×

Filip Tamás: A harmadik szem

Kovács István

2004 // 05
Életemben először fordult elő, hogy verseskönyvet szellemi mélylélegzetet véve egy szuszra elolvastam. Nem csupán az idő szorításában, hanem az egymást követő költemények lendítőerejénél fogva is. Már az Utcarészletektől éreztem, ahogy a pántjaiból engedő kötelességtudat valóságos örömmé változik: az olvasás, a befogadás, a vers közös újrateremtésének örömévé… Akkor is, ha az, amiről a költő ebben a versében ír, korántsem örömteli. Az éhség előterében a gyorsétterem-szagú utca a rendőrautók vészvillogóival összeszabdalt globalizálódó világ címerképe is lehetne:

Az esti fény-levesben
nyers darabokként úsznak
a lazán kitett vészvillogók,
miket a rendőrautó-fények
kanala megpróbál úgy-ahogy
elkeverni, hogy fogyasztható
legyen, ha éhesek volnánk
a gyorsétterem-szagú utcán.


Filip Tamás páratlan érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy a pillanatnyi léthelyzetünket is körülvevő, költőinek aligha mondható elemekből, a modern kor rekvizitumaiból akár városi elégiát, elégiatöredéket összerakva teremtsen poézist. Az “összerakjon” fordulat az ő esetében nem mechanikus cselekvés, hanem egy sajátos képzőművész-látásmód megvalósítása. Költészete a gondolat és a képírás szerves ötvözete. Jelenti ez az önmagukban is teljes értékű miniatűröket, amelyek egyszerre idézik a Kosztolányi fordította távol-keleti “verskarcok” hangulatát és a Pilinszky János nevével jelezhető költészet eszköztelenségét, filozófiai mélységét. Lásd a Sziklakert, Tizenhárom kavics és a Nyolc kavics című versintarziákat vagy a nagyobb egészként velük rokon Ostromállapotot, Képregényt, Filmet, Hol voltam-ot.

Filip Tamás kötete a lengyel költészetben Miron Bia©oszewskit, az úgynevezett városi balladát megteremtő poétát idézi fel bennem, aki olyan köznapi élethelyzeteket írt meg nagy rácsodálkozással, amelyekből – az eszközöket illetően – hiányzik mindenfajta hagyományos költőiség. Filip Tamásnak mindenhez, ami emberi, a legmélyebben köze van, egyszerűen tud szólni róla, hangját azonban olykor-olykor valamifajta szemérmes líraiság érinti meg. Ez a minden emberi esendőség iránt részvéttel viselő költőé, aki mindazonáltal olyan világba vágyódik el, ahol e részvét nem tesz szükségszerűen vissza-visszatérően próbára. E világ jelenthet egy megálmodott tájat, ahol lebegő vándor az ember, a múlt valóságos gyermekkorát vagy a jelenvaló családi környezetet… Ahogyan minderről a Család, látogatás, Egy hatalmas ház, Szikrák, De én vagy
A meghívottak
című versek szólnak. De ideszámítható a képzelt mediterrán utazást leíró Az ami mindig utolsó szakasza is, amelyben kimondatlanul választ kapunk arra a, lényünk legmélyén időnként feltett kérdésre, kinek a vendégei vagyunk földi létünk során, az örökkévalóságtól kapott nagyvakáció idején:

Egy öregember vendége volnék,
de úgy érzem, hogy
az egész falu marasztal.
Cipót kapok és sajtot,
és úgy iszom a vizet,
mint ahogy innám a bort.
Elheverek a szénán, és
a
mi is megbocsátunk-nál
már kisgyermekként alszom.


Életre szólóan a kisgyermekkor határoz meg bennünket. Hisz lényünket, lényegünket illetően aligha válik javunkra, amit a szemlélődésnek fokozatosan véget vető tíz-tizenkét éves korunk után élünk meg. De vajon visszatérhetünk-e abba a házba, amely a gyermekkort jelenti, vagy csak a romjai várnak ránk? Filip Tamás költészete erre a kérdésre egyértelmű választ ad; kulcsszavai a ház, az apa, a gyermek, míg a rom alig fordul elő benne. Ezért érezzük a költőt lelkileg is kiegyensúlyozottnak, jóllehet e kiegyensúlyozottságért folytatott küzdelme katartikus. A vers, amelyet Egyensúly címmel írt, nem rá vonatkozik, hanem az úgynevezett átlagemberre… Érte is szól a költészet:

Röntgenképét nézi
egy boldogtalan,
de az épet betegnek hiszi,
és jónak gondolván,
megnyugszik attól, ami kóros.
Így az egyensúly
szépen helyreáll:
jöhet a lassú pusztulás,
jöhet a megváltó halál.


Az átlagemberi létezés: szánalmas és veszélyes önbecsapás. Ellene az ember gyakorta csupán a halál közelségében próbál lázadni, akkor vágyik egyszeriben új, tartalmas életet élni. Filip Tamás versei arra intenek: úgy éljünk, hogy minden nap az új élet élményét jelentse számunkra. Vagyis éljünk mint mindennapi kenyérrel a költészettel is. Ennek jegyében a költő halálosan komolyan veszi a verset, amellyel kapcsolatban nincs megalkuvás. Ahogy az Amherst című versében írja:

Mintha varázsiránytű
vezetné lépteim, hogy harag
és megbocsátás közt meg ne
botoljak, miközben máris
emlékeim közé próbálom
fojtani azt a furcsa
álmot ama távoli percről,
mikor majd föltámadt
verseim mezítláb, fehér
ruhában állnak az idő
ítélőszéke előtt.


Az olvasó még a létezés innenső felén, közbülső ítélőszéken ül… Diófa alatt. Kecskelábú asztalán cipó, sajt, kancsó bor. Berzsenyi, Horatius és Filip Tamásnak A harmadik szem című kötete.

(Ráció Kiadó, 2003)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben