×

Immanuel Kant hálósipkája

Kemsei István

2005 // 01


„Olvasás közben feje gyakran előrebukott, s
beleütközött a gyertyákba: pamut hálósipkája
ilyenkor azonnal lángra kapott, és lángolni
kezdett a fején.”

Az ösztönöm óvott meg a szédítő
mélybe hullástól, vagy másvalaki,
aki talán a semmiből jött elő

testemet szilárdan megtartani?
Ki akart lelökni omló várfalon?
S mitől nyaklottak bökő ujjai?

Ki óv azóta, mint szóló tartalom,
s mi célból markol fáradó keze?
Pár hónap még, és elérem hatvanom:

nincs vitám. Legjobb volt élni vele,
s bár végül az adott távolság szerint.
Nem szólított, hogy netán értene,

sem azt, hogy kezdhetném elölről megint.
Lassan felfogom némaságait:
a szilárd az, ami állandóan ing.

És hogy annyi év után újra itt,
nem távol kecsegtet újabb pottyanat:
mutassa szebbféle világait,

ezt elvárhatom. Ne csak úgy, napra nap
fukarkodja, ami még hátravan,
kevést a jóból, többnyire rosszakat,

ebből elegem, arra van szavam.
Ne kecsegtessen ravasz édeskedés:
reggeltől estig elbírom magam.

Erre még jó a kiosztott létezés:
cipelni, ha muszáj volt így eddig,
lenni csak, míg biztonsággal tart a kéz.

Vagy-vagy. S közben gondolni semmit.
Az egészben – a közelgő rettenet! –
a lélek fontoskodása tetszik.

*

A tokra gondolok, aki majd leszek:
lényeg nélküli, lassu horpadás,
akit rágnak férgek, köphetnek legyek.

Kívülről lesném, hogy lazul a váz,
bomlanak el a test eresztékei,
majd szétesik a roskadó imázs.

Így múlnának az időnek tervei.
Még a szebbek is. Férgen és közön,
mire önmagával végleg lesz teli.

Jó képzelni, hogy nincs hozzá közöm,
hogy az egész már nem az én tartamom:
teljen csak. Végleg-pontosan külön.

Feltör ez a vég-érzetnyi alkalom,
hogy csak így kell mindennek lennie:
akármely kapcsolatnak a vége rom.

Ha jobb változat következne be:
túlélni, amit lehet, és lezárni.
Gyorsan. S mint nyesett labdát, csapni le.

Fölösleges holmi egészre várni,
vagy magamról felejtkezve másutt:
mindegyik döntés mértéke halálnyi.

Lényegesebb: nem gondolni rájuk,
mert ott maradnék, formálta-edényben,
míg görönggyel telik a halál-lyuk.

Máshol lenni inkább. Egy rozsda-élen
elmélázgató állag-állapot:
tölthetem vele maradéknyi évem,

s ha falás éléssel még tart a tok,
helyemről addig-ameddig százféle
vonzat játékaira láthatok.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben