×

Nők a diktatúrában
Dzsafar Panahi: Három nő
Soós Tamás
2018 // 09. 13

Dzsafar Panahit elítélte az iráni rezsim, de a filmkészítéstől nem tudta eltiltani. Az illegalitásban forgatott Három nő messze nem a rendező legjobbja, de öniróniától és emberszeretettől sugárzik.

Dzsafar Panahiban a nyugati filmkultúra az egyik legjelentősebb iráni filmrendezőt, az iráni rezsim viszont az iszlámellenes propagandistát látja. 2010-ben hat év börtönre ítélték, és húsz évre eltiltották a filmezéstől. Sikertelenül: a házi őrizetbe helyezett Panahi a saját lakásában arról forgatott, hogy nem forgathat, és egy tortába rejtett pendrive-on csempészte ki az Ez nem egy filmet a nyugati filmfesztiválokra.

A rendezőt nem törte meg az ítélet, aktívabb, mint valaha: a Három nő már a negyedik filmje, amit illegalitásban készít el. Az iráni vallási diktatúra úgy nyomja el a művészt, hogy közben hagyja élni, mert ha baja esne, abból diplomáciai botrány kerekedne. A rendező pedig kihasználta ezt, sőt: inspirációt merített a korlátokból, és felfrissítette művészetét. A 2010-es évekre túlhaladt kreativitása zenitjén, a Taxi Teheránnal (2015) mégis meg tudott újulni, és újabb főművét forgatta le A fehér léggömb és A kör után. Lépésről lépésre tágította a határait: először még kedveszegetten magyarázta el a mobiltelefonjának, melyik filmjét nem készítheti el a tiltás miatt (Ez nem egy film), majd tengerparti házában forgatott a színészek kiszolgáltatottságáról (a Magyarországot elkerülő Closed Curtains), a Taxi Teheránban pedig taxisnak álcázta magát, úgy járta a főváros utcáit. Kocsijában magukat járókelőnek kiadó színészek játszották el a cenzúrától, a szigorú hagyományoktól meg a nők elnyomásától szenvedő társadalom problémáit, de ezt olyan egészséges öniróniával tárta elénk a rendező, hogy az embernek szertelenül nevetni, nem pedig sírni támadt kedve.

A feketelistára került Panahi nyugalmat, bölcsességet, humort merített szorult helyzetéből, és ezt a játékosan felszabadult vonalat rajzolja tovább a Három nő is, a Taxi Teherán „falusi kistestvére”. A népszerű iráni színésznő, Behnaz Jafari videoüzenetet kap egy fiatal lánytól, akinek a szülei megtiltották, hogy színjátszást tanuljon a teheráni egyetemen, ezért kétségbeesésében felakasztja magát. A feldúlt színésznő rendezőjével, Dzsafar Panahival együtt indul Irán egyik eldugott falujába, hogy utánajárjon, mi történt a lánnyal. Tényleg végzett magával? Vagy ügyesen megvágta az anyagot, hogy odacsalogassa őket? Esetleg mindketten színészek lettek Panahi új filmjében, aki nemrég elejtette, hogy az öngyilkosságról akar forgatni?

Az iráni rendező most is valóság és fikció viszonyával játszik: Jafari és Panahi is magát alakítja a filmben, és sokáig nem tudjuk eldönteni, mi igaz abból, amit látunk. Ezzel a játékkal Panahi most is az iráni társadalom állapotát méri le. A Taxi Teheránban még politikai töltete volt a valóság elbizonytalanításának: ott az iráni rezsim valóságtorzító propagandáját, esztelen tiltásait és abszurd önellentmondásait leplezte le. A Három nőben inkább azt fedi fel, milyen profi színjátszó a hagyományoktól gúzsba kötött iráni társadalom. Panahi feloldhatatlan ellentétet, fojtogató szépséget lát Iránban, ahol a nyugatiakhoz képest szívet melengetően kedvesek és udvariasak az emberek, de csak azért, mert ha nem lennének azok, vétenének a társadalmi szabályok ellen. És aki vét, azt kiközösítik, mint a lányt, aki tovább akar tanulni, és a társadalmilag hasznos munka elvégzése helyett színésznek állna.

A Három nő három generációt, három női sorsot villant fel. A legfiatalabbé a legtragikusabb: a színésznőnek készülő lány sehol nem talál otthonra, a saját családja elől menekül, mert bátyja megölné, ha előkerülne. A népszerű tévésorozatban játszó Jafarinak nincs ilyen gondja: Panahi az ő személyével arra mutat rá, milyen babonásan tisztelik a hírességeket az irániak (azt hiszik, a falujukba is azért jöttek, hogy megoldják az elektromos vezeték problémáit), miközben mélységesen lenézik „a komédiás” szakmát. A harmadik, idős nő a film nagy hiányzója, akinek arcát sosem látjuk, ahogy az irániak sem láthatják, mert a rezsim kiírta őt a (film)történelemből. Bűne az volt, hogy az iszlám forradalom előtti filmekben játszott (sőt: táncolt), ezért nem kaphat negyven éve munkát. Az öreg színésznő elvonultan él a település szélén, a falusiak nem érintkeznek vele, ő mégis boldog, mert a gyönyörű, nyugalmas tájat festheti – száműzetésében viszonylag szabadon.

Az idős színésznő kontúrjaiba nem nehéz belelátni a mozgásában szintén korlátozott Panahit, aki fél az elhallgattatástól, a perifériára szorulástól, de csak azért is filmez. Filmez, mert így tud gondolkodni, lelki állapotáról, aggodalmairól, hazájáról vallani. Lehet, hogy ez a kacskaringós, a központi rejtélyt túl hamar feloldó filmje nem tartozik a jelentősebb alkotásai közé, de még így is lehetetlen nem szimpatizálni vele. Panahi azon kevés alkotók egyike, akinek minden munkájából tengermély humanizmus árad, és olyan szeretetteljes kritikával közelít hazájához, hogy azt természetesen nem büntetni, hanem becsülni kéne. Európában el is ismerték ezért, az idén Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját kapta. A gesztus valószínűleg szimbolikus, hiszen a Három nőé se Cannes-nak, se Panahinak nem a legjobb forgatókönyve, de felüdítő az öniróniája, az emberszeretete, a csendes melankóliája. És az is, ahogy a rendező egyik jól ismert témáját, az iráni nők szabadságának korlátozását most a filmszakmán belül vette górcső alá. És mi mást, mint egy szórakoztatóan humoros, kíméletlenül éleslátó filmet kerekített belőle. Már megint.

Pontszám: 8/10

Három nő
Színes, iráni filmdráma, 100 perc, 2018
Rendező és forgatókönyvíró: Dzsafar Panahi
Operatőr: Amin Jafari
Szereplők: Dzsafar Panahi (Dzsafar Panahi), Behnaz Jafari (Behnaz Jafari), Marziyeh Rezaei (Marziyeh Rezaei)
Bemutató dátuma: 2018. szeptember 13. (Forgalmazó: Cirko Film)
Korhatár: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben