Árnyak nyúlnak utánam; Álmomban engem is megöltek

Árnyak nyúlnak utánam

árnyak nyúlnak utánam
markolnának húznának vissza
évtizedek mélyére
a mögöttessé vált századba

abban van szinte minden mit átéltem
az emlékek előnyomakszanak
s az Idő fölrepedő résén
visszalátok a tovatűnt napokra
s szívem rángani kezd és félrever
a sebesültek elfeledhetetlen
sikolyaitól és akiknek
halálhörgését még egyre hallani vélem
ebben a folyton hullámoktól dörgő
délszaki tájban is
ahol gördülő vizek hátán
úszik tova tekintetem
a látóhatár elmosódó pereméig
a párákkal telt végtelenbe

mintha helyettetek élnék itt akikkel
egykor együtt ittuk a fényt a ragyogást
az élet aranyserlegéből
társamul mára csak emléketek maradt
és kínlódás és keserűség
mibe az arc belefehérlik –
s maradt bennem a harag azok ellen
akik titeket gonoszul megöltek
noha ti voltatok az igazak

Torrevieja, 2004-10-17.

Álmomban engem is megöltek

egyszer – álmomban – engem is megöltek
akárcsak titeket
ugató géppisztolyból eresztettek
belém hosszú sorozatot

éreztem hogy miként fúródik
minden egyes golyó
testembe noha furcsa módon
fájdalmat semmit nem éreztem

de láttam aztán rögtön magamat
ahogy a sebektől vérezve ott hevertem
a nedves sáros véres utcaköveken

láttam a rám hajoló arcokat
a felém nyúló kezeket melyek
virágokat szórtak testemre

láttam hogy égő mécsesekkel
lobogó gyertyákkal rakják körül
esőben ázó merev testem

láttam amint a ködtől szennyes
délutánban egymás után elmennek
magamra hagynak engem

láttam rettenetes magányom
léttelenségem jéghideg magányát

később egy fal tövében álltam
s márványlapba bevésett neveket olvastam

de saját nevem nem találtam rajta
a tábláról hiányzott a nevem

szavak nem jöttek számra csak hörögtem –
s fuldokolva ébredtem

Torrevieja, 2004-10-17.