×

Az öt sebre tervezett

Czegő Zoltán

2005 // 03
Nem volt elég a megfeszíttetés.
Azóta aztán valóban
érettünk való véres könnyeivel együtt
az Ő arcán omlik alá
a ránk szakadt idő.

Kitárt karokkal, örök figyelmeztetés
az Úr felé: – Jól láthatod, Atyám,
ezekkel én is tehetetlen vagyok.

Ami mulandó itt,
mindenből készítettünk már arcot Neki.
Így tagadva a mulandóságot.
Agyagból, melyből vétettünk, földi tüzeken
égettünk cserép-Krisztus-képmásokat,
szenvedése azokon vigyorrá festetett,
és egy emberöltő alatt mállott Alszeg porába.

A bádog-Krisztus rozsdakönnyeket
pergetett a rozstáblaszéleken.
Először vállból szakadt ketté a corpus.
Az eredetileg öt sebre tervezett
már csupa lyuk, repedés, fémtüremlet
a csapzott hajról, drótkoronáról
lefolyó évezredek alatt.

Koronái szétomolnak sokféle kereszten.
A fél arc leszakadva, a hónaljban
élő, lakott fecskefészek,
és a megmaradt egyetlen nagylábujjon
viaszkos papírkoszorú csüng az időben.
Konok, akár a feledés.

Cement Megváltó, pieta,
és a testet ölében tartó Mária
el nem takarhatja már lepleivel,
két tenyerével a számtalanra szaporodott sebet.
Isteni testtel így elbánni
csak emberkézi gránát, csak aljas végezet – – –

Mert a Sátán kerüli a keresztet.

Itt Ő a legárvább kirekesztett.
A lelkiismeret-furdalás nem tűri
közelében az esengő Messiást.
Mostani nyelvre fordítom: – Aki
téged megsegített,
az elől menekít a te hálátlanságod.

Faluvégeken éli meg az ítéletidőket,
jeget, tüzet, villámot, árvizet,
a végítélet földi jeleit.
Futólag vet keresztet
templom előtt elhaladván az asszony,
és bízza istenére
meg annak egyszülött fiára,
mi már eleve elvégeztetett.

Az isteni könny rozsdává mocskul mindenen,
ami az igazi helyébe jelképesült.
Anyagainkból mímelünk képet
a bennünk futkosó jobbnak,
és egymagára hagyjuk,
túl pitvaron, udvaron, falakon.

Eredetileg öt sebre tervezett fiát
itt, köztünk való szenvedésiben
már az Atya Isten sem érheti utol.
Meghintettük varasló testű megváltókkal
mindazt a földet, melyet birtokba raboltunk.
Porlik az egyik alá a porba,
máris plántáljuk mását. Nagy az iram,
mert egyre illanóbbak a bádogkrisztusok,
akár az igazak szava-szentsége.

Fogalom megfeszítve:
a jelkép jelképe a látvány:
Eltűnt az arc, a fej a drótkoronával,
az egész testből nem maradt semmi más,
csupán a földi életben eligazító,
az intelemre annyiszor fölemelt kéz:
a kereszten nincs semmi más,
csupán a szögekkel átlyukasztott két tenyér.
Az Igét kimondó száj,
az Izraelt járó lábak,
a verdeső szívet marokban védő mellkosár,
a vállak, a keresztet cipelők is odalettek.

A test a keserű pohárból már mindent kiivott.
A szétfutó időben szerteiramlott
nemzedékek valamelyike,
a kérők, esengők, a koldusok valamelyike
leölelte a keresztről a maradék Megváltót,
és a két kézfej ott maradt vala
ki tudja, milyen emberi idők végezetéig.

Nézek magamra, talpamig, vissza arcomra,
a rostokból még-még összeálló valamire,
ami énemet őrzi evilági-valóságosan.
Ki mindig kérni jöttem elébe
segedelemért, elviselhető
valamelyes boldogságféléért  –
belőle nekem még annyi sem maradt,
akivel szembenézhetnék,
s akivel láttatnám magam.

Az öt sebre tervezett corpus is odalett.
A maradék két kézfoszlány világol fölém.
Az elszállott után küldöm tétova üzenetem:
– Mondd odafönn, hogy csókolom Anyut s a többit.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben