Fölém borulnál; Beleárad minden a tavaszba

Fölém borulnál

Riadalom fog el,
ha arra gondolok,
nem látlak soká,
tavaszom nélküled hiányos
és hideg,
sugárzó egem borús,
áttetsző virágszirmok keringnek,
arcomba esnek könnyedén,
felejthetetlenül –
szinte reng a föld,
álomszerű sejtelem egybefonódik
a fénnyel,
izzó, lobogó megújulás idején,
vörös, lazúr, csupa aranysárga –
nézd meggyötört arcomat,
százszorta élőbb minden emlékem
a távolodó időben,
már repedeznek szívemben az erek,
jaj, elszáll a tavasz,
messze vagy.

Beleárad minden a tavaszba

Beleárad minden a tavaszba,
lengedeznek a fűzfák lombjai,
érzem, felém közelít,
érzéki és valóságos
a férfi,
napfényszemű, összes idegszálaimon
táncoló, csupa belső remegés,
isteni megújulás,
fényben, forrón –
bőrömön érezlek végigsiklani,
és elrepítenek tűzvörös lovak
nemsokára
a szerelembe.
És míg suhognak a felhők
fölöttünk,
fátylakként beborítanak bennünket
kiterjesztett szárnyú,
sejtelmes madarak.