A zsidókérdés változatai a magyar folyóiratokban a húszas évektől a zsidótörvényekig

III. A zsidókérdés változatai a harmincas évek második felében 2.

A „magyar zsidó szellemiség” további kérdései

Egy a Libanonban (zsidó tudományos és kritikai folyóirat) közölt Komlós Aladár-cikk nyomán – amely a megírandó „zsidó-magyar” irodalomtörténetet sürgette75 – 1936 februárjában vita bontakozik ki a magyar zsidóság önmeghatározásáról, a zsidó öntudat, a sajátos „magyar zsidó szellemiség” mibenlétéről. Komlós Aladár fejtegetése szerint a zsidóság társadalmi helyzete már évezredek óta különbözik más népekéitől, következésképpen léteznie kell egy sajátos zsidó érzésvilágnak, szemléletmódnak. Újra megerősíti ama nézetét, miszerint a zsidó lélek mindkét közösséghez is tartozhat egyszerre, anélkül, hogy a zsidó szolidaritás kizárná a magyarsággal való szolidaritást. Szemléletes hasonlata szerint: „A zsidó lélek a mértani idomok közül nem a körhöz hasonlít, amelynek egy a középpontja, hanem inkább az ellipszishez, amelynek két gyújtópontja van…” Komlós szerint egyes zsidó írók nem is érthetők meg a zsidó közösséghez való viszonyuk tisztázása nélkül. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a megírandó magyar zsidó irodalomtörténet ne „a zsidó érdem elfogult és ízléstelen öndicsérete legyen, vagy a művészi értékek latravetése helyett a zsidó pártélet erőviszonyait tükröztesse […]”.

Cionista oldalról az asszimilációs folyamattal szemben fogalmazódik meg a szuverén zsidó kultúra erősítésének az igénye. A Múlt és Jövő azt emeli ki, hogy az új zsidó kultúrtörekvés: hangsúlyozni annak zsidó voltát, hogy ne legyen összetéveszthető az „általános kultúrával”.76 A zsidó írók feladata pedig: „általános érvényű kifejezését adni népük lelkének, hamisítatlan képét szellemének, írásban objektivizált formáját belső tartalmának.”77 A Zsidó Élet osztja Komlós Aladár nézetét. A lap szerint is létezik „sajátos magyar-zsidó irodalmi és tudományos gondolatterület”; magyar zsidó „lelki habitus”.78

Komlós Aladár az Új Kor („aktív katolikus orgánum”) zsidókérdés-vitájában újfent és még élesebben exponálja álláspontját. Cikkében mind az asszimilációs, mind pedig a cionista nézetekkel szembeszáll. „Igenis zsidó a fajtám – szögezi le –; de tagja vagyok a magyar nemzetnek is, mely már nem etnológiai, hanem szellemi fogalom; sőt érzem hozzátartozásomat egy harmadik, még tágabb közösséghez, az emberiséghez is.”79

Az Új Kor vitájában – még Komlós Aladár előtt – többek között Hatvany Bertalan és Ignotus Pál is megszólalt. Az előbbi – cionista szellemben – a tömeges asszimiláció ellen lép fel, hangoztatva, hogy a csak akadozva folyó asszimiláció a két véglet között „a veszedelmes féltípusok egész sorát teremtette meg”.80 (Kiemelés az eredetiben.) Ignotus Pál ezúttal is a beolvadást tartja a zsidóság egyetlen célszerű útjának.81 Az önérzetes, a zsidó származást nem tagadó, nem szégyenlő asszimilációt. Mindenféle gettóképződményt le kell bontani, és ez nem csupán a zsidók érdeke – hangoztatja Ignotus Pál.

Az Új Kor vitája nem hozott új elemeket a magyar zsidóság nagy dilemmájában, ellenben ismét pregnánsan rajzolódik ki a három egymástól különböző alternatíva, felfogás: a kettős (sőt, hármas) kötődés (Komlós Aladár), a zsidó öntudat erősítését szorgalmazó cionista különállás (Hatvany Bertalan), valamint a zsidó öntudat feladása, a teljes beolvadás (Ignotus Pál).

A Korunkban Ujvári László száll szembe (nevet nem említve ugyan) a „magyar-zsidó” irodalomtörténetet sürgető, egyáltalán, a magyar zsidó irodalom fontosságát valló Komlós Aladár Libanon-beli gondolatmenetével.82 Ujvári szerint „az azonos nyelven írt irodalmon belül nem származási körök, hanem csupán osztályjellegek és ideológiai elhatárolások vannak”. A zsidó „lelkiség” elmélete „zsidó oldalon született meg”, és ez nem más, mint a fajelmélet szellemtörténeti igazolása. A származás szerinti kategorizálás „éppen azoknak a malmára hajtja a vizet, akik amúgy is ürügyet keresnek a zsidóknak a magyar kultúrából való kirekesztésére”. A zsidó származású szerzők munkáit a „városias szemlélet” és nem a „zsidó lélek” kapcsolja a városi irodalom körébe. A kifejezetten zsidó irodalom csak az lehet – fejtegeti Ujvári László –, amely „a zsidóság etnikai, társadalomideológiai, vallásideológiai sajátosságait” juttatja kifejezésre. Ebben az esetben a zsidóság mint etnikum vagy mint felekezet jelenti a vizsgálódás tárgyát. Végeredményben azonban ezek a tendenciák is besorolhatók a regionális népi irodalom, illetőleg a klerikális irodalom egészébe, anélkül, hogy ezzel a magyar irodalom egysége megkérdőjelezhető lenne. Ujvári László fejtegetése szerint létezhet ugyan magyar zsidó szépirodalom is (például a magyar társadalom valamely zsidósággal kapcsolatos problémája egy asszimiláns magyar zsidó író regényében), veszedelmesnek tartja viszont a faj, származás vagy lelki alkat szerint csoportosító magyar zsidó irodalomtörténetet. Álláspontja tehát egy negyedik alternatívát képvisel a magyar zsidó szellemiség kérdésében.

Mindegyik esetben, mindegyik alternatívában ugyanaz a nehézség ismétlődik: általánosságban rendkívül nehéz kategorikusan leírni, megjeleníteni, körvonalazni az asszimiláció történelmi folyamatának pillanatnyi állapotát, ennek fokozatát, mélységét, egyediségét, egyéni színeit. A korabeli magyar értelmiség legtöbb szellemi áramlata, csoportja elismeri, hogy – történelmi okok miatt – a magyar zsidóság teljes asszimilációja a harmincas évek közepén még nem ment, nem mehetett végbe, ugyanakkor – érthető módon – kevés kísérlet történik arra vonatkozóan, hogy egyénileg, egy életművön belül vizsgálják meg a „magyar zsidó szellemiség” kérdéseit. E tekintetben vitathatatlanul Komlós Aladár tette a legtöbbet (például Ágai Adolfról, Kiss Józsefről, Kóbor Tamásról, Bródy Sándorról, Osvátról, Ignotusról írt tanulmányaival), s az ő irányításával megvalósuló „magyar zsidó irodalomtörténet” fontos kérdéseket tisztázhatott volna.

*

A korszellem azonban egyre kevésbé kedvezett egy efféle tisztázásnak. A politikai antiszemitizmus Kelet-Közép-Európa-szerte erősödőben van, könyvek jelennek meg itthon és külföldön is, melyeknek tárgya ugyanaz: az antiszemitizmus mibenléte és okai.83 1936 szeptemberében Németországban törvények szentesítik a faji megkülönböztetést, aminek nyomán a zsidókérdés bárminemű nyilvános fölvetése erkölcsi és politikai kockázattal járt. Miként Székely Béla vállalkozásai:84 az év folyamán – zsidó szemszögből írt, az asszimilációt erős kritikával kezelő – két könyvet is megjelentetett a témáról. A korabeli visszhangok közül a Fejtő Ferencéből érdemes idézni, minthogy ő veti fel a leginkább tudományos ihlettel a történelmi távlatú megoldás utópiáját.85 „A progresszív világnézet – írja Fejtő – nemcsak azért oldja meg elméletileg a zsidókérdést, mert gazdasági feltételeit meg akarja szüntetni, hanem mert mint humanista s közösségi hit, megteremti az asszimiláció modern lelki és erkölcsi alapját.”

A Márciusi Front és a zsidókérdés

A zsidókérdés különböző vetületei nem kerültek le a Válasz hasábjairól a Márciusi Front eseményeinek hónapjaiban sem, mivel maga a mozgalom sem tért ki e kérdés elől. Az 1937. májusi számban Tamási Áron értekezik a magyar sorskérdésekről.86 Kifejti, hogy a magyarországi kapitalizmust szűk mederbe kell szorítani. Intellektuális síkon ő nem fél a zsidó sajtóirodalom és filmgyártás szellemétől: az igazi zsidó tehetségeket meg kell becsülni. Dilettánsok és felszínes, értéktelen művek éppúgy vannak a zsidó, mint a magyar oldalon. Sőt, őt magát a „keresztény frázis és dilettáns betű- és szóhalmaz” még jobban elszomorítja, mint a zsidó felszínesség.

„A márciusi front felfogása szerint […] – szögezi le egy másik cikkben Féja Géza – a zsidókérdés tisztára társadalmi kérdés. […] A zsidókérdés megoldásának egyetlen útja: a szociális szélsőségek gyors orvoslása, az üzérfoglalkozások kiirtása, a szociális elvnek minden vonalon való kérlelhetetlen érvényesítése. S mindezt elsősorban nem a zsidóság ellen, hanem a magyarság érdekében kell megvalósítanunk. Csak ama zsidók ellen járhatunk el, ezek ellen azután kérlelhetetlen szigorral s igazi emberi öntudattal, kik e nagy magyar átalakulás céljait nem vállalják. Ha ez bekövetkezik, akkor a zsidókérdés emberies megoldásának is felvirrad a napja, mert a zsidót társadalmi tevékenységének értéke szerint bírálják majd el.” A zsidóság magyarságba beolvadásának a hatása – folytatja Féja – attól függ, milyen a befogadó nép ereje: a „zsidó veszedelemmel” szembeni orvosság nem a zsidóellenes hecckampány és verekedés, hanem „a magyar közösség erejének tudatos és tervszerű fokozása”.87

A Márciusi Front kiáltványa (aláírók: Erdei, Féja, Illyés, Kovács, Veres) leszögezi: „A gazdasági kérdések megoldásával kívánjuk megszüntetni ártalmas szerepét azoknak a zsidó rétegeknek, amelyek a magyar dolgozók gazdasági érdekeivel és szellemiségével szemben állnak. A zsidóságnak a nemzetre nézve kártékony elemeit egy percig sem védjük, de a nemzettel közösséget vállalókat nem vagyunk hajlandók a nemzet életéből kitaszítani.”88

Veres Péter cikke a magyar társadalom válságáról szól.89 Élesen bírálja a hivatalos jobboldali, nemzetellenes úri politikát, de kritikát fogalmaz meg a magyarországi „zsidó baloldal” tevékenységéről is. Ez a baloldal szerinte éppen „azért alakulhatott ki, mert a nemzeti társadalom nem fogadta be, kitagadta őket”. Ámde nem tudtak kapcsolatba lépni a magyar néppel – aminek oka a „kölcsönös gyanakvás” volt. Így történhetett, hogy ez a baloldal „zsidó érdekvédelmi politikát csinált”. A „magyar polgári zsidóság” viszont „szolgalelkűvé” vált, s e szolgálatra a „nemzeti társadalom feudális szelleme” adott lehetőséget.90

A Márciusi Front 1938-as programja hitet tesz a szabadság és a demokrácia mellett, miközben elhatárolódik a liberalizmus „egyoldalú gazdasági szabadságától”.91 „Mi a közösségnek és a közösségbe beilleszkedő egyénnek szabadságát kívánjuk” – hangoztatja. „Népi gyökerű, egyetemes és európai magyar kultúra kifejlesztését […] a magyar szellemi élet felszabadítását a korszerűtlen úri szemlélet és az illetéktelen idegen kultúrhatás alól […].”

A zsidótörvények árnyékában

Az 1938-as zivataros tavasz egyik legmegdöbbentőbb eseménye a március 12–13-i német bevonulás Ausztriába: ezzel Németország közvetlen határszomszéd lett. Április 8-án a magyar miniszterelnök a képviselőházban beterjeszti az első zsidótörvény-javaslatot. Április 29-én megalakul a fajvédők országos szövetsége. Május 5-én ötvenkilenc magyar író, művész és tudós tiltakozó kiáltványa jelenik meg a zsidótörvény ellen. Május 29-én hirdették ki az 1938. XV. törvénycikket a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”. Ez
a törvény – miként ismeretes – kamarai tagsághoz köti a sajtóbeli, az ügyvédi, a mérnöki és
az orvosi működést. A kamara tagjainak, továbbá a kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20%-a lehet zsidó. (A zsidóság ismérve ekkor még az izraelita vallás megléte volt.)

A zsidótörvénynek valamennyi politikai csoport, szellemi áramlat sajtójában óriási a visszhangja. A magyar zsidóság legkülönbözőbb körei tiltakoznak. A hivatalos (a mindig is kormánypárti) zsidóság nevében Stern Samu, a Magyar Izraeliták Országos Irodájának vezetője – még a törvény kihirdetése előtt – tiltakozó röpiratot ad ki, amely a magyar zsidóság fontos szerepét hangoztatja a gazdasági-állami, a kulturális élet különböző területein.92 (A hű állampolgári szellem bizonyítékaként e röpirat hevesen antibolsevista, s egyben hitvallás a revízió mellett.) A Magyar Cionista Szövetség állásfoglalása a cionizmus korábbi érveinek igazolását látja a zsidótörvény megszületésében.93 Álláspontja szerint a keresztény társadalom nem értékeli az asszimilácót. A kiadvány ezért dezertálásnak minősíti azt, s felhívja a cionisták figyelmét a zsidó kultúrmunka folytatására (sőt, nem tartja kizártnak a zsidó kulturális autonómia lehetőségét sem).

Még ez év végén, december 23-án az igazságügy-miniszter a képviselőház elé terjesztette a második zsidótörvény-javaslatot. Az 1939. május 5-én kihirdetett törvény az első zsidótörvényhez képest megszorításokat tartalmaz. Eszerint most már a vallástól függetlenül is zsidónak minősül az a személy, akinek legalább az egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt. A zsidók ezentúl nem szerezhetnek honosságot, a kamarákban pedig csak 6%-nyi lehet a zsidó tagok aránya. Zsidók nem alkalmazhatók állami vagy közintézetekben, nem lehetnek sem lapszerkesztők, sem lapkiadók. Az engedélyhez kötött vállalkozásokban vagy egyáltalán nem, vagy pedig erősen korlátozott számban vehetnek csak részt.

Az Anschluss és a zsidótörvények különösen a középosztály bomlását siettették. Szabó Zoltán szerint „olyan gyökeres és forrongó átalakulás indult meg a magyar társadalomban, amilyenre eddig történelmünkben nem volt példa”.94 Erősen megszaporodtak – elsősorban a Magyar Szemlében és a Nyugatban – az asszimiláció különböző kérdéseit taglaló cikkek. (Figyelemre méltó tanulmány e témakörben a Moravek Endréé, aki az asszimiláció jelenségei tudományos megközelítésének nehézségeiről ír.95)

Farkas Gyula könyvének (Az asszimiláció kora a magyar irodalomban, 1867–1914) bírálatában arra figyelmeztet Szekfű, hogy a kérdéskör kutatásához „elvi alapokat” kellene adni.96 Ravasz László arról cikkezik,97 hogy nem létezik általában népek karakterjegyeitől független asszimiláció: például a szlovákok és németek könnyebben beolvadnak ugyanabba a befogadó közegbe, mint a keleti zsidóság. Ez utóbbinak ugyanis „többet kell elfelejtenie és többet kell megtanulnia”.

A szekfűi koncepció jegyében a Magyar Szemle azt hangsúlyozza, hogy a történelem tanúsága szerint „a magyarságnak csak előnyére vált a vérkeveredés”.98 Szabó Zoltán szerint a német asszimilánsok rossz nacionalizmusa nagyobb szellemi károkat okozott, mint a zsidó liberalizmus és internacionalizmus.99 Ismét mások mélyebb, teljesebb, tehát valódi asszimilációt sürgetnek.100

Schöpflin Aladár szerint: „El kell készülve lennünk arra is, aminthogy ennek jelei máris mutatkoznak, hogy a tömeges beolvadás révén a magyarság arculata bizonyos tekintetben más vonásokat fog mutatni. Ez az asszimiláció útján való gyarapodás ára.”101 Szekfű ismét azt hangsúlyozza, hogy az asszimiláció „közelebbi megismerhetése […] nem lehet az irodalomnak vagy irodalomtörténetnek ad hoc, alkalmi feladata: ezt a kérdést a modern történetírásnak kellene megvizsgálnia. Addig, amíg ez meg nem történt, nézeteink változékonyak, ki vannak téve egyéniségünk és korunk rezdüléseinek, melyeknek állandóságáról és jövőjéről nem a legjobb véleménnyel vagyok.”102 Szekfű tehát következetesen a tudomány szempontjainak érvényesülését sürgeti. Miként – zsidó részről – Keszi Imre is.103

Világgá kiáltásnak érezhető s talán tekinthető is Komlós Aladár lírai tanulmánya a magyar zsidó írók útjairól.104 Arra figyelmeztet, hív fel, hogy a magyar zsidó írók eresszék be „a világ zsidó részét is”. „Nemcsak zsidók, hanem magyarok és emberek is vagyunk […], domborítsuk ki azt, amit a mai helyzet leginkább követel tőlünk és egyedül enged meg nekünk. Merjük meglátni, ami a mi szemünkre vár, magunk fogunk gazdagodni a szavaktól, amelyeket népünknek adunk. Megint Bábel vizeinél ülünk. De most vegyük le a fűzekről hárfáinkat, és énekeljük világgá Sion dalait.”

*

1939 tavaszán jelent meg Németh László Kisebbségben című füzete, amely a magyarországi zsidóság szerepét (főként a szellem, a kultúra területén) kritikus megvilágításba helyezte; számos pontos észrevétele mellé nem kevés hibás tényállítást is helyezve. Bár a korabeli bírálatok nem Németh László zsidókritikáját érintették a legnagyobb erővel (hanem a magyar irodalom, a magyar szellem fejlődési zavarairól fölvázolt helyzetrajzát), vitathatatlan, hogy a Kisebbségben-„ügy” nem csak történelmi, szociológiai kérdéseket vetett föl.

FORRÁSOK, JEGYZETEK

(a II. és a III. rész jegyzetei)

1Komlós Aladár: A második nemzedék útja. = Irodalomtörténet, 1969. 3. sz. 590. l.

2Ballagi Ernő: Máglyák előtt. = Egyenlőség, 1933. máj. 13. 14. l.

3Baltazár Dezső: A zsidóság világhivatása országgal és ország nélkül. = Múlt és Jövő, 1933. 3. sz. 68. l.

4Pap Károly: Hertzl. Patai József könyve. = Nyugat, 1933. 6. sz. (márc. 16.) 380. l.

5Féja Géza: Íme: Hungária. = Korunk Szava, 1933. 12. sz. (jún. 15.) 198. l.

6Hevesi András: Népi vagy polgári kultúra. = A Toll, 1933. 68. sz. (júl. 18.) 93–102. l.

7Féja Géza: „Halálos fiatalság?” = Szabadság, 1933. dec. 3. 1. l.

8Ujvári László: Zsidó orientáció a magyar irodalomban. = Korunk, 1933. 3. sz. 249. l.

9Ujvári László és Ujvári Imre: Előszó a harmadik önálló magyar kiadáshoz. In: Marx: A zsidókérdés. Bp., 1934. Phőnix. 12. és 14. l.

10A nagy per. Bp. [1933]. Soli Deo Gloria. 3. l.

11Kiss Arnold: Zsidóság és zsidókérdés. Uo. 11. l.

12Bajcsy–Zsilinszky Endre: A zsidókérdés magyar szemmel. Uo. 38–39. l.

13Vámbéry Rusztem: Antiszemitizmus vagy filoszemitizmus. Uo. 24. l.

14Ravasz László: A zsidókérdés megoldása. Uo. 105–110. l.

15Milotay István: Zsidó szellem az irodalomban. Uo. 77. l.

16Uo.. 33. l.

17Illyés Gyula: A dunántúli kérdés veszedelmei. = Magyar Hírlap, 1934. máj. 13.

18Zsolt Béla: A Nagyerdő és a nagyvilág. = Újság, 1934. máj. 27.

19Németh László: Ember és szerep. = Kalangya (Újvidék), 1934. 1. sz. 46. l.

20Ignotus: Az idők mögül. „Kalangya”. = Magyar Hírlap, 1934. máj. 13.

21Hatvany Lajos: A szellem különítményesei. = Újság, 1934. máj. 27.

22Illyés Gyula: Szellemi vérvád. = Magyar Hírlap, 1934. jún. 3.

23Ignotus Pál: Az út. = Esti Kurir, 1934. jún. 15.

24Illyés Gyula: Vadak etetése. A nagy kérdés. [1934]. In: I. Gy.: Rend a romokban. [Bp.], (1937.) Nyugat Kiadó és Irodalmi Rt. 129. l. (Később – nem lényegi pontokon – Illyés némileg változtatott a szövegen.)

25Illyés Gyula: Pusztulás. = Nyugat, 1933. 17–18. sz. (szept. 1–16.) 190. l.

26Németh Imre: Változatok a schofár-kürtön. = Budapesti Hírlap, 1934. jún. 10.

27Németh László: Egy különítményes vallomása. = Budapesti Hírlap, 1934. jún. 17.

28Hatvany Lajos: Nyílt levél Németh Lászlóhoz. = Századunk, 1934. 4. sz. (máj.–jún.) 179–182. l.

29Hatvany Lajos levele Földessy Gyulához. (1934. júliusa után.) In: Hatvany Lajos levelei. Szerk. Hatvany Lajosné, Rozsics István. Bp., 1985. Szépirodalmi. 172–173. l.

30Hatvany Lajos a Szocializmus 1936. szeptemberi és 1938. januári számában is támadja Németh Lászlót.

31Kardos Pál: Zsidó válasz. = Válasz, 1934. 2. sz. (júl.) 153–157. l.

32A témához lásd még: Széchenyi Ágnes: „Humanista inkvizició” – oda-vissza. A zsidókérdés jelentkezése a harmincas években a Válaszban. = Mozgó Világ, 1992. 5. sz. 13–21. l.

33Kardos László: Jegyzetek a Németh-ügyhöz. In: Kardos László: Harminchárom arc. Bp., 1983. Szépirodalmi. 423–427. l.

34Pap Károly: Válasz egy különítményes vallomására. = Magyarország, 1934. jún. 20.

35Komlós Aladár: A Tanú. = A Toll, 1937. 5. sz. (júl. 10.) 159–167. l.

36Fejtő Ferenc: Magyar narodnikik. = Szocializmus, 1935. 1. sz. 10–14. l.

37Németh László: Messziről. Tanú, 1936. III–IV. (nov.) 128. l.

38Bibó István: Levél Borbándi Gyulához. In: B. I.: i. m. 302. l.

39Németh László: A magyar élet antinómiái. 2. Zsidóság és kapitalizmus = Válasz, 1934. 2. sz. (júl.) 123–128. l.

40Kisebbségi szervezkedés? Szekfű Gyula és a zsidóság. = Egyenlőség, 1934. máj. 1. 8. l.

41Vö. például Patai József előadásával: A modern zsidóság útja. (A Nyugat Barátok Köre irodalmi szalonjában 1933. jan. 24-én) = Múlt és Jövő, 1933. 2. sz. 35–38. l. 1934 elején – ugyancsak a „zsidóság útja” kérdésében – zajlik vita Sándor Pál (az egyik legbefolyásosabb zsidó politikus, felsőházi tag) és Patai József, a Múlt és Jövő főszerkesztője között.

42Ballagi Ernő: Furcsa irodalmi harc a Budapesti Hírlapban. = Egyenlőség, 1934. jún. 23. 4. l.

43Az „idegen”. = Zsidó Élet, 1934. 16. sz. (jún. 8.) 3. l.

44Irodalmi disputa. = Zsidó Élet, 1934. 21. sz. (aug. 25.) 4. l.

45Sós Endre: A frakk alatt megszólalt a szív. = Szombat, 1934. 15. sz. (jún. 23.) 4. l.

46Komlós Aladár: A régi népiesség és az új. [1934]. In: Komlós Aladár: Írók és elvek. Bp., 1937. Nyugat. Elsősorban 100–104. l.

47Babits Mihály: Könyvről könyvre. Irodalmi aktualitások. = Nyugat, 1934. sz. (aug. 1–16.) 96. l.

48Ignotus Pál: Ki hát a „filosemita”? = A Toll, 1934. 74. sz. (júl. 9.) 174–184. l.

49[Hatvany Bertalan] Mondjuk János: Nyílt válasz Ignotus Pálnak. = A Toll, 1934. 75. sz. (szept. 10.) 220–227. l.

50Szász Zoltán: Közbeszólás egy vitába. = A Toll, 1935. 78. sz. (febr. 28.) 76–80. l.

51[Hatvany Bertalan] Mondjuk János: Válasz a közbeszólónak. = A Toll, 1935. 78. sz. (febr. 28.) 80–84. l.

52Sz[ász] Z[oltán]: Búcsúszó. Uo.

53Ignotus Pál: Gyökérről és egyebekről. = A Toll, 1935. 79. sz. (ápr. 20.) 109–119. l.

54[Faragó László] Góra Lajos: Baloldali antiszemitizmus. = Szocializmus, 1934. 7. sz. 301. l.

55Salamon Dezső: Néhány szó a baloldali antiszemitizmusról. = Szocializmus, 1935. 2. sz. 83–84. l.

56Ács György: Zsidók a fórumon. = Korunk, 1935. 3. sz. 298–301. l.

57Bihari Béla: A XIX. cionista kongresszus. = Korunk, 1935. 10. sz. 781–783. l.

58Szabó Imre: Zsidóság és asszimiláció. = Gondolat, 1935. 5. sz. 335–341. l.

59Pap Károly: Zsidó sebek és bűnök. Vitairat. Bp., 1935. Kosmos. In: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Szerk. Miszlivetz Ferenc és Simon Róbert. Bp., 1985. Eötvös Loránd Tudományegyetem 491–519. l. Ld. még: Lichtmann Tamás: Pap Károly. Bp., 1979. Akadémiai. 120–144. l.

60Komlós Aladár: Zsidó sebek és bűnök. Pap Károly könyve. = Nyugat, 1935. 7. sz. (júl.) 41–43. l.

61„Zsidó sebek és bűnök”. = Zsidó Újság, 1935. aug. 2. 4. l.

62Vö. Komlós tanár úr. = Egyenlőség, 1935. júl. 13. 6. l. és júl. 20. 6. l. Ugyanitt jelent meg Vihar Béla cikke: Tiltakozunk Pap Károly könyve ellen. (1935. aug. 3. 6. l.) Pap Károly válaszát (Válaszom az „Egyenlőség” támadására) a Zsidó Szemle 1935. júl. 26–i száma közli.

63Vita Pap Károly: Zsidó sebek és bűnökéről. 1. Móricz Zsigmond: Pap Károly. 2. Méir Grünwald: Pap Károly új könyvéről. = Múlt és Jövő, 1935. 11. sz. 387–390. l.

64Ahogy nem szabad zsidó dolgokat tárgyalni. = Szombat, 1935. 16–17. sz. (aug. 1.) 11–12. l.

65„Komlós tanár úr”. = Zsidó Élet. 1935. 25–26. sz. (júl. 27.) 3. l.

66Németh Andor: Zsidó sebek és bűnök. Glosszák Pap Károly könyvéhez. = A Toll, 1935. 81. sz. (júl. 15.) 156–159. l.

67[Faragó László] Szekszárdi László: Amiről nem szabad beszélni. Szocializmus, 1935. 9. sz. 428–429. l.

68Ujvári László: Modern messianizmus. = Korunk, 1935. 8. sz. 687–690. l.

69Illyés Gyula: Zsidó sebek és bűnök. Pap Károly könyve. = Nyugat, 1935. 7. sz. 37–41. l.

70Kardos Pál: Legyen-e magyar zsidóság? = Válasz, 1935. 10. sz. 597–603. l.

71Németh László: Két nép. Hozzászólás Pap Károly Zsidó sebek és bűnök című könyvéhez. = Válasz, 1935. 10. sz. 589–597. l.

72Németh László: A reform. = Tanú, 1935. I. 52. l.

73Saád Béla: A zsidók útja és a magyar zsidóság. = Katholikus Szemle, 1935. 8. sz. 489–492. l.

74Nyisztor Zoltán: Zsidó sebek és bűnök. = Napkelet, 1935. 9. sz. 581–585. l.

75Komlós Aladár: Egy megírandó magyar–zsidó irodalomtörténet elé. = Libanon, 1936. 1. sz. (jan.–febr.) 2–7. l.

76Fischer Benjámin: Zsidó kultúra és zsidó politika. = Múlt és Jövő, 1936. 3. sz. 68. l.

77Méir Grünwald: „Palesztina – zsidó írók”, avagy a zsidó könyvkiadás feladatai Magyarországon.= Múlt és Jövő, 1936. 4. sz. 120. l.

78Könyvek, írások. = Zsidó Élet, 1936. 15–16. sz. (ápr. 26.) 8. l.

79Komlós Aladár: Asszimiláción és cionizmuson túl. = Új Kor, 1936. 6. sz. (márc. 15.) 108. l.

80Hatvany Bertalan: Hang a túlsó partról. = Új Kor, 1936. 4. sz. (febr. 15.) 69. l.

81Ignotus Pál: „Az asszimiláció híve vagyok”. = Új Kor, 1936. 5. sz. (márc. 1.) 92. l.

82Ujvári László: Magyar-zsidó irodalomtörténet. = Korunk, 1936. 4. sz. 320–323. l.

83Vö. például Mónus Illés recenzióival: Antiszemitizmus a kapitalizmus eszköze. = Szocializmus 1936. 9. sz. 442–445. l. Uő: A zsidókérdés: társadalmi probléma. = Szocializmus, 1936. 11. sz. 550–551. l.

84Székely Béla: Az antiszemitizmus pszichoanalízise. Bp., 1936. Emberismeret. Uő: Az antiszemitizmus és története. Bp., 1936. Tabor.

85Fejtő Ferenc: Székely Béla: Az antiszemitizmus és története. = Szép Szó, 1936. III/3. (dec.) 279–280. l.

86Tamási Áron: Magyar sorskérdések. = Válasz, 1937. 5. sz. 269–274. l.

87Féja Géza: A Márciusi Front. = Válasz, 1937. 6. sz. 333., 335., 336. l.

88A Márciusi Front kiáltványa. = Válasz. 1937. 11. sz. 698. l.

89Veres Péter: A magyar társadalom válsága az új magyar irodalomban. = Válasz, 1937. 12. sz. 725–731. l.

90Veres Péter a „faji szocializmus” kérdésében hosszas vitába keveredik Fejtő Ferenccel a Szocializmus című folyóiratban. Vö. Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a harmincas években. Bp., 1982. Gondolat. 280–287. és 406. l. A témához lásd még Gyurácz Ferenc: Jelen lenni a történelemben. Veres Péter magyarságtudata. Bp., (1988.) Magvető. 96–108. l.

91Mit kíván a magyar nép? A Márciusi Front programja. = Válasz, 1938. 3. sz. 121–128. l.

92Stern Samu: A zsidókérdés Magyarországon. Bp., 1938. Pesti Izraelita Hitközség.

93A magyar zsidóság új útja. A magyar cionista szövetség állásfoglalása. (Bp.), 1938. Magyar Cionista Szövetség.

94Szabó Zoltán: Magyarság és középosztály. = Kelet Népe, 1939. 4. sz. 209. l.

95Moravek Endre: A nyelvi asszimiláció. = Magyar Szemle, 1939. 3. sz. 222–230. l.

96Szekfű Gyula: Időszerű történeti munkák. = Magyar Szemle, 1939. 3. sz. 222–230. l.

97Ravasz László: Asszimiláció és disszimiláció. = Magyar Szemle, 1939. 5. sz. 304–308. l.

98Csekey István: Magyarság és asszimiláció. = Magyar Szemle, 1939. 5. sz. 16–22. l.

99Szabó Zoltán: „Asszimiláció és irodalom”. = Kelet Népe, 1939. 6. sz. 331–336. l.

100Fábián István: Disszimiláció és irodalom. = Magyar Kultúra, 1939. ápr. 20. 230–231. l.

101Schöpflin Aladár: Asszimiláció és irodalom. = Nyugat, 1939. 5. sz. 281–293. l.

102Szekfű Gyula: Még egyszer az asszimilációról. = Nyugat, 1939. 7. sz. 1. l.

103Keszi Imre: Az asszimiláció kora a magyar irodalomban. = Libanon, 1939. 2–3. sz. (márc.–máj.) 23–27. l.

104Komlós Aladár: A magyar zsidó író útjai. In: Ararát Évkönyv. Bp., 1939. 127–133. l.