×

Lengyel Balázs: Origo

Kelemen Lajos

2003 // 10



Egyik novellájában, a Mátkaságban Marcel Aymé módfelett bizarr körülmények közé dobja be ifjú hőseit: Ernestine és Aristide egymásért gyulladó két szív. Már-már elintézett mátkaságuk azonban egy szép pej kanca felbukkanásával egyszeriben romba dől. Aristide ugyanis csak derékig ember, azon alul: ló. S noha kentauri mivolta ellenére kezdetben hevesen teszi a szépet Ernestine-nek, végül a szemrevaló hajadon helyett mégis a tetőtől talpig lólányra esik a választása. Kell-e mondani: Aristide és az ő nagy pillanatát átjáró válaszúti izgalom erősen emlékeztet egy másik kétágú teremtményre, akinek úgyszintén a lehetőségek keresztútján kell kiállnia az önazonosítás próbáját? Természetesen a hivatásából eredően kétfelé érző kritikusról van szó. De ahogy például Lengyel Balázs Verseskönyvről verseskönyvre című szériájából kiderül, a döntést illetően a kritikusnak is elég csupán egyszer elszánnia magát.

Azok a hűségükkel nem fukarkodó olvasók, akik ezt a kötetet (a szerző műítészi vállalatának tán legtöbbet forgatott termékét) az evolúció egész hosszán végigkövették, rendre meggyőződhettek róla, hogy kritika dehogyis csak elvont tételek illusztrálása végett születhet. A személyes hang, a szabatosság, a társalgásszerű természetesség persze miért ne férne össze új árnyalatok és konstatálások megfogalmazásával? Lengyel Balázsnál a mélység és magasság nem annyira a vizsgált alkotásokban, mint inkább az egyes költőkarakterekben jelentkezik. Az efféle, típusfelfedező szemlélet jobbára íróműhelyekből ismerős; az a gyanú, hogy a műbíráló egy íróval osztozik a munkaterén, ezúttal már csak amiatt is jogos, mivel Lengyel számos alkalommal kipróbálta magát a szépprózában. Lehet, hogy itt, az írói együttérzés és rokonlelkűség párnáin ébred az a rokonszenv is, amellyel a Verseskönyvről verseskönyvre szerzője körülveszi kiszemeltjeit – más kérdés, hogy e szimpátia egy része s az ennek kamatjaként kiosztott dicséret egyszer-másszor középszerű költőkre pazarlódik. Lengyel Balázs azért mindenkit nem szeret; például a pályakezdőkkel szembeni tartózkodása igencsak feltűnő. Pedig a saját pályastartja számon tartott esemény, különben a tegnapelőtti és az örök aktualitásokhoz kapcsolódó korai dolgozataiból bajosan kerekedett volna könyv. De milyen kár is lett volna elenyészniük ezeknek az írásoknak régi lapok hasábjain!

A Buda Attila által összegyűjtött anyag tanúsága szerint az Origo szerzője kritikusnak jószerével már húszéves korában kész, igaz, az Origóból nemcsak egy fiatal kritikus hallik, a Tanulmányok és a Cikkek fejezetcím alá sorolt publikációk közírót is avatnak. A pályakezdés a kialakulófélben lévő vonzalmak és nézetek ideje. Nem csoda tehát, hogy a kritikusi szerepben megállapodottnak tűnő ifjú irodalmár kevésbé árnyalatos, ha olyan témához nyúl, amelyben a polgárfiú jóhiszemű leckefelmondása keveredik máig is okulásul szolgáló észrevételekkel. Merthogy A nemzeti kultúra és a parasztság című tanulmányban a paraszti életformát kívülről szemlélő jóakarata és jobbító indulata ugyanúgy benne van, mint egy fiatal író naivsága és tájékozatlansága. (Az utóbbira egy példa. A parasztság kultúráját a nemzeti kultúra részévé ölelni – ez a Lengyel által is firtatott idea gondolkodók és művészek egész sorában vált jellemmé és magatartássá. A hozzájuk csatlakozó Lengyel Balázs azonban rosszul kérdez: „Hol van az a parasztember, aki ne vágyna el az eke mellől földszagú tavasz idején, s a nyári világban ne tenné le a kaszát az első hívó szóra, ha a munkára valami más, »polgáribb« lehetősége kínálkoznék?” Az igazi parasztember, a föld mívese önszántából kötődik saját talajához; nem szökne a munka elől se földszagú tavasz idején, se a nyári világban – ha van a paraszti létben valami átkozott, ami „szenvedés belül”, arra „ott kívül a magyarázat”, ám aligha a munka az.) Mindenesetre az íróságban serdülőkorú Lengyel Balázs érdeklődése a néplélek iránt más oldalakon is megnyilatkozik. Vagy nem ezt jelzi, hogy kritikusi tekintete rá-rátéved az úgynevezett képviseleti (vagy más szóval: nemzeti elkötelezettségű) irodalom egy-egy alkotójára (például Szabó Pálra, Illyés Gyulára), továbbá hogy a Magyarok Könyvtára sorozat indulásáról írva így sóhajt: „Mert ha a Magyarok Könyvtára elvégzi azt a szerepet, amelynek igényével indult, akkor egy szerencsés történelmi pillanatban a szó igazabb értelmében való nemzetalkotás nem lehet reménytelen kísérlet, mert a szellemi vezérek mögé végre egyszer felsorakozik a nép is. Nélkülük minden hiába.” Ráadásul a rokon sorsú, rokon lelkű lengyelek–magyarok barátságáról poétákat megszégyenítő fűtöttséggel beszél. Bizony érdemes beleolvasni ebbe a líraiságtól áthatott esszébe: „Figyeld a múltat. Ne feledd soha, hogy a veszélyben a régiek mindig mondtak valami újat a magyarnak. (…) Zrínyi tollal-ékes keze mutat utat a munkához, Petőfi eszmélteti a nép igazára, Széchenyivel keresi a kérdéseket, s Adyval sírja el a magyar szomorúságot.” (Báthory országában) Ki képes ily fennszóval hirdetni népet, hazát, magyarságot, ha nem az, akiben e szavak – nép, haza, magyarság – mindegyike eleven sejt?

Amikor viszont a fiatal Lengyel Balázs kritikát fogalmaz, a pátosz helyett új szín üt át mondatain: az a kedély, amely a dolgában biztos
emberé; amit a mesterségismeret nyugalma ad.
Lengyel harmincas–negyvenes évekbeli bírálatain csaknem valamennyi jellegzetességét fölismerhetni a későbbi, kiforrott kritikusnak; sőt, mintha majdani kedvelt műfajára, a néhány találó vonásból skiccelt, kis terjedelmű könyvesszére is ez idő tájt készülne fel. Ez a hajlékony, elegáns próza főként az írói egyéniség kontúrját keresi, vagyis elsősorban nem művek (a stílusfejlődés kérdésein is eltöprengő Babits után kivétel), hanem alkotói modellek mérlege. (Nem véletlen, hogy a Kassákról írott, rövidségében is átfogó kép a magatartásra helyezi a hangsúlyt: „Kassáknak a magatartás a remekműve.”)

A remekmű létrejöttében – az egyén készletein kívül – valamiféle históriai sorshúzás is közrejátszik. A Nyugat példájából tudjuk, hogy adott esetben egy folyóirat és a köréje csoportosulók szoros közössége is fölérhet a remekmű fokára, de történeti szerencse nélkül a Nyugat sem válhatott volna azzá, amivé vált. Akármilyen mély gyökerű a kezdet: ahány nemzedék, annyiféle viszonyulás az őshöz. „Ha a Vajda-, Péterfy-kor keskeny, de tiszta ere a Kraszna volt, a Nyugat az Ecsedi-láp, színesebb, terjedelmesebb, több a vadja és több a füttye, de keresni kell benne
a tiszta vizet.” Ez Németh László véleménye.
A Nyugat második és harmadik nemzedékét latoló Lengyel Balázs a Babits után című tanulmányában (mely az Origo alighanem legtartalmasabb és legidőállóbb írása) a generációcserével bekövetkező teljességvesztés egy sajátos okára világít rá. A babitsi nagyság „öntudatlan kegyetlensége az utódokat majdnem abból kergette ki, amit a magyarság számára művében összefoglalt.” Ezért a második nemzedék legelső irodalmi helyzetértékelése, állapítja meg Lengyel, talán éppen a fuldoklás volt. Nevek, művek és műfajok zónáin végigfutva (s eközben számos kritikai élménnyel és két nemzedék tömörített irodalomtörténetével gazdagodva) a szerző mégis a követésre sarkalló követhetetlenként aposztrofált Babitshoz érkezik vissza. Mert kitől, ha nem tőle tanulta, amit a saját szavaival így fogalmaz: „Művészet csak akkor maradhat fenn, ha a legmagasabb igényeket támaszthatja önmagával szemben. Íróra, irodalomra nézve sem lehet más érvényességet elismerni.”

Hogy e mérce az Origo anyagát termő Lengyel Balázs használatában többnyire valóságos érdemeket menzúrál, nem kétséges. Különösképp méltánylandó, hogy például Mándy, Weöres vagy a kicsivel idősebb Illyés, Zelk, Cs. Szabó közvetítőjeként Lengyelt nem tompítja a generációs, illetve kortársi közelség; a kritizáltakról kifogást és elismerést egyforma fesztelenséggel ad át az olvasónak. Annak az olvasónak, aki a Verseskönyvről verseskönyvre valamelyik kiadását az Origo mellé téve, talán csak nosztalgiából, de eltöpreng: volt egy fiatal kritikus, leginkább fiatal magyar írók szószólója. Aztán megbölcsült, és… De ez már egy másik történet. Amiről most beszélünk, az Origo: a kezdet kezdete. Csak a kezdet.

(C.E.T. Belvárosi Könyvkiadó, 2002)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben