Mindent ismerünk; Egy időben; Az eladott ház; Előszüret

Mindent ismerünk

Mindent ismerünk, mindenütt jártunk,
minden helyzetben megfordultunk
behunyt vagy tágra nyílt szemmel,
mindent tudunk, mindent olvastunk,
fejünkben száz regényhős ölelkezik,
sző ármányt és ostromol várat,
száz bajvívás után piroslik a hó,
száz héjapár csapdos az avaron,
fonnyadt dinnyehéj úszik a Dunán,
mindent kóstoltunk, megvettünk, láttunk,
minden telefonszám, irat a zsebünkben.
Csak hát a szív bölcsessége, fogyatéka.
Csak hát a könnyedség. A tét nélküli láz.
Csak hát felülni az ágyban és
nekiindulni a fáradt reggelnek.



Egy időben

Most éjjel van Pesten, pontosan egy óra.
Elalvás előtt még elolvasok egy verset –
leveszem a polcról a lengyel költő,
Bronis©aw Maj egyik könyvét (fél éve már,
hogy megvan, s még hozzá sem nyúltam),
találomra felütöm, és e szavakat látom:
Most éjjel van Krakkóban, pontosan egy óra.
Ablakomhoz lépek, itt, az Andrássy út mellett,
kinézek, és látom a Visztula lomha vizét,
látom a Körpark fáit, Mickiewicz szobrát,
a Wawel tornya körül cikázó denevért,
éjjel negyed kettő, ő is az ablaknál áll,
keze a párkányon, szemüvege megcsillan –
nem látom tisztán: homlokán vajon
az utcáról beszűrődő neonfény dereng,
vagy csak a költők titkos összeesküvése.


Az eladott ház

Emlékszel még, mondd, milyen is volt
a ház, a dédnagyanyánk építtette,
a morzsálódó falú, a kopottas,
kilencszázharminc-valahányból?
Felpattogzott, mohazöld spalettáin
a késő délelőtti fényre,
az ezüstösre, s hogy milyen édes volt
behúzódni az esőről, vagy
porcukorral a frissen szedett málna?
És milyen hűvös a veranda,
a linóleumpadlós, falán néhány
búcsúban vett vacakkal, dohos
dísszel s egy pléhből öntött rémalakkal?
Féltél-e, mondd, tőle? Sötétben
zaklatott és reménytelen volt a ház.
Beléd pusztulok, sikoltozta,
mikor az utolsó nap felmálházva
az állomás felé futottam.



Előszüret

Güns Katalin bortermelő,
ez volt a ház előtti táblára írva
Szigliget határában, ahol egy liter
rizlinget vettünk, tűzforró délután,
maga Güns Katalin mérte a bort,
s örült, hogy szép lesz az idei termés,
hogy gyönyörű fürtöket érlel a nap,
Szent Orbán megvéd, őrzi a hegyet –
félórával később egy vendéglő teraszán
kapott el a vihar: őrült széllel indult,
aztán megjött a jég, ültünk a nádtető
alatt, hallgattuk, hogyan kopog,
szőlőszem nagyságú jegek hulltak,
s gurultak, akár a briliáns,
gyönyörű fürtöket érlelt az ég –
szegény Güns Katalin, szegény, szegény,
Szent Orbán bizonyára szabadnapos volt.