A zsidókérdés változatai a magyar folyóiratokban a húszas évektől a zsidótörvényekig

I/2. rész

Komlós Aladár és a „magyar zsidó” szellemiség

A „magyar zsidó szellemiség” fentebb vázolt problémavilágát a legmélyebben (és leginkább koncepciózusan) a magyar zsidó szellemi élet egyik legkiválóbb alakja, Komlós Aladár élte át, illetőleg elemezte. Ő azok közé a kisszámú magyar zsidó irodalomtörténészek közé tartozott, akik vallottan is hűek maradtak önnön zsidóságukhoz, s nagy műveltséggel és rendkívüli problémaérzékenységgel közelítettek a „magyar” és „zsidó” szellemi együttélés legkritikusabb problémáihoz.

1920-ban kiad egy füzetet, amelyben – helyenként művészien mély belső átéléssel – saját életéből vett eleven példák nyomán (huszonnyolc éves volt akkor) a magyar zsidóság lelki, szociális és történeti állapotát, illetőleg az asszimiláció egy sajátos válfaját vázolja fel: követendő útként, lehetőségként.69 Már itt és ekkor hangsúlyozza a kettős, illetve hármas kötődést („magyar is vagyok, zsidó is vagyok és nemzetközi is vagyok”), amit azután mint alapvető helyzetértékelést oly gyakran állít írásainak fókuszába a későbbiek során.

Említett írásában – miként ugyanerre a jelenségre (jóval később) Bibó István is utalt – annak a zsidó érzékenységnek az okára is rámutat, amely „öntudatlanul is meghorkan, ha faji tulajdonságokat emlegetnek előtte. Hiszen a faji elméletből fonják a nyakára az antiszemitizmus kötelét.” A magyar zsidó írók szerepéről vallott felfogása (némely konkrét példájában is) rokon a későbbi Németh László-i állásponttal. A századforduló-századelő „magyar zsidó szellemisége” kettős hatású, mivel maga a jelenség is kettős tartalmú: „Jól látta a keresztény magyarság, hogy ezeknek a poétáknak a magyar bőrén minduntalan áttetszik a zsidó vér” – írja Komlós. Ignotust – pár évvel a Németh László-i vélemény előtt – ekként jellemzi: „Ignotus magyar nacionalista alapon áll. De szélső liberálizmusában öntudatlanul zsidó érdekekért harcol; s ahogy harcol, a dialektikája, a gondolatritmusa páratlanul zsidó.”

Ebben a korai tanulmányban is szembetűnő viszont a „magyar zsidó szellemiség” kettős természete pontos rajzának a hiánya, s e hiány megszüntetésének a különleges nehézsége. Molnár Ferenc hőseiben – írja Komlós – „a bőr mögött zsidó vér kering”. Ennek mibenlétére azonban nem tud magyarázatot adni. „Bajos volna ezt a részletekben kimutatni – teszi hozzá –, érzés dolga ez.”

A zsidóság Komlós Aladár szerint (szemben a hivatalos zsidóság álláspontjával) nem felekezet, hanem faj; s az asszimiláció – amely csakis történelmi-társadalmi folyamat eredménye lehet – nem jelenthet „zsidótlanságot, a zsidó öntudat hiányát”.70 Az emancipáció óta – mutat rá a húszas évek végén fontos írásában, A zsidó lélekben71 – átszakadt „a faji önérzet gátja”, a zsidó szégyenleni kezdi származását, elhiszi, amit beszélnek róla, s nem hisz „a belső sugallataiban, mert azok egy zsidó lélekből fakadnak. Ezért akar asszimilálódni. Nem hallgat egyéniségének szavára, a környező népet bálványozza és utánozza.” Az emancipációban hitevesztett zsidók a siker, a pénz, a rang, a hír utáni hajszában vélik megtalálni a lelkükből hiányzó nyugalmat. Ámde a zsidó „befogadtatása nem volt teljes; csak papiroson jött létre, nem a társadalmi élet valóságában. Hiszen igazi beolvasztás csak szeretet által érhető el […]. Az emancipált zsidó élete egy hisztériás bujkálás a szégyenlett származás vállalása elől. Legelőször rendszerint a környező uralkodó nép színeibe öltözik. Később esetleg egy mind végletesebb és mondvacsináltabb nemzetköziségbe. Zsidó voltának érzését azonban mindenképpen elnyomja magában.” Cikkének befejező részében a zsidó identitás fontosságát hangsúlyozza. „A hiba természetesen nem az, hogy az emancipáció megtörtént, hanem az, hogy csak félig történt meg; nem csoda, ha a zsidóság elvesztette az egyensúlyát […]. A zsidóságnak meg kell találnia elvesztett harmóniáját. Ha egyelőre nem is tud összhangba jutni a környezetével, módjában áll megteremtenie az összhangot önmagával; ha ez meglesz, talán jobb viszonyba fog jutni a külvilággal is.”72

1928 végén, 1929 elején a Múlt és Jövő lapjain is vita bontakozott ki a magyar zsidó irodalom mibenlétéről. A vitát Komlós Aladár egy másik cikke váltotta ki (vezette be),73 amelyben áttekinti a zsidó költészet magyarországi történetét. Többek között azt írja, hogy a zsidó öntudat nemzedékről nemzedékre halványul. „Többen nyíltan megszakítják fajukkal való kapcsolataikat is.” Komlós a magyar zsidó írókra úgy tekint, mint akik a magyar közösség része, „de – ne ijedjünk meg a vallomástól – külön közösség e szélesebb közösségen belül”. Szerinte Gellért Oszkár és Balázs Béla költészete zsidó költészet, mivel náluk „annak a fajtának a szelleme jelentkezik, amely Európa minden népe között legrégebben áll a szabatos gondolkodás fegyelmében […]”.

Többek között ez utóbbi gondolatmenetet támadja hozzászólásában Somlyó Zoltán, azt állítván, hogy Gellért Oszkár „életében le nem írt egyetlen zsidó érzést tükröző sort”.74 Válaszában Komlós Aladár kifejti,75 hogy a magyar zsidó irodalomhoz tartozik „minden zsidó származású író, aki jó író. Minél jobb író, annál inkább. Mert minél jobb író, annál hűbb a maga egyéniségéhez; s így, bár talán akarata ellenére, érzés és látásmódjának öntudatlan zsidóságához is.” Komlós szerint a jeles magyar zsidó költők (Ignotus, Heltai, Szilágyi Géza, Gellért, Szép, Füst, Balázs) nemcsak jobb költők, mint a zsidó felekezeti költők, de „még zsidóbbak is. Mert egyénibb és eredetibb költők; egyéniségüket és eredetiségüket pedig csak zsidó létük öntudatlan mélyei táplálhatják.” (A klasszikus magyar zsidó költő Kiss József volt, aki nemcsak a zsidó közösséget és magyar kötődését vállalta, hanem azon túl „az elnyomott, a megcsalt milliók” közösségét is.76)

Komlós Aladár a zsidó identitás megőrzése és kiteljesedése melletti érveit a Nyugat – már említett – vitájában foglalja össze.77 Biztatást olvas ki Móricz cikkéből, mégpedig azt, hogy: „A magyar irodalom akkor is nyitva lesz előttetek, ha zsidó magatokról írtok.” Komlós szerint azért is fontos a magyar zsidó irodalom erősítése, mivel a magyar zsidóságnak nincs meg önnön képmása „a művészet tükrében”. Márpedig ez „belső fejvesztettséghez”, „alantas sznobizmushoz” vezethet. Az új, kialakítandó nemzetfogalomnak rugalmasnak kell lennie – fejezi be cikkét Komlós Aladár. „Annak tudatában fog készülni, hogy különböző közösségeket zár magába; ha ezek együtt új, nagyobb közösségekké állnak össze benne, nem fogja bánni, hogy amellett megőrzik a maguk külön egyéniségét is.”

A polarizált, gyakran egymással is vitában álló zsidó közösségek és szellemi áramlatok (nem számítva ide a csak származás szerint zsidó polgári radikális és neoliberális értelmiség köreit) e Komlós Aladár kifejtette tézis lényegében megegyeznek: a magyarországi és zsidó származású értelmiségnek meg kell tartania zsidó öntudatát, zsidó önmagát. A viták éppen akörül zajlanak, hogy ez miképpen lehetséges: ortodoxiával, neológ vagy hászid ideológiával, hivatalos politikai szerepvállalással, cionista utat választva, avagy a fentiek bizonyos kombinációjával? További kérdés az is: hogyan lehetséges az asszimiláció a zsidó identitás megőrzése mellett?

A modern gondolkodású zsidó értelmiség szerint (Komlós Aladár is ezt az álláspontot képviseli) a magyar zsidó irodalomnak „a magyar-zsidó szellemiség egyéneken keresztül kihangzó kollektivitását” kell tükröznie.78 A Szombat – Szomory Dezső zsidóságának, zsidó öntudatának „fájó és kínzó” kérdéseit tárgyalva – az egész korszellemet hibáztatja, „mely a 19. század második felében az emancipáció vizeire evezett, és minden zsidó tartalmat soknak és csak tehertételnek tartott az európaiság felé vezető úton”.79 A Múlt és Jövő (1932-ben) a magyar zsidó irodalom létjogosultságáról, jövőjéről cikkezik. A hithű zsidóságon belül is állandó téma (egyben vitatéma is) önmaguk helyzete, a zsidó identitás állapota, annak jövője s az aszszimiláció ezzel kapcsolatos kérdései. A Magyar Zsidóság Hitvédelmi Szövetsége például ankétsorozatot rendez a témáról,80 és előadások sora szól erről. Többek között Komor Andrásé is (1935-ben), aki (Komlós Aladár felfogását elfogadva) kijelenti: „Zsidónak lenni ma fátum, s bizony tragikus fátum. Súlyos szerep. Zsidó írónak lenni pedig ma igenis bizonyos irányt és különállást és programot jelent.” A zsidó író hivatása Komor András szerint az, hogy „a zsidó gondolat kifejezője legyen”.81

A – Hatvany Bertalan megnevezését használva – „nem zsidó zsidó” értelmiség polgári radikális és neoliberális csoportja viszont – miként már említettük – a teljes és végleges asszimiláció híve. Felfogásuk szerint minél hamarabb föl kell adni a zsidó identitást, és egy korszerűbb, európaibb, egyetemesebb eszmerendszer jegyében kell szolgálni és egyben képviselni a magyar progressziót. Hatvany Lajos eszménye például az a Bródy Sándor, aki „a maga sérelmén keresztül a magyar fajtába való legnemesebb és legteljesebb asszimilációt viszi véghez. […] Bródy Sándor volt talán a legelső zsidó ebben az országban, ki a néptömegeknek mélységesen átérzett sérelmein és kifejezett követelésein hasonult át legigazibb magyarra.”82 (Kiemelés az eredeti szövegben.) A Hatvanyék köre a zsidókérdést csak mint diszkriminatív társadalmi kérdést értelmezi, mint a magyar társadalom zavarainak egyikét. Érzéketlen a lélektani és alkotáslélektani aspektusok, valamint a Trianon után különösen megrendült zsidó tudat zavaraival szemben. Ebből következően könnyen antiszemitizmusnak minősít olyan nem zsidó oldalról mutatkozó megközelítést, amely a zsidókérdést elsősorban mint a sajátos „magyar zsidó szellemiség” problematikáját fogja fel, illetőleg amely a kétségkívül létező feszültségeket ebből az aspektusból próbálja meg (nemegyszer kritikus hangvétellel) vizsgálni.

Németh László és a „zsidó magyar” szellemiség

Nem kétséges, hogy „nem zsidó” oldalról a fentiekben leírt viták témája szempontjából a húszas évek második felében a fiatal Németh László a legtöbbször megszólaló (és legsarkosabban fogalmazó) magyar író. Hogy külön alfejezetben tárgyaljuk, annak az az oka, hogy a pályakezdő kritikus Németh e tárgyú cikkei többségükben konzervatív folyóiratokban jelentek meg (vagy éppen meg se jelentek), így hát különösebb figyelmet egyik szellemi áramlat köreiben sem keltettek. Ennek a „közömbösségnek” persze mélyebb oka is volt: a húszas évek második felében – a bethleni konszolidáció éveiben – viszonylagos nyugalom uralta a magyar szellemi életet, egzisztenciális értelemben még nem volt olyan tétje a szellemi és politikai erők polarizálódásának, mint majd a harmincas évek elejétől-közepétől. Így azután Németh László zsidókérdést érintő felvetéseinek sem volt semmiféle (azonos időbeli) sajtóvisszhangjuk.

Holott ő lényeges kérdéseket fogalmazott meg, amelyek vitát érdemeltek volna. Például esszésorozatban fejtette ki ellenérzését a „zsidó magyar” szellemiségről, különösen a magyar nemzeti identitásra nézve káros voltáról; Horváth János, Mályusz Elemér, Szekfű Gyula és Szabó Dezső után, de talán a legélesebb fogalmazásban. Szóban forgó írásai a következők: A Nyugat húsz esztendeje (1926); Faj és irodalom (1927); Ignotus (1927, nem jelent meg); Ihlet és ügyesség (1927); Költő és mecénás (1927, nem jelent meg); Babits Mihály: Halálfiai (1927); Pap Károly (1929); Gellért Oszkár: Valami a végtelen sugarakból (1930); Pap Károly (1931).

Németh Lászlónál a jelentős írói karakter két fő jellegzetessége a tehetség, valamint az őszinteség. A féltehetség és a felszínesség veszélye mellékvágányt jelent. Különösen az asszimiláció körülményei között. Amikor például valaki a zsidó kultúrától eltávolodott, ám a magyar kultúrával csak a felszínen érintkezik. Ily módon nem tudja teljesíteni a magyar irodalom sok évszázados feladatát, hivatását: a nemzet kohéziójának erősítését.

A Nyugat azért nem teljesíthette hivatását – mondja Németh László –, mert az „egyesek kiválósága” nem pótolhatta „a nemzet mélyéből felnyúló irodalmi akaratot […]”. Nagy érdemei ellenére a Nyugat nem tudta – nem akarta – vállalni „a nemzeti erők organizálását”.83 Ignotus a lap élén sajátos szimbiózist hozott létre „a magyar tehetség és a maga társadalma közt”. Ignotusék „magyar nyelven a maguk alkatát” adták: magyar nyelven próbáltak zsidó irodalmat csinálni. Nagyvároskultuszuk közepette nem figyeltek a valódi magyar sorsproblémákra. Ignotus szelleme alacsony, mégis veszélyes. „S kétszeres súllyal esik latba, hogy Ignotus kritikus.” Az igazi tehetség ily módon „frivol és torzító” közegben tükröződött.84 „A magyar irodalom az ihlet irányában korlátozott. […] Irodalmunk vendégeinek” mást jelent a költészet, „mint nekünk”. Holott valójában nem igaz, hogy „egy nép irodalmának mindenfélének kell lennie”.85 Németh „a teljes szakadást” elkerülhetetlennek tartja. „Sokkal több megértéssel és szeretettel figyelhetjük a közénk vetődött nép életét, ha tudjuk, hogy nem akarja a maga életformáit ránk erőszakolni […].”86

Németh tiltakozása „az idegen istenek, idegen alkat és idegen célok ellen” természetesen nem terjed ki a karakteres tehetségű és egyetemes témákban mélyen és őszintén gondolkodó zsidó származású magyar írókra: Karinthyra, Gellért Oszkárra, Sárközi Györgyre s leginkább persze Pap Károlyra. (Később Gelléri, Vas és Zelk művészetét is örömmel méltányolja. Szemben Szomory, Molnár és Szép munkásságával.)

A Hatvany–Ady-levelezésben87 Némethet leginkább Ady kiszolgáltatott helyzete és megalkuvásai döbbentik meg. De nemcsak ez. Hanem a mindkét részről fönnálló őszintétlenség, a „műbarátság”. „Furcsa baráti levelezés ez! […] Nincs benne egy igazi szívből jövő mondat. Csupa kicsináltság, mesterkéltség mindkét részről. Két hisztériás ember duelluma a műbarátság mézesmázossága mögött.”88 (A Hatvany–Ady-levelezésben más korabeli kritikák is a kettejük ellentmondásos viszonyát, helyzetét ragadták meg. Földessy Gyula „tragikus emberi sorsnak” nevezi a szituációt – mindkét részről –, mivel az ember éppen avval nem kerülhet harmóniába, akit a legközelebb érez magához.89 Schöpflin Aladár szerint Hatvany „nem érezte Ady lényegének […] kisugárzását”.90 A Szocializmus cikkírója kegyeletsértőnek minősíti e levelek egyikét-másikát.91 Komlós Aladár kiélezett című – Fajvédő volt-e Ady Endre? – cikkében a költőnek a zsidósággal kapcsolatos ambivalens és erősen érzelmi töltésű magatartásáról ír.92) A Babits Halálfiai című regényéről írt kritikájában Németh a regényíró pozíciójából fakadó „igazságtalanságot” bírálja; azt, hogy Babits a tények szempontjából helyesen ábrázolja ugyan a magyar dzsentri pusztulását, valamint a zsidóság fölemelkedését; ám nem vesz tudomást a potenciális, az igazi magyar társadalmi erőről: a feltörekvő parasztságról.93

A Pap Károlyról írott első értékelése94 szerint ő „egy igaz hajós, aki rábízta magát lelke ismeretlen tengerére, s íme, a tenger egy kontinenst ajándékozott neki”. Emellett Pap „gondolkozó”. „Az emberiség központi ideáinál marad […], az ember tragikus vágya hajtja: a mindenség ablakán át pillantani meg önmagát.” Két évvel később sem csekélyebb a méltatás eredetisége, s itt fejti ki egyértelmű világossággal – és ezzel a Komlós Aladár képviselte állásponthoz kapcsolódik –, hogy a magyar zsidó költőnek, művésznek, írónak nagy adománya s tán legfőbb élményforrása is saját zsidósága. Németh azt tartja természetesnek, ha a magyar zsidó író nem tehertételként hordozza önnön zsidóságát, hanem mint élményforrást kiaknázza azt.95

Németh László első konfrontatív találkozása az általa „zsidó magyar” szellemiségnek nevezett jelenséggel az ő Gellért-kritikájának utolsó bekezdésére reagáló Hatvany Lajostól érkező kioktatás volt. Németh a kritikájában96 azt írta, hogy Gellért költészete győzte meg végképp arról, hogy „az irodalom csak másodsorban vér, elsősorban szellemi erőfeszítés dolga […]”. Hatvany „dicsérete” ironikus és vállveregető: „Szép dolog, s Öntől, Németh László, bátorságra és önállóságra vall, hogy a vérség tanítását hirdető Babits mellett fegyverhordozói szolgálatot teljesítő fiatal kritikus létére mégis kigyógyult a fajvédelmi tévhit kusza babonáiból.”97

Hatvany e cikkében még a Babits-ellenesség dominál mint motiválóerő, még nem igazán Németh a célpont. Nemsokára azonban fordulat áll be „népiek” és „urbánusok” viszonyában: a lappangó ideológiai ellentétek politikai értelmezésű csatákban artikulálódnak.

(Folytatjuk)

FORRÁSOK, JEGYZETEK

1Néhány alapművet ajánlunk az olvasó figyelmébe, amelyek megfelelő tájékoztatást adnak – különösen együtt – a magyarországi zsidóság 20. századi társadalmi, politikai és kulturális helyzetéről, törekvéseiről, valamint konfliktusairól a befogadó nemzet politikai és szellemi életével. (E könyvek, tanulmányok többsége bőséges szakirodalmi tájékoztatót, bibliográfiát is tartalmaz.) A megjelenés időrendjében az alábbi művekről van szó. Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. [1948]. In: B. I.: Válogatott tanulmányok. II. k. 1945–1948. Vál. Huszár Tibor, szerk. Vida István. 1986, Magvető. 621–757. l. Volenszky Paula: Zsidóság és irodalom. = Kultúra és Közösség, 1987. 6. sz. 69–82. l. Zsidó identitás és asszimiláció Magyarországon. Marjanucz László interjúja Karády Viktorral a magyar–zsidó társadalomtörténet kutatásának kérdéseiről. I–II. rész. = Mozgó Világ, 1988. 8. sz. 26–50. l. és 9. sz. 44–57. l. Népiek és urbánusok – egy mítosz népe? = Századvég, 1990. 2. sz. 141–307. l. Gonda László: Zsidóság Magyarországon, 1526–1945. Bp., 1992. Századvég. Scheiker Sándor: Magyar zsidó hírlapok és folyóiratok bibliográfiája. Bp., 1993. MTA Judaisztikai Kutatócsoport. Domokos Mátyás: Nép, Volk, Peuple – akkor és most. Kérdező: Széchenyi Ágnes. [1993]. In: D. M.: Hajnali józanság. Esszék, viták, elemzések. Bp., 1997. Kortárs. 35–67. l. Lackó Miklós: Zsidók a budapesti irodalomban. (1890–1930) = Budapesti Negyed, 1995. Nyár. 107–126. l. Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Tanulmányok. Bp., 1997. Cserépfalvi. Komlós Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig. I–II. k. Szerk. Kőbányai János. Bp., 1997. Múlt és Jövő. A határ és a határolt. Töprengések a magyar zsidó irodalom létformáiról. Szerk. Török Petra. Bp., 1997. Orsz. Rabbiképző Int. Ungvári Tamás: Ahasvérus és Shylock. A „zsidókérdés” Magyarországon. Bp., 1999. Akadémiai. Fejtő Ferenc: Magyarság és zsidóság. Zeke Gyula közrem. Ford. Zeke Gyula. szerk. Glatz Ferenc. Bp., 2000. MTA Történettud. Int. Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Bp., 2001. Osiris. Nathaniel Katzburg: Zsidópolitika Magyarországon, 1919–1943. [1981]. Ford. Hajnal Piroska. Szerk. Prepuk Anikó. Bp., 2002. Bábel.

2Vö. például: Antal Sándor: A magyar zsidóság jövendője. Felelet dr. Ágoston Péter nagyváradi jogtanárnak. Nagyvárad, 1917. Szerzői kiad. Baltazár–Blau–Venetiáner: Mi az igazság? Válasz Ágoston Péter „Zsidók útja” című munkájára. Bp., 1917. Egyenlőség.

3A Huszadik Század körkérdéseit lásd a folyóirat 1917. májusi számában. (A válaszokat az augusztusi szám közölte.) Vö. Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Tanulmányok a zsidókérdésről a 20. századi Magyarországon. Sajtó alá rend. Hanák Péter. Bp., 1984. Gondolat. 13–144. l. (Bővebben: A Huszadik Század körkérdései. Bp., 1917. A Huszadik Század Könyvtára.)

4Zsidókérdés… 84. l.

5Uo. 77–78. l.

6Riedl Frigyes hagyatékából. V. Zsidókérdés. = Minerva, 1922. 4–7. sz. (ápr.–szept.) 129. l.

7Ady Endre: Korrobori. In: Ady Endre publicisztikai írásai. III. k. Szerk. Vezér Erzsébet. Bp., 1977. Szépirodalmi. 521. l.

8Jászi Oszkár: Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Bécs, 1920. Bécsi Magyar Kiadó. 150–151. l.

9A Magyar Zsidóság Almanachja. Numerus clausus. Szerk. Bethlen Pál. [Bp., 1925]. MZSA Könyvkiadó Váll.

10Szabó Dezső: Rokámból–romantika. [1923]. In: Sz. D.: Az egész látóhatár. 3. kiad. III. k. [Bp.] 1943. Magyar Élet. 241. l.

11[Komlós Aladár] Koral Álmos: Zsidók a válaszúton. Presov [1920.], Minerva Nyomda. 14–15. l.

12Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik. Bp., (1934.) Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. 334–342. l. Szekfű – más helyütt – hangsúlyozza azt is, hogy a zsidókérdés „ilyen vagy olyan elintézése nemcsak a zsidóságra, de mindazon népekre is fontos, amelyek körében jelenleg a zsidóság tömegei lakoznak”. (Vö. Sz. Gy.: Két önvallomás. [Wassermann és Bíró Lajos]. = Napkelet, 1923. I. 172–173. l.)

13Horváth János: Aranytól Adyig. [Bp., 1921.] Pallas. 44., 46., 51. és 38. l. Az évtized végén Mályusz Elemér egyik tanulmányában azt írja, hogy a századelőn a zsidóság „az etikájától tanított önzéstől vezettetve, felhasználva a liberalizmus jelszavait, új, neki tetsző társadalmat akar teremteni. […] Ugyanekkor a művészet, a tudomány, az irodalom és a mindennapi életet szabályozó etika terén is az internacionális szellem jut kifejezésre.” (Napkelet, 1928. XI. k. 182. l.)

14Schöpflin Aladár: A magyar irodalom a 20. században. = Nyugat, 1924. 11. sz. (jún. 16.) 761–804. l.

15Schöpflin Aladár: Judeocentrikus világfelfogás. = Nyugat, 1925. 14–15. sz. (aug. 1.) 166–170. l.

16Dóczy Jenő: Ady és a zsidóság. (Az Ady Múzeum II. kötete.) = Magyarság, 1925. dec. 6. 5. l.

17Földessy Gyula: Ady és a zsidóság. = Nyugat, 1925. 24–25. sz. (Karácsonyi kettős szám.) 593–596. l.

18Giesswein Sándor: A zsidókérdés patológiája. (Bíró Lajos: A zsidók útja.) = Nyugat, 1922. 17–18. sz. (szept.1.) 1043. l.

19Braun Róbert: Szász Zoltán: Zsidóság és magyarság. = Nyugat, 1926. 22. sz. (nov. 16.) 791. l.

20Szász Zoltán: Magyarság és zsidóság. Bp., (1926.) Szekulesz Imre és Társa. 233. l. Vámbéry Rusztem is dicséri a könyvet. (Századunk, 1926. 5. sz. [nov.] 385–387. l.)

21Székely Béla: Az asszimiláció analitikája. = Korunk, 1926. 2. sz. (nov.) 718. l.

22Ligeti Ernő: A magyar–zsidó asszimiláció regénye. Hatvany Lajos: Urak és emberek. Zsiga a családban. Bp., 1927. Genius. = Korunk, 1927. 3. sz. 229–232. l.

23Hatvany Lajos: Egy zsidó–magyar monológja. = Korunk, 1927. 5. sz. 327–334. l.

24Hatvany Lajos válasza a Huszadik Század körkérdésére. = Huszadik Század, 1917. XXXVI. k. (aug.) 92–93. l.

25Nádass József: Néhány széljegyzet „A zsidó lélek”-hez. = Korunk, 1929. 9. sz. 682–688. l.

26Millok Sándor: A zsidókérdésről. = Szocializmus, 1926. 8. sz. 293–295. l.

27Vámbéry Rusztem: Két rektor és a direktor. = Századunk, 1929. 9. sz. (nov.) 581. l.

28Szász Zoltán: A demokrata párt és a zsidó hagyományelvűség. = Századunk, 1928. 9. sz. (nov.) 558. l. (Szász Zoltán e cikke érzékletes képet ad a budapesti zsidóság vallási és politikai megosztottságáról.)

29[Ignotus Pál] i. p.: Nem boldog a zsidó. = Századunk, 1930. 10. sz. (dec.) 575. l. Éles kritikát fogalmazott meg a Horthy-rendszer egyik támaszát jelentő gazdag zsidóságról korábban Szende Pál a Keresztény Magyarország és zsidó kapitalizmus című írásában. (In: Zsidókérdés Kelet- és Közép-Európában. Szerk. Miszlivetz Ferenc, Simon Róbert. Bp., 1985. Eötvös Loránd Tudományegyetem. 367–371. l.)

30Vámbéry Rusztem: A becstelenség apológiája. = századunk, 1931. 1. sz. 40–43. l. Vámbéry az 1931–ben megjelent Az élő múlt című könyvében („Azok a gonosz zsidók” című fejezet) szembeszáll az antiszemitizmus közkeletű érveivel.

31Kemény Gábor: Faji demokrácia után faji szocializmus? = Századunk, 1930. 10. sz. (dec.) 581–583. l.

32Szász Zoltán: Halljad, Izrael. = A Toll, 1929. 7. sz. (jún. 2.) 27–32. l. Ugyanakkor azt is érzékeli, hogy a zsidóság „keretein belül is a vélemények és viselkedések szinte bábeli zavara dúl”. (Szász Zoltán: Tisztító tendenciák a zsidóságban. = Országos Egyetértés, 1930. jan. 3.)

33Ignotus: „O mon goye!…” = A Toll, 1929. 13. sz. (júl. 14.) 22–24. l.

34Braun Róbert: Zsidónak lenni. = A Toll, 1929. 14. sz. (júl. 21.) 17–18. l.

35Ignotus Pál: Kétféle önérzet. = A Toll, 1929. 15. sz. (júl. 28.) 24–26. l.

36Braun Róbert: Kikeresztelkedés, névmagyarosítás. = A Toll, 1929. 17. sz. (aug. 11.) 39–40. l.

37Ignotus Pál válaszai. Uo. 40–41. l.

38Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. B. I.: Válogatott tanulmányok. II. k. Vál. Huszár Tibor. Szerk. Vida István Bp., 1986. Magvető. 753. l.

39Várdy Péter: Befejezetlen múlt – mai magyar zsidó valóság. In: Belső tilalomfák. Tanulmányok a társadalmi öncenzúráról. München, 1982. Hollandiai Mikes Kelemen Kör. 106. l.

40Érdekes visszaemlékezést közölt a hosszú éveken át volt főszerkesztő, Szabolcsi Lajos Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei, 1881–1939 című munkájában. (Bp., 1993. MTA Judaisztikai Kutatócsoport.)

41Patai József: Cionizmus, Pro Palesztina és hazafiság. = Zsidó Szemle, 1934. jún. 22. 1. l.

42Hatvany Lajos: Magyar író, magyar zsidó. = Jövő. (Bécs), 1922. dec. 10. (Hatvany több itteni cikkében is foglalkozik a zsidókérdéssel. Vö.: Bibliográfia. In: H. L.: Harcoló betűk. Irodalmi tanulmányok. Bp., 1981. Gondolat. 476–491. l.)

43Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. In: B. I.: i. m. 606. l.

44Eisler Mátyás: A zsidó irodalom határkérdései. = Magyar Zsidó Szemle, 1926. 142–152. l.

45Komlós Aladár: Beszélgetések a zsidókérdésről. Babits Mihály. = Múlt és Jövő, 1926. 11. sz. 369–370. l.

46Az Egyenlőségben Ballagi Ernő megbírálja Babitsot azon felfogása miatt, miszerint a zsidóság előtt csak két út van: a cionizmus vagy a kikeresztelkedés, s amely szerint a zsidóság köztes helyzetű, amolyan „vendég ” társadalmi csoport. (Ballagi Ernő: Levél Babits Mihályhoz. = Egyenlőség, 1926. nov. 15. 12. l.)

47Babits Mihály: A kettészakadt irodalom. [1927]. Válasz Berzeviczy Albertnek. In: B. M.: Írás és olvasás. Bp., [1938]. Athenaeum. 314. l.

48Zsolt Béla: Hatvany Lajos: Urak és emberek. = Magyar Hírlap, 1927. jan. 9.

49Ignotus: A Hatvany regényéről. = Nyugat, 1927. 3. sz. (febr. 1.) 283–285. l.

50Ballagi Ernő: Ahol minden zsidó uzsorás… Hatvany Lajos új könyve. = Egyenlőség, 1927. febr. 5. 4. l.

51Hatvany Lajos levele uo. márc. 19. (Időközben Hatvany a Magyarság támadására is válaszolt.)

52Uo.

53Ballagi Ernő: A zsidó életregény. In: Zsidó Évkönyv. 1929/30. Bp., IMIT. 248–251. l.

54Veres András: Magyar–zsidó irodalom. Definíciós kísérlet. In: A határ és a határolt. Töprengések a magyar-zsidó irodalom létformáiról. Szerk. Török Petra. Bp., 1997. Orsz. Rabbiképző Int. 44. l.

55Török Petra: A zsidó irodalom értelmezésének fordulópontjai a magyar sajtóban 1880–1944 között. Uo. 134–156. l.

56Kardos Pál: Az új magyar irodalom és a zsidóság. = Múlt és Jövő, 1930. 9. sz. 322–325. l.

57Komlós Aladár: A zsidó író és a halhatatlanság. = Egyenlőség, 1930. nov. 15. 14. l.

58Juhász Géza válaszában az őt bíráló zsidó kritikusok és zsurnaliszták öncsalásáról és a mindkét oldali vak gyanakvásról beszél. (Juhász Géza: A zsidóság szerepe a magyar irodalomban. = Múlt és Jövő, 1930. 10. sz. 364–365. l.)

59Móricz Zsigmond: A zsidó lélek az irodalomban. = Nyugat, 1930. 18. sz. (szept. 16.) 421–422. l.

60Schöpflin Aladár: A zsidó lélek az irodalomban. Válasz Móricz Zsigmond cikkére. = Nyugat, 19. sz. (1930. okt. 1.) 497–501. l. A Nyugat vitájához kapcsolódik a konzervatív Társadalomtudomány című folyóiratban Ijjas Jankovits Antal. (A magyarországi zsidó írók új útjai. = Társadalomtudomány, 1931. 198–209. l.)

61Ld. Illyés Gyula: Fischmann S. utódai. Komor András regénye. = Nyugat, 1929. 12. sz. (jún. 16.) 831–833. l., ill. Újvári László: Zsidó orientáció a magyar irodalomban. = Korunk, 1933. 3. sz. 249. l.

62Ignotus: Olvasás közben. Ad vocem dessauerek. = Magyar Hírlap, 1930. okt. 5.

63Hatvany Lajos: Magyar író, magyar zsidó. = Jövő [Bécs], 1922. dec. 10.

64Bibó István: Levél Borbándi Gyulához. In: B. I.: Válogatott tanulmányok. III. k. 304. l.

65Móricz Zsigmond: Köszönet a zsidóságnak. = Egyenlőség, 1930. jan. 51. l.

66Patai József: Móricz Zsigmond és a zsidó lélek. = Múlt és Jövő, 1930. 10. sz. 372. l.

67Vidor Pál: A zsidó lélek az irodalomban. = Magyar Zsidó Szemle. 1930. 5. sz. 208–209. l.

68Nyiri Tibor: A magyar zsidóság és elvetélt új irodalma. = Múlt és Jövő, 1932. 9. sz. 248. l.

69[Komlós Aladár] Koral Álmos: Zsidók a válaszúton. Prešov, [1921]. Minerva Nyomda.

70Komlós Aladár: A zsidók egyetemes története. [Kecskeméti Ármin könyvéről]. = Korunk, 1927. 7–8. sz. 577–579. l.

71Komlós Aladár: A zsidó lélek. In: K. A.: Írók és elvek. Bp., 1937. Nyugat. 162–175. l.

72E tanulmányt Lackó Miklós elemzi a Bujdosó vagy szabadságszerető realista? Viták a nemzeti jellemről című összefoglalásában. (Kortárs, 1985. 1. sz. 101–102. l.) Mint mondja, Komlós e cikke „ritka példája a reális szemléletű »népkarakterológiának« is: a zsidóság tulajdonságait racionális történeti tényezőkkel magyarázza, mégsem kerüli meg a népkarakter alig megközelíthető, de valóságos problémáit.”

73Komlós-Kredens Aladár: A hatvanéves magyar-zsidó költészet. = Múlt és Jövő, 1928. 12. sz. 412–415. l.

74Somlyó Zoltán: Hogy is vagyunk azzal a „hatvanéves magyar-zsidó költészettel”? = Múlt és Jövő, 1929. 1. sz. 20. l.

75Komlós Aladár: A hatvanéves magyar-zsidó költészet pöréhez. = Múlt és Jövő. 1929. 2. sz. 64–65. l.

76Komlós Aladár: Kiss József emlékezete vagy: A zsidó költő és a dicsőség. In: Évkönyv. 1931. Bp., Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. 73. l.

77Komlós Aladár: A zsidó lélek az irodalomban. Válasz Móricz Zsigmond cikkére. = Nyugat, 1930. 19. sz. (okt. 1.) 499–501. l.

78Vö. Zsoldos Jenő: Kóbor Tamás regényköltészetének zsidó tartalma. = Magyar Zsidó Szemle, 1931. 6. sz. 275–279. l.

79Molnár Ernő: Szomory Dezső zsidósága. = Szombat, 1929. 3. sz. (febr. 16.) 6. l.

80Vö. Vidor Pál: Ankétsorozat a zsidóság mai problémáiról. = Magyar Zsidó Szemle, 1932. 1. sz. 65–68. l.

81Idézi Katona Ferenc: Zsidó problémák a modern magyar irodalomban. In: Évkönyv, 1975/76. Szerk. Scheiber Sándor. Magyar Izraeliták Országos Képviselete. Bp., 1976. 226. és 225. l.

82Hatvany Lajos: Emlékbeszéd Bródy Sándor felett. = Századunk, 1931. 1. sz. 23. l.

83Németh László: A Nyugat húsz esztendeje. In: N. L.: Készülődés. A Tanú előtt. I. k. Bp., 1941. Magyar Élet. 82–89. l.

84Németh László: Ignotus. Uo. 350–362. l.

85Németh László: Ihlet és ügyesség. Uo. 9–12. l.

86Németh László: Faj és irodalom. Uo. 34. l.

87Hatvany Lajos: Ady a kortársak közt. Ady Endre levelei és levelek Ady Endréhez. Bp., 1927. Genius.

88Németh László: Költő és mecénás. In: Készülődés. I. k. 368. l.

89Földessy Gyula: Ady és Hatvany. = Századunk, 1928. 1. sz. 30. l.

90Schöpflin Aladár: Ady és Hatvany. = Nyugat, 1927. 22. sz. (nov. 16.) 701. l.

91Tieder Zsigmond: Új könyv Adyról. = Szocializmus, 1927. 12. sz. 476. l.

92Komlós Aladár: Fajvédő volt–e Ady Endre? = Századunk, 1929. 5. sz. 308–312. l.

93Németh László: Babits Mihály: Halálfiai. In: Készülődés. I. k. 297–301. l.

94Németh László: Pap Károly. Uo. 165–170. l.

95Németh László: Pap Károly. = Nyugat, 1931. 14. sz. (júl. 16.) 104–109. l.

96Németh László: Gellért Oszkár: Valami a végtelen sugarakból. Nyugat, 1930. 4. sz. (febr. 16.) 311. l.

97[Hatvany Lajos] Gombossy Sándor: Levél egy Baumgarten–díjashoz. = Századunk, 1930. 5. sz. 283. l. Hatvany Lajos heves ellenszenve Babitscsal szemben korábbi eredetű. 1922–ben Bécsben pamfletsorozatot tett közzé, amelyben (a Magyar költő kilencszáztizenkilencben, a Timár Virgil fia, valamint a Gondolat és írás című kötet ürügyén) Babitsot nacionalista és fajvédő írónak állítja be. Hatvany szerint a magyar értelmiség katasztrófájának az volt az oka, hogy a saját „félfeudális” kultúrája és a zsidóság által közvetített modern európai kultúra nem forrt benne össze. (Vö. Hatvany Lajos: A magyar értelmiség katasztrófája. = Jövő [Bécs], 1922. nov. 3–dec. 29.)