×

Zuhanó; A próza marad; Ellenanyag

Prágai Tamás

2004 // 11

Zuhanó


Már megint a reggeli nulla ellenállás.
Áthull a tisztán: fehérneműn, ágyhuzaton, matracon  –

lágy sár pincemagasságban  –

„…nehogy azt mondd, hogy túl nehéz a lelkem,
ezzel a fordulattal ne érd be, szívem  –
vagy azt hiszed, ezzel elodázható
a becsapódás?”

Talán becsapódik, talán becsapódtunk.
Pedig éppen csak dereng
a vulkanikus
mélyben valami alap,
éppen csak dereng fel  –
később talán foszfor és kövületek
közül majd rákacsint
valami posztneolit isten zöldes bronzszeme.

A próza marad


Dukay Nagy Ádámnak

Az egész hajam szerteszét megint,
pedig ráborul a kocsmalevegő,
ragacsos tüll  –
most meg éppen önazonos
vagyok vagy majdnem
(még jó volna, ha rossz boron túl
más is hevítene),

de  – és itt megtorpanok.
Lehetne máshogy, szebben?
Valaki kilépett belőlünk,
de útra nem vált, áll csak
a műszőlővel keretezett üvegajtó előtt,

s azt mondja: Pá! A verset viszem.
Mostantól keresni fogjuk,
ott kinn, aztán máshol is,
belőlünk való egy nagyságrend hiány,
vagy nagyobb, vagy majdnem akkora,
áll csak az ajtóban, haját simítja
kinn a frissben, nincs meg.

Ellenanyag


Márgás, sűrű testet vonszol át a szobán,
belülről érinti, csak néhány ponton,
hajszálnyira, hogy be ne roskadjon éppen
izom és hús kongó boltozata  –
félálomóriás
lapátkezek, buzogányvégtagok,
homokzsák nehézkedés  –
lezuhintja az ágyra  –

De akkor már
átjár a házon
a szellőztetés, és a szürkület
a mindenütt nyitott ablakon,

áthúz a testen is az ezüstös derengés  –

Elsimulnak a változás ráncai,
termelődni kezd
valami váladék belül,
megfoghatatlan, kásás klorofill
vagy állati nedv,
burjánzó, karfiolszerű,
egyre teltebb és tömörebb,
jótékony hatású ellenanyag.

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs februári száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben