×

Volt csatlakozás

Gondolatok Nagycsütörtök r(l)évén

Vincze Ferenc

2004 // 12
„Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.”1



(In medias res) Nehéz dolog úgy írni egy versről, hogy nem alapozzuk meg előtte mondanivalónkat a versnek a költő életművében elfoglalt helyével, a recepciótörténettel, egyszóval mindazzal, ami szükséges a hitelességhez. Ez esetben ettől mégis eltekintenék, mivel nem hiszem, hogy Dsida Jenő költészete s Nagycsütörtök című verse különösebb ismertetést igényelne. A Nagycsütörtök (1933) kötet címadó verse a recepciótörténet számára kiemelt jelentőségű, szinte mindenki, akinek mondanivalója volt Dsidával kapcsolatban, megemlítette a kötetet és a verset. Az elemzők többsége szereplírának tekintette, és három részre osztotta, melyeket a „külső benyomások”, „a magányos, védtelen ember lelkiállapotának kifejezése” és „az evangéliumi szerep eksztatikus álélése”2  tulajdonságokkal jellemzett. Láng Gusztáv kifejezései szerintem igen találóak, híven foglalják össze a három rész tartalmát. Az interpretálók általában két dolgot emelnek ki. Egyfelől megemlékeznek az erdélyi, a kisebbségben élő ember (költő) sanyarú sorsáról, magányáról, másfelől meg a bibliai hasonlatot bontják ki, amelyben a költő azonosul az Olajfák hegyén utolsó éjszakáját töltő, magányos Jézussal. Megszokhattuk, hogy a posztmodern irodalomkritika csak arról vesz tudomást, amire „rá tudja húzni” önmagát, amivel legitimálni tudja önnön létezését, s épp ezért nem teljesen világos, hogyan tekinthetett el a Dsida-vers Parnasszusra emelésétől. A mellőzöttség okát nem tisztem és igényem feszegetni, viszont szeretnék rámutatni az irodalmi értelmezések sokféleségére, sokrétegűségére. A Nagycsütörtök című vers esetében ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a szöveg intertextuális vonatkozások révén aktív részese lett szépirodalmi szövegek játékainak, és ezek felmutatásával a hagyományozódás és a kánonképzés motívumait ragadhatjuk meg, hanem előzetes feltételezéseim szerint az interpretáció ezen aspektusa egyúttal sokkal mélyebb poétikai és világszemléleti változásokra is rámutathat.

(Invokáció) Egy rég feledett Reményik-idézet indíthatja útjára elemzésemet. „Ez a kocsárdi váróterem talán Dsida új költészetének szimbolikus helye. Önmagára várt itt, önmagát találta meg itt. Nagycsütörtökön. Ahogy a komor erdélyi árvaságból és emberi elhagyatottságból kinyújtja karját, hogy belekapaszkodjék a Krisztus szenvedésbe: az már csillagig érő gesztus, amit nem lehet elfelejteni.”3  Az már versig érő gesztus, mondhatná talán ma Reményik Sándor, ha élne, és ismerné az azóta keletkezett irodalmi alkotások többségét. Olyan gesztus, amit a versekbe nyúló játék nem hagy elfelejteni. A Nagycsütörtök befogadását nem tekinthetjük egyszerűen az olvasó és a szöveg közötti szerződésnek, hanem inkább már az olvasó és több szöveg, szövegek szerződéséről beszélhetünk, ami a végtelenbe, a jelölők végtelen játékába nyúlik. A Dsida-szöveg eleinte „csupán” eszmeiségében, a sorsvállalás motívumával élt tovább az utána következő szövegek játékterében, melyek – s itt főleg az erdélyi magyar irodalomra gondolok – valamilyen módon viszonyulni próbáltak többek között a Dsida által teremtett hagyományhoz. Az erdélyi magyar irodalom alaptextusát Dsida, Reményik, Áprily teremtette meg a hőskorszaknak is nevezhető időkben, s az újabb generációk ehhez a textushoz alkalmazkodtak, eleinte azt elfogadó módon, majd a későbbiekben – közeledve a kilencvenes évek harcos, hagyományokat döntögető és megtagadó fiataljaihoz – azt elutasítóan. A Nagycsütörtök kiemelkedő helyet foglal el Dsida recepciótörténetében, de ugyanilyen jelentős szerepet tulajdoníthatunk neki más szépirodalmi szövegek vonzásában is. „A szöveg szó ugyanis egyaránt jelenti azt, hogy valami írott – Derrida elsősorban a szöveg ezen vonatkozására épít –,
és azt, hogy más szövegek között van; a szöveg elképzelhetetlen könyvtár (intertextuális vonatkozás) nélkül.”4  A vers eleinte részeiben, néhány jellemző szavának felidézésével tűnt fel különböző szövegekben, majd bizonyos poétikai eljárások kiteljesedésével, térnyerésével már nemcsak szavak, esetleg részletek jelentek meg, hanem arra is találunk példát, hogy az egész vers megidéződik – természetesen kissé átértelmezve – egyes alkotók szövegeiben. Két motívum gyakorisága különösképp feltűnő: az egyik a magányos ember várakozása, a másik pedig a „sors elől szökve, mégis szembe sorssal”5  sor örök kételyeket hordozó mondanivalója. A megidézett szöveg, mint majd látni fogjuk, különböző nemzedékek közös történelmi és irodalmi emlékezetéhez tartozik. S ebben az emlékezetben „sohasem a múlt mint olyan őrződik meg, hanem csak az marad meg belőle, »amit a társadalom minden korszakban a maga mindenkori vonatkoztatási keretei közt rekonstruálni képes«.”6

(Enumeráció) A elkövetkezendő szövegek közt vannak olyanok, melyek esetében egyértelműen kiderül a Dsida-vers játékba kéredzkedése, viszont akadnak olyanok is, melyeknél nem teljesen nyilvánvaló az allúzió, vagyis a befogadó magatartására van bízva a lehetőség megragadása vagy meg nem ragadása. Egészen eddig szinte nyilvánvalónak tetszett, hogy költői művekről esik szó, azonban a játékot éppen egy prózai mű fogja megnyitni előttünk. Van egy jelenet Ottlik Iskolájában, mikor Medve megszökik az „intézetből”, s előtte nap éjszaka álmatlanul forgolódik hálótermi ágyában: „A rosszul világított kápolnában úgy ült reggelenként, fázósan és idegenül, mintha egy vidéki állomás harmadosztályú várótermében várná éjfél óta a csatlakozást.”7  Majd pár sorral alább: „Odakint sötét éjszaka volt. A hálóterem aludt, Schulze aludt a fülkéjében, az épület hallgatott, az éjjeli lámpák sápadtan, sárgásan hunyorogtak a mennyezeten.”8  Ha ez a néhány mondat véletlen volna is, „az már végképp nem lehet véletlen, hogy a történetrészlet egy mondata (»mintha egy vidéki állomás harmadosztályú várótermében várná éjfél óta a csatlakozást«) önidézetként ismételve vált motívummá az utolsó előtti lapon”.9  S ezzel mintegy kimondatlanul is a Dsida-vers talán leghíresebb sorának parafrázisa („sors elől szökve, mégis szembe sorssal”) épül a regény egy lényeges pontján a szövegbe.
A vers prózai parafrazeálódása azonban itt korántsem ér véget, hiszen idecitálhatnánk Gion Nándor Aranyat talált című regényének egyik részletét, mikor is Rojtos Gallai éppen hazafelé tart magyarországi „túrájáról”, s a vonat fülkéjében aludni próbál.10  Térjünk vissza azonban a kronológiához!

Szilágyi Domokos Búcsú a trópusoktól (1969) kötetének egyik kiemelkedő, létösszegző verse a kötetet záró Ez a nyár című, amelyben végképp elbúcsúzik a nyelvtől, az alakzatoktól. Ennek utolsó sora Dsidát aposztrofálja:

s most és mindörökké, kérges reménnyel, várunk a holnapi csatlakozásig.11

A várt esemény így tehát nem más, mint Jézus megfeszítése a kereszten, maga a megváltás, az egyetlen olyan lehetőség, ami a Szilágyi által megidézett történelmet elviselhetővé teheti. Ez azonban nem egyszerűen a Megváltó érkezését, érkezésének aggódó várását jelenti, hanem az egyes ember felkészülését a megváltásra, önmaga és az általa képviselt emberiség megváltására, ahogyan ezt Kányádi Sándor fogalmazta:

a föltámadást hétfőtől kezdve mindenki már
csak magának reméli12

Ahogyan haladunk előre az időben, a szöveg játéka egyre inkább kinyílik, s ezek a megidézők már nemcsak a Nagycsütörtököt szólítják meg, hanem azokat a szövegeket is meghívják, melyek addig vagy velük egy időben teret nyitottak az előbbinek. A következő megidéző, Páll Lajos már nemcsak egy gondolat vagy idézet erejéig foglalkozik a verssel, a költemény egésze dolgozza fel/át a Nagycsütörtököt. Címében jelöli ki a feldolgozás módját: Parafrázis. A cím – ellentétben az eddigiekkel – konkrétan utal arra, hogy megidéz és átdolgoz egy másik szöveget, amit aztán a mottóban meg is nevez.

PARAFRÁZIS

Körülnéztem, szerettem volna néhány

Szót váltani jó, meghitt emberekkel.

D. J.



Váradtól egyre sötétebb lett.
A vonat rángó, emlékező ideg.
Az ablakon túl sokszor házamig láttam,
De nem szólhattam róla senkinek.
Tudtam rég: a soktestvérű magány
Joggal költözött védtelen szívembe,
S nem döbbent meg jobban Dsida sem Kocsárdon,
Mert valójában elaludt az Isten.13

A parafrázis mint műfaj s egyúttal mint cím válik szervezőerővé, s Páll Lajos verse mintegy magyarázni és más tapasztalatokkal kiegészíteni próbálja a Dsida-vers gondolatiságát. Két motívumot emel ki: a magányos ember utazását; majd a getsemánei éjszakát, amelyen már nemcsak a tanítványok alszanak el, hanem maga Isten is. Isten elalvása a vers legfontosabb motívuma, a vallás és ugyanakkor a kisebbségi sors lehetetlenné válásának szimbóluma, mely a Nagycsütörtökben bujkáló reményt semlegesíti. Ezen a szálon kapcsolódik be a játékba Molnos Lajos Egy Dsida-versre című költeménye is. Műfaját tekintve szintén parafrázis, de ezt már nem jelöli a cím, mint az előbbi szövegnél. A Molnos-vers nem egyszerűen a vallás és a sors ellehetetlenülését vállalja, hanem egyúttal a keresztút, az érkezés és indulás helyét is felszámolja:

A kocsárdi állomás elutazott,
az Isten is vele utazott.
A Kisded még kisded,
Ringatja álmát döcögő vonat.14

S a megidéző versek műfaja a parafrázisból lassan átfordul a paródiába. A legújabb erdélyi magyar irodalom képviselői saját identitásukat, költészetüket a Dsida-hagyománnyal szemben, vele vitatkozva definiálják. A parafrázistól a paródia felé való fordulás azonban nem egyszerűen csak egy poétikai váltást jelentett. Hogy e fordulat lényegét megérthessük, nem árt figyelembe venni a szövegek kronológiáját. A romániai magyar irodalom a kilencvenes évek elején fordulóponthoz érkezett: a bekövetkezett társadalmi-politikai változások nem hagyták érintetlenül az irodalomkritikát, de magát a szépirodalmat sem. A Cs. Gyímesi Éva nevével fémjelzett kritikai felfogás élesen bírálta a transzszilvanizmus által determinált kisebbségközpontú irodalmat, s ez a bírálat a legifjabb erdélyi költőnemzedék irodalmi műveiben is fellelhető. A Nagycsütörtök parodisztikus feldolgozásai vélhetőleg nem konkrétan Dsida gondolatiságának és eszmeiségének elutasítását jelentik, sokkal inkább a Dsidát parafrazeáló költőktől való távolságtartás kinyilvánítására helyezik a hangsúlyt. Egy jellemző példa erre Orbán János Dénes Verecke híres útján, át Kocsárdon című pastiche-verse. A szöveg nemcsak a Nagycsütörtököt, hanem többek közt Ady Góg és Magóg című versét is parodizálja.

Kocsárdon át az út bizonytalan,
esélyem van, hogy nagycsütörtököt
mond a Trabant, s míg jő a szerelő,
koszos motelben lehet rostokolnom.
Napokig késhet nem várt érkezésem,
s a fülledt hallban nem néz senki rám,
s szorongás fog el, szörnyű félelem,
ha kimerül rádiómban az elem.15

„Nemcsak azáltal fordítja át a pastiche-ba líráját a kötet többfelé tekingető beszélője, hogy a szövegen fölismerhetően áttetsző praetextusok rendeződnek új alakzatba, hanem ott is (vagy ott a leginkább), ahol a pastiche-sá vált előszövegek egy »méltatlan« környezetbe kénytelenek beilleszkedni, illetőleg ott, ahol az előszöveg szétírásával párhuzamosan a kulcsszavak új szótári jelentést kapnak.”16  A Dsida-verset megidéző szövegek tendenciáját tekintve levonhatjuk a következtetést, hogy ezek egyre több részt, gondolatot, motívumot vesznek/vettek át a Nagycsütörtökből, s igazából egyetlen dolog hiányzott, ami eddig nem képezte tárgyát a felidézéseknek: a vers eredeti szerkezete. A következőkben két olyan költeményt veszünk szemügyre, melyek egyrészt a parafrázis, másrészt a paródia műfajába tartoznak, de nemcsak gondolati síkon idézik meg a verset, hanem szerkezetileg is átveszik a Dsida-vers formáját. Mindkét vers már címében jelzi a viszonyt a megidézetthez. Fekete Vince versének címe: Csütörtök (alcím: Dsida-parafrázis)17, míg Gerevich András szövegének: Egy csütörtök. Mindkettőnél lényeges változást figyelhetünk meg az előbbiekhez képest. A cím ezeknél a verseknél már nem egyszerűen a megidézettre utal, egyúttal műfajt is jelöl.18  Míg például Orbán János Dénes címe tematikusan idézte meg Dsidát, s szólt magáról a vers tartalmáról, addig Páll Lajos vagy Molnos Lajos címe a vers műfajáról szólt, jelölte a parafrázist mint műfajt. E két utóbbi címnél új helyzet állt elő. Mindkét cím tartalmazza a Nagycsütörtök „csütörtök” szavát, ezzel mintegy leépítik az eredeti cím szakrális jellegét, ehhez Gerevich címe még az egy határozatlan névelővel is hozzájárul. E két cím nem csupán tematikusan jelöli a megidézett verset, ennél is továbbmegy.19 Keveredik a címek tematikus és rématikus jellege, mivel a két szöveg megőrzi az eredeti szerkezetét, s egyúttal új műfajt teremt a parafrázison, de főként a paródián belül, s ennek a műfajnak a neve: nagycsütörtök. Megtartják a Nagycsütörtök szerkezeti (hármas) felosztását, gondolatiságának főbb alkotóelemeit, s ezekre építve kísérelnek meg újat, esetleg többet alkotni. A parafrazeáló jelleg ebben a két esetben a versek szerkezetére szűkül – ami eddig nem tűnt föl a Dsida-verset megidéző szövegek eszköztárában –, viszont tartalmilag a paródia elemei válnak mértékadóvá.

A két versben a legszembetűnőbb változás a szakralitás felszámolása. Fekete Vince ennek folyamatát ábrázolja, Gerevich szövegében viszont már a megtörtént esemény eredményét láthatjuk. A parafrázis-paródiák (nagycsütörtökök) egyes elemei, szavai diskurzust nyitnak a Nagycsütörtök vonatkozó elemeivel, s ebből a kialakult/kialakuló párbeszédből válik megközelíthetővé a szövegek jelentése. A keresztút szimbolikus helyének, a székelykocsárdi váróteremnek az „átalakulása”, más dimenzióba kerülése külön utakra tereli az értelmezést.

Nem volt csatlakozás. Késést
jelentettek be, és a hullatag
setétben üldögéltem a
rázboieni-i váróteremben,
csütörtökön.20

A Dsidánál még implicit kisebbségi helyzetre való utalás itt explicitté válik, a helységnév (Székelykocsárd) már nem magyarul, hanem románul (Rázboieni) jelenik meg, mintegy utalva a kisebbségi lét folyamatos felszámolódására. Ezzel az utalással leszűkítette az értelmezési tartományt, ez a pár sor a továbbiakban meghatározza a befogadó lehetőségeit. Ugyanez történik a Gerevich-szöveg esetében is.

Nem volt csatlakozás. Hat órát vártam
az első buszra neonfényben, bezárt
üzletek, autóhirdetések között;
hat órát aludtam volna a bostoni
reptéren Californiából jövet.21

Ebben a szövegben a fentebb keresztútként aposztrofált helyszín geográfiai – kisebbségi létformához kötődő – determináltsága felszámolódik, az átmenetiség és az otthontalanság metaforikája erősödik meg, ezzel a költő mintegy kiszélesíti, általánosítja (vagy esetleg önmaga hagyományát, kultúráját próbálja megtagadni?) az interpretáció lehetőségeit. S hasonlóképp másként értelmeződik a Nagycsütörtök szakralitása, „az evangéliumi szerep eksztatikus átélése” is.

P. aludt, J. aludt,
J. aludt, M. aludt22

Fekete Vince szövege csak a kezdőbetűit tartja meg a tanítványok nevének, behelyettesíthetők, az olvasóra van bízva ennek eldöntése, azonban az Egy csütörtök című szöveg (ámbár a kezdőbetűket megtartva) kiragadja a neveket mind a kultúrkörből, mind a bibliai jelentéskörnyezetből, s így végképp szakít a hagyománnyal.

mert Josh aludt, Jamar aludt, Terence
aludt, Jacques is aludt, és mind aludtak23

(Deus ex machina) S az enumerációt még folytathatnánk Kovács András Ferenccel, Tandori Dezsővel, Balázs Józseffel, Kinde Annamáriával, a jelölők végtelen játéka továbbnyúlik, előre és vissza ugrál térben és időben, megőrzi és feleleveníti a Dsida-verset. S mindemellett megtartja, némely esetben leépíti vagy éppen átértelmezi, s új műfajt teremt a parafrázis, de főként a paródia műfaján belül: a nagycsütörtök műfaját. És a paródia térnyerése révén nemcsak egy új műfaj, de egy új, a kisebbségi létre liberálisabban reflektáló világszemlélet is artikulálódik.

Természetesen ez is csak játék, szövegek egymással szövetkező, egymást kioltó, befejezetlen játéka. Álljon itt azonban befejezésül egy Szilágyi Domokos-idézet:

játszani – s a játék titokban
holt-súlyossá komolyodik24

JEGYZETEK

1Szilágyi Domokos: Nyár. In Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás. Kriterion, Bukarest, 1978, 43.

2Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete. Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, 2000, 171.

3Reményik Sándor: Nagycsütörtök. In Tükör előtt, In memoriam Dsida Jenő, szerk.: Pomogáts Béla, Nap Kiadó, 1998, 136. (A cikk eredetileg 1933-ban jelent meg a Pásztortűz című folyóiratban.)

4Prágai Tamás: Komolyhon tartomány illesztékei. Kortárs, 2000/6. 56.

5Dsida Jenő: Dsida Jenő válogatott versei. Unikornis Kiadó, Budapest, 1994, 46–47.

6Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999, 41.

7Ottlik Géza: Iskola a határon. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977, 211.

8Uo.

9N. Pál József: „…védeni egy kis várat…” Ottlik Gézáról, amikor a Továbbélők megjelent. InN. Pál József: „Tisztának a tisztát őrizzük meg.” Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2001, 16.

10„A verbászi állomáson több mint két órát vártam a csatlakozásra, azután Szenttamáson jóformán az egész napot átaludtam a meleg kemence padkáján…” (Gion Nándor: Aranyat talált. OsirisKiadó, Budapest, 2002, 89.) Acitált szövegrész természetesen csak szemléltetésül szolgál. A megnevezett Verbász átveszi a Dsida versében szereplő Kocsárdszimbolikus helyét, s a regényben többször visszatérő, lényeges motívummá válik. Magától értetődőnek tekintem, hogy a parafrázis a befogadó magatartásának függvényében nyeri el az itt hangsúlyozott szerepét.

11Szilágyi Domokos: Ez a nyár. In Szilágyi Domokos: Kényszerleszállás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978, 2020.

12Kányádi Sándor: Nagycsütörtökön. In Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén. Magyar Könyvklub, Budapest, 1997, 438.

13Páll Lajos: Partraszállás. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994, 25.

14Molnos Lajos: Néhány tudnivaló a Csendes-óceánról. Tinivár, Kolozsvár, 1997, 152.

15Orbán János Dénes: Hivatalnok-líra. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1999, 26.

16Fried István: Irodalomtörténések Transsylvaniában. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002, 73.

17A szerző által kurziválva.

18Genette a címeket két alosztályba sorolja. Egyrészt vannak a tematikus (thematisch) címek, melyek a mű tartalmára utalnak, egy lényeges, bizonyos szempontból fontos elemet emelnek ki, s ezzel mintegy megadják az értelmezés egy lehetőségét, másrészt vannak a rématikus (rhematisch) címek, melyek az adott mű műfajára utalnak, mint pl. Versek, Ódák stb.

19„Das führt uns zu den gemischten Titeln, die also deutlich getrennt ein rhematisches (meistens gattungsspezifisches) und ein thematisches Element enthalten” – azaz a cím tartalmazhat egyszerre tematikus és rématikuselemeket is, mint ahogy e két vers esetében is történik. A rématikuselem utal a vers műfajára, a parafrázisra s egyben már a fentebb említett „új” műfajra is. (Az idézet helye: G. Genette: Paratexte. Berlin, 1987, 89.)

20Fekete Vince: A Jóisten a hintaszékből. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2002, 76.

21Gerevich András: Egy csütörtök. Alföld, 2003/9. 19.

22Uo.

23Uo. 20.

24Szilágyi Domokos: Mozart. I. m. 123.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben