×

Sorsok víztükre
Bogdán Árpád: Genezis
Szabó Ádám
2018 // 04. 16

A 11 éves szünet után új nagyjátékfilmmel jelentkező Bogdán Árpád mozija összetett lírai realista karakterdrámaként bontakozik ki, de az utolsó pillanatban félresiklik.

A Genezis a rendező 2007-es debütáló filmje, a Boldog új élet tematikai folytatásának tetszik: a nagybetűs Életbe kilépő roma fiú története után most az epizodikus struktúra rétegzettebben igyekszik kivesézni az azonos alapélményre húzott történetet. A nevelőintézetben felnőtt Bogdán új drámája zömmel szinte cselekménymentes, de alapvetően a 2008-2009-es romák elleni támadássorozat inspirálta – mégsem száraz átirat vagy akadémikus kordokumentum.

Fliegauf Bence 2012-es Csak a széljének pártatlan, objektív figyelőpozíciója a Genezisben nyomatékos szubjektivitásra módosul. Három fejezet centrális alakjának fejébe költözünk –Dobos Tamás zseniális kameratechnikája révén olykor a szó szoros értelmében. Dokumentarista, zaklatott közelik, folklórbetétek, valamint gyerekperspektíva elegyednek a nyitófejezetben, amelyet Ricsinek, a roma kisfiúnak szentelnek. Apja falopásért két évig börtönben ül, édesanyja rasszista támadás áldozatként hal meg. Itt Bogdán, ahogy a többi szakaszban is, impresszionista direktor-költőként észleletekből, formálatlan vagy épp csak kialakulófélben lévő benyomásokból, többször életlen és éles snittek váltakozásával ábrázolja a gyerek bizonytalanságát. Középpontba kerül a magány, a szülőktől megfosztottság, majd „az erőszak erőszakot szül” dramaturgia árnyalódik egy poétikus fejezetfináléban – a puskás emberről szóló mendemondák, a bőrt fehérítő kutyahús regéje, az erdő motívuma ügyesen kontúrozzák az epizód meseiségét a rögvalósággal.

A következő felvonásban is a lírai-asszociatív cselekményszerkesztés dominál, miközben egymásra tükröződnek a vizuális és tematikai elemek. Ricsi, majd a hallássérült íjászlány, Virág coming-of-age storyjait a tűz motívuma öleli körül: hol halálszimbólumként tűnik fel (például fegyverdörrenést követő villanás indexeként), hol költői, meleg színben ropogó-égő virágként magasodik a sötétbe burkolózott vizet világítva – így rímel egymásra az élet és a pusztulás jelképe. Iskolai jelenetek variálódnak, Ricsi és Virág ponttá zsugorodott karakterekként sétálnak, tesznek fel kérdéseket önmagukról a féltávolból vett erdőben. Hátulról fotografált lépteket látunk, meditatív, kétkedő arcokon pihen a felvevőgép. Mindennél többet nyom a latban a víz alá bukás jelképszerű pillanatfelvétele: a szereplők kitörnének a rideg valóságból, visszahúzódnának zárt belvilágukba nyugalmat, újrakezdést remélve .

A Genezis hírt ad a brutálissá fokozódó maszkulinitásról, az erőszakról is. Míg Ricsi csupán szemlélője ennek, illetve a mozi egyik legremekebb részében bosszú és megbékélés/továbblépés között vívódó, idejekorán felnőni kényszerülő gyerek, addig Virág az elkövetője – ám Bogdán komplexitásában ragadja meg a problémát, a gyilkosság motívuma mellé keserédességet csempész. Melankólia hatja át a történet valamennyi percét: szomorú, bús karakterek sóvárognak valami őket újjáalkotó gyönyörűség után. Ez a harmadik történetszálban, az immár gyilkosság vádlottjaként rács mögé került Misit – Virág barátját – védő ügyvédnő, Hanna epizódjában is fontos. Ő is víz alá dugja a fejét, zárkózottságában futógépen edz, múltbéli tragédia kísérti, nála is találkozik a realitás egy tündérmesei világgal.

Érzékeny, a legnagyobb rossz közepette optimizmust kereső darab a Genezis: az újraindulást a hátrahagyott gyerekek után újak születése szimbolizálja, egyszer a bibliai Mózes-történettel támogatva. Kieslowski és Innaritu sors-puzzle-jeire hajazva érnek össze a fejezetek: Hanna kvázi Ricsi pótanyjává lép elő (miközben Bogdán az azonosításjelenetben hang és flashback fúziójával, bőr alá hatolóan ábrázolja a gyermeki magányt és sokkot); Ricsi és Virág egyedül boldogulni kénytelen ifjak a gyilkosság, az abortusz dilemmáival; Virág és Misi párkapcsolati válsága, lelkiismereti kötélhúzása pedig tovább folytatódik Hanna és Misi ideológiai összeütközésében.

A Genezis ijesztő pillanatokban sem szenved hiányt, jobbára azonban lírai, sőt pszichológiai, reményt adó dráma. Sajnos végül épp ez adja Achilles-inát: Bogdán túl szabályosan varrja el a szálakat, hirtelen, felvezetés nélkül, egy akaratlanul is sötétbe boruló szcéna után kedélyes giccsel, zavaros happy enddel, születésallegóriával teljesíti be passiókon áteső figurái sorsát. Érthető, hogy a nagy újjászületést a direktor saját élményeiből táplálkozva egy roma csecsemő örökbefogadásaként képzeli, de ez a kedélyes befejezés a film katarzisa ellen dolgozik. Végeredményben a Genezis felemás vállalkozás: lassan építkező, plasztikus audiovizuális költeményként sokáig hatásos, majd a legváratlanabb pillanatban válik összecsapottá és veszíti el erejét, már-már zárójelbe téve önmagát.

Pontszám: 6/10

Genezis
Színes magyar filmdráma, 120 perc, 2018
Rendező: Bogdán Árpád
Operatőr: Dobos Tamás
Szereplők: Csordás Milán (Ricsi), Cseh Annamária (Hanna), Illési Anna Enikő (Virág), Ravasz Tamás (Misi), Danis Lídia (Mira)
Bemutató dátuma: 2018. április 12. (Forgalmazó: Hungaricom)
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben