×

Az esztétikai tapasztalat medialitása

Mészáros Márton

2005 // 01
Egységesen magas színvonalú, jól átgondolt kötetet recenzeálni hálátlan feladat – óhatatlanul is a merev és kritikátlan tekintélytisztelet gyanújába keveredhetünk. Igaz ez akkor is, ha a kötet szerzői fiatal kutatók, többségük a negyvenedik életévét sem töltötte be. Ha – némi humorral – a harc fogalmaival igyekszünk leírni a hazai irodalomtudomány történéseit, aligha kétséges, hogy Kulcsár Szabó Ernő és kutatócsoportja a kilencvenes évek végére jelentős hídfőállásokat szerzett meg a Magyarországon közkeletűleg „hermeneutikának”, helyesebben talán recepcióesztétikának vagy Konstanzi Iskolának nevezett irodalomtudományi műhely számára. A háborús metaforika már csak azért sem állja meg a helyét, mert azok az eljárások, amelyekkel a hagyományosan (és vélhetőleg egyre nehezebben tarthatóan) a jaussi iskola követőiként számon tartott kutatócsoport tagjai az irodalmi szövegekhez közelítenek, az utóbbi években egyre tártkeblűbbnek bizonyultak. Ez az integráló hajlam, amint arra Paul De Man is felhívja a figyelmet, természetesen a Konstanzi Iskola alapelveitől sem elválaszthatatlan (elég, ha csak a Poetik und Hermeneutik címadására gondolunk). Sajátos helyzet alakult ki azonban akkor, amikor a „hermeneutika” hídfőállásait idehaza pontosan az Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport tagjai kezdték el „veszélyeztetni”: éppolyan természetességgel alkalmazzák a dekonstrukció eszköztárát, mint amilyen nyitottan fordulnak a mediális kultúrtechnikák eljárásai felé. A szerkesztők (Kulcsár-Szabó Zoltán és Szirák Péter) igen átgondolt munkát végeztek, hiszen a kötet valamennyi szövege – bár ritka az ismétlődés – egy irányba tart, és különböző eljárásokkal ugyan, de egymásra építve, hasonló előfeltevések felől közelít a medialitás kérdéséhez. A teoretikus írásokat változatos és izgalmas szövegelemzések támasztják alá – az írások így egységes szövegként működnek: hatékonyan beszél össze Kulcsár-Szabó Zoltán írása Oláh Szabolcséval, Bednanics Gábor szövege Szirák Péterével. A kötet alapkérdése, a „Mi a medialitás?” mögött azonban nyilvánvalóan felsejlik a lényegibb és sokkal nehezebben megválaszolható kérdés: „Mi az irodalom?”

Az esztétikai tapasztalat medialitása cím persze önmagában is a már említett integráló hajlamról árulkodik: a cím „esztétikai tapasztalat” tagja nyilvánvalóan a Konstanzi Iskola fogalomtárához, míg a „medialitás” értelemszerűen a mediális kultúrtechnikák eljárásaihoz köthető. És valóban: a kötet összefoglaló és talán leginkább provokatív bevezető tanulmánya, Kulcsár Szabó Ernő Az immateriális beíródás című szövege egyértelműen (a szó szoros értelmében vett) hermeneutikai problémák felől közelíti meg, sőt azokból láttatja levezethetőnek a medialitás kérdését. A hatalmas forrásanyagra támaszkodó szöveg – és e tekintetben a kötet szinte valamennyi szerzője hasonlóan jár el – nemcsak azzal mond ellent a vegytiszta, „neopozitivista” médiaelméleteknek, hogy az interpretációt is beemeli a medialitásról való gondolkodásba, hanem elsősorban azzal, hogy mindenfajta megértés nyelvi létmódja mellett érvel.

Jelentősen megkönnyítik a gyakran komoly elméleti felkészültséget megkövetelő kötet olvasását a szépirodalmi szövegekkel foglalkozó írások – itt Bónus Tibor igen radikális és szellemes Proust-értelmezését és Oláh Szabolcs teoretikusan is magas színvonalú Kosztolányi-értelmezését kell kiemelnünk. Még a kötet leginkább teóriaközpontú írásai – Molnár Gábor Tamás és Kulcsár-Szabó Zoltán szövegei – is igen érzékletes gyakorlati példákon teszik próbára saját elméleti okfejtésüket.

Kulcsár-Szabó Zoltán szövegére azonban külön is fel kell hívnunk a figyelmet. A nagy ívű gondolatmenet azt mutatja meg, hogy a költészet a láthatatlan látvány látványában és a hallhatatlan hanghatások érzékelésében egyaránt képes részeltetni befogadóját. Ám – amint Kulcsár-Szabó érvel – „a költőiség lírai modellje, akárcsak a képiséget, a zeneiséget is önreprezentációjának egyik aspektusaként vagy akár médiumaként képes szimulálni (pontosabban önmagát ezen médiumokban szimulálni), [és ez – M. M.] magyarázatot nyújthat arra, hogy – mint médiaelméletileg alighanem minden művészet – valójában kevert vagy heterogén médium.” (Kulcsár-Szabó Zoltán: Irodalmiság és medialitás a költészetben) Mivel a költői önreflexivitás és a visszavonatkoztatás soha nem képes önazonosként megmutatni a nyelvet, sőt maga is igényel bizonyos retorikai műveleteket, a szó tiszta materialitását azonosíthatjuk ugyan a nyelv médiumaként, az irodalmiság médiumát – Kulcsár-Szabó Zoltán szerint – a retorikával kell azonosítanunk.

Kricsfalusi Beatrix A hús helyzete című tanulmánya (mely alcíme szerint vázlat a színház medialitásáról) valóban gondolatébresztő, ám – valószínűleg magából a témából adódóan – vitára is késztető írás. Kricsfalusi Beatrix árnyaltan határolja körül a színház/performansz/tévé/mozi/videó problematikáját, azonban – és ez a mégoly kreatív és kitűnő forráselemzés ellenére is hiányérzetet kelthet az olvasóban – mégsem vállalkozik arra, hogy értelmezze is a dráma szövegének és a dráma előadásának különleges intermediális viszonyát. Hansági Ágnes a záró tanulmányban különös érzékenységgel mutat rá, hogy az új médiumok (film, tévé) igen aktívan hatnak az irodalmi kánonokra. Mind a Helen Fielding-, mind a Jókai-adaptációkat vizsgáló fejezet jól követhető, és bár meglehetősen kimerítő, jól továbbgondolható. (Nem zárható ki, hogy a Büszkeség és balítélet [könyv] még a Hansági Ágnes által felvázoltaknál is szorosabban kapcsolható a populáris kultúrához, újrakanonizálódásához a Bridget Jones naplójához hasonló hatékonysággal járulhatott hozzá a You’ve got mail [A szerelem hálójában] című film is. A Büszkeség és balítélet itt is működtethető a hősök viszonyának modelljeként: a hősnő saját bevallása szerint kétszázszor olvasta, sőt, hogy a főhős felismerje, az első személyes randevúra is ezt a kötetet viszi magával.)

A kötet egységes szövegként átfogó képet nyújt a medialitásról való gondolkodás jelenéről, legnagyobb erénye, hogy termékeny vitába bocsátkozva a hagyományosan az irodalmon kívülről érkező médiaelméletek meglátásaival hatékonyan képes azokat az irodalmi szövegekre alkalmazni. Bár a kötetben megjelenő eljárások (vagy azok nyomai) külön-külön a legtöbb szerző repertoárjában fellelhetők, a tanulmánykötetet egységes szövegként olvasva kijelenthető, hogy a medialitás szempontrendszere olyan szövegelemző eljárásokat implikálhat, amelyek számos területen új és releváns aspektusokkal gazdagíthatják irodalomértésünket.

(Ráció Kiadó, 2004)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben