×

Képregényes tájakon
Vincze Ferenc (szerk.): Képregényen innen és túl
Sári Orsolya 2018 // 10. 20

Kertész Sándor szerint „Nem illik képregényt olvasni. Ha valaki mégis erre vetemedik, legalább ne beszéljen róla.” Manapság azonban nemcsak képregényeket illik olvasni, hanem a képregényes tájakra kalandozó tanulmányokat is.
Tovább

Pénz a pudingban
A diktátor a Vígszínházban
Tóth Tünde 2018 // 10. 19

Nagy elvárásokat támaszt a néző A diktátorral szemben, hiszen ez az első A diktátor-parafrázis hazai színpadon, mivel a Chaplin család Magyarországon elsőként engedélyezte a mű színpadra állítását. A Vígszínház előadása Eszenyi Enikő rendező, Vörös Róbert dramaturg és Vecsei H. Miklós színész és író közreműködésével készült.
Tovább

Mi köze egy pimasz operának a futócipőnkhöz?
Beszélgetés Göttinger Pál rendezővel
Király Eszter 2018 // 10. 18

Október 21-én a Hatszín Teátrumban újraindul az Operabeavató, amely során idén a Figaro házassága kerül terítékre. Göttinger Pál, a sorozat rendezője elárulta, hogy kerülhető el, hogy az operabeavatóból „operaelrettentő” legyen, miért kár folyton a delejes katarzis után sóvárogni, és miért hasonlítaná az opera ideális közönségét egy elit klub jól fésült tagjai helyett inkább a futókhoz.
Tovább

Csak semmi pánik, újra itt a Margó!
Programok a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron
Seres Lili 2018 // 10. 17

Feszült várakozással gondolok az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra. Millió dolgom van, erre jön a kedvenc irodalmi fesztiválom, jön a négy napjával, mint egy kis piros buldózer, elvonja a figyelmem minden fontosnak tűnő dologról, és képzeletbeli vastag piros filccel húzza át a naptárba és todo-listákba írott és írandó dolgaimat.
Tovább

Az ellentétek értékessé teszik egymást
Interjú Alpár Balázs zeneszerzővel
Hekler Melinda 2018 // 10. 16

A kulturális apokalipszis utáni világba visz a Duna Táncműhely és a Fugato Orchestra közös bemutatója október 16-án a Várkert Bazárban. A Rezonancia 451 – Az újjászületés című darabban egy maroknyi magányos lélek találkozik, túlélésük záloga, hogy megtalálják a szerepüket, és közösen alakítsanak ki egy egyensúlyra épülő, új világot.
Tovább

Trollok násza
Ali Abbasi: Határeset
Szabó Ádám 2018 // 10. 15

Bizonytalan kezdés után sokat ígér, és azt a zárlatban eredményesen teljesíti is a Határeset. A második nagyjátékfilmjével jelentkező iráni-svéd rendező, Ali Abbasi újfent remekül fordítja zsánernyelvre az emberi kapcsolatokat.
Tovább

Bécsi ikonok, avagy: milyen Wien?
A Pannon Filharmonikusok koncertje
Péter Zoltán 2018 // 10. 12

Izgalmasnak ígérkező koncerttel nyitotta meg idei budapesti sorozatát a Pannon Filharmonikusok: míg Schoenberg kamaraszimfóniájának előadása nem sikerült kiemelkedőre, addig Mozart és Schubert muzsikája fület gyönyörködtetően szólt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Tovább

Homársírásnak álcázott rendszerkritika
Tolnai Ottó: Szeméremékszerek – A két steril pohár
Kis Petronella 2018 // 10. 11

Tolnai Ottó regényemegírásának metodikájában és kaotikusságában képezi le a magyar politikai hatalmi rendszer működését, szétesettségét és a nép tudatlanságát, orránál fogva vezetését. Rendszer- és társadalomkritika ez, de nem pusztán a mai kormányzásé, hanem a magyar nemzeti irodalom és művészet sorsára évszázadokon keresztül ránehezedő rezsimé.
Tovább

Izlandi mozik top 5
A legjobb izlandi filmek 2000 után
Jakab-Aponyi Noémi 2018 // 10. 10

Már vetítik a mozik Benedikt Erlingsson új munkáját, az Izlandi amazont. Ennek apropóján gyűjtöttük össze a 2000 óta készült, hazánkba is eljutott legjobb izlandi filmeket.
Tovább

„A halálon kívül mindent túl lehet élni”
Örkény Színház: Secondhand – Szovjetűdök
Arnótszky Judit Janka 2018 // 10. 09

Ha azt gondoltuk, tudjuk, mi az, hogy Szovjetunió, vagy van róla elképzelésünk, milyen lehetett a részeként élni, valószínűleg óriásit tévedtünk. Az Örkény színészei világgá kiáltják a szovjet tagállamok kisemberének gondolatait, fájdalmát, fricskáját, amelyek olykor megmosolyogtatnak, de leginkább csontig hatolóan valósak és embertelenek.
Tovább

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben