani határpontján, a »hitetlen hit sikolyaként«, amikor már végérvényessé vált a reformmozgalom kudarca” – született. Vö. NÉMETH László, Sorskérdések, Bp., 1989, 800–801.

61A Zilahy Lajos villájában lezajlott találkozón – Illyés Gyula emlékezése szerint például – Móricz Zsigmond egy tiszántúli szegényparaszt egyheti étrendjét olvasta fel, majd szó nélkül leült (vagy ennyit mondott: ha ezen akar segíteni a kormány, számíthat az írókra). Fagyos lett a légkör, Gömbös destruktivitással vádolta az írót, mire a többiek szinte Móricz köré szaladva védték meg őt. Vö. ILLYÉS Gyula, Naplójegyzetek 1929–1945, szerk. ILLYÉS Gyuláné, Bp., 1986, 81–95. Az Új szellemi front történetének legrészletesebb feldolgozása: LACKÓ Miklós, Az új szellemi front történetéhez = Uő., Sziget és külvilág, Bp., 1996, 99–164.

62„Az író, aki ma odaadja helyeslését a kormánynak, hiába szívja holnap csalódottan vissza, már részt vett a bizalomnak abban a tőkehalmozódásában, melyet a hatalom esetleg máshova fektet be, mint ígérte.” Lásd NÉMETH László, Író és hatalom, Magyarország, 1935. május 4. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 668.

63NÉMETH László, Móricz Zsigmond: Erdély, Válasz, 1935/5–6, 383–385 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 490–493. [A Válaszban Pörje Sándor néven jelent meg.]

64Móricz Zsigmond 1935. augusztus 16-án kelt levele. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 219.

65„Sajnos idehaza politikailag olyan rosszul állunk, amilyen rosszul csak állhatunk. Készült, érett valami jó, a csirkefogók, élükön miniszterelnökükkel, megszimatolták, a maguk javára fölhasználták, s most cinikusan vigyorognak azokra, akik a reformot komolyan vették. Kevés az érdemes ember;
a szemétnek mindenhogyan felül kell kerülnie.” Németh László 1935 júniusában kelt levele Keresztury Dezsőnek. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 216.

66„Az amit ott láttam magyarok közt és magyarok ellen, elég volt, hogy a melankólia circulus vitiosusát megindítsa, s itthoni bajok teljesen belerántottak az »alaktalan érzésekbe« […] amelyből amint reményeink fogynak, egyre nehezebb kilábolni.” Németh László 1935. szeptember 21-én kelt levele Móricz Zsigmondnak. I. m. 220. A tragikus tapasztalatokról készült napló – Magyarok Romániában – a Tanú 1935/3–4. számában jelent meg. Az útirajz körüli vitáról és a körülményekről lásd MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 217–248.

67„…leveled nagyon meglepett […] mert nem gondoltam, hogy ilyen nagy-termő írót is nyugtalanít komolyan az, érdemes-e ebben az országban teremni […] láttam, hogy az a szorongás, mely belőlem […] gondolkozót csinált, benned is megvan.” Németh László 1936. január 6-án kelt levele Móricz Zsigmondnak. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 223.

68A tervezett ciklusból csak négy regény – Kocsik szeptemberben; Alsóvárosi búcsú; Szerdai fogadónap; A másik mester – készült el, amikor a kor parancsa – s Móricz – megint elragadta. Lásd NÉMETH László, Az utolsó kísérlet tervrajza = Uő., Utolsó kísérlet II. k., Bp., 1969, 500.

69„Az üdvözülés irodalmi műfaja: a szentek története […] A drámai vívódás – akár tragikus, akár vígjátéki – a Legenda útjáról lecsúszott ember vívódása.” Lásd NÉMETH László, Dráma és legenda (1939) = Uő. Két nemzedék, Bp., 1970, 577–580.

70Idézi: NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

71„Mennyire megértem Németh László rokonszenvét a Berzsenyi-tragikummal szemben.” Lásd MÓRICZ Zsigmond, Németh László: Berzsenyi. Pesti Napló, 1938. június 28. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 910–913.

72NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

73NÉMETH László, Első látogatás = Uo. 40–51.

74Uo. 46–47., ill. 54.

75NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 490.

76Németh a hatvanas években úgy emlékezett, hogy Móricz éppen a Kisebbségben miatt hívta meg őt „adjutánsul” a Kelet Népéhez. Vö. NÉMETH László, Negyven év = Uő., Negyven év – Horváthné meghal – Gyász, 3. kiad., Bp., 1980, 20.

77Móricz a Kelet Népét 1939 decemberében vette át.

78NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 487, ill. 491.

79Akkori, különböző témákban tartott előadásaiból egy csokorra való megmaradt. Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond adjutánsaként = Uő., Kiadatlan tanulmányok I. k., Bp., 1968, 624–656.

80Az Iszony első része – olykori kimaradással – tizenegy folytatásban jelent meg 1942. január 15-e és szeptember 1-je között. Németh a regényt Móricz halála után nem folytatta tovább – bevallottan megkönnyebbült emiatt –, s csak 1947-ben fejezte be.

81NÉMETH László, Kemény Zsigmond = Kemény Zsigmond: Rajongók, I. k., Bp., 1940, 7–47. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1063–1089.

82MÓRICZ Zsigmond, Németh László: A másik mester, Híd, 1942. február 10. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 991–993.

83NÉMETH László, Rózsa Sándor éposza, Magyar Út, 1941. június 12, 5–6. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1109–1113.

84Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 44.

85NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2241–2447.

86NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 61, ill., 45.

87NÉMETH László, Előszó Móricz Zsigmond Shakespeare-tanulmányához. = Uő., A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 356–374. Vö. GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 356.

88A könyv értelmezését lásd GREZSA Ferenc, i. m. 369–375. ill. BAKONYI István, Móricz Zsigmond és Németh László = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről. Bp., 2000, 72–74.

89Németh László e hetekre vonatkozó naplójegyzeteit lásd NÉMETH László, Homályból homályba II. k., szerk. HÖLVÉNYI György, Bp., 1977, 505–516.

90Móricz Zsigmond ébresztése, szerk. DARVAS József, Bp., 1945, 59–69.

91NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 62.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben