×

Vörös István: Heidegger, a postahivatalnok

Erős Kinga

2004 // 03




Vörös István új kötetében a tőle megszokott nyelvi játékossággal, erőteljesen megjelenő érzeteivel sűrítette szürrealisztikus, allegorikus, cselekménymentes verses regénnyé Heidegger életrajzának egyes elemeit, fogalmait és tételeit. A majd háromszáz verset tartalmazó kötet előhangból és tizenöt énekből áll, melyek tizenöt-húsz számmal jelölt verset tartalmaznak, egy közjátékkal megszakítva.

„…Mit csináltál, / ember? Röptödben egy / követ múltba dobtál, // vagy mi!” – írja, s meg is teszi, hiszen a múlt alakját (alakjait) idézi meg, állítja írásának középpontjába, hogy általa (általuk) történjék meg az alászállás, az ébredés a létben való alvásból. Ha van kihívás az írásban, hát ez az.

Vörös jól ismeri Heidegger filozófiáját és életrajzát. Heidegger 1915 és 1918 között katonai szolgálatot teljesített, melynek során naponta korlátozott óraszámban postahivatali munkát végzett. Vörös játszik az idővel, mindvégig időketrecben tartja „hősét”, s ebbe több évtized alatt megtörtént eseményeket és megszületett filozófiai tételeket sűrít.

Háború van. Heidegger a postahivatal alagsorába száll alá, hogy szürrealisztikus útját négy vezetője segítségével végigjárja. Olyanféle kísérők ők, mint Dantéé volt Vergilius. Nevezetesen: a Gond, Hölderlin, Švejk és Hannah Arendt. Míg hárman ismerősként válnak Martin vezetőivé, addig Švejk Vörösnek a cseh prózához való szoros kötődéséből, szeretetéből bújik elő, kicsit kilógva a sorból.

A gond Heidegger filozófiájában nem egyéb, mint a megélt idő. E kifejezés a következő jelentéseket hordozza: gondoskodás, tervezés, aggódás, kiszámítás, előrelátás. Az időtől a gondba hajszolva cselekvően találkozunk a világgal, amely a vele való bánás perspektívájából kézhez álló vagy kéznél levő lehet. Az ittlét azonban egyik sem, hanem az egzisztencia, ami annyit tesz: van önmagunkhoz viszonyunk. Hogyan mutatkozik meg az embernek a saját léte? Heidegger szerint a hangulatban. Vörös erre érez rá, s hagyja, hogy a Gond úgy vezesse Martint, szubjektív hangulatokon keresztül, hogy elzárja magát az objektív megismeréstől. „Az Én nevem Gond. A vezetőd / leszek (…) Hagyok / időt, hogy itt legyél, de nem hagyok // teret a voltban. Mint gyermekkorodban, // mikor a gyertyával mentél át a templomon, // de érezted a sötétség olajszagát.”

„A gond másik neve Hölderlin. / Ő fogja Martint lefelé vezetni” – olvassuk a negyedik ének negyedik versében. Hölderlin nem tesz egyebet ebben a verses regényben, mint vezeti Martint a szentség megtapasztalásának új lehetőségeiben. Fontos megemlíteni, hogy Heideggernek Hölderlin vallásos és politikai identitásának megértésében volt segítségére. Heidegger azt akarta megérteni a romantikus költő segítségével, hogy mi van meg az isteniben, ami belőlünk hiányzik, és hogy milyen az a politika, ami a napi ügyek fölött áll. Hölderlinre vonatkozóan írta: „Lehet, hogy egy napon ki kell lépnünk mindennapiságunkból, és be kell lépnünk a költészet hatalmába, hogy soha ne térjünk vissza a mindennapiságba úgy, ahogyan elhagytuk.” Vörös ezt mondatja Hölderlinnel: „Többet ismert meg az / istenekből, mint amennyit // el tudott volna viselni.” „Ébredj a létben való alvásból!” – és Martin nem tud többé úgy visszalépni a mindennapiságba, ahogyan elhagyta.

Később Hannah lesz Martin vezetője, a nő, aki a „múlt és jövő között húzódó szakadék”. Hannah Arendt Heidegger tanítványa volt, szerelme, akit komolyan vett mint olyan nőt, aki megérti, és múzsája lehetett a Lét és idő megírásában. Talán ebben a részben olvasható a legtöbb konkrét életrajzi utalás, mintha Vörös szándékosan úgy építené fel vízióit, hogy érzékeltesse valóságközeliségüket.

Mindezek tükrében megkerülhetetlen a vendéggondolatok említése. Persze a legtöbbet Heideggertől kölcsönöz. Egy, a szövegbe beeső magyar, bizonyos János szájába adja Wittgenstein híres mondatát: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. A legtöbb vendéggondolat nem ennyire konkrét. „…Feltépni / a nemlétezőt annyi, mint // feltenni a lét értelmére irányuló kérdést.” Heidegger a Lét és idő beköszöntőjében Platónt idézi, amikor azt írja: „…régóta tisztában vagyok azzal, hogy mit is gondoltok tulajdonképpen, amikor a létező kifejezést használjátok. Mi viszont valamikor azt hittük, hogy értjük, most azonban bizonytalanná váltunk.” Heidegger szerint továbbra sem tudjuk, hogy mire gondolunk, amikor azt mondjuk valamire: létező. Elfelejtettük, hogy mi a lét, de elfelejtkeztünk erről a felejtésről is. Ezért újra fel kell tenni a lét értelmére irányuló kérdést, de mivel elfeledkeztünk erről az elfeledésről, mindenekelőtt ismét fel kell kelteni a kérdés értelme iránti érdeklődést. Vörös István könyvének ez a gyenge pontja. Kiderül ugyan, hogy a könyv szerzője jártas a filozófiában, jó humora van, és nyitott a morbid (ál)bölcseletre („A postafelügyelő öccse. Fél órával / születtem később. De a lemaradás egyre / nő. Már 20 évvel vagyok fiatalabb nála”), mégis érződik a saját filozofikus gondolkodás hiánya. Meggyőződésem, hogy a filozófia végső fokon költészet, s éppen a választott téma és forma megengedte volna, hogy Vörös István gondolatát olvassuk. Helyette szórakoztató vagy éppen megrendítően ható vízióit, esetleg érzéseit ismertük meg. Amikor azt írja, hogy „Eperíze van a semminek. / Citrom a feledésnek. A karamella / az önfeledésé” – akkor ez nem több a fantázia szüleményénél, hiszen milyen íze is lenne a semminek? Tény, hogy a nyelv ügyes használatával, ami Vörös nagy erénye, könnyedén képes belevonni olvasóját érzésvilágába, de mindvégig adós marad saját következtetéseivel, főhőse tételeihez való saját viszonyának feltárásával. Ez nem kényelmes feladat. Az író szoronghat, hogy merje-e megfogalmazni legszemélyesebb következtetéseit, amelyek valóban sajátjai, hogy ne csak vendéggondolatok, érzetek, de állítások is a papírra kerüljenek.

Heidegger gyakran idézte Schellinget: „az élet szorongása kiűzi az embert a centrumból.” A filozófus számára a centrum az önmagával való találkozás volt, mely ebben a mondatban nyert kifejezést: „észrevettem, hogy vagyok.” Vörös István verseiben többször felbukkan a már említett mondat: „ébredj a létben való alvásból.” Szándéka szerint erre a kalandra hívja meg olvasóját.

(Jelenkor, 2003)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben