×

Halott vajdaságiakat olvasva

Kosztolányi Dezső

Fenyvesi Ottó

2003 // 08



Hirtelen fánk, hirtelen lekvár.
Hirtelen szőkül a tavasz.
Egy fojtogató sárga délután.
Velence, déli harangszó.
Elsuhanó, régi belga táj.
Öreg fa a Hyde Parkban.
Magyaróra a berlini egyetemen.
Öt perc Hollandia.
Repül egy gazdátlan oldalborda.


*

Tartalom a címlapon.
Bácsmegyei Napló: paplan kiadó.
Egy nehéz nap éjszakáján
Brenner doktor alászállt
a sárga tengeralattjárón,
majd Munkkal elrepült Vucsidolba
ihletet cserélni.
Miközben New Yorkban
férjhez ment Kosztolányi húga,
ha ugyan valaha is létezett.


*

Tájkép csata után: egy-két ékezet arrébb csúszott,
Kosztolányit kipontoztuk. Most minden
egy kicsit zavaros, rideg és bizonytalan.
Fényszegény nappal, egy falat reál, kettő szürreál.
S közben egy hosszú csobbanás, a tenger felől.


*

Esti Kornél saját szavába vág.
Zuhan, egyik hangulatból a másikba.
A régi ütemmel, egy régi rímmel,
ahogy befordulunk az irodalomba.
Madonnával a Largo diszkóban,
a titkok közelében.
A bőség zavarával küszködve.
Kosztolányit rövidre vágtuk,
a régi tempóval feltruccoltuk.
És jön majd (talán) egy másik
szuperérzékeny kor és magába
szippantja ezt a sok hajdanvolt vágyat.
Örökmozgó, Szindbád, Toldi, Lifka.
Szabad földön futó bástya.


*

Kérem, ne gyötörjenek banalitásokkal!
Tárgy, fény, gondolat, élmény
legyen kiszámíthatatlanabb!
A semminek is legyen értelme:
harmincból kilenc csótányok.
És mégis, hadd tegyek bogarat füledbe!
Tanulj meg nemet mondani!
Nem hallom a hangod.
Nem hallom a csacsogó vizektől.
Montázs minden – mondaná majd az Édes Anna
második felvonásának végén Szentkuthy.


*

Mentés másként.
Finom kis csészék, olyan haloványok,
hogy átsüt rajtuk a nap.
Harag nincs, csak méla szláv duda.
Csont nélkül Csáth, Kosztolányi.
A távolban integet Szenteleky.
Reneszánsz reggel. Újabb váltás következik.
Szaladunk fürgén, szabadon,
a legújabb képeslapokon
már készül a pokol,
még semmihez sem hasonlítható.
Vegyül bennünk a halál.
Repül egy gyurgyalag
málnaszín farokkal és
a jelentéktelennek tűnő részletekkel.
Már csak nevetni lehet a szavakon.
Vajon pontosabb lesz-e
általunk az egyensúly?


*

Tejberinocérosz.
Elszaladt vele a ló másik oldala.
Ezt még ráérünk megbeszélni.
Majd kérek egy szabad vonalat
a túlvilágra, a tudatalattiba.
Különben nem történt semmi.
Tudom: sajt nélkül autentikus életet
élni nehéz, nem érdemes.
Lóbél és füldugasz:
szerzőt keres egy motívum.
(www.szilvapálinka.hu)


*

Idők özöne és megújulás.
Pezsegjenek csak azok a sejtek.
Kosztolányi már úgyis bronzba meredve.
Mire vársz, te elárvult fecskelány?
Szárnyalni szeretnél,
az egeket mind bejárni,
egy deres, hideg őszi reggelen
fejemet kebledre hajtanám,
s ha vissza sosem jönnél,
a felhőknek sóhajom átadnám.


*

Seregélyek gyülekeztek, baglyok huhogtak.
A fák alatt állt, a nedves lombok között,
a teaillatú bokrok sűrűjében,
egyedül, ázott.
Viharkabátot viselt, meg kalapot.
Egy dallam után kutatott, vagy
egy régi arcot keresett emlékezetében.
Nem tudom.
Láttam őt Szabadkán, az alkonyatban,
amint lassacskán eggyé vált a fákkal
a zuhogó esőben.


*

Jaj, te fecskelány!
Egy illatos fuvallat szárnyán utazni
valahová. Például veled,
hogy hová, nem tudhatom,
de csodálatos út lehetne.
Utazni veled valahová,
rohanni, a boldogságtól ordítani,
és soha nem érni célba,
mert semmilyen cél nem lenne
méltó ahhoz az úthoz.


*

Már nem számít a titok, amit rám bíztál.
Nem számít, hogy mikor,
kiket és meddig szerettél.
Már nem számít a harmat.
Nem számít a pirkadat.
Nagyon hideg van.
Nem számít a hajad színe.
Hajnal vagy és kibírhatatlan.


*

Beírtak téged mindenféle könyvbe.
Hirtelen szövegek.
Hetedik jelenet, csapó: a primadonna
és az orgona vesszeje halott.
Ebben az emberlakta ólban
mindörökre vége a romantikának.
S hadarva szavalod:
Győznek majd mindenütt a magyarok.


*

Megpróbált felegyenesedni.
Szomorún nézte a vetkőző diófát.
Megpróbált felegyenesedni.
Korán jöttél, vetette oda a szélnek.
Túl korán.
Naplóoldalak. Szöveg nélküli képek.
Megkopasztott hideg csirkék.
Galambepe, varjúháj.


*

Hol volt, hol nem volt,
volt egyszer
egy nem egész krokodil.
Egy Bach-fúga az orgonán.
Egy vonzó fiatal delnő
a Bácska felé rohanó vonaton.
Egy gyönyörű archaikus szó az ajkadon.
A felhők között egy pillanatra a nap.


*

Nem jut eszembe a neve,
csak az, hogy németül beszéltünk.
Minden kanyarral kevesebb lett
az esély, az élv.
Hogy aztán mi lett vele?
Szél kergette nagy fellegek
és kósza vándorok
eltűntnek nyilvánították.


*

Szép, mint egy álom.
Szemét lesüti, nem köszön.
A bőre tejfehér, tele van apró szeplőkkel.
A haját szőkének látod. Derékig ér.
Kilátszik a térde. Az arca mintha fáradt volna.
Sört kortyol, hab fehérlik ajkán.
Azt mondja, volt valakije, s nagyon szerette.
Hazudik, amikor azt mondja, leugrana a hídról.
Nyelveddel szeretnéd poharából
kikanalazni a maradék nedűt.
Lesüti a szemét. Szép.
A keble patyolat. Tejfehér.
Azt mondja, nem visel bugyit.
Szereti Kosztolányit és
néhány éve vidékre költözött.

Kosztolányi Dezső (1885–1936) Szabadkán született. Első írásai a Bácskai Hírlapban jelentek meg. Sokoldalú tehetség volt. A XX. századi magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben