„Ez az öreg ügynök, ez volt számomra akkor a magyarság”

Németh László Móricz Zsigmond-képének változásai, 2.

Móricz nem vette meg a lakást, s a találka sem jött létre akkor. Németh László az évet élete legsötétebb esztendejének nevezte később. A várt reform – ahogy a Berlinben tartózkodó Keresztury Dezsőnek írta – „a csirkefogók, élükön a miniszterelnökkel”⁶⁵ cinizmusán még áprilisban megbukott, sorozatos viták és gáncsok után kitelt az ideje a Rádiónál is, az augusztusi romániai út tapasztalatai, az útirajzot (Magyarok Romániában) követő vita és vádak nyomán pedig mély depresszióba – vagy ahogy Móricznak írta: „használhatatlan állapotba”⁶⁶ – került. Úgy vélte – az új év első napjaiban ezt is megírta levélben –, ebben az országban nincs értelme „teremni”,⁶⁷ a második „kristályosodási” kísérletnek is vége lett, s – ahogy 1935 tavaszán megjósolta – a „belső körre” húzódott vissza, politikáról, mozgalomról, közéletről évekig nem vett tudomást. A cikkek száma 1937–38-ban évi hét–tizenkettőre esett – ezek is színházról, iskoláról, egészségügyről szóltak jobbára –, egy, a keserű tapasztalatait feldolgozó regényfolyamot tervezett („egy tragikus pálya ürügyén utolsó leltárt akartam készíteni arról, aminek én még tanúja voltam: egy Élő magyar lexikont, amelyben […] minden magyar réteg, túlélő múlt s magyarrá élt európai hatás felvonul”) Utolsó kísérlet címmel,⁶⁸ vagy – mint mindig, ha „üdvösségharca” elakadt⁶⁹ – a színpaddal kísérletezett. Harcai, magánéleti gyötrelmei Móriczot is lefoglalták ekkor, levelet nem váltottak, még személyes találkozásuk is alig-alig volt közel három esztendeig, mígnem – tán mindkettőjük „reménytelen szerelme” – a színpad összehozta őket.
A Villámfénynél – ez „a minőség-elv s a magam élete összekapcsolásának kudarcából” született darab – 1938. márciusi bemutatóján Móricz Németh Lászlóban rokon lélekre ismert, s ezt meg is írta lelkesen: „Villámfénynél. Mi az oka, hogy az ember semmiben oly nagy örömet nem tud találni, mint a rokongondolkodásban? Ellenpróbája: a legnagyobb szerelem is azon bukik meg, ha kiderül, hogy a két fél nem rokongondolkozású. Milyen remek darab a »Villámfény« [sic!] El vagyok ragadtatva: Németh László rokongondolkozású.”⁷⁰ E „ráismerés” holdudvarát Móricz Zsigmond családi és férfiúi életének csalódásokkal teli tépettsége adta természetesen, de a vakvágányra siklatott élet mélyebb drámáját az immár közösként megélt magyar sors keserves tapasztalata adta meg. A következő hónapban megjelent Berzsenyi-könyvben is a niklai remete mély tragikumának megértését üdvözölte Móricz,⁷¹ aztán szeptember elején az „emberéhségben” szenvedő író Németh feleségével – a városban találkoztak, véletlenül – egyik pillanatról a másikra meghívatta magát.

„Az egyetlen ember volt ebben az országban, akinek fiául tudtam volna a lába elé ülni” – írta az emlékező könyv egyik fejezetének végére Németh László, éppen oda, amelyik a nagy találkozás emlékét megörökítőt előzte meg.⁷² Tíz órán át beszélgettek, már elment az utolsó busz, gyalog jöttek le a hegyről, közben Móricz megéhezett, még órákat ültek egy étteremben is, s a fáradtságtól kóválygó házigazda gyalog ment a Duna-partról a Törökvész útra – hajnali háromkor. Mint akik nem akarják elengedni egymást, úgy viselkedett a két író. Erről a szeánszról Németh László elbeszéléséből tudunk csupán,⁷³ de bizonyos, hogy valóban rokon gondolkodású emberek ültek egymással szemben akkor – az utolsó békeévben, amikor az Európába való „belépés” csak álom maradhatott. Két, önmagát partra sodortnak tudott, reményében, „vállalkozásában” egyként megalázott lélek, akik nemcsak a magyar történelem útvesztésének módozatát s a régebbi klasszikusok alakját, szerepét látták hasonlatosan, de még a házasság csapdájának és a – meglehet, „társas” – magányosságnak a gyötrelmeit is (természetesen ezért tetszett a Villámfénynél Móricznak oly nagyon). Ez a találkozás a meglelt belső béke, a „hazatalálás” pillanata is lehetett számukra kissé. „A magam literátori felszíne alatt kerestem valami mélyebbet […] nos amit kerestem, Móricz Zsigmondban készen volt. Ő maga volt a »mély magyarság«. Minden munkájával és véleményével ezt képviselte és védte. Olyan dolgokban értettük meg egymást első szóra, amikben akkor senki igazat nem ád nekünk az országban.” „…visszarántott a tervekbe, mozgalmakba. […] ő hozott vissza az irodalomba”.⁷⁴ Ilyenféléket írt Németh 1942 októberében, már barátja halála után. Terv s elszántság lett volna bizonyára, csak az idő nem kedvezett megint, így a fölkészületlen nemzet veszélyeztetettségének ténye és tudata minden egyéb megfontolást elsodort. Az ifjabb korban oly szellemi mohósággal fürkészett égtáj elborult, az Anschluss, majd Cseh- és Morvaország német megszállása, Csehszlovákia szétesése következett egymásra, s Európa, amely a holnap reményét is hordozhatta volna, hamarosan már nem is létezett – nem volt hova „fölzárkózni”, vagy nem volt minek „ajánlatot” adni, ha tetszik. A „mozgalomba” visszatért Németh Lászlónak a „kristályosodás” esélyét az idő tehát most nem adta meg, ezért nem újabb tervet, hanem a múlt tanulságát kapkodva sűrítő „végrendeletet” írt a szerző; Tanú helyett a Kisebbségbent, ezt a fals akusztikai viszonyok közé született, igazságtalanságában is igaz s igazában is igazságtalan, „rekedt, fakóan-sűrű hangú”⁷⁵ összegzést vetette papírra gyorsan, amiről Móricznak – az esszé némely (például az Eötvös József „Pepiségére” utaló) fordulatának „társszerzője” lett ő – nagyon jó véleménye volt akkor.⁷⁶ Mindaz, ami a Kelet Népe majd három esztendejében megesett, ennek a megpróbáló és fölemelő történelmi és lélektani helyzetnek a logikus kifejlése volt.⁷⁷

„1939 decemberétől […] a Cseresnyés-csínyig több mint két éven keresztül állandóan munkában, emberek közt, utazóban, virrasztásban voltam.” „Amikor Móricz Zsigmond dandárába bevonultam, azt mondtam, most meg kell mutatnom, milyen közkatona tudok lenni: oda megyek, ahova parancsolnak. S Móricz Zsigmond ugyancsak megfuttatta a segédtisztjét, nyugtalanságában akkor vette harmadízben az országot nyakába, s csütörtökre, péntekre nálam is ott volt rendesen a telefonparancs, hogy az ország melyik végébe kell futnom.”⁷⁸ Nem alkatának eredeti hajlama szerint dolgozott Németh László ekkor, de Móricznak az a feladatokat habzsoló tettrekészsége, amelyre hat-nyolc esztendeje még oly fölényes mosollyal nézett, most őt is elragadta. Munkaösztöne és „vállalkozása” részévé lett mindaz, amit a Nyugatot szerkesztő országjáróban még szinte-szinte nevetségesnek talált. Utazott, győzködött, néhol érdektelenségtől kísért előadásait a szereplési iszonyát legyűrve tartotta meg,⁷⁹ s noha vitázott, lázadozott is a laptulajdonossal nemegyszer, mindvégig kitartott. Tudta, a Kelet Népe, amitől a fáradt, anyagi gondokkal küszködő – a gazdasági ügyekben nem igazán járatos – író olykor szabadulni akart (illetve ennek látszatát akarta kelteni), az életet jelenti neki, még akkor is, ha ebbe hal bele. Azt, hogy a közösség – az élet és a magyarság – szolgálatának személyes-egzisztenciális igénnyé kell lennie – tehát magatartása vezérelvét –, Németh László a gyakorlatban most, élete derekán, idősödő barátjától tanulhatta meg. Hogy legyen „húzóanyag”, Móricz könyörgésére még egy folytatásos regénybe is belekezdett,⁸⁰ a népfőiskolák terve foglalkoztatta, nevét adta – tanulmány terjedelmű előszóval – az átírt Kemény Zsigmond-regényhez is,⁸¹ egyáltalán, minden módon segítette ezt a nem-dolgozni képtelen „öreg ügynököt”, aki számára a magyarság szimbólumává lett ekkorra. S volt még valami, ami az akkori Magyarország szerkesztőségeiben alighanem ritkaságszámba ment. Ez a két ember – ha zsörtölődött is néha – nagyon szerette egymást. Ez a szeretet lengte be Móricz Zsigmond kritikáját,⁸² s kivált ez szőtte át Németh László cikkét, azt, amelyik a Rózsa Sándor első kötetét magasztalta föl.⁸³ Móriczról mint az egyetlen magyar lángészről beszélt ez a lírára hajló szöveg, e regényhez szerinte legföljebb Reymont Parasztokja volt fogható („csak több annál”), hisz hőse, miként a homéroszi eposzoknak, az egész nép, s szerzője az élet tudósa, akinek a „műveltség limlomától megóvott agyveleje” maga a közemlékezet. „Egy ló kellene egy szegény becsületes fiú boldogulásához s a megkavart jobbágysors és a packázó úri világ egy époszban csap össze a pusztán.” Ez a mondat – a cikk utolsó mondata – már a regény anyaga alatt morajló történelmi tapasztalatot idézte föl, azt, amiben ők az első szóra értették egymást, de – mint írta Németh – „senki az akkori országban igazat nem adott nekik”. A magyar fejlődés „fogantatási hibájáról” volt szó, amely „a múltat, a népet, a mélységet” mohó lendületéből kihagyta.⁸⁴ Ekként Németh László a Rózsa Sándort nemcsak a rajongó szeretet okán emelte önnön értékei fölé – főleg a második részét, amelynek a hibáit is szóba hozta persze⁸⁵ –, hanem azért, mert a maga tervének, küzdelmének a művészetté sűrűsödött szimbólumát látta benne. Meg a (nemzeti) kisemmizettségnek s a jobbra való értékek mélyre szorítottságának azt a történelmi emlékezetét is, amely a jövendő – a harmadik Magyarország, avagy a harmadik út – nélkülözhetetlen kötőanyaga lehetett volna szerinte, ha levegőhöz jut (ezért írta Móriczról, hogy ő maga volt a „mély magyarság”). Ahogy a Rózsa Sándor némileg „formátlan”, némileg „törvényen kívüli”, de mindenképpen monumentális és mindenképpen a népi emlékezet mélystruktúrájának a részévé lett alakjában, úgy Móriczban, az emberben s a szerkesztőben is a föladhatatlan magyar reménnyel azonos vállalkozás héroszát látta ekkor már Németh, akinek a valóság a mindene, a művészet pedig sűrített élet, „az elnyomottakat, a láng nélkül elhamvadókat mozgósító” lényeg, s nem csak úgy külön valami általában.⁸⁶ Amikor meghalt, így – lélekben vele egyként – búcsúzott el tőle.

Németh László nem volt irodalomtörténész, vagy ha igen, csak annyira, mint történész, filozófus, zenetörténész, politikai elemző, matematikatörténész vagy bármi más. Még polihisztor sem, abban az értelemben, ahogy a szót a reneszánsz nagyjaira használni szokás. Életérdekű gondolkodó, páratlan lényegkiemeléssel és szintetizálóképességgel megáldott, de a szépművészet formaérzékére is hajló ember volt ő valójában, aki a magyarságot, Európát s aztán a világot mint – térben és időben! – egyetlen lehetséges életteret s mint egyetlen lehetséges feladatot is egyben látta, egyben akarta látni még, már-már hősies agresszivitással. Számára az irodalom az emberi kultúra és magatartás meg a való élet formálási szándékának fontos része volt csupán, így azzá lett a móriczi életmű – s a móriczi jelenség – is. E kép időbeli változása a Németh László-i „vállalkozás” történelem diktálta alakulásából következett törvényszerűen, Móricz e szándékba mint igény, lehetőség, példa és társ nőtt bele az évek során. Része volt mint a „vállalkozás” támogatásához még elégtelen vitaalap, aztán mint iránytű, mígnem eggyé lett vele. Ahogy Németh esszéi s egyéb írásai – legyen a témájuk bármi – mindig a szerzőről, pontosabban a Németh László-i terv éppen adott állapotáról – annak tartalmáról, formájáról, kifejléséről vagy megtöretéséről – mondanak el valamit, ahhoz tesznek hozzá, vagy azt értelmezik éppen, úgy a Móriczról beszélő írásoknak is ez volt a rendje. Jellemző például, ahogy az idősebb barát Shakespeare-tanulmányait értelmező dolgozatban – 1946-ban már – a szerző ars poeticájára Németh mintegy „ráírta” a magáét.⁸⁷ Az a kicsi könyv, ami a Móricz halála utáni két hónapban született – bár az elhunytra vonatkozó telitalálatokban bővelkedő –, ilyen értelemben szintén „Németh Lászlóról szól” a leginkább.⁸⁸ A „fiú” búcsúja az „apától”, üdvösségüggyé emelt eszményének egyetlen élő képviselőjétől, akivel ő eggyé forrt; búcsú éppen akkor, amikor ez az üdvösségügy minden fronton rosszul állt. A veszteség döbbenetévé meg a halált elfogadni kényszerült perlekedés alkalmává éppen ezért lehetett egyszerre, s „életpárti” mégis. Miközben írta, Németh Kata – Móricz Zsigmond keresztlánya – haldoklott, s október végén el is ment a keresztapa után, másfél évesen.⁸⁹ Ahogy az első gyermek – Gabriella – halálából a Gyász, úgy a mostani – kettős – veszteségből ez a kötet nőtt ki tehát. Az író tán legszebb regénye amott és tán a legszebb – írótársról beszélő – vallomása emitt. A sokat emlegetett „életgyőzelem” pillanata volt mégis az egész, ahogy azzá lett a fájdalom 1930–31-ben is: Németh a könyvre a kis Kata keresztelőjén készült Móricz-fotót tetette rá, s kilenc hónap múltán Csilla is megszületett. A Rózsa Sándor-i kivertségbe került Magyarország – mint édesanya, ahogy a nekrológban mondta – meg amúgy is itt maradt nekünk, később még némi rövid remény is talán – aztán persze az a remény is egykettőre odalett. Annyi bizonyos: az 1945-ben kiadott emlékkötetbe e könyv részletét adta Németh, azt, ami közös küzdelmükről s a feladhatatlan vállalkozás Móriczra kiszabott végkifejletéről beszélt; a Kelet Népe szerkesztőjéről szólót.⁹⁰ Azon esztendők krónikáját tehát, ahol élet és irodalom, eszmény és valóság, a sohasem ismert Ady s a nagyon is jól ismert hús-vér ember itt e földön, a lélek mélyén meg ott a magasban valahol végképp összeforrt, hogy aztán a zárómondatban mindhárman – a két eszméltető hős meg a gondjukat magára vett s azt továbbörökítő krónikás – összeforrhassanak: „…munkában, hősként rohanhatott ki a világból – írta a „harmadik” ember –, megmutatta a csillagok közt vágtató Báthory-Adynak, hogy a maga módján az öreg Bethlen is utána tud iramodni. A Kelet Népe volt az Illés szekere alatta.”⁹¹

Az ELTE BTK Modern Irodalmi Tanszék és az MTA Irodalomtudományi Intézet által 2005. február 2–3-án rendezett Móricz Zsigmond-konferencián elhangzott előadás bővített változata.

Jegyzetek

¹Ez a szöveg nem azonos a koporsónál elmondott búcsúbeszéddel. A Híd 1942. október 1-jei számában jelent meg először, harminchét (!) rövid írás társaságában. = NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 748–749. A búcsúbeszéd szövegét lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943,
7–8. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2349. (A „költő”, akinek búcsúbeszédére utal N. L. – Illyés Gyula.)

²„Ez a négy ember Móricz négy embere, ahogy Tolsztojé a Karenin Anna zuhanó és termékeny emberpárja.” NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Protestáns Szemle, 1926/7, 419–425. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1375.

³NÉMETH László, Visszatekintés 5. (Móricz Zsigmond és az őserő), Tanú, 1933. június, 253–269. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1820–1822.

⁴„Hogy mi ez a valami, amit immár a harmadik nemzedéknek kell testében és őrületében kihordani: nehéz egy mondatba beleszorítani. Amit mindenki érez: a teljes nemzet álma, amelyben a társadalmi osztályok egymás mellé kerülnek, s a Rózsa Sándorokban elpazarolt »magyar anyag« társadalmilag és történelmileg is érvényesül. A »szociális gondolat« azonban csak a leple, csészelevele annak, ami alatta és közte tolakodik. A létünkben alvó kelet felszínre hozása, egy új szó Európához, a kereszténység megújhodása; olyasmi, mint ami Dosztojevszkijékbe nyomult föl nyolcvan éve. Egy nép úgy szedi rendbe a maga szénáját, hogy az emberéletre is csinál egy megoldást. Ha felületesen nézem: egy ránk szabott szocializmus, ha a mélyét: vallásos forradalom.” NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1. 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2445.

⁵NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 23. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben
IV. k., Bp., 1999, 2355.

⁶Min dolgoznak?, Film Színház Irodalom, 1942. szept. 25–okt. 1., 7. = „A szellem: rendező nyugtalanság”, Beszélgetések Németh Lászlóval, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 1992, 70–71.

⁷Németh László Móricz Zsigmondot a Tolsztojról – 1954 és 1960 között született – írásai során emlegette a legtöbbet. Tolsztoj inasaként; Tanóra Tolsztojról; Tolsztoj emlékbeszéd; Miért szeretjük Tolsztojt? = NÉMETH László, A felelősség szorításában III. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 1138–1214.

⁸A híressé lett fordulat az Osvát Ernőnek 1925 decemberének végén Bécsből írt hosszú levélből való. A levél nem maradt meg. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 254–255.

⁹Vö. NÉMETH László, i. m., 255.

¹⁰Uo. 255.

¹¹Az írást Németh Lászlótól a Protestáns Szemle kérte, de az író előbb elvitte Osvátnak, aki megmutatta Móricznak is. Vö. NÉMETH László, i. m., 263.

¹²Erről bővebben: FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 15–18.

¹³Vö. Interjú az írói vállalkozásról (kérdező: DOMOKOS Mátyás), = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 138–139.

¹⁴FÜZI László, Alkat és mű, Pozsony, 2001, 14.

¹⁵MONOSTORI Imre, „…nemzetén át az emberiséghez”, A „magyar műhely” és a „bartóki modell” mint eszmény és feladat, = Uő., Rég múlt?, Bp., 1998, 45.

¹⁶E vállalkozás utolsó lobbanása az Aczél György kérésére írt – aztán az asztalfiókba parancsolt – hosszú tanulmány (Levél egy kultúrpolitikushoz) körüli huzavona lehetett. Erről lásd N. PÁL József, „…megbízható műszer a nemzet kezében”, = Uő., „A megtartók jöjjenek…”, Miskolc, 2004, 70–74.

¹⁷Németh Lászlót egy olyan – a történelemben egymást váltó francia, angol, német, majd a tizenkilencedik századi orosz műhely mintájára kialakítandó – magyar műhely életre hívásának a lehetősége és módja foglalkoztatta egész pályája során, „amelyben a nemzeti feladatok az egyetemes algebra szerint az egész világ használatára oldódnak meg” – ahogy élete összegzésének egy rövid jegyzetében „egzaktabban” fogalmazott. Vö. NÉMETH László, Megmentett gondolatok, Bp., 1975, 191.

¹⁸VEKERDI László, A Magyarság és Európa – ma = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 101.

¹⁹Jellemző, hogy a Móricz-tanulmánnyal azonos hónapokban (!) írt – amúgy méltató – dolgozatban is ezt az elvtelen „külföldieskedést” és kritikai gyakorlatot, „a magyar nép mélyebb rétegei felé horgonyt vetni képtelen” jelleget kárhoztatta többek közt a szerző. = NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje, Társadalomtudomány, 1926/5, 426–430. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., 1387–1392. Érdemes megjegyezni, hogy gondolkodásának és irodalomszemléletének ezt az alapvetését mindvégig megtartotta. Vö. NÉMETH László, Magyar műhely (1956), = Uő., Kiadatlan tanulmányok II. k., 1968, 190.

²⁰Vö. NÉMETH László, A Nyugat húsz esztendeje (1926) = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1390–1391.

²¹A fordulatot először 1927 első felében, Az Ady-pör című tanulmányában írta le. „S hogy a három Magyarország harmadik képviselője se hiányozzék, a gránittömb [az Akadémia elnöke, tehát a „hivatalosság” ő – N. P. J.] s a Nyugat álláspontja mellé odaáll a harmadik Magyarország püspöke is, felelős állásban lévő férfi, aki nem átallja az erkölcstelen bárd erkölcstelenségét kétségbevonni s egész könyvet szentel Ady emléke purifikálásnak. Makkai Sándor a harmadik Magyarországot jelenti, amely a háború óta alakul, s csendes megfigyelők őrseiből értelmes közbeszólók táborává válik” [Makkai Sándor Magyar fa sorsa című Ady-könyvéről van szó – N. P. J.], lásd Társadalomtudomány 1927/3–5, 249–266 = NÉMETH László, i. m., 1494.

²²Erről részletesebben: N. PÁL József, Az életmű kegyelmi pillanata, Németh László és az 1956-os forradalom = Uő., „A megtartók jöjjenek…”, Miskolc, 2004, 26–50.

²³Németh László a díjnyertes Nyugat-pályázat s a Tanú elindítása, az 1925–32 közötti esztendőket nevezte a „készülődés korának” később. 1941-ben megjelent, e korszakot reprezentáló kétkötetes gyűjteményének is ezt a címet adta.

²⁴„Az író azontúl, hogy műveket dob ki magából, vállalkozásában is győz vagy elakad. A kritikusnak úgy kell vizsgálnia a műveket, hogy közben a vállalkozás mérlegét is elkészítse. = NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 263.

²⁵„Azt, hogy az én egész munkásságom egy mű s az egyes munkák annak csak a fejezetei: egyre többen látják. Azt is helyesen állapították meg, hogy műfajaim csak egy egyetemes kifejezőkészség különféle irányú megnyilatkozásai s nem a műfajok, hanem az egész felől kell megközelíteni őket.” = Interjú az életműsorozatról (kérdező: GARAI Gábor) = NÉMETH László, A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 141–142. Vö. MONOSTORI Imre, A Németh László-centenárium könyvtermése = „Én sosem kívántam más emlékművet…”, Vonulatok a Németh László recepció történetéből, szerk. MONOSTORI Imre, Bp., 2003, 844.

²⁶Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264.

²⁷Vö. „A kritikák […] fölött ott maradt, mint egy belőlük feltörő párakör, a »kívánatos«. A Tanú, amikor tanulmányíróvá tett, ezt a »kívánatos«-t szabadította rá az irodalom után az életre is. […] Azt hiszem, ez a tények ismeretéből föltörő, az életet átfogó s a jobb felé módosító törekvés az, amit eszmének szokás nevezni; amennyiben pedig az elérendő állapot képe túlságosan eluralkodik rajta: utópiának. […] Utópia és eszme elválaszthatatlanok…” Lásd a Veress Dánielnek 1969. június 4-én írt levél = Németh László élete levelekben III. k., 1967–1975, Bp., 2000, 558–559.

²⁸Amikor a már említett Készülődés című kétkötetes gyűjteményét 1941-ben összeállította – nagy volt már a barátság –, e tanulmányhoz lábjegyzetet csatolt a szerző. Móricz igazán nagy műveit nem írta meg még akkor, Németh László ezzel „mentegette” magát, s ez részben igaz is lehet, holott másról – a szemlélet és a szereptudat történelem kikényszerítette dúsulásáról és rögzüléséről – is szó volt szerintem.

²⁹VEKERDI László, Németh László, a gondolkodó = Uő., A Sorskérdések árnyékában, Tatabánya, 1997, 49.

³⁰NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 264–265.

³¹„…abba az emberfajtába tartoztam, amelyik őt a legkevésbé érdekelte. Esztétikus voltam a Babits Mihály oldaláról. Ez valami borzalmas jelző volt az ő szájában, az »esztétikus«. Már mögöttem volt a Tanú két éve, amikor nyájasan szemembe mondta, hogy ő a »cikkírást« csak szórakozásnak tartja.” Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 31.

³²Uo.

³³Uo. 33.

³⁴Németh László 1931. november 16-án írt önérzetes hangú levele is erre utal: „…tisztázni szeretném, hogy ezt az ellenkritikai szellemet milyen mértékben éleszti a te rosszallásod. Babits szerződése egy időre biztosítja ugyan, hogy a Nyugatba írhassak, de én nem vagyok a gazdája lába körül ugató kuvasz, s nem óhajtom írói helyemet olyan szerződés mögé bújva fenntartani, amelyet nem velem s Babitscsal is talán csak anyagi kényszerből kötöttél. A Nyugatnak két szerkesztője van, s én, tekintet nélkül a megállapodásokra, nem tartom illőnek, hogy a folyóiratba az egyik szerkesztő akarata ellenére dolgozzam. […] kérlek, felelj egyenesen, minden fölösleges elővigyázatot félretéve: hasznosnak, kívánatosnak tartod-e, hogy a Nyugatban dolgozzam, vagy sem.” Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 95–96.

³⁵Az Egy új nemzedék esztétikája című cikke a lap 1931. május 16-i számában jelent meg, s júliustól portrésorozatba kezdett, amely még ez év végén – Babits ellenállása miatt is – megszakadt.

³⁶Vö. Móricz Zsigmond és az őserő, Tanú 1933. június = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1822.

³⁷A Baleset (1927), a Forró mezők (1930) és az Esőleső társaság (1931) kapcsán a Napkeletben megjelent kritikákról van szó. Lásd NÉMETH László, Két nemzedék, Bp., 1970, 101–108.

³⁸Németh László 1932 elején – Erdélyi Józseffel, Illyés Gyulával, Szabó Lőrinccel s másokkal – külön nemzedéki lapot tervezett, Babits ezt sem nézte jó szemmel. A szakítás 1932 márciusának végén, a Kodolányi János Németh által szorgalmazott Baumgarten-díja körüli összekülönbözés – Németh szerint Babits a díjat hatalmi eszközként kezelte – miatt következett be. Vö. NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 344–347.

³⁹NÉMETH László, Új regények, Tanú, 1932. szeptember, 36–50. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1757.

⁴⁰NÉMETH László, Három elbeszélő, Tanú, 1933. április, 238–240. = Uő., i. m. 1805.

⁴¹Lásd a 3. sz. jegyzetet.

⁴²NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 32.

⁴³Cs. VARGA István, Móricz Zsigmond és Németh László, Alföld, 1979/7, 85.

⁴⁴GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 353.

⁴⁵A Pusztulás heves és hosszúra nyúlt vitája kapcsán Németh előadást tartott, s megszólalt írásban is. Lásd NÉMETH László, Pusztulás, Tanú, 1934. június, 121–123. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1857–1859. Az 1934 májusában indult Válasz létrehozásáért már 1933 második felében is sokat tett, ő írta a beköszöntőt, s Fülep Lajos és Gulyás Pál mellett ő lett a lap egyik szerkesztője is.

⁴⁶„Van a magyar életnek egy félelmetes jelensége, úgy híják: »népi irodalom«. […] Ennek az iránynak az írói egymást rosszul ismerik, kevésre becsülik. A politikai világnézetek minden tája felé vannak szórványaik. Kiadóik egymást rágalmazzák. Szinte egy sincs közöttük, aki a népi irodalomba, úgy, ahogy a köztudatban él, belé kívánna tartozni. Egyik az igazság nevében szabadkozik; mások csak úgy akarnak népi írók lenni, ha ellenségeiket a népből kigolyózzák; van, aki hisztérikusan ütlegeli a többit, csak hogy a népi irodalmat, amelybe még az ő páratlan nagyságát is besorozzák, szétrobbantsa. A »népi irodalom« mégis van valahogyan. Úgy, mint a nagy történeti ideák, amelyeket nem emberek csinálnak, hanem ő csinál embereket. Nő az írókban, gondolkozókban, s nő azok ellenére is.” Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus l., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2444.

⁴⁷„Végül is megosztoztak a Nyugaton: Móriczé lett az elbeszélés, Babitsé a líra és a kritika. A két szerkesztőnek persze más-más szándéka volt a folyóirattal. Móricz Zsigmond azt akarta megmutatni, hogy ha hozzáértő ember kezd el rajta gazdálkodni, a legszikesebb folyóiratból is ki lehet pumpálni egy kis jövedelmet; csak ne fessen úgy az a folyóirat, mint valami klasszikafilológiai szemle. Egy kis egészséges hírverés a magas irodalomnak se árt: koccintsanak egyet az írók városatyákkal, kiáltsuk el, ha nem is jelent semmit, a »nemzeti koncentrációt«; fedezzünk fel paraszt lángelméket s ankétozzunk fontos, gyakorlati kérdésekről, majd megjönnek az előfizetők, ilyesmi kell a mai világban. Míg ő a Nyugat elszínháziéletesítésén fáradt, Babits a maga kisebb felében egy irodalmi fellegvárfélét akart berendezni, a nemesebb lelkek menedékhelyét a kor szennyes áramai felett. Nincs az az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek a két fele ennyire különbözött volna, mint a kétféle Nyugat; itt a demokrácia puffogott, ott az előkelő konzervativizmus vigyázott fölényére; a két szerkesztő pedig egymást okolta: Móricz Babitsot az unalomért, Babits Móriczot az együgyűségekért.” Lásd NÉMETH László, Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 308.

⁴⁸Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 33.

⁴⁹NÉMETH László, Sznobok és parasztok, Magyarország, 1934. március 29. = Uő., Életmű szilánkokban I. k., 1989, 322–327. Németh László emlékezése a vitára: Magam helyett I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 409–410.

⁵⁰MÓRICZ Zsigmond, Lehet-e a parasztból író?, Magyarország, 1934. március 30. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 804–806.

⁵¹Móricz ezúttal Németh A nép Eötvös-kollégiuma című cikkének állításait vitatta. Lásd MÓRICZ Zsigmond, Őstehetségek = Uo. 829–834.

⁵²Vö. MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 49.

⁵³HATVANY Lajos, A szellem különítményesei, Újság, 1934. május 27. = A népi–urbánus vita válogatott dokumentumai 1932–1947, szerk. NAGY Sz. Péter, Bp., 1990, 94–105.

⁵⁴NÉMETH László, Egy különítményes vallomása, Budapesti Hírlap, 1934. június 17. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 568–574.

⁵⁵Németh László 1934. június 15-én kelt levele Fülep Lajoshoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 190.

⁵⁶NÉMETH László, Szabó Dezső, Erdélyi Helikon, 1928/8, 577–578 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben, III. k., Bp., 1999, 1514–1523. Németh László és Szabó Dezső életműve kapcsolatának elsősorban a két gondolkozásmód és feladattudat azonosságára tekintő értelmezése: KOVÁCS Zoltán, Németh László és Szabó Dezső kapcsolata = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről, Bp., 2000, 109–120.

⁵⁷Németh László 1934 júliusától a Rádió irodalmi tanácsadója, 1934 novembertől 1935. április 17-ig pedig a prózai lektorátus vezetője volt. Vö. „Az író – vállalkozás”. Németh László életrajzi kronológia I. k., szerk. Dr. LAKATOS István, Bp., 1997, 125. A munka vállalásának okai közé a remélt több tízezres publikum lehetősége is odatartozott, meg a tisztes jövedelem is, amelyet Németh rögvest a Válaszba forgatott.

⁵⁸Németh László 1934. október 26-án kelt levele Móricz Zsigmondhoz. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 202.

⁵⁹A reform, Tanú, 1935. április = NÉMETH László, A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 645–666. ill. Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben III. k., Bp., 1999, 1893–1917. [két részben, Töredékek a Reformból címmel – N. P. J.].

⁶⁰Amikorra az említett Tanú-szám megjelent, Németh László bizalma érezhetően alábbhagyott. Az anyag elé tett bevezető írás – Vissza a belső körre – már a csalódottságra utalt egyértelműen. Ugyanezt sugallta az 1935 nyarán befejezett két hosszabb esszé is. A Magyarság és Európa, illetve a Kapások című utópia egyaránt ekkor – „a »lendület és megtorpanás« lélektani határpontján, a »hitetlen hit sikolyaként«, amikor már végérvényessé vált a reformmozgalom kudarca” – született. Vö. NÉMETH László, Sorskérdések, Bp., 1989, 800–801.

⁶¹A Zilahy Lajos villájában lezajlott találkozón – Illyés Gyula emlékezése szerint például – Móricz Zsigmond egy tiszántúli szegényparaszt egyheti étrendjét olvasta fel, majd szó nélkül leült (vagy ennyit mondott: ha ezen akar segíteni a kormány, számíthat az írókra). Fagyos lett a légkör, Gömbös destruktivitással vádolta az írót, mire a többiek szinte Móricz köré szaladva védték meg őt. Vö. ILLYÉS Gyula, Naplójegyzetek 1929–1945, szerk. ILLYÉS Gyuláné, Bp., 1986, 81–95. Az Új szellemi front történetének legrészletesebb feldolgozása: LACKÓ Miklós, Az új szellemi front történetéhez = Uő., Sziget és külvilág, Bp., 1996, 99–164.

⁶²„Az író, aki ma odaadja helyeslését a kormánynak, hiába szívja holnap csalódottan vissza, már részt vett a bizalomnak abban a tőkehalmozódásában, melyet a hatalom esetleg máshova fektet be, mint ígérte.” Lásd NÉMETH László, Író és hatalom, Magyarország, 1935. május 4. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 668.

⁶³NÉMETH László, Móricz Zsigmond: Erdély, Válasz, 1935/5–6, 383–385 = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben I. k., Bp., 1992, 490–493. [A Válaszban Pörje Sándor néven jelent meg.]

⁶⁴Móricz Zsigmond 1935. augusztus 16-án kelt levele. Lásd Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 219.

⁶⁵„Sajnos idehaza politikailag olyan rosszul állunk, amilyen rosszul csak állhatunk. Készült, érett valami jó, a csirkefogók, élükön miniszterelnökükkel, megszimatolták, a maguk javára fölhasználták, s most cinikusan vigyorognak azokra, akik a reformot komolyan vették. Kevés az érdemes ember;
a szemétnek mindenhogyan felül kell kerülnie.” Németh László 1935 júniusában kelt levele Keresztury Dezsőnek. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 216.

⁶⁶„Az amit ott láttam magyarok közt és magyarok ellen, elég volt, hogy a melankólia circulus vitiosusát megindítsa, s itthoni bajok teljesen belerántottak az »alaktalan érzésekbe« […] amelyből amint reményeink fogynak, egyre nehezebb kilábolni.” Németh László 1935. szeptember 21-én kelt levele Móricz Zsigmondnak. I. m. 220. A tragikus tapasztalatokról készült napló – Magyarok Romániában – a Tanú 1935/3–4. számában jelent meg. Az útirajz körüli vitáról és a körülményekről lásd MONOSTORI Imre, Németh László Tanú-korszakának korabeli fogadtatása, Bp., 1989, 217–248.

⁶⁷„…leveled nagyon meglepett […] mert nem gondoltam, hogy ilyen nagy-termő írót is nyugtalanít komolyan az, érdemes-e ebben az országban teremni […] láttam, hogy az a szorongás, mely belőlem […] gondolkozót csinált, benned is megvan.” Németh László 1936. január 6-án kelt levele Móricz Zsigmondnak. = Németh László élete levelekben 1914–1948, Bp., 1993, 223.

⁶⁸A tervezett ciklusból csak négy regény – Kocsik szeptemberben; Alsóvárosi búcsú; Szerdai fogadónap; A másik mester – készült el, amikor a kor parancsa – s Móricz – megint elragadta. Lásd NÉMETH László, Az utolsó kísérlet tervrajza = Uő., Utolsó kísérlet II. k., Bp., 1969, 500.

⁶⁹„Az üdvözülés irodalmi műfaja: a szentek története […] A drámai vívódás – akár tragikus, akár vígjátéki – a Legenda útjáról lecsúszott ember vívódása.” Lásd NÉMETH László, Dráma és legenda (1939) = Uő. Két nemzedék, Bp., 1970, 577–580.

⁷⁰Idézi: NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

⁷¹„Mennyire megértem Németh László rokonszenvét a Berzsenyi-tragikummal szemben.” Lásd MÓRICZ Zsigmond, Németh László: Berzsenyi. Pesti Napló, 1938. június 28. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 910–913.

⁷²NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 40.

⁷³NÉMETH László, Első látogatás = Uo. 40–51.

⁷⁴Uo. 46–47., ill. 54.

⁷⁵NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 490.

⁷⁶Németh a hatvanas években úgy emlékezett, hogy Móricz éppen a Kisebbségben miatt hívta meg őt „adjutánsul” a Kelet Népéhez. Vö. NÉMETH László, Negyven év = Uő., Negyven év – Horváthné meghal – Gyász, 3. kiad., Bp., 1980, 20.

⁷⁷Móricz a Kelet Népét 1939 decemberében vette át.

⁷⁸NÉMETH László, Magam helyett II. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2002, 487, ill. 491.

⁷⁹Akkori, különböző témákban tartott előadásaiból egy csokorra való megmaradt. Lásd NÉMETH László, Móricz Zsigmond adjutánsaként = Uő., Kiadatlan tanulmányok I. k., Bp., 1968, 624–656.

⁸⁰Az Iszony első része – olykori kimaradással – tizenegy folytatásban jelent meg 1942. január 15-e és szeptember 1-je között. Németh a regényt Móricz halála után nem folytatta tovább – bevallottan megkönnyebbült emiatt –, s csak 1947-ben fejezte be.

⁸¹NÉMETH László, Kemény Zsigmond = Kemény Zsigmond: Rajongók, I. k., Bp., 1940, 7–47. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1063–1089.

⁸²MÓRICZ Zsigmond, Németh László: A másik mester, Híd, 1942. február 10. = Uő., Tanulmányok I. k., szerk. SZABÓ Ferenc, Bp., 1978, 991–993.

⁸³NÉMETH László, Rózsa Sándor éposza, Magyar Út, 1941. június 12, 5–6. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben II. k., Bp., 1992, 1109–1113.

⁸⁴Vö. NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 44.

⁸⁵NÉMETH László, Móricz Zsigmond és a betyárok, Magyar Csillag, 1942. augusztus 1., 99–104. = Uő., A minőség forradalma – Kisebbségben IV. k., Bp., 1999, 2241–2447.

⁸⁶NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 61, ill., 45.

⁸⁷NÉMETH László, Előszó Móricz Zsigmond Shakespeare-tanulmányához. = Uő., A felelősség szorításában I. k., szerk. NÉMETH Ágnes, Bp., 2001, 356–374. Vö. GREZSA Ferenc, Németh László háborús korszaka, Bp., 1985, 356.

⁸⁸A könyv értelmezését lásd GREZSA Ferenc, i. m. 369–375. ill. BAKONYI István, Móricz Zsigmond és Németh László = Szárszó Budapesten, Előadások Németh László életművéről. Bp., 2000, 72–74.

⁸⁹Németh László e hetekre vonatkozó naplójegyzeteit lásd NÉMETH László, Homályból homályba II. k., szerk. HÖLVÉNYI György, Bp., 1977, 505–516.

⁹⁰Móricz Zsigmond ébresztése, szerk. DARVAS József, Bp., 1945, 59–69.

⁹¹NÉMETH László, Móricz Zsigmond, Bp., 1943, 62.