×

Írok, tehát vagyok

Napló, 1981, 2. rész

Czigány Lóránt

2004 // 02
AUGUSZTUS

2.

Az aranyszabályok bosszantanak. Nincs hazugabb tétel, mint hogy a „kivétel erősíti a szabályt”. Egy frászt erősíti. Azt jelenti, hogy a szabály megfogalmazása nem elég pregnáns vagy körültekintő, illetve nem a legcélszerűbb kritériumok felől közelíti meg a leírandó jelenséget, hogy érvényes törvényszerűséget állapítson meg. Tipikus példája a latin nyelvtan. De abból is baj keletkezhet, ha valaki nem rendelkezik elegendő információval a szabály felállításához.
A polyglott Bowring, mikor az 1820-as évek végén a magyar nyelvet tanulmányozta, a hangsúlyról ezt a szabályt alkotta: „A magyarban a hangsúly nem mindig a szó tövére esik.” Ez kétségtelenül igaz, ha hozzátesszük: „csak akkor, ha a szótő az első szótagban található.” Tehát rossz premisszából indult ki. („A szavak töve mindig hangsúlyos.”) De nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy a mondás a szabálygyártók magamentegetése.

5.

Két iskolás lány Pestről, ismerősök rokonai. Egészen jól tudogatnak angolul, s hallottak erről is, arról is. Nem tudom, miért szapulják a mai fiatalokat. Nagy Lászlót és Pilinszkyt kedvelik. Volt a kezükben a Mozgó Világ. Mi többet akarnak a korholó, örökké morgó vének?

6.

Csé érdeklődik Menczerről, aki már évek óta alig tud járni. „Hát igen, az érszűkületre nincsen orvosság – mondja –, rólam is azt hitte egy orvos barátom, hogy nekem is az van, míg el nem mondtam neki, hogy ritka vérbetegségem van. Az érszűkület esetében vagdossák az orvosok a lábat először bokáig, majd térdig és végül combig. Nincs mese. Mást nem tehetnek.” Megfagy bennem a vér.

7.

Ungvári szerénységét fitogtatva meghív C. P. Snow belgraviai lakásába. Most, hogy Snow felesége, Pamela Hansford Johnson is meghalt, nem lakik benne senki, és a lakást, illetve a házat eladják. Snow fia adta kölcsön Ungvárinak, aki arról panaszkodik, hogy a saját pesti címére feladott könyveit visszahozza a posta, még neki sem kézbesítik ki a gyanús nyugati könyveket. Miből gondolja, hogy ő kivétel? Ilyen szempontból a totalitárius állam rendkívül demokratikus.

8.

Csé panaszkodik a telefonban. Molnár Jóska azt írja, hogy most már tényleg nincs szükség az Új Látóhatárra, mert az írók otthon is megjelenhetnek. „Fölöslegessé váltunk!” – kesereg a levelében. Molnárnak vagy nincs politikai érzéke, vagy valamit akar Csétől.

11.

Kibédi Varga apjának a könyvét olvasgatom – magyar nyelvfilozófiai írások. Van köztük egy jó tanulmány: az emigránslét elemzésére. Lényege: az ember „homo politicus” (amit már persze Arisztotelész is tudott), aki nem tud szervezett közösségen, államon kívül élni. Az emigráns, aki kötődik a régi létéhez, szigeten él – elszigetelve.

12.

Mindennap altatót veszek be, Magda nem tud aludni miattam: kiabálok, felkelek, kábán ténfergek fel-alá. Éjjel, előzőleg írni kezdtem magyarul. Ezt kellene csinálnom, írni. Hiszen honnan tudhatnám, mennyi időm van még hátra? Ugyanakkor iszonyú erőfeszítésbe kerül még ezeket a mindennapi feljegyzéseket is elkészíteni. Este felhívtam Nagy Kázmért, már kint van a kórházból, kivették a fél veséjét. Nyugodtan mondja ki, hogy rákja volt, s nevet. Két-három éven belül derül ki, hogy sikerült-e megakadályozni a terjedését, mert ha nem sikerült… Kedélyesen mondja, minden keserűség nélkül. Kezdem becsülni Nagy Kázmért, mégiscsak van az emberben, némelyik emberben valami, ami erősebb a halálnál.

13.

Döbbentem olvasom a Magyar Nemzetben, hogy Hajnóczy Péter meghalt. Így tehát a Mikes-konferencián, ha eljutok oda, posztumusz irodalmi díjat fogok kiadni. Vagy mit csináljak? A halál kilovagolt Perzsiából? Feloldódik a feszültség, ma elhatároztam, nem veszek be altatót, hanem iszok. Fehér bort. Sokat. Az alkoholista Hajnóczy emlékére. Vajon az alkohol végzett vele? Erősebb szemüvegre lenne szükségem. A Filológiai Társaság kongresszusa már folyik. Én pedig itt ülök, és örülök, hogy kora este kimehetek sétálni a parkba Magdával. A napnyugta. Az est. Az ágas-bogas fák. A különféle cserjék. A rövidre nyírt, smaragdzöld pázsit. Ilyenkor egy múló pillanatra, azt hiszem, élek.

14.

Bemegyek az Egyetemi Könyvtárba, kezdeni kell Hajnóczyn dolgozni. Izgató figura. Tizenhat éves korában megszökött otthonról, s fizikai munkásként élt. Miért a lázadás a család ellen? Hiszen igen jó a „pedigré”. A lateiner Hajnóczy ős mítosza, aki vérpadon végezte a Martinovics-összeesküvésben. [Csak jóval Hajnóczy halála után derült ki, hogy a „Hajnóczy ős” fikció.] Novelláival az írói kiteljesedés előtt állt, fehérizzásban ragyogott fel bennük a tehetség, mint egy szupernóva.

15.

A leltár. Csé úgy látja berezelve, hogy a nyugati magyar irodalom gerince megroppant, nemcsak Molnár Jóska eszi magát feleslegesen azzal, hogy szerzői otthon közölnek, de Szépfalusi is, pedig neki kiemelkedő szerepe van a könyvkiadásban. Ehhez hozzáadta Mérayt, aki már egy ideje belefásult a szerkesztésbe, és le akarja tenni a lantot. Kész tehát a leltár, mindhárom ember sarkalatos tényezője a nyugati magyar irodalomnak. Egy ideig együtt hallgatunk a telefonban.

16.

Kádár-tánc. Felhívom Papp Tibort Párizsban, mi történt az Anyanyelvi Konferencián Pécsett. Fontosnak tartotta, hogy Mészöly is megjelent a Szederkényi által rendezett kerekasztal-beszélgetésen a Jelenkornál. A kintiek megint csak felvetették többek között a nyugati (politikamentes!) könyvek hazai terjesztésének kérdését, az Írószövetséggel való kapcsolatok intézményes kialakítását. A hazai terjesztés dolgában, illetve annak rendszabályozásával kapcsolatban Szántó Miklós válaszolt igen erélyes hangnemben és rendkívül elutasító módon. Csák Gyula megsúgta Tibornak (már Pesten), hogy nekik (ti. az Írószövetségnek) nincs joguk „nyugati” kapcsolatot felvenni, arra csak az illetékes minisztérium külön engedélyével nyílna lehetőség. De annak is flepni kell a pártközponttól. Így ropják a Kádár-táncot gúzsba kötve a hódoltsági területen. Az irodalmi műsorban csak négy nyugati költő szerepelhetett, s úgy tűnik, az Anyanyelvi Konferenciának egyre kevesebb köze lesz a nyugati magyar irodalomhoz. Azt hiszem, ráéreztem, hogy nem szabad odamennem.

17.

Gúzsba kötve angolul. Javítom az angol olvasószerkesztő javításait, s minduntalan elbizonytalanodom. Nem csak világnézeti különbségeket hozhat elő az összehasonlítás. Például én azt írom az egyik szerzőről, hogy „vallásellenes”, az olvasószerkesztő „ateistára” javítja. Az ő világában ugyanarról van szó, mert mindkettő „az ördögtől vagyon”. Az enyémben nem. Ady vallásellenes, de nem ateista. (What a difference!) Van, amikor valamit nem ért meg. El kell döntenem, hogy ez az ő figyelmének lanyhulása, esetleg korlátoltsága, vagy én fejeztem ki rosszul magam. A nüanszok mérlegelésébe szinte belebetegszem. Ráadásul angolul nem fogalmazhatok megcsavarva, hogy ne mondjam, blikkfangosan vagy a szokványostól eltérő módon, rám nézve minden földhözragadt nyelvi fordulat kötelező, mert a szerkesztő, mint minden nyelvi lektor a világon, őskonzervatív, én pedig külföldi vagyok, s az is maradok holtomiglan.

20.

Osztályfőnöki dicséret. Csé megdicsér a telefonban, most kapta meg az Arkánumot, amiben az egyetlen „olvasnivaló” az én tanulmányom az irodalom államosításáról. Majd felemeli a hangját: „Te vagy a legjobb stiliszta, rögtön utánam következel!” Most törhetem a fejem, minek köszönhetem, hogy így előléptem. Illetve mit vétett szegény Sipos, aki eddig a „marsallbot várományosa” volt, a „főmandarin”? Mi az ördögöt írhattam a cikkben, ami személyére nézve különösképpen hízelgő?

21.

Vacsora Sárközi Matyiéknál – Csét faggatják a magyarországi utazásról, de már megkopott a sokszor lejátszott lemez. Csét már csak az izgatja, hogy novelláskötetének kéziratát Kardos a Magvetőnél még mindig nem kapta meg, noha ő (Csé) már öt hete postázta. Amikor Csé elmegy, arról folyik a szó, hogy Matyi szeretné megvenni az Iványi-féle könyvkereskedést, mert Iványi már tényleg öreg, de Matyi felesége ellenzi, mint ahogy mindent, amit Matyi csinálni akar. Egy időben azon is háborgott, hogy Matyi miért akar magyar író lenni.

22.

A Korda-legenda. A Swiss Cottage-i ócskapiacon kezembe kerül Michael Korda könyve a nagybátyjáról, azaz Korda Sándorról. Az értékítéletek ellentétes irányba mutatnak. Az unokaöcsnek az imponál, hogy Kordáék otthon libamájnak hívták a libamájat, nem pedig francia nevén nevezték. Miért is nevezte volna egy szerencsi kispolgári család foie gras-nak azt, amit otthon ettek? Nem angol sznobok voltak, mint a leszármazottak. Emlékszem, Iványi-Grünwald Béla mennyire izgalomba jött, amikor megtaláltam Kosztolányi Neróját angol fordításban. „Ez nagyon ritka – mondta –, évekig hajszoltam. Korda Sándornak kellett volna az angol forgatókönyvhöz, mert filmet szeretett volna belőle készíteni, még öt fontot is adott volna a könyvért.” Korda magyar könyveinek egy része az Iványi-féle könyvkereskedésbe került, onnan pedig hozzám. Mindegyikben benne az exlibrise, bár Michael Korda, akit néhanapján Oxfordban láttam annak idején, azt írja, hogy Merle Oberon nagy becsben tartja Korda magyar könyveit is, és ő őrzi őket.

23.

Felkeres feleségével Zemplényi Ferenc. Az ELTE Világirodalmi Tanszékén tanít, Nagy Péter alatt. Tizenöt éve járt Angliában, akkor ismerkedtem meg vele. A szolid polgári értékrend rajongója (Babits szavával: műveltségrajongó), s végeredményben nem is ellenszenves, de még mindig nem ismeri a nyugati világot, nem képes árnyaltan nézni, csak onnan, az elzártságból sóvárog, nem látja ennek a világnak a problémáit. Azt hajtogatja: „mondj jobbat, ha tudsz!” Amiben igaza van, sajnos, nem tudok jobbat mondani. De nem látja a nagyhatalmak arroganciáját, nem látja, hogy ha az amerikaiak seriffesdit játszanak a Földközi-tengeren, abból neki is ott, meg nekem is itt csak bajom lehet. Felesége az MTA Művészettörténeti Intézetének a könyvtárosa.

25.

Megjön Péter László Pestről, rettentően feldobódva: a mai magyar társadalom teljesen a 19. században kialakult formák szerint működik, mert a formák öröklődnek. (Lám, a strukturalista modell egy történésznél!) Az új osztály helyzetét s juttatási modelljét meggyőzően elemzi ebben a hivatkozási rendszerben, és kitűnő példákkal szemlélteti a hatalom gyakorlásának diszkrecionális jellegét. Anekdotája Réz Paliról, akit Aczél berendelt, és azzal helyezi azonnal védelmi állásán kívülre, hogy váratlanul ráförmed: miért kereste fel? Mit tehet érte? Nem látja, mennyi a dolga? A megszeppent Réz már majdnem elmegy, s erre Aczél elneveti magát. Irodájában feltűnő helyen Szolzsenyicin Gulag archipelágója, szemléltetendő, hogy ezen a szinten mindent tudnak, semmi sem számít, cinikusan összekacsintva a berendelt, berezelt delikvenssel, merthogy ők ugyebár mindenek fölött állnak. Az anekdota szép, csak a lényeggel maradt Réz adósa Péternek (vagy Péter nekem), hogy tulajdonképpen miért is rendelte be őt Aczél.

26.

Péterrel üzeni Ránki, hogy szívesen meghív előadást tartani Bloomingtonba, ha az útiköltségem egy részét magam állom. Az amerikai látogatás nem csábít különösképpen, és nem is tudom, miféle hadművelet része Ránki ajánlata. Vagy tényleg magánkezdeményezés? Akkor viszont honnan jutott eszébe?

29.

Finom disztinkció. Bambulás közben bekapcsolom a televíziót. Valami háborús film megy, sokat rohangálnak, lövöldöznek, robbantanak. A főhős premier plánba kerül, hogy elszánt vonásait jobban lássuk, amikor az égő szemű, ébenfekete hajú hősnő megkérdezi a marcona katonától: „Embert ölt már?” „Csak németet” – hangzik a lakonikus tagadó válasz. Majd egy kis gondolkodás után: „Meg egypár olaszt.” Tehát figyelmezzünk, a főhős embert nem ölt, felebarátját nem bántotta, feddhetetlen, csak cerkófmajmokat meg hasonlókat nyírt ki. Ezen szórakozik az angolszász világ 1981-ben.

31.

A Szepsi-meghívót készítem az éjjel. Létezik-e még a Szepsi Csombor Kör? Mert néha már én is alig hiszem. Elfáradtam, nem látom értelmét az egésznek. Miért dolgozzam azon, hogy néhány ember jól szórakozzék? S ráadásul ez még nekem kerül pénzbe, mert újabban minden rendezvény deficites, egyre inkább az.

SZEPTEMBER

2.

Az Oxford University Press kínoz megint: nem kötnek végleges szerződést addig, amíg meg nem szerzem a 2000 fontot. Kutyakomédia!

3.

Sándor Andris szorongat Washingtonból: mi van az irodalom államosításának második részével? Még ez is. Hova kapjak? Melyik tüzet oltsam?

4.

Bak jelentkezik átutazóban Vancouver felé. Többen hallották Magda jegyzetét a Péri-ügyről a Szabad Európa Rádióban; mégiscsak a SZER az egyetlen közvetlen szócső hazafelé. Sokan helyeselték, hogy nem mentem el az Anyanyelvi Konferenciára. Bak tanácsot is ad, egy New York-i üzletember, valami George Soros (Sörös György?) esetleg tudna segíteni. Ő adott pénzt Kendééknek is a Magyar Füzetekre, és talán ő támogatja az Arkánumot is. Lehet, hogy hozzájárulna az irodalomtörténetem kiadásához is. Rendes dolog ez Baktól, remélem, nem csak valami bonyolult manőver része, aminek az implikációiról fogalmam sincs.

5.

Bemegyek a BBC-be Siklósért, hogy elhozzam a Szepsi-rendezvény meghívóit megcímezni és postázni. Véletlenül összeakadok Suzan Hargreavesszel, aki jól megtanult magyarul, s a BBC-hez került titkárnőnek. Ő volt az, aki megnézte a reformáció genfi emlékművét, s figyelmeztette Illyést, hogy a genfi Bocskai-szobor nem „baltás”, hanem „szablyás”. Nagyon büszke volt a felfedezésére; azt nyilván Illyés sem tudta, hogy a „balta” nemcsak favágó eszköz, hanem fegyver is. Mert ha tudja, nem javította volna ki. Az angol felsőbbrendűségi érzés arroganciája ismét diadalt ült. Az ügyben Csé is hibás; ő segített a mítoszt terjeszteni. Illyés a Kortársban közzétette az eredeti kéziratot, amiben természetesen már „szablyás” állt, schwarz auf weiss. De ez egy javított kézirat. Én az egészben Flóra kezét látom. Ő volt, ahogy az angol mondja, too clever by half.

8.

Kellemes nap. Megyünk az éjjeli hajóval a Mikesre Harwichból Hook van Hollandba. Mielőtt behajóznánk, kellemes angol kocsmában vacsorázunk az egyik kis faluban, Harwich előtt. Constable imádta ezt a vidéket, több tájképét ezen a környéken festette. A holland hajó kabinjai kényelmesek, örülök, hogy kimozdulhattam.

9.

Délelőtt Magda kedvéért megnézzük a világ talán legnagyobb virágkiállítását, illetve árverezőhelyét. Óraműpontossággal működik minden a majdnem egy négyzetkilométer területű csarnokban. Délután Amszterdamban csatangolunk; húsz éve járok ide, elég sokat változott az elmúlt évek során. A nosztalgikus séta kissé hosszúra nyúlt, nagyon elfáradok, nem lenne szabad ennyit gyalogolnom. Este átmegyünk Utrechtbe, ahol magyar filmhét nyílt. Megnézzük Lugossy László filmjét (Köszönöm, megvagyok). Deprimáló, de jobb, mint az első tíz perc után véltem: a mai magyar társadalom kilátástalan sivársága egy melós (aki ráadásul még maszek is) történetébe foglalva. Összeáll egy fiatal lánnyal, akit feleségül venni nem akar, csak kihasználni. Ördög tudja, mit akar a rendező mondani. Éjjel sűrű ködben térünk vissza az eléggé nyomasztó amszterdami hotelbe.

10.

Délelőtt a Rembrandt-házba látogatunk, az utánozhatatlan rézkarcokban gyögyörködni, majd zsibvásárba; az egész világon megújuló műfaj ez, kitűnő friss heringet eszünk. A Mikes Tanulmányi Napok Utrecht melletti modern, kényelmes konferenciatelepen kerül megrendezésre. Sokan vannak. Első előadó: Gáll Ernő Kolozsvárról. Sajnos, békaperspektívában látja a világot. Este az Irodalmi Figyelőben beszélek Hajnóczyról, a közönség eléggé jól fogadja. Utánam Thinsz Géza szól kedves könnyedséggel a kétnyelvűségről. A vitában előkerül a purizmustéma, s ahogy általában lenni szokott, ez nem vezet semmi jóra; mindenki vehemensen ismételgeti gimnáziumi magyartanárja aranyszabályait. A sok résztvevő közt most találkozom Mózsi Ferenccel is, aki személyesen sokkal jobb, mint gondoltam volt, korábbi szereplései alapján. A Szivárványból lesz még cserebogár, főként most, hogy Horváth Elemérrel szerkeszti. Elhozta az új számot, benne a Csáth Géza-cikkemmel.

11.

Kibédi, akit most választott a Holland Királyi Akadémia rendes tagjai közé, kitűnő előadást tart a francia „új filozófiáról”. Nádas Péter a forradalom utáni nemzedék el nem múló perspektívátlanságáról beszél. 1968 után (nekik ez a nagy élményük) visszavonultak az egyéni lét problémái közé. Határ olyan, mint mindig, filozófiai mélységekbe hatol, csak éppen nem érteni, hogy mit akar mondani. Este Illyés Kinga: a Mikes új üdvöskéje, Tóth Miklós szerzeményezte. Versantológiájában a verseket nem hallani, mert a művésznő túl nagy érzelmi töltettel interpretál. (Erről az előadásmódról jegyezte meg a 19. század végén egy kritikus, hogy a „síró-deklamáló” iskola.) Kingával már a filmhét fogadásán sikerült összeszólalkoznom: amikor magabiztosan kijelentette, hogy a Szepsi Csombor Kör műsorára 11. századi virágénekeket hoz.
Mikor azt mondtam, hogy én egy darab 11. századi virágéneket sem ismerek, hamiskásan megrázta a vállát: „Erdélyben nagyon sok a korai virágének.” Ezenkívül balladákat is akar énekelni. Tehát nálunk is egyveleget akarna előadni, mint a pesti haknizó színészek. Túlságosan magabiztos, túlságosan elkapatott. Nagyon félek a Szepsi-esttől.

12.

Éjjel persze belobbant a fogam, az előadások egy részén nem tudok részt venni – délután jövök elő a szobámból. Az irodalmi estre megjönnek a pesti költők is: Veress Miklós, Oravecz Imre, Orbán Ottó, Mezei András, Takács Zsuzsa. Veress elmesélte leváltása történetét, amiben teljesen kikészült. Az irodalmi esten Mezei hosszú verset olvasott fel, telve önátkozással. Nagy a keserűség benne a zsidóság sorsproblémái miatt. Azt hiszem egyébként, ez volt a legjobb Mikes irodalmi est. Éjjel Kósa Feri a zongoránál, virradatig fürdünk az ötvenes évek mozgalmi indulóiban, slágereiben, de ez már nem a régi Mikes, bár a „falka” még együtt van.

13.

Reggel Kósa Feri igen becsületes filmje: labdarúgó-mérkőzés 1956 nyarán. Sajnos, a dialógusok nem korhűek, a sztori darabos – nem akar összeállni. Sajnálom, nagyon szeretném, ha Kósa Öcsi jó filmet tudna csinálni. A film hátterét a Mikes ihlette, néhány éve már itt énekelte velünk az ötvenes évek dalait. A film után nem akaródzik indulni vissza Londonba, az épület előtt hosszasan elbeszélgetek Mérayval és Kendével, mégiscsak lesz irodalmi különszáma a Magyar Füzeteknek, amit Sándor Andris szerkesztene. Kitört rajtam az influenza, s a hajón összeesve alszom el.

14.

Már itthon. Sándor Andris elküldi Faludy levelének másolatát – igencsak felidegesítettem Faludyt az irodalom államosításáról szóló tanulmányommal. Jó volt a Mikes, mint mindig.
Juditka holnap reggel utazik Pestre, egyetemre, egy teljes tanévre. Ennek örülök. Huszonöt év után ez a visszatérés. Itt a sok terv: készülni kell a 25. évfordulóra, itt a könyvem kézirata, itt van minden, s megint ősz van. Hegyi Béla interjút akar velem a Vigiliába. Ez is rendben. Továbbjutni, legalább még egyszer, még egy kicsit.

15.

Összeállítjuk Siklós kötetét a 25. évfordulóra. Emlékező poémáját a kézirat fakszimiléjeként hozza ki a Szepsi Csombor Kör, bibliofil kiadvány lesz 200 példányban. Öröm, hogy megjelenik.

16.

Az emlékműsoron dolgozom. István gazda és Csé szövege, egy-két vers (Horváth Elemér, Sándor Andris, Thinsz Géza). Megkérem Gömörit és Sárközi Matyit is, hogy ők is járuljanak hozzá valamivel az emlékműsorhoz. Hosszas töprengés után úgy döntök, hogy Határtól nem kérek semmit. Mi valós mondanivalója lehet neki ötvenhattal kapcsolatban? A legtöbb prózai szemelvényt Szalay Tamás fogja olvasni. Civilizált hang, kitűnő dikció.

18.

Beszélek Sándor Andrissal, Kemenes is úgy látja, hogy le kellene hozniok az Arkánumban Faludy levelét meg a válaszomat is. Bosszantó, hogy a szövegemben csakugyan van egy-két elírás. Hogy az ördögbe tehettem át az ideiglenes nemzetgyűlés színterét Debrecenből Szegedre? Hogy 1945-ben az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben ülésezett, ezt már iskolában tanultuk, valamikor 1950-ben.

19.

Megírtam a választ Faludy levelére. Péter is fellelkesedett, s írt Szekfű Gyula Száműzött Rákóczijáról egy rövid glosszát, mert Faludy, mintegy mellékesen, a „Rákóczi-gyalázás” vádját is felújította. Este Juditka telefonál Gyöngyösről – jó hangulatban vannak, remélem, hasznára válik az egyéves pesti tartózkodás.

20.

Megint csak átírtam a Faludy-választ, előtte megbeszéltem Péterrel, s kivágtam belőle a jelenre vonatkozó utalásokat. Hiszen az a lényege a vitának, hogy Faludy a „török császár szálláscsinálójának” akar kinevezni.

21.

Krassó szerint Faludy írt volna egy vezércikket a Haladásban, amiben azt fejtegeti, hogy amikor külföldön volt, a háború alatt azon aggódott, nehogy az angolszász erők foglalják el Magyarországot, mert akkor ott egy, a Horthy-rendszerhez hasonló társadalmi berendezkedés jönne létre. Tehát ő is az oroszokkal akart együttműködni, tőlük várta a „magyar demokráciát”, mint Zsolt Béla. Ez utóbbi viszont Faludy önéletrajzából derül ki.

22.

Illyés Kinga estje a Szepsi Csombor Körben. Végül is hatott a lelkifröccs, a megállapodásunk szerinti műsort adta le – Szilágyi Domokos oratóriumát. Kiváló teljesítményéért vastapsot kapott. Az előadása, amit rendező segítségével dolgozott ki évekkel ezelőtt, kihozta, hogy nagyon tehetséges, de rosszul képzett színésznő: túláradó érzelmekkel, túl színpadias effektusokkal dolgozik. Ízlés dolga, nekem ez kissé vásárinak tűnik. Kiderült továbbá az is, hogy Szilágyi Domokos eléggé közepes költő, verseiben sok a közhely, és akad benne üresjárat is. Kinga lemezeiből sok kelt el. Blahó is jelen volt a követségről, de őt csak az érdekelte, hogy tervezünk-e emlékműsort a 25. évfordulóra. Mondtam neki, hogy habár a Szepsi Csombor Kör nem politikai egyesület, a forradalom minden kerek évfordulóját meg szoktuk ünnepelni, a tizediket, a huszadikat és most a negyedszázadost. Közöltem vele, hogy az emlékműsoron is szívesen látjuk, mint eddig mindig. Tudattam vele továbbá, hogy a BBC is parádés műsorral készül az évfordulóra. Ő viszont azt hangsúlyozta, hogy a mai Magyarország már nem az az ország, ahol a forradalom lejátszódott. Ennyiben maradtunk.

23.

Újra Oxfordban. Lemegyek a belső szerkesztőmmel dolgozni, s Bruce Philips meghív ebédre. Aperitiffel és szivarral ebédelünk hármasban. Állítólag a British Academy ad valami szubvenciót, grant formájában. Csak ugye nem lehet tudni, hogy én itteni illetőségű vagyok-e. Mondom, huszonöt éve, és angol állampolgár vagyok. Ebéd közben beszélgetünk a magyar nyelvről: „Az nem szláv nyelv, ugye?” Ez az ember állítólag olvasta a kéziratot. Ó, igen, George Steiner is 1956-ban jött Angliába. Tudom-e, hogy ő is magyar? Egyre jobban dadogok és habogok, ugyanúgy, mint huszonöt évvel ezelőtt. Ez az ember szerkeszti a könyvemet, a magyar irodalom történetét. Oxford pedig él a maga elzárkózott, gőgös arroganciájában.

24.

Mi a naivság? A naiv ember úgy képzeli naiv ravaszságában, hogy ha ő ráébred a saját tudatlanságára, ezzel megtette az első lépést a tudatlanság megszüntetésére, pedig valójában csak a saját belső biztonságérzését ingatta meg. Mert okosabb nem lesz, csak korlátainak felismerése miatt elbizonytalanodik, s elveszíti a saját lelki nyugalmát. Ezzel senkinek sem használ, saját magának sem. Van, aki egész életében tanul, van, aki egész életében tanít. Semmi garancia sincs arra, hogy egy idő után a tanulóból tanító lesz, de arra sincs, hogy a tanító nem tudatlan.

26.

Felkeres Gömöri – nemrégiben jött vissza Pestről. Petri György új kötetének kéziratát hozza, amit a Szépirodalmi Kiadó visszadobott. Van benne egy vers ötvenhatról, ami kitűnően illik az emlékműsorba. Beszámol a Filológiai Társaság kongresszusáról. A „lexikonperben” nyilvánvaló, hogy a nyugatiak egymáshoz hasonló álláspontot képviselnek, vagyis először otthon lenne szükség egy korszerű, új lexikonra, s csak utána igyekezzünk a külföldieket tájékoztatni. Bernát állítólag nyugdíjba megy az Akadémiai Kiadótól, s akkor először is előveszik az Encyclopaedia Hungarica sutba dobott tervét, és esetleg az Irodalmi Lexikont is kiegészítik egy pótkötettel. Ezek szerint mégiscsak van hatásuk a külföldi véleményeknek. Érdemes tehát megmondani, amit gondolunk. Az Anyanyelvi Konferencia Gömöri szerint is elért az irodalmi kapcsolatok hasznosságának a végére.

27.

Tegnap megjött Csé. Mondom neki, hogy Molnár nemcsak neki írt levelet, de Gömörinek egészen keményen megmondta a véleményét: aki otthon megjelenik, annak nincsen szüksége az Új Látóhatár nyilvánosságára. Csé ezen elgondolkodott. Párizsi előadása Kemény Misiék körében jól sikerült, s azt a szóbeli üzenetet hozta, hogy a tavasszal a Szepsi Csombor Kört akarják meghívni en bloc egy műsoros estre. Jancsó jött volna Londonba előadást tartani a National Film Theatre-be, de lemondta, mert állítólag kisebb autóbalesetet szenvedett. Legalábbis így tájékoztatta Kuttna Mari Ninont.

OKTÓBER

2.

Magyar vízfestmény-kiállítás Angliában. A megnyitóra megyünk el Magdával – nem tudnak lekötni a képek, de örülök, hogy egy kicsit emberek között vagyunk. Látom a nagykövetet (Bányász Rezső), de nem elegyedek beszédbe vele. Egy angol ismerőssel álldogálok, s bemutatják a bolgár kulturális attasét. Az ismerős mondja a diplomatának, hogy könyvet írtam a magyar történelemről (!). Mikor végre megérti, nagy diadallal megkérdezi: „…és mondja csak, mennyi idős a magyar állam?” Mondom, vagy ezeregyszáz éves – de rögtön hozzáteszem, igen, tudom, hogy a bolgár állam jóval idősebb. Öntelten mosolyog; fontos kultúrdiplomáciai szolgálatot tett Bulgáriának.

3.

Lelkesen dolgozom az évfordulós anyagon. Siklós költeményéből akarok egy sort kiugratni címnek. Ilyenkor derül ki, milyen költő a költő. A jó vers jó sorokból áll. Siklóséi erős sorok, jó megfogalmazások. István azon izgul, hogy az emlékünnepélyen nem lesznek elegen, mert mint mondja, sokan kijelentették: nem jönnek, mert járnak haza. Nem hiszem el, nem tudom elhinni, nem lehetünk ilyen gerinctelen helótanépség.

4.

Kik voltak a tanáraim? Mindig zavart, hogy nem voltak olyan tanáraim, akikre felnézhettem volna. Ez egyrészt lehet az én hibám is: nem vettem észre, hogy milyen tanulási alkalmakat szalasztottam el, másrészt pedig: tényleg ismert, nagy tudós nem tanított. Vidéki gimnáziumban, a többszörös égzengés után erre nem is nagyon volt lehetőség. (Bár Németh László is tanított gimnáziumban.) Az egyetemen sem volt igazán nagy formátumú tanárom. (Mint Krassónak Lukács vagy Oxfordban a filozófus Stuart Hampshire. Illetve Magdának Londonban Nicolaus Pevsner.) Oxfordban nem is kerülhettem igazán jelentős figura közelébe. Mikor már egyetemen tanítottam, volt néhány neves kollégám: Czes©aw Mi©osz, aki tavaly Nobel-díjat kapott. De hát ő nem taníthatott. Kik neveltek tehát? Teljesen autodidakta lennék? Kik gyakoroltak hatást rám? Mint irodalomtörténészre elsősorban Horváth János és a történész Szekfű Gyula.

5.

Fejlemények. Az újraértékelés ötvenhattal kapcsolatban már a levegőben van. Cikkek a Népszabadságban. (Erre célzott Blahó is.) Látom Berend Iván nagy cikkét a Magyar Nemzetben. Gazdasági megközelítés. Nagyon őszinte. Szó sincs itt már ellenforradalomról, csak arról, hogy az ország gazdasági irányítása, illetve annak bűnös mulasztásai hibáztathatók mindenért. Utal arra, hogy a mai rendszer legitimását az életszínvonal-emelési programja adja, nem a „forradalmi múlt” vagy a „folytonosság” az 1956 előtti rendszerrel. Pragmatikus politikusok esetében ez a program lehetne a kapitalizmusba vezető átmenetnek a programja is. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a magyar szakszervezetek felvették a kapcsolatot a Szolidaritással, bizony elgondolkodtató fejlemények ezek.

7.

Amíg nem vagyok itthon, Zoltán jelentkezik Bretagne-ból telefonon, délen voltak, s csak most értesült István kéréséről, hogy ötvenhatos naplójából fel akarunk használni részleteket a 25. évfordulóra tervezett műsorban. Mintha Lázár a sírból jelentkezne, annyira nincs jelen szegény Zoltán. Magda szerint (ő beszélt vele) mintha beteg is volna. Csak most érzem, mennyire kellene, hogy itt legyen, civilizált gonoszkodásaival, megejtően átlátszó machinációival.

8.

A mindenki által ismert, de soha senki által le nem írt titok. Ha majd egy kontinentális archeológus pár száz év múlva arra lesz figyelmes munkája közben, hogy az angol házakban – szemben a kontinensen épült lakóházakkal – bizonyos szobákban a mennyezeti villanyt nem a szoba közepére szerelték, hogy az egész helyiséget egyenletesen megvilágítsa, hanem az ablakhoz közel, akkor valószínű, hogy emez archeológus ennek a ténynek egyáltalán nem tulajdonít majd különösebb jelentőséget, véletlennek tartja, hacsak éles szemű Sherlock Holmesként fel nem figyel egyfajta törvényszerűségre, és nem izgatja a lámpa elhelyezésének a miértje. Angliában viszont mindenki tudja, hogy a viktoriánus erkölcsiség máig élő hagyománya érvényesül a gyakorlatban. Mert ha egy (főként csinos) fiatal nő (vagy a ház asszonya) annyira nem körültekintő, hogy hálószobájában elfelejti a függönyt összehúzni, mielőtt vetkőzni kezdene, és Isten ne adja, felfedi nemiségét, még ha rövid időre is, ha a fényforrás közte és az ablak között helyezkedik el, az utcáról kevésbé vagy alig lehet belátni. Így az erkölcs diadalmaskodik, a kigúvadt szemekkel legelésző, buja vágytól gerjedező férfiak alig látnak valamit, illetve a fiatal lány eléggé el nem ítélhető magamutogatási vágya a fényforrás kedvezőtlen elhelyezése által meghiúsul, tehát nem követődik el szemérem elleni vétség. S ez a legfontosabb.

9.

Váratlanul jelentkezik Andris, hogy kibővíteném-e a Zsolt Bélára vonatkozó részt a Faludynak írt válaszomban. Ám legyen. Kimegyek Colindale-ba, a British Museum újsággyűjteményében megvan a Haladás (is). Ezzel is eltöltök egy kis időt, ez is elvon a könyvemtől. Kezd az egész ügy bosszantani.

10.

Ninontól tudom meg, hogy István ötvenhatos poémáját le kellett fordítani angolra, hogy a BBC gondolatrendőrsége eldönthesse, engedélyezi-e a publikációt. Ez a diktatúrákra jellemző cenzúra az alkalmazottak esetében megdöbbent. Ninonnak egyébként is vannak kifogásai, nem mindegyik vers tetszik neki azok közül, amiket felolvasásra kapott. Máté Imre versét (Tűzmadár és korommadár) túl „népiesnek” tartja, Sándor Andris Nagy Imre-versét pedig ízléstelennek véli.

11.

Érzelmileg nem voltam felkészülve rá, de Magda ragaszkodott hozzá, hogy megnézzük a Márványember folytatását, a Vasembert. Wajda tüneményes gyorsasággal dolgozott – majdnem riportfilmet készített; a hatás mégis óriási. Csontig hasít. Lenyűgöző a film képi ereje, artikulált megfogalmazása magával ragad, az ügyesen belevágott híradórészletek a hitelességet emelik. A lengyelek sikerének az a titka, hogy sikerült elkerülniök a szovjetellenesség látszatát. Magyarországon ezért nem kerülhet sor ötvenhat rehabilitálására: azonnal napvilágra hozná az alapvető gyarmati viszonyt. A lengyelek sikerét 1968 fényében kell nézni. ’56-ban eleve bukásra volt ítélve a tapasztalatlan magyar közvélemény, a kisemmizettek elkeseredettségével egyszerre mindent akart.

12.

Fogadás a Great Britain/East Europe Centre-ben. Magda feltüzeli a látogató könyvtárosokat, akik a fogadás után együtt mennek az Academy moziba megnézni a Vasembert. Megint csak a lengyel eseményeken gondolkozom. Lengyelországban megnyilvánult, hogy a munkásosztálynak mennyire nincs szüksége az értelmiség okoskodására. Mennyire nagykorú, és mennyire érti a saját helyzetét, az alapvető realitásokat, anélkül, hogy az okosmókusok megmagyaráznák nekik, hogy mi az érdekük.

16.

Tiszai Klári tartott előadást az újjáalakult londoni Pax Romana csoportban. Jól felkészült a különböző vallások adta válaszokból – van-e élet a halál után? Vele is törődni kellene; legyen belőle magyar értelmiségi. Kisgyerekként hozták Nyugatra a szülei, és mostanra nőtt fel intellektuálisan. Filozófia szakon végzett.

17.

Nagy cikk az Observerben a 25. évforduló kapcsán. A cikkíró azt fejtegeti, hogy a Kádár-rendszer eredményes, s vérben fogant eredete ellenére is sok mindent megvalósított a forradalom követeléseiből. A cikkben nincs disszonáns hang s téves tájékozottság sem.

18.

A BBC nem figyel oda igazán. Istvánnal beszélek, nem tudtak a látogató könyvtárosokról semmit, ugyanígy tőlem hallottak arról is, hogy Huszárik nekrológot kapott a Timesban. Mivel foglalkoznak a sajtófigyelő szolgálatnál? Mert azt megértem, hogy a központi irányítás csak a politikai vonallal törődik.

19.

Szorongva felhív Blahó a követségről, nagyon ideges az október 23-i emlékünnepély miatt. Nyilván utasítást kapott, hogy vegyen részt rajta, s fél, hogy provokációnak teszi ki magát. (Pedig mostanában jó sajtója van a rendszernek, a legtöbb emlékező írásnak az a végső kicsengése, hogy huszonöt év alatt sok minden megváltozott, illetve megvalósult a jogos követelésekből, és hogy Magyarország minden szempontból kellemes hely, a „legvidámabb barakk”.) Aztán a tárgyra tér: az Anyanyelvi Konferencia távolmaradásom ellenére is (és tudomásom nélkül) kitüntetett Bárczi Géza-díjjal. Az emlékplakett megérkezett a követségre, és a nagykövet személyesen szándékozik átadni, ha nincs ellene kifogásom. Október 29-ben állapodunk meg. Ma is volt megemlékezés a BBC-tévében a déli adásban. Szerényen érdeklődik a résztvevők iránt. Ki az a Pék, illetve ahogy ő mondja: „Mr. Pek”? Nem mondom meg. Minek? A lánya Pesten tanul.

21.

Péterrel megállapodunk az „alapszövegben”, amit a BBC-kerekesztal-beszélgetésen fog elmondani. Alaptétele: „ötvenhat pozitív értékelése” – milyen eredmények születtek belőle kifolyólag? A BBC gondolatrendőrsége Csé szövegét megcenzúrázta, a magyarokat cserbenhagyó „nyugati árulást” számon kérő motívumot kiszedették belőle. Legalábbis ennyi, amit Csé bevall. Beszélek Molnárral telefonon, az Új Látóhatár majdnem kész, hamarosan megjelenik mint kettős szám. Levelemet Szabó Dezső-ügyben nem hozzák – mert Gombos nagyon haragszik. Mit tehetek? Belenyugszom. Örömet szerez viszont, hogy megjön a Vigilia-interjú kérdéssorozata. Nagylélegzetű interjút akar a szerkesztő, Hegyi Béla. Lassan ennek is neki kell ülnöm.

22.

Megírom a Szepsi-emlékest bevezetőjét. Egyrészt hangsúlyozom, hogy a forradalom örököseinek tartjuk magunkat, azaz nem engedünk ötvenhatból, másrészt tudomásul veszem, hogy a rendszer legitimásigénye nem jelent „folytonosságot” a Rákosi-rezsimmel, hanem – ahogy Berend fogalmazott – legitimitásigényüket arra alapozzák, hogy a lakosság életszínvonalát igyekeznek a körülményekhez, a szűkre szabott körülményekhez képest fokozatosan javítani.

23.

Ragyogóan sikerült az emlékest, legalább száznyolcvanan voltak, majdnem annyian, mint a látogató hat magyar költő estjén tavaly. A műsor a követségi tisztviselőt is megrázta, ezt láttam rajta, amikor kijött, érzelmileg fel volt dúlva. Hirtelen mintha nem is tudta volna, hogy melyik oldalon áll. Csé a szokások, a rítusok megtartó erejéről beszélt, a zsidó péntek esti gyertyagyújtást használva példának. A világban szerteszét kigyulladó lángok együtt mind a Siratófalat világítják meg. A mi londoni pislákoló lángunk pedig a Corvin közt. István gazdával és Péterrel felmentünk Ninonhoz, ahonnan, váratlan ötlettől vezettetve, felhívtuk Zoltánt, aki eléggé meghatódott, hogy ezen a napon rá gondoltunk. Valóban nem ok nélkül. Egyszer, régebben már javasoltam, hogy ötvenhatos naplóját (Kívülről) ki kellene adni, mert emlékezése elegáns, és bőven van benne továbbgondolni-való. Zoltán ódzkodott a kiadástól, sok benne a javítanivaló, mondta, s emiatt bizony nem lett belőle semmi. Attól tartok, csak halála után kerülhet a kiadásra sor. Zoltán jövőre lesz hetvenéves. Írni kellene róla, s a tiszteletére Szepsi-estet is kellene rendezni. Bizony kellene.

24.

Eufóriás hangulatban üldögéltem egész nap. Úgy éreztem, hogy valamit tettem, hogy valamit tettünk. Végeztük a dolgunkat. Zoltán visszahívott, mint mondta, mindenhogy vissza akart hívni, hogy a szokásos post mortemet elvégezzük: az est részletes elemzését. Régen beszélgettünk ilyen jót, Zoltán meg volt hatódva (és mi tagadás, én is). Olyan volt, mintha már az „eltávozottal” beszéltem volna „odaátról”. Stimuláló intellektuális társasága nagyon hiányzik. Ő viszont arra emlékezett nagyon kedvesen, hogy neki Magda karácsonyi ebédei jelentették az igazi élményt Angliában. Zoltán szövegeit Szalay olvasta fel, s remekelt. Ha Zoltán tiszteletére valaha emlékműsort készítünk, Szalay kifinomult urbánus hangja kell hogy az est gerincét képezze. Elkészítettem a szokásos elszámolást is, nincs okunk panaszra.

25.

A nagy feldobódottság után egész nap nagyon gyengének éreztem magam. Használom legalább a telefont – egyre inkább arra szorulok. Még Béládit is felhívtam, épp KGST irodalomtudományi konferenciára készült, aminek nem igazán örült. Megsajnáltam a sok muszáj-Herkulesért. Ahogy várható volt, Határ megsértődött, amiért nem szerepeltettük az emlékműsorban. Gömöri meg Matyi is jelezte. Gömöri Petri György kötete körül buzgólkodik. Tényleg ki kellene adni Petrit. Este benéz István gazda, aki elment a „nagy” ünnepségre, ahol úgy „magyarosan” összejött mindenki. Én nem mehetek oda – nyilván kinéznének. Meg hát minek tegyem ki magam a megrázkódtatásnak, amit a hazafias nagyotmondások Tarjagos Illései okoznának (megint csak Adyval szólva). Mit tegyek, ha nehezen viselem el a dagályosságot?

26.

Meghallgatjuk kazettáról a műsort, amiben Magda is szerepelt a Radio Fouron október 23-án. Ő volt az elején és a végén, mint „egy diáklány”. Szépen emlékezett vissza; az el nem múló élmény fűtötte át a hangját. Jelentkezik az új lektor, Mikó Krisztina az egyetemről, aki már „tudja”, hogy négy évre jött. Nyilván jók az összeköttetései. Az évfordulóra természetesen nem jött el, ehhez túl bennfentes, túl magabiztos, túl dörzsölt. De hát édes istenem, az ilyenekre is szükség van. A 19. századi tanszéken dolgozik, Nagy Micu mellett.

29.

Be kell mennem a követségre. Bányász Rezső fogad, és átadja a Bárczi Géza-díjat. Kissé feszesen beszélgetünk, ehhez Blahó ministrál, aki izgul, nehogy rossz vágányra terelődjék az „eszmecsere”. Ez a vonalas vidéki (dunántúli?) újságíróból avanzsált tömzsi bürokrata nem tud és nem akar semmit se mondani, és azt is óvatosan fogalmazza meg. Nekem sincs mondanivalóm. Átveszem a plecsnit (szegény, szegény Bárczi tanár úr!), és arra gondolok, hogy az Anyanyelvi Konferencia kifutotta magát, legalábbis ami a nyugati magyar irodalmat illeti.

NOVEMBER

3.

Félreértés. Harriman idézi Urbánnak adott interjújában (Encounter,1980. november) Sztalint, aki, mikor Harriman gratulált neki ahhoz, hogy mindenek ellenére 1945-ben sikerült eljutnia Potsdamba, így válaszolt: „Sándor cár eljutott Párizsba!” Harriman így kommentálja: a nyugatiak mindig is úgy vélték, hogy ez azt jelenti: Sztalin egész Európát akarta meghódítani. Szerinte ez így tévedés. Sztalin csak arra gondolt, hogy az olasz és a francia párt elég erős ahhoz, hogy a hatalmat megszerezze, s ez majd további esélyeket ad neki. Harriman agyafúrtsága még nevetségesebb, mint az általa tévesnek ítélt kommentároké: he is too clever by half. Mert Sztalin csak dicsekedni akart: Sándor cár legyőzte Napóleont, ő pedig Hitlert. Tehát ő is nagy uralkodó. És ez elégtétel a borzalmas emberáldozatért. Az egészből csak az derült ki, hogy Harriman és az amerikaiak mennyire féltek Sztalintól. Ezért magyaráztak bele tücsköt-bogarat az egyszerű dicsekvésbe.

5.

Felkeres egy fiatalember, Horányi Özséb küldte; rokonszenves, jól tájékozott. Filmek szinkronizálásával foglalkozik. A filmek felirata csalás – mondja –, nemcsak politikai okokból (például a Márványember tüskéit alaposan le kellett tördelni a szövegben), de nyelvi okokból is. Itt látta a Vasembert, s igen felkavarta. A mozi főként lengyelekkel volt tele. Normális az, teszi fel a költői kérdést, hogy egy világhírű lengyel rendező filmjét a lengyelek csak külföldön nézhetik meg?

8.

Tegnap a Timesban nagy cikk Szabó István új filmjéről, a Mefisztóról, ma pedig a vasárnapi újságok vannak tele méltatásokkal. Úgy tűnik, nagy sikert fog aratni. Témája miatt várható volt: német művész a hitleri Németországban. Hogy mehetne a tehetséges színész külföldre, hiszen a nyelvhez van kötve? Ismerős a téma, de most került „nemzetközi” forgalomba.

11.

Bélistázás nyugati demokráciában. Születésnapi vacsora Csénél. Itt van Urbán Gyuri is, akinek az interjúi igen divatosak az Encounterben. Csével is csinált egy hosszú interjút, s ennek véglegesítik a kéziratát. Urbán meséli el, hogyan rúgták ki Szemerényi Oszvaldot a BBC magyar osztályáról, nem sokkal a felvétele után. Valami kisebb adat kimaradt az életrajzából; azzal védekezett: kifelejtette. Macdonald azonnali hatállyal elbocsátotta. Bélistázás a nyugati demokráciákban. Szemerényi aztán a University College-ba került, de minden kiválósága ellenére sem lett belőle professzor – csak Freiburgban, ahol felajánlották neki a tanszéket. Most ment nyugdíjba, s visszatelepült Angliába. Freiburgban sem érezte otthon magát.

13.

Istvánéknál a csöndErdeje előtt megjelenését ünnepeljük. Csé panaszkodik magából kikelve, Szépfalusiék a bibliográfia megjelentetését könyvében „erősen fontolgatják”, de legalábbis elébb látni kívánják.

14.

Iványitól hallom, hogy Nagy Kázmér nemrégiben hazaköltözött. Senkinek nem szólt, senkitől nem köszönt el.

16.

„Népdal”-est a követségen. Megjöttek a népzenészek az angliai körútra, s bemutatkoznak az „elitnek”. Kevesebb a meghívott, mint tavaly. Siklós nagyon mérges, hogy a legkisebb közös többszörös szerint állították össze a műsort. Én csak nevetek ezen a „kulturális politikán”, amiben semmi politikum nincs, és nem is lehet. Igen, de kinek jó ez? Mennyiben öregbíti „népköztársaságunk” kulturális tekintélyét? Vagy mennyiben hoz szellemi táplálékot az „idegenbe szakadt honfitársaknak”? Mit akarnak elérni vele? Kinek a rokonai a turnézó együttes tagjai? Mert sokba kerülhet. Valami énekesnő is van velük, aki hangját kieresztve remegtette a követség ideiglenes épületének ablakait. Siklós végül is majdnem botrányt csinál, Marietta alig bírja csillapítani.

17.

Gombár Csaba dolgozata a nemzeti érdekről vidéki lapban jelenik meg, obskúrus helyen. A körülményeskedő megfogalmazáson érződik az erőfeszítés, ahogy igyekszik maradéktalanul mindent elmondani az adott korlátok ellenére is.

19.

Egész nap a Vigilia-interjún dolgoztam. Azt hiszem, sok „kényes kérdést” sikerült úgy megfogalmaznom, hogy közölhető legyen. Körülményeskedtem én is, mint Gombár Csaba a „nemzeti érdekről” szóló tanulmányban.

20.

Bruce Phillips hív az Oxford University Presstől. Hangja diadalmasan cseng: a chicagói szakácskirály, Szathmáry Lajos megajánlotta a teljes összeget könyvem kiadására. Este a filmfesztiválon. Vámmentes házasság. Hogy miért választotta Kuttna Mari ezt a lőrét, fel nem foghatom. Már majdnem giccs. Még Török Rezső vagy Vaszary Gábor is szégyenkezett volna a silány forgatókönyv miatt. A sztori pereg ugyan, de a problémáról, a „szabin nők” problémáiról (akik „elraboltatják” magukat a módos nyugati polgárral az anyagi jólét reményében) túl könnyeden beszél; a témából finn–magyar idegenforgalmi filmet csinált a rendező. Mert itt (nálunk) nagyon szép minden, ám Finnországban kolbászból fonják a gátat. A lehetséges konfliktusok, a culture shock, a kiszakadás a természetes környezetből, a nyelvi problémák fel sem merülnek e filmecskében.

21.

Egész éjjel Vas István könyvét olvasom (Mért vijjog a saskeselyű?). Elmésen, könnyed iróniával beszél kortársairól. Sok-sok sérelem érte a harmincas években, ezeket most eléggé részletesen tálalja a kíváncsi olvasónak. Megint csak kiderül, hogy az íróság elsősorban a sérülékenység kompenzálása.

22.

Pénteken mégiscsak itt járt Szabó László, a Világszövetség új angliai referense. Megtudom tőle, hogy néhány éve Pesten találkoztam vele, csak nem emlékeztem. Új típusú apparatcsik, amikor Blahóéknál ebédelünk, mellékesen azt kérdezi, hol játsszák a Vasembert. Tudomásomra hozza, hogy Magda cikkét olvasták a „Sükösd-jelenségről”, hogy a Magyar Hírek főszerkesztője, Szántó lassan nyugdíjba vonul, de valószínűtlen, hogy Apostol lenne az utóda. Kellemetlen ebéd, mivel Blahó nem igazán érti, hogy miről van szó, nem tud a beszélgetésben részt venni, viszont fékezi a szóértés kialakulását. Megadom a telefonszámomat, ám Szabó is óvatos duhaj, nem hív fel.

23.

Cséék vacsorára. Nagyon kellemes hangulatban telik el az este. Megbeszéljük a bibliográfia ügyes-bajos dolgait, megmutatja Szépfalusihoz intézett levele (ultimátuma?) másolatát, amiben kijelenti: ha nem kell a bibliográfia, nincs kötet. Vas István könyvéről is szó esik. Elgondolkozva néz, amikor említem, hogy Vas enyhén ironikus mindenkivel szemben, vele is. Mert azt írja, hogy a nehéz időkben Csé mindent megtett érte a rádiónál. De hozzáteszi: egy kicsit többet is, mint amit megtehetett. Ez a kicsit többet is lerontja az előző kijelentés értékét. Elég lett volna, ha csak azt írja: mindent megtett érte, amit csak tudott.

24.

Hugh Seton-Watson előadása R. W. Seton-Watsonról a British Hungarian Fellowshipban. Péter elnököl. Hajdanvolt Scotus Viator tényleg a magyarok ellensége volt. Érzékenységét a szlávok felé szublimálta; ez volt a morális felháborodás okozta hadjárat igazi gyökere. A két háború között pedig csúsztatással a politikai célok, a „brit érdekek” bajnoka lett, s ezen az alapon támogatta a kisantantot most, hogy a magyarok lettek az underdog, a trianoni béke kiáltó igazságtalansága következtében. Egy apró adatot kaptam a sztorihoz. Pynsent, a csehszlovák tanulmányok tanára a Schoolban megjegyezte, hogy Seton-Watsont és Masarykot látták egymás ölében ülni. A fia csak hebegett, és hamar másra terelődött a szó.

DECEMBER

5.

Örülök, hogy az egészséges etnikumtudatot (ami mindenkiben megvan) sikerült megfogalmaznom az interjúban. Markánsan elhatároltam a nacionalizmustól. Most aztán reszkethetek, átmegy-e a szöveg.

6.

Különös ember ez a Vas István. Bátran bevallja gyávaságát.

10.

Sipos Gyula telefonál – Illés Endre nyugdíjba megy, s mint hírlik, Béládi lesz az utódja. Papp Tibor visszajött Pestről, s állítja, mindenkit felháborított az Arkánum ordináré hangvétele.

11.

Csé már napok óta nem jelentkezik. Most, hogy elment Kati, teljesen egyedül van, s bármi történhet vele, a hidegben nem szabad kijárnia. Ritka vérbetegsége van, az orvosok ezt mondták neki. Szerintem érszűkület ez a ritka „vérbaj”.

13.

Siklós hív délelőtt – Lengyelországban meglódultak az események. Minden hírt meghallgatunk a rádión, minden híradót megnézünk a televízión.

16.

Illyés Gyula megtisztelő módon elküldte dedikálva legújabb kötetét (Közügy). Egész éjjel olvasgattam. Jó versek. Klasszikus egyszerűség. Semmi öreges rezignáció. Egy harcos megveti a lábát, közel a nyolcvanhoz, acélkemény, tiszta sorokban, a végső megvilágosodás utáni daccal és semmit sem megbánva.

19.

Állok a Viktória pályaudvaron, s várom Juditkát – hihetetlen – Pestről haza. Pedig mi is csak most érkeztünk meg, s ezért valahogy természetellenes, rettentően természetellenes, hogy Juditka jön onnan vissza ide. Ez a végleges.

20.

Megjelent Perczel Miklós naplója, erősen meghúzva. Hogy mi szükség volt erre a cenzúrázásra? Kossuth-ellenes megjegyzéseit s az emigráció belső civakodásaira való utalásait vágták ki. Sérti a nemzet egóját. Pedig Perczel jó elbeszélő, s nagyon emberközelbe hozza ezeket a százharminc évvel ezelőtti emigránsokat.

21.

Nyíri darabja a televízióban: If winter comes. 1954-ben történik a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Paul Scofielddel a főszerepben, de még ez sem segít. Mondanivalója több szinten sem érvényes. (Nem tudni persze, mennyit vágtak ki belőle a televíziónál, hogy beleférjen az ötvenperces időegységbe.) Hogy az angolok mit értettek belőle, arról fogalmam sincsen, s hogy milyen összeköttetések révén sikerült eladni a darabot a BBC-nek, azt pedig nem tudom.

22.

Bárány Gyurka és Péter vacsorára. Bárány Pestről jön, ahol kutatott. Gondolkodik, hogy Széchenyi-életrajza második részét megcsinálja-e. Aprólékos filosz, ellenőrzi az adatokat, visszamegy a primer forrásokig. Múltjára most derült némi fény. Muszos volt, s így esett orosz fogságba. Öccsével együtt életben maradt, de apja és nagybátyja elpusztultak. Hazatérése után Miskolcon élt – erről a korszakáról nem beszél. Péter szerint vagy az apparátusban, vagy a Cégnél dolgozott. Ötvenhatban jött ki, s most Denverben professzor. Szóval: „made good”. Végső soron hasznosan tölti élete hátralévő részét. Maradt benne keserűség, nem is ok nélkül. Bár érzelmileg egyenesbe került. Első felesége pár éve meghalt, új feleségével járt itt.

28.

Lefordítom angolra a franciaországi magyar értelmiség tiltakozását a lengyelországi beavatkozás miatt. Matyival összeállítunk egy listát, s Matyi megkezdi az aláírások gyűjtését.
A levelet Rónay Gábor segítségével a Timesban akarjuk publikálni, Matyi már meg is kereste ez ügyben.

31.

A naplóírást elkezdtem 1971. január 1-jén.

Abbahagytam 1981. december 31-én.

Végleg.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben