×

Várok valakire; Itt az este; Válasz gyerekkori társaimnak

Csoóri Sándor

2003 // 03


Várok valakire


Régen mindenki várt,
záporban, havazásban.
Ma már csak néhány
februárvégi hópehely várja, hogy észrevegyem.

Vállamon a világ
gerendáival érkeztem mindig,
országot járó, nagy sebekkel.
Emlékszem, szívesen látott vendég voltam mégis,
elhitték rólam,
hogy még halálom után is vakmerő leszek,
s az akácok illatára bízhatom magam.

Nem voltam gazdag soha,
egyetlen óráig sem,
de volt hazám,
amelyre minden éjjel én vigyáztam;
és voltak egyívású isteneim,
akik megédesített vörösbor helyett
saját vérüket itatták velem.

S most, hogy már nem vár senki,
és szemem láttára
kiképzett, délceg kalandorok
fekete madarakat röptetnek át a fű fokán,
én várok türelmetlenül valakire,
aki a hajnali ürességben
ajtóm előtt majd szótlanul megjelenik.

Meg se kérdem tőle, hogy kicsoda,
de ha rongyokban lóg le róla a végtelenség,
rámosolygok,
mint aki egy város tékozló fényében is
szegényes fáklyákon felejti szemét,
melyek csak égnek, égnek
sercegve, ahogy egy test ég.

Itt az este


Itt az este, és mi újra
a nap roncsalékai között ülünk.
Hozzád a kenyér van közelebb,
hozzám a kés.

A tengeren egész délelőtt
anyahajókat láttam fölvonulni,
később pedig áthatolhatatlan sötétséget.
Szerettem volna tudni: a szemem világa
veszett-e el rövid időre,
vagy a Nap hagyta el váratlanul a Földet?

De csak azt tudtam meg,
amit minden sötétedéskor
a legjobban szeretek tudni,
hogy te még mindig megvagy,
szemmel tartod a makacs égitesteket,
és a szaporodó elmebetegek
csődületében is úgy tudsz
körülöttem forgolódni,
mint az a bújj-bújj-zöld-ágas rigó,
aki az idei nyarat hozta el nekünk.

Emlékezz: házunk közelében
egy nap alatt nyílott ki öt hold pipacs.
A kaszások csak szájukat tátva nézték,
mire képes még Isten.

De Isten helyett most mégis
a délelőtti hajókra gondolok:
a tenger tízezer tonnás álmai,
bűnből és vasból vannak. Fölöttük lassan
holdak gyúlnak ki párosával,
köztük a tied is.

Ne engedd meg neki, hogy ott maradjon!

Válasz gyerekkori társaimnak


Üzentek, hívtok: menjek közétek vissza.
Vissza, vissza abba az elgazosodott édenkertbe,
melyet valamikor még hazának hívtunk.
Pirosodott hét fán a cseresznye,
pillangózott a mák
és a vakond még kíváncsi volt a planétákra.

Körös-körül erdők és sárga dombok álltak,
köztük folyók futkostak, versenyt velünk,
de mind halott már.
Medrükben a tavaszi Sárkirály is mezétláb sétál,
mintha Afrika
kicserepesedett földjén járna.

Cigányhalak és naphalak
szemérmes csontja dereng elő
a vén iszapból, isteni szemét.
Mit kezdhetnénk velük, barátaim?
A levágott disznófejekkel együtt énekelhetnénk róluk,
hogy voltak, voltak s már nincsenek
és voltunk mi is s már nem vagyunk.

A hazák mind sorban süllyednek el,
s a veszteséget titkolni kell.
A tájban már csak a kikorhadt fokú létrák
maradnak állva,
nekitámasztva fáknak és a Holdnak.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben