Mab Shelley király; Harriet

Mab Shelley király

Csónakon és államon
mennykőcsapás-dallamok,
Lynmouth öblében
vad dalnok
evez ifjú álmokon.
Fekete köpenyét tépi szél,
kalpagján köd ül, zendülés.
Papírhajókra árbocot szerel,
röplapot ringat nyílt tengeren,
a fennálló rendet így küldi
Percy Bysshe Shelley a fenébe el.

*

Hazájának nincs díszére
a munkanélküliség, bűn, nyomor,
kölcsönén négyszáz százalék a kamat,
uzsorát hoz az ipari forradalom,
a nézetek szabadsága börtönben ül,
Percy B. Shelley undorodik legbelül,
tizennyolc munkásvezér nyakán kötél,
és szörnytett a manchesteri vérengzés,
a Jogok deklarációjára hurkot vet
a közéleti züllés; a dalnoknak nincs ínyére
már a dal sem, s ez eleve lehetetlenség.

*

A menny letört, a föld letört,
borús, bús a pillanat,
midőn az ifjú férj
Harriettel aludni tér.
Szellem cirógatta vágyban,
agy-két-félteke ágyban
ekkor Mab királynő megjelen,
lelkek, démonok udvartartásából,
Shakespeare fennkölt szelleméből
csillagnyoszolyás uszállyal,
erők, lángok lelkétől ékesen.

*

A végzet enged, az ember enged,
a tehetetlen politikust
a tehetetlen angyal
költészettel öleli meg,
s íme, Shelley epéje máris fényesebb,
tudata rejtett lépcsősorán
Mab királynőhöz ereszkedik, emelkedik,
glória ring a reggeli munkától
ajtófélfán, bútoron, Mab királynő
lényege, a szabadság, nagyra nőtt vízió,
míg a király egy téli nap
silány gombája csak.

*

Ernyedtség, undor, fájás hatja át
értéktelen, nyomorult létüket –
a Mab királynőt olvasva
Engels leteszi szemüvegét.
Ez az, a kalmárság szelleme
megrontja Európát.
Korai kapitalizmus, kései kapitalizmus,
mi volt már itt, mi lesz még itt;
Mab királynő vesszőzi híveit,
pálcaként suhog, kacag.
A jók tudata, mit csak a fanatikus,
jó élet szerez meg, csak ez hozhat
radikális fordulatot.

Harriet

Már nem emlékszik, hogy Shelley szerette őt,
már nem tudja, ki volt azelőtt.
Kalapján fátylat reszkettet mimózaág:
szépem, immár isten hozzád.

A Hyde Parkban kószál, hasadt, szakadt,
a XXI. század szabad nőinél
száznyolcvan esztendővel nyomorultabban
az elmagányosodott Harriet, szegény.

Kezének kesztyű nyomul, nincs más simogatás,
puffadt hasában magzat ül, szívgyomokba veszve,
boldogtalan gyűrűzte a nemző pillanat el,
még az a közönséges Smith lovász is elűzte.

A szabadság csak az erős lelkű nőknek használ;
ha széttépjük a hagyományos kapcsolatokat, akkor
ismeretlen erőket szabadítunk fel az emberekben, amelyek
hatnak anélkül, hogy végzetességüket előre látnánk.

Ezt Shelley mondta, szerelmük egy régi hajnalán,
miért is nem figyelt jobban rá. Harriet Westbrook elszánt.
A szabad szerelem megrontja a szívet. A pokol Londonhoz hasonló,
ha szégyenszemre tengetné életét tovább.

Majd kihúznak a Serpentine hullámaiból egy vízbe fúlt nőt,
iszapos sellőt, pletykák pikkelyével temeti mimózaág.
Harrietnek – a Mab királynőből még megsimogatja az ajánlás.
A Hyde Park járókelői mennek tovább.