×

Válasz Tornai József Nyílt levelére

Kis Pintér Imre

2004 // 09
Kedves Jóska,

engedd meg, hogy régi barátságunk okán a szokásosnál személyesebben válaszoljak nyílt leveledre. Tehessem ezt annak ellenére, hogy írásod (ha lehántjuk róla a bántó túlzásokat, tompítjuk a gondolatmenet némi belső ellentmondásosságát) nagyon is megérne egy mélyebb elemzést, hiszen jelenünk egyik leginkább időszerű és égető szellemi konfliktusát feszegeti. Mint ahogy feszegette ezt persze Somogyi Győző is másfelől. Örülnék, ha akadna vállalkozó ilyen mélyebben szántó eszmecserére is, a Kortárs szívesen adna helyet a komolyabb vitának, noha tudom, pillanatnyi közérzetünk és körülményeink szerint ez szinte elképzelhetetlen.

Ami tehát engem szerkesztőségünkhöz intézett leveledben igazán meglepett, az nem annyira a mondanivalód volt, sokkal inkább az írás mikéntje, türelmetlensége, indulata. Somogyi Győző az interjú elején egy fölöttébb konkrét kérdést jár körül, és mindig a tények mentén: a magyar címer és a korona viszonyának ábrázolását történelmünk során. A Kossuth-címer kapcsán fél mondattal utal Petőfire is, aki persze köztudottan republikánus, sőt talán jakobinus is volt. Egy másik és nem hangsúlytalan gesztussal viszont – mondom én – éppenséggel a „magyarok Istenére” esküdött. Szóval nem egészen értem, hogy kerül ide Horthy, Rákosi, Kádár, no meg a „gyalázat”, amivel már minket is vádolsz, amiért az idézett evidens tények közzétételével „elárultuk” Petőfit és vele irodalmunk legjobb hagyományait. Somogyi a királyellenes versekért sem ítéli el a költőt, mindössze megállapítja, hogy a szabadságharc forgatagában, amikor a katonák egy része letörte a csákócímerről a koronát, az nem elsősorban az államforma megváltoztatásának a szándékát, hanem a „Habsburg király elleni dühöt” fejezte ki. Aztán azt is mondja, hogy 1945-től, Rákosiék fellépésétől ez már nem így volt, ők a korona nélküli címer törvénybe iktatásával, majd a Rákosi-címerrel valóban és tudatosan elindították a folyamatot a magyar nemzeti jelképek és hagyományok, vagyis a múlt minél hatékonyabb meghamisítására és eltörlésére.

A világért sem szeretném ilyen részletesen listába szedni leveled minden kitételét, amelyet problematikusnak érzek. Ezt a Petőfi-ügyet is csak példának szántam. Leveled néhány fordulatát mégsem lehet szó nélkül hagyni. Természetesen Somogyi Győző interjújában is van jó néhány következtetés, amellyel nem értünk egyet, vagy amit kissé másképp gondolunk. Itt közölt, Nyílt leveledhez fűzött gondolatait most azért sem kommentálnám, mert ez már megint más műfaj: világnézetének kényszerűen tömör és sarkosan kemény kifejtése. De annyi bizonyos, hogy az interjú gondolatmenetét egyáltalán nem tartjuk hitbuzgalmi vagy csak úgy „nyíltan fölvilágosodásellenes kiáltványnak”, hanem a magyar történelemtudat egyik lehetséges, nyilván konzervatív, ám koherens és tárgyilagos – gondolkodásra ösztönző – változatának. Hiányolod, hogy egyet nem értésünket még lábjegyzetben sem jeleztük. Ha ez volna a lap gyakorlata, akkor bizony a te Kortársban gyakran közölt filozofikus jegyzeteid sem igen jelenhettek volna meg efféle lábjegyzet nélkül. Végül is mit kezdjek a pár sorral később írt szentenciáddal: „… mert az embert autonóm lénynek tartom – csak így lehet szabad. Szerethet és gyilkolhat.” Hétköznapi értelemben persze tiltakozom a szabadság eme korlátlan kitágítása ellen, filozófiailag pedig – azt hiszem – követhetetlenül elvont, nem sokra megyünk vele. Megkockáztatom: ennek még Somogyi Győző sem mondana ellent, bár biztosan hozzátenne még valamit a szabadság mint öncél és persze a bűn következményeiről. És gondolkozásodat ismerve, te is bizonyosan helytelenítenéd, hogy a folyóiratban elméleti vitát nyissunk – mondjuk – Isten létéről vagy nemlétéről, kivált úgy, hogy az egyik álláspontot képviselőknek eleve nem adunk szót.

Mert – földhözragadtabban – nem szabadna talán a magyart a magyarkodóval, a nemzetet a nacionalizmussal azonosítani. Figyelmen kívül hagyni, hogy a múlt pontos ismerete nélkül a jelen viszonylagos, és nincsen jövő. Árnyaltabban kellene fogalmazni a felvilágosodás észhitéről is, nem lebunkózni vele az emberekben és főleg az igazi alkotókban mindig meglevő transzcendenciaigényt. Mert az az újkori fordulat korántsem csak civilizációs vívmányokat hozott, hanem az értékek és erkölcsök eljelentéktelenedését és összezavarodását, sőt a szörnyű huszadik század világháborúit és intézményes emberirtásait is. Ha Babits játékosan lázadó versére hivatkozol, vedd hozzá a Veszedelmes világnézetet, Az írástudók árulását is! A keserves vallomást: „Én úgy küzdök az antiintellektualizmus ellen, mint aki magával küszködik.” Vagy Adyét: „Hát népét Hadúr is szétszórja: …S még a Templomot se építettük föl.” Számomra egyébként az Ady-mű egyetlen, hatalmas, az Istennel folytatott drámai perlekedés. József Attila: „A világ vagyok – minden, ami volt, van:… Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa.” De emlékeztethetlek Németh László testamentumnak szánt szavaira: „Az én pályámnak volt egy közvetlen és egy távolabbi célja: a dementiás magyar nép fölött a tudatot újraszőni, s e tudat újraszövésében az európai gondolkodásnak, öntudatnak is helyet adni.” És tőle a – nekem legalábbis máig leghitelesebb – Európa-definícióra VII. Gergely pápát méltatva: ez a földrész a kereszténységgel különbözik az összes többitől, abban, hogy „a szellemi hatalomnak a világi fölött a helye”.

Tény, hogy Magyarország királyság volt ezer éven át. Angliától, Hollandiától Spanyolországig Európa számos országában a királyság és az alkotmányos demokrácia ma is él és működik. Tény, hogy a magyar államiság első öt évszázadának szinte teljesen megsemmisültek a tárgyi emlékei; ami belőlük mutatóba megmaradt, illenék kivételesen megbecsülni. Megkerülve most a mítoszok ingoványos problematikáját, annyit mégis: a hun eredetmítoszt nem Somogyi Győző találta ki, hanem Anonymustól, sőt jóval korábbról evidencia a magyar köztudatban. Arany Jánosnak is sikerült megörökítenie felejthetetlenül. Része tehát ma is a közös emlékezetnek, csakúgy, mint a Máriának felajánlott ország, a kiválasztottságtudat (reformátusoknál: a predestináció) vagy éppenséggel a Szent Korona megmagyarázhatatlan szakrális hatalma és tisztelete, sőt maga a Szent Korona-tan, amely intézmény alighanem a világon is egyedülálló, és sok századon át a magyar közjog sarokköve volt. Nem kötelező hinni bennük, senkit sem lehet és szabad még az elfogadásukra sem rákényszeríteni, mert nem tudományos, hanem világnézeti realitások. Engem mégis bántott és bánt, hogy negyven évig beszélni sem volt szabad róluk, és az úgynevezett rendszerváltozás után is, ha újra felmerülnek, inkább a gúnyolódás a hangosabb.

Szóval szerintem méltatlan „vitézkötésről”, „darutollakról” beszélni. A Somogyi Győzővel készített interjú nem a feudális rekvizitumok továbbélését szorgalmazza, ahogy értelmezed, nem is a királyválasztásról szól, hanem a magyar identitástudat egyik megválaszolatlan, de torkunkon akadó, valóságos kérdéséről. Somogyi válasza persze vitatható, de attól a kérdés még kérdés marad. Mihez kezdjünk ezzel a kevéssé ismert és kutatott, sokban félreértett, még inkább a felismerhetetlenségig meghamisított, de makacs tényként létező és ezért ki nem kerülhető szellemi közkincsünkkel? Mi a történelmünket-tudatunkat is alapjaiban meghatározó (mert ez a mienk!) magyar legendárium legősibb mozaikjainak – máig hiányzik még a „naiv eposz” is – a mai szerepe? Mi a viszonya a másféle hagyományokkal: a pentaton népdalokkal, az archaikus népköltészettel vagy az újabb korokban keletkezett „végvári”, a „kuruc” virtussal, a reformkor Herdertől is ösztönzött nyelvújító, nemzetteremtő igyekezetével, tetteivel és ábrándjaival? Nyilván a felvilágosodás hatását is magukon viselik, mégis úgy gondolom, hogy az a tradíció, amelyet te a Somogyi által kiemeltekkel indokolatlanul szembeállítva védelmezel, az nem is a felvilágosodás, hanem pontosabb szóval az újabb irodalmunkban alapvető befolyású plebejus öntudatnak a szemléletköre.

Barátsággal:

Kis Pintér Imre

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben