×

Örök; Megszólaltatta; Ha bánat is; Andante

Szöllősi Zoltán

2003 // 07


Örök


Odafönt, tudom, ég ragyog,
pompás agancsú szarvasok,
űzhetném múltam hajnalig.

Orromban versem vérszaga:
van, kinek vadja önmaga –
ha mozdulok is, csak alig.

Havon kereng az éjszaka,
varjak fekete csapata,
sárga holdfény ezer csőre.

Hallatja magát a nagy csend,
bent halott fát, bútort reccsent,
és tölti álmomat csőre.

Megszólaltatta


Ember volt, hát szíve elvén
s magyarul, anyanyelvén
megszólaltatta Istent.
Sztregovai Havaselvén.

Ül szobrában szikáran,
Don Quijote, bús nógrádi.
Látta ő, mint forognak
sorsunk csillagmasinái.

Csak az utolsó két színt,
drámáját tovább ki játssza?
feketét, jégfehéret.
Ennyi, ennyi maradt hátra.

Ül szobrában szikáran,
ráfagy a fény bajuszára.
Vágya, kinyújtsa lábát,
ne zsibbassza bronz csizmája.

Ha bánat is


Lenni enged a tél, lenni,
hideg ölelése langyul,
szédít, kápráztat a semmi,
könnyeztet, s elkezd az eresz
cseperegni.

Szabadságom álldogáltat
magammá sorvasztott létben,
lógatom karom a fényben,
s tűnődöm, mégis, nem lehet:
senki vélem.

Lélegeztet, ha bánat is,
egymáshoz fák ága koccan,
s bölcsőringású vizekben
didereg a nap, tavalyi
lábnyomokban.

Andante


Mikorra erőm elhagyott,
kigyullad bennem csillagod,
fekete semmid ős szene.

Szívemben utcahosszakon,
fejtetlen hagyott vágaton,
sok-sok éjszakám izzik el.

Perzselt pillanat ezrivel:
szerelmes időm hull bele.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben