×

magyar sors; Frangepán; szakadék

Oláh András

2004 // 06


magyar sors


(Trianon örököseinek)

nem kapott vízumot hozzánk az Isten
szívünket bezárva sírunk a
nincsen

elvermelt szavaink halódó hangja
templomok beteg kihagyó harangja

fekete álmokat cipel utánunk
megöli megfojtja maradék vágyunk

ajtónkon esténként a sátán kopog
Káinok vagyunk mind: testvérgyilkosok

magunkat faltuk föl – önvérünket ittuk
Kárpátok láncát más pásztorra bíztuk

hazátlan árvából bitangok lettünk
az ég is beborult végleg felettünk

Frangepán


cellád rácsos ablakán
nap hunyorog
a porkoláb sürgető
hangja hallik
– ingedet tépi
hogy szabad
legyen a nyak a váll –
pórusaid szűkülnek
tekintetedben érthetetlenné
töredeznek a képek
baldachinos ágyról álmodsz
s a lányról kinek szemében
elárult-elárvult otthonod
csillaga remeg
nyirkos a csönd…
hátára véve a terhet
a toronyóra körbejár
a repedt tölgyfaasztalon
vacsoramaradék
– körötte legyek döngenek –
zár csikordul
künn szél motoz
a vérpad véres árnya húz
s az örvénylő tömeg
már nincsenek arcok
sem szemtanúk
csak vakító fény
a pap kezében feszület
most ölelkezik a pallos és a nyak
– ó megsemmisítő
merénylő reggeli alkonyat…

szakadék


ujjai közt port homokot perget
önnön magányával szembesül Isten:
egy nagykorúsított világ feslett
mutatványait bámulja – mígnem

elaggott szívére árnyék borul
– magára hagyták mint megunt dívát:
kinevették és vádolták orvul
a keresztté érlelt út menti fák…

szakadékká nőtt szavának árka
– mélyítve tovább a távolságot –
s Barabás népét hiába várja

mert közülük senki nincsen már ott
Mária maradt csak mellette árván
s Krisztus sebe mint vérző szivárvány

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben