×

Teleki Pál és a zsidóság

Csicsery-Rónay István

2005 // 04
Az elmúlt évi vita Teleki Pál tetteiről és a zsidósághoz való viszonyulásáról, amely azzal végződött, hogy a Teleki-szobornak a főváros elutasítása után Balatonboglár adott helyet, adós maradt Teleki Pál szerepének végső tisztázásával. Ezt szeretném most pótolni.

Kevesen tudják, hogy Teleki Pál volt az, aki a zsidóellenes fehérterrort felszámolta, ezzel Nyugaton, illetve Közép-Európában az első volt, aki a zsidóság érdekében fegyveres erővel – és sikeresen – fellépett. Ahogy Gratz Gusztáv, volt külügyminiszter írja: a jogrend teljes helyreállítása volt az a történeti feladat, amelyre Teleki vállalkozott, és amelyet meg is oldott. Amikor 1920 júliusában tíz fiatalember behatolt a Lipót körúton lévő Club kávéházba, és a zsidó vendégeket gumibottal támadta meg, Teleki miniszterelnök – aki az ilyen eseteket a hazaárulással egyértelműeknek mondta – újjászervezte a rendőrséget, és kinyomoztatta a tetteseket. Ezek statáriális bíróság elé kerültek, és súlyos fegyházbüntetésre ítélték őket. Amikor a Teréz körúton egy rendőrt lelőttek, mert védelmére sietett az egyik járókelőnek, az ellenforradalmárok fegyveresen támadtak a közbelépő rendőrökre. Még aznap éjjel a kormány intézkedésére katonaság szállta meg a Britannia Szállót – a támadók támaszpontját – a rendőr gyilkosainak kikutatására. Harminc embert tartóztattak le, köztük a gyilkosokat. Hasonló akció folyt le az úgynevezett Babarczy-különítmény ellen is, amelynek tagjai fegyveresen álltak ellen, ezért egy gyalogezredet kellett ellenük bevetni. A harcban négy katona elesett. A kormány a többi inkriminált különítményt is feloszlatta, és a terrorakciók legfőbb felbujtójának számító Ébredő Magyarok Egyesületének működését felfüggesztette. Azt is elrendelte, hogy minden, 1918 októbere óta létesült egyesületet vizsgálat alá vonjanak, és végül a nemzetgyűléssel törvényt fogadtatott el, amely a statáriumot a magánosok elleni erőszak, a magánlaksértés és a zsarolás bűntetteire is kiterjesztette. Ezzel a fehérterrort felszámolta, és a jogrendet helyreállította.

A közhangulat nyomására engedményként Teleki Pál hozzájárult az úgynevezett numerus clausus zsidóságot sújtó rendelkezéséhez, mely azonban – szemben a fehérterrorral (melynek sok ártatlan zsidó esett áldozatául) – egyetlen zsidó életét sem veszélyeztette.

Tudjuk, hogy Teleki nézetei között az adott korszak antiszemitizmusa is jelen  volt. Azt, hogy miben állt ez az antiszemitizmus, a numerus clausus későbbi parlamenti tárgyalásán fejtette ki: „Mi nem kérünk mást a keresztény társadalom részéről, mint hogy nekünk is éppenúgy meglegyen a helyünk a nap alatt, mint a zsidóságnak. Én a legteljesebb tisztelettel és elismeréssel vagyok a zsidóságnak kiváló kvalitása iránt, semmiképpen nem kívánom azt visszaszorítani, nem vagyok antiszemita ebben az értelemben… Csak helyet kérünk magunknak arányszámunknak megfelelően.”

Fel szokták hozni bizonyítékul Teleki Pál antiszemitizmusának súlyos voltára, hogy egyszer Hitlernek azt javasolta, hogy az európai zsidóságot egészében telepítse ki a béketárgyalások után. Köztudomású Teleki azon meggyőződése, hogy a németek a háborút elvesztik, eszerint tehát ezt a javaslatot inkább az európai (és magyar) zsidóság megmentésére irányuló diplomáciai kísérletnek tekinthetjük.

Nagyon tanulságos a magyar zsidóság oktatási helyzetét szemügyre venni.

Teleki Pál kultuszminisztersége idején, 1938-ban Magyarországon a következő zsidó iskolák működtek: 145 hatosztályos népiskola, 6 polgári iskola, 1 tanítóképző, 1 tanítónőképző, 2 fiúgimnázium és 1 leánygimnázium. Miniszterelnöksége alatt pedig két új zsidó középiskolát alapítottak Budapesten. Az anyaországhoz visszatért területeken is új zsidó gimnáziumok nyíltak: kettő Nagyváradon, egy-egy Kolozsváron, Munkácson, Ungváron. Teleki Pál alatt tehát a hazai zsidó iskolák ügye igen kedvező módon alakult.

Magyarország volt az első ország, amely a hitleri Drang nach Osten útjába került. Röviddel az Anschluss után Hitler Horthy kormányzót egy nagyszabású flottaszemlére hívta Kielbe, ahol felkérte őt, hogy Magyarország egy korlátozott akció keretében támadja meg Csehszlovákiát, mire Németország lerohanná Csehországot, Magyarország pedig megkaphatná Szlovákiát. Horthy visszautasította a javaslatot, s kijelentette, hogy ez világháborút idézne elő, melyben a tengeri hatalmaké lenne a győzelem. Hitler felháborodottan utasította ezt vissza, mire a kormányzó felkelt, és faképnél hagyta a Führert. Ez volt a bevezetése Magyarország háborús politikájának.

Amikor Teleki miniszterelnök lett, neki is szembe kellett néznie a német fenyegetéssel. A németek a világháború megindulása után a lengyelek hátbatámadására az északi magyar vasútvonalak használatát követelték. Teleki a magyar becsületre hivatkozva megtagadta az ősi lengyel–magyar barátság ilyen megsértését (Horthy a jegyzékhez egy utóiratot is csatoltatott: „a kérdéses vasútvonalak alá vannak aknázva”).

Ezzel kezdődött Teleki Pál „fegyveres semlegességi” külpolitikája, amely sok kisebb-nagyobb engedmény ellenében el tudta odázni a náci megszállást.

Már a háború legelején Magyarország több mint 100 ezer lengyel menekültet fogadott be, köztük több mint 10 ezer zsidót. A sok lengyel zsidó árvát egy váci – kereszténynek feltüntetett – árvaházban helyezték el. Lengyel katonák tízezreit csempészték ki Nyugatra, ahol azok a szövetségesekkel együtt harcoltak Németország ellen. A németek dühe nem fokozódott olyan mértékűvé, hogy az az ország megszállásával járt volna, jóllehet a háború folyamán számos alkalommal fenyegetett minket ez a veszély. Már a háború előtt, az olasz–német „acélszerződés” aláírásakor Németország javasolta a kelet-európai országok elfoglalását a tengely háborús erőfeszítéseinek fokozott szolgálatára. Még a háború elején terveket dolgoztak ki a Dunántúl lakosságának németekkel való kicserélésére, ennek enyhébb változatát Hitler és Ribbentrop is jóváhagyta. A második bécsi döntés után a németek a szélsőjobboldal elleni törvényhozás felfüggesztését követelték, és hogy alkossanak további törvényeket a zsidók ellen. Amikor a németek „tancsapatokat” akartak Romániába küldeni, közölték az eleinte vonakodó magyar kormánnyal, hogy ennek megakadályozása háborút jelentene. Az 1941-es jugoszláv válság idején – a magyar részvétel megtagadása esetére – egy délvidéki német tartomány létesítésével fenyegetőztek.

Teleki a jugoszláv válság idején élete feláldozásával akadályozta meg, hogy  országa – akkor – a világháborúba sodródjék. Hitler meghátrált, és belenyugodott abba, hogy Teleki kompromisszumterve valósuljon meg, a biztosra várható angol hadüzenet pedig elmaradt. Churchill később megüzente a magyar követnek: „Mi, angolok bűnösek vagyunk. A múltban komoly hibákat és mulasztásokat követtünk el… Addig, amíg magyar csapatok nem kerülnek szembe harctéren angol erőkkel, valóban nincs szükség hadüzenetre. Egyébként a magyar nagyon rokonszenves nép.”

Teleki függetlenségi politikáját utódai is folytatták. Magyarország az 1944. március 19-i megszállásig független maradt. Végül is a magyar vészkorszak nem egészen egy esztendőre csökkent, ami lehetővé tette, hogy a trianoni magyar zsidóság felének életét – a Koszorús-féle akcióval, majd a semleges országok menleveleivel – megkímélje.

Nagy vita folyik az úgynevezett zsidótörvények jelentőségéről. Először is tudnunk kell, hogy Stern Samu, akkori zsidó vezető emlékirata szerint az első zsidótörvény körülbelül 15 ezer embert, a második pedig 30 ezret érintett. Lehet, hogy az akkoriban rendkívül erős nyilas zsidóellenes propagandát erősítette, de józan ésszel nem hihetjük azt, hogy a zsidótörvények hozzájárultak a félmilliós deportáláshoz, hisz a náci megszállás egyik fő indoka az volt, hogy a Magyarországon élő több mint 800 ezer magyar és idemenekült zsidóságot kiirthassák. Vagyis: a Teleki-politika egyik – a német nyomást enyhítő – engedménye volt a németek felé a zsidótörvény kihirdetése. Teleki a törvény benyújtása idején ugyan élesen támadta a zsidóság szerinte aránytalanul nagy befolyását, Braham professzor – aki egy televíziós interjújában arról beszélt, hogy voltak „civilizált antiszemiták” is, s ilyen volt Teleki Pál – mégis okkal tételezte fel, hogy Teleki soha nem járult volna hozzá a zsidóság deportálásához. Ezeket a jogegyenlőséget súlyosan korlátozó törvényeket sokan elítélték, és a Kisgazdapárt Kállay miniszterelnökhöz intézett 1943-as memoranduma követelte – a háborúból való kilépés mellett – a zsidótörvények visszavonását is.

J. F. Montgomery, volt amerikai követ írta a zsidótörvényekről a következőket: „Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban…”

Mindezt megerősíti Braham professzor a 2004. április közepén tartott A holokauszt Magyarországon című előadásában: „A magyar zsidóság vezetői (...) az egyre súlyosabb zsidóellenes törvények lavináját »az idők szellemének tükrözéseként« értelmezték. »Érthető« és »szükséges« intézkedéseknek tekintették e törvények nagy részét – »értehetőnek« a nemzetközi helyzet fényében és »szükségesnek« annak érdekében, hogy külföldön a nácikat, itthon pedig a nyilasokat lecsillapítsák. (...) A zsidó vezetők azonban továbbra is megmaradtak abban a hitükben, hogy mindaz, ami Lengyelországban vagy a nácik által uralt Európa más országaiban történt, a lovagias Magyarországon semmiképpen nem következhet be.”

Érdemes idézni Elie Wiesel Nobel-békedíjas írónak a magyarországi holokauszt 60. évfordulójára emlékező szavait, amiket az amerikai kongresszus kupolatermében mondott el. A Népszabadságban megjelent MTI-közlemény szerint „Wiesel utalt rá: 1944 elején hat–nyolcszázezer zsidó élt viszonylagos biztonságban Magyarországon. Nem érzékelték a »végső megoldás« közelségét. Voltak zsidóellenes törvények, de nyitva voltak a zsinagógák, a kulturális intézmények, virágoztak a zsidó iskolák. A magyar volt a legnagyobb zsidó közösség, amely megmaradt a megszállt Európában, és a legkönnyebben meg lehetett volna menteni. Nem így történt. Sehol sem mutatott az SS gyilkológépezete nagyobb hatékonyságot, mint Magyarországon… Több mint ötmillió zsidót gyilkoltak meg már Európában, de Magyarországon nem hittek a híreknek. Miért nem figyelmeztették őket a szövetségesek a rádióban? Miért nem bombázták le a Birkenauba vezető vasutat? – sorolta Wiesel a kérdéseket.”

A német megszállás idején a magyar ellenállás legfontosabb szervezete a Magyar Függetlenségi Mozgalom, melynek vezetője Szent-Iványi Domokos, Teleki legbizalmasabb híve volt. Szent-Iványiék juttatták el az „auschwitzi jegyzőkönyveket” a kormányzóhoz, aki erre leállította a budapesti zsidók deportálását. A zsidómentés volt a Magyar Függetlenségi Mozgalom legfontosabb tevékenysége a háborúból való kiugrás előkészítése mellett.

Teleki Pál már halála után a németellenes ellenállás szimbólumává vált. 1945-ben, az új magyar demokrácia megalakulása után, egészen az 1947-es szovjet puccsig a függetlenségi politika mártírjaként tisztelték.

A fentiek alapján elhatároztuk, hogy Teleki Pált – akinek nevéhez egyetlen zsidó halála sem fűződik, viszont zsidók ezreinek életét mentette meg – lengyel barátainkkal közösen a jeruzsálemi Jad Vasem kitüntetésre javasoljuk. Álláspontunkat erősíti az is, hogy a miniszterelnök egyik legbizalmasabb munkatársa, id. Antall József – akinek feladata Teleki Pál utasításainak végrehajtása volt – már megkapta ezt a kitüntetést.

Budapest, 2005. április 3.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben