×

Csiki László: Remény

Sturm László

2003 // 04
Csiki elbeszéléseinek közös alapja, hogy mind valamiképpen az ember nyugtalanító hasadtságáról szól. Arról a kínzóvá mélyülő belső kettősségről, amit a szereplők közül a „jobbak” feloldani, a „gyengébbek” elleplezni próbálnak, átmeneti sikerrel. A kötet mégsem azt sugallja, hogy a létezés céltalan és nyomasztó. A mindennapi valóság pontos bemutatása ugyan egyértelművé teszi, hogy ez kevés a személyiség kiteljesedéséhez, viszont az önmagában tekintve groteszk és abszurd valóság nem záródik magába, hanem valamilyen meghatározatlan, de reményteli többletre utal. Ezt emeli ki a kötet címe, és ezt fogalmazza meg az elsőnek közölt írás legvégén az elbeszélő: „Hívhatod a sofőrt, a mentőt, az Úristent, akárkit, aki felettünk való. Mert vannak olyanok.”

A könyv többi elbeszélésétől jellegében és színvonalában is határozottan elüt a két első írás (A héja vére, avagy Az előadó felkészülése; Remény). Mindkettő monológ, amely szokatlan, az utóbbi esetében egyenesen groteszk helyzethez kapcsolódik: „Egy este (…) arra lettem figyelmes, hogy mindent fordítva látok. A bal kezem a jobb helyére került, és viszont. Az ajtó másfelől nyílt, másfelé. Egy nagy tükörben voltam.” A monológokban a száraz és didaktikus spekuláció uralkodik, ezt a szerző tüntetően élőnyelvi fordulatokkal és természetesnek mutatott végletes tettek (gyújtogatás, gyilkossági kísérlet) színrehozatalával igyekszik ellensúlyozni. A kimódoltságukban elbeszélésnek gyönge írások azonban elnézőbb megítélésre számíthatnak, ha – kötetnyitó elhelyezésükből is adódóan – nem szépirodalomnak, hanem némileg dramatizált előszónak tekintjük őket. Mindkettő a könyv fő témájáról, a kettősségek összeforrasztásának esélyéről és mikéntjéről szól. Az első a megvalósítás folyamatáról, ami mindenekelőtt érzelem és értelem egységével – és itt: az ital segítségével – jön létre: „Egyben vagyok, de készül belőlem kifelé valami, és mintha fájna. Na, ez kissé romantikusan hangzott – kár is, hogy igaz. Igaz, mert pontos, mert így érzem. És, fiam, aki ma érezni meri, amit tud, azt romantikusnak mondják, mintha esze se volna.” A második már a megvalósult egység állapotában játszódik, bár nem világos, hogy ez maga az eszmény, az ahhoz vezető út egy állomása, vagy annak csak paródiája-e.

A következő írások azonban „igazi” elbeszélések, melyek alighanem a mai magyar próza maradandó értékei közé számítanak. A mindennapjaikban kiteljesedni nem tudó szereplők sokszor egy-egy titokban viszik magukkal életük másik felét. Ilyen a Bundában a nő, aki szó szerint magával hurcolja bőröndjében a titkát, a nercbundáját, míg csak el nem lopják. Mint mindig, ezúttal is többértelmű ez a titok: a nercet férjétől kapta, így elmúlt életét, elromlott házasságát testesítheti meg, amelynek eltűnésével végre megnyílik az út az új lehetőségek felé: randevút beszél meg főnökével, rendbe jön a viszonya háziasszonyával; másrészt a bunda a hétköznapi fölött álló szebb világ, a luxus jelképe is, elvesztése a hétköznapokba való belenyugvást eredményezi: újrakezdi viszonyát udvarlójával (főnökével), s állandósítja helyzetét az albérletben. „Mámá Klárá” titkai is lelepleződnek: nem Szapolyai-leszármazott, és egy előző kapcsolatából már van egy lánya. Számára azonban az egykori életével való szembesülés mindenképpen a teljesebb élet esélyét teremti meg.

Csiki hőseire általában jellemző, hogy képesek szembesülni életük ellentmondásaival, és merik vállalni az ebből adódó következményeket. Ez néha csak a megszokás váratlan megtörését jelenti: Oli a táj szépségétől elvarázsolva nem kisbusszal, hanem gyalog megy haza a munkából (Oli keze), a buszsofőr eltér az útvonalától, és végigviszi utasait szerelme fontosabb helyszínein (A túszejtő). A sikeres zongoraművészt úgy billenti ki egykori barátja élete hamisságából, hogy a művész ujjaira csapja az ajtót (Ujjgyakorlat), bár lehet, hogy nem is erről van szó, hanem csak irigységről. Többen a gyilkosság vállalásáig jutnak (Két tűz, Három hajszál), és ezzel végleg átesnek életük „másik oldalára”. A Három hajszál idősödő főszereplője így gondolkodik erről nem sokkal a tett elkövetése előtt: „Technikailag, hogy úgy mondjam, nem nagy ügy. Az elszánás a nehezebb, a szükségszerűség elfogadása, belátása legalább. Megkeresem ezt az arcátlanul ifjú stricit – és emlékművet állítok magamnak, ha másnak nem, a saját jelentéktelenségemnek. (…) Onnan majd, attól a tettől aztán kiszámolhatom az életemet, előre vagy vissza, mindegy. Lesz az a tett annyira fontos, lesz az annyira végzetes, mint a születésünk. (…) Nincs ahogyan elítéljenek. Hiszen akkor már átjutottam. Odaát vagyok.” Az író váratlan, de egyáltalán nem zavaró nézőpontváltásokkal hol egyes szám első, hol harmadik személyben jeleníti meg hősét, ezzel is sugallva a személyiség töredezettségét, ellentmondásosságát. A Termikben a személyiség szétbonthatósága egy üdülőhelyen összegyűlt régi baráti társaság jelene és az általuk kitalált történet egymásra vetítésében mutatkozik meg. A társaság kitalál egy történetet egy légi párbajról, melyet az első világháborúban két egykori barát – egy német és egy francia – vív meg. A történetbe mindenki beleviszi saját aktuális problémáit, így lesz kinek-kinek személyesen is tétre menő a puszta ötletnek induló játék, és válik fontossá a végső változat kidolgozása. Saját problémáikat élhetik újra egy kiélezett helyzet sajátos fénytörésében. Erre figyelmeztet az elbeszélő az első, önkommentár jellegű bekezdésben: „El fogok mesélni egy légi csatát. Azt is elmesélem közben, miképpen lehet vagy nem lehet elmesélni. Azt is, hogy veszélyesebb egyik a másiknál.” Az elbeszélés értékét eszerint az a lehetőség adja meg, hogy általa kipróbálhatunk olyasmit is, amit különben csak végleges és visszacsinálhatatlan módon tapasztalhatnánk meg. Ahogy a novella legvégén olvashatjuk: „A többit nem tudtam megfejteni. Nem öltem meg senkit, hogy kiművelődjek ezáltal, nem adatott meg. Indulat és alkalom lett volna rá, csak én nem mertem ott lenni abban a mindkettőnk számára végzetes pillanatban.” A helyben is van szó a világ másik oldalára kerülés vállalásának véglegességéről és végletességéről: „Gyertek, inkább nézzétek meg a holdat – mondtam nekik. – Mit? – Olyan, mint alagút végén a fény. – Hát próbálj átkúszni azon az alagúton – vetette oda Jocó doktor. Ez szíven ütött, bármennyire kedélyes volt is. Eszembe jutott, hogy ha átjutnék azon az alagúton, már nincsen visszaút. De hova kerülnék odaát? Mibe? Olyan hely volt az – amennyiben hely egyáltalán –, amilyent elképzelni sem lehet. Se terjedelmét, se a színét, se az állagát. Lehet, hogy egyik sem sajátja. Valami más van ott.” A végzetes tett túloldalán valószínűleg még nem a vágyott teljesség van, hanem a világnak az a része, amely azért szükséges, hogy az egész is összeálljon. A végső lépéstől viszont mindig elrettent a veszély, hátha az ismeretlen feltárulása a már ismert elvesztésével jár.

Az írás ekként eszköz arra, hogy író és olvasó esetleg eljussanak, közelebb kerüljenek a személyiség és a világ megosztottságát, így az írást is megszüntető teljességhez, ami A hely szerint olykor a természetben is tetten érhető: „Itt nem volt visszhang. Hiánya arra intett, hogy nem kell hasonlatot keresni semmire, mert itt minden önmaga, és nem létezik elmeszülemény, ami egy másik tájhoz, létformához kapcsolhatná, párját-társát felkínálva. Ezek nélkül viszont megfogalmazni sem lehetett. De nem is tartott igényt erre, aminthogy a világ többi önálló tárgya, lénye sem. Én viszont úgy csurogtam lefelé sajkámban, mint…”

Hasonló megfontolásokból adódik az elbeszélések nyíltan meg nem fogalmazott, de kikövetkeztethető személyiségelvárása. Ez nem nevezhető eszménynek, hiszen nem végcél, nem általános megoldás. Nem szent, nem bölcs a legtöbb, Csiki által megmutatott ember, hanem a feltárható adottságokkal, valósággal szembenézni tudó és merő, de az ismeretlenre is érzékeny, vagyis érett személyiség. A Csiki-féle érettség mögött nem áll a hagyomány útján irányító, támogató közösség. Szereplői csak egy-két emberre számíthatnak, sokszor teljesen magukra vannak utalva. Azonban a szétesett közösségek, megszakadt hagyományok, megzavarosodott ember és ember, ember és természet közötti viszonyok korában is megteremthető az író szerint a személyiség belső rendje. Ezzel a környezetétől viszonylag független, önálló személyiséggel függ össze Csiki stílusának egyik legföltűnőbb sajátossága: a kihagyásos, a körülmények, előzmények, indokok jelentős részét homályban hagyó és ezáltal többértelművé tevő szerkesztés. (Közismert mindennek lehetséges életrajzi háttere: az erdélyi származású, végül Magyarországra települt író korábbi állandó – hol önkéntes, hol kikényszerített – költözködései.) A külső fogódzók, tekintélyek elbizonytalanodásával a helyes döntések alapvető feltétele a belső bizonyosság lesz, ami észlelés, érzelem és értelem együttes érzékenységét és megfelelő arányát kívánja meg. A teljes személyiség részvételét. Ez az ösztöntől a szellemig ívelő bizonyosság „zsigeri” igazságként nyilvánul meg nála. Többször is ír erről a szerző: „Beláttam én ott a sötétben, hogy nem vadonatúj gondolatok ezek, mégis roppant igaznak tűntek, mert éppen zsigerileg átéreztem, mintegy magamévá tettem őket” (A hely), „A tudás ellenben zsigeri” (A héja vére, avagy Az előadó felkészülése). De mindez talán csak „felkészülés” az egész megértésére, a megvilágosodásra: „A folyamatos, a lanyha tanulás, megismerés – jól mondják –: felkészülés. Igen ám, de a megvilágosodásra! Az orgiára. Jobbaknál: a villámcsapásra. Várakozási álláspont, ugyanakkor folyamat. Sodródsz, miközben nem mozdulsz. A megértés villám-villanásának kell elkövetkeznie, a kiszámított istennyilának, hogy utólag értelmet nyerjen. Hanem semmit sem ér az egész, amin végigkínlódtuk magunkat, legyen az iskola vagy meditáció. Legjobb volna elfelejteni.” A személyiség jellemző megosztottsága, kettőssége átmenetileg a zsigeri tudásban, véglegesen a megvilágosodásban szűnhetne meg. Az utóbbi a kötet elbeszéléseiben nem ragyog fel, bár néhány esetben mintha megcsillanna.

Az igazi, teljes valóság alapja Csikinél állandó változásban van, áramlásszerű. A körülöttünk lévő világban a természet, bennünk pedig az ösztönös jelenti ezt az alapot. A szellem akkor teljesíti feladatát, ha nem szakítja meg az áramlást, hanem felhasználja, segíti. Így szolgálhatja csak az életet, hisz az ösztön, az érzelem, a természet igényli a szellemet, mivel önmagában kiszolgáltatott, ahogy ez a héjáról szóló példázatból kiderül. A Duna-deltában játszódó A hely című elbeszélés szembesíti talán a legátfogóbban a lét egészére érzékeny, a természethez beleérzéssel közelítő, jó értelemben véve alázatos magatartást a spekulatív, a természetbe érzéketlenül beavatkozó, végső soron önzően korlátolt viselkedéssel. A tárgyilagos leírások, mint Csikinél oly sokszor, itt is mitikus jelentőségűvé és így példázatossá válnak. A vízen való átkelés (a Biblia mellett népdalokból, mítoszokból ismert motívum) egy másik, eredendőbb világba juttatja a szereplőket, amit a négy alapelem állandó megidézése, előtérbe állítása is jelez. A szereplők azonban méltatlanná válnak arra az esélyre, amit ez a „hely” jelenthetne, így elvész a teljesség. Az állandó eső miatt nem tudnak tüzet gyújtani: „De azt már akkor tudtam, hogy megelégelt bennünket a Delta. Két napon át áztunk és kerülgettük egymást a szűk földnyelven, ha nem éppen az átvizült hálózsákunkban heverve hallgattuk, hogy perceg felváltva a köd és az eső a sátorponyván. Nem bírtunk tüzet rakni.” Elvész az egyik alapelem, éppen az, amelyik a Remény című írás szerint a dolgok lényegét, az ember hivatását mutatná meg: „A lángok mindenben benne szunnyadnak (…) mindennek minden ízében, porcikájában, a dolgok megszilárdult, mondhatni jólnevelt fedőrétege alatt. (…) a lángok fellobbanásához külső segítség kell, és azt csak az ember tudja nyújtani (…) csak mi szabadíthatjuk ki rabságukból a lángokat.” A remény azonban így is megmarad, sőt, talán a veszteségnek is megvan az értelme: „Az is lehet, hogy jóságosan ravasz a mindentudó Delta: rosszabb, bár sose szomorú arcát felénk mutatva küldte-kergette haza Benedek dokit, és vele minket, mert nekünk most ott a helyünk.”

(Magvető, 2002)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben