×

Elnémulás

tragédia 2 részben, közjátékkal (1.)

Hubay Miklós

2003 // 03


Köszöntjük a 85 éves írót.

Jean-Luc Moreau-nak
„Az igazgató félbeszakította előadását:
– Remélem, tudjátok, mi az, hogy lengyel?
– Egy holt nyelv – szólt az egyik fiú.
– Akárcsak az, hogy angol vagy francia – tette
hozzá a másik fiú, hogy tudását fitogtassa.”
(Huxley: Szép, új világ)

Szereplők:

Aleluja

Renegát

Patrick

Történik napjainkban, bárhol, ahol létében van fenyegetve egy nyelv, s benne: az emberiség lángelméjének megismételhetetlen csodája…

A dráma színtere egy beton pincehelyiség. Fölötte egy ki tudja, hány emeletes épület lehet, nagy nemzetközi szálló. Most egy győztes hadsereg tisztjeinek főhadiszállásául szolgál. Felülről, a szálló termeiből mindvégig halljuk ugyanazt a banális és elnyűhetetlen zeneszámot. (Lehet a Víg özvegyből: „Pezsgőben fürdöm én, a kánkánt járom én…”) A zene ritmusát csizmatalpak csattogása skandálja. Báloznak a tisztek.

A szín, ahol a dráma lezajlik, ennek a szállónak az alagsorában van. Egy másik világ. Betonfalak – rajtuk itt-ott graffiti. Az elmúlt napokban itt, ezekben a szuterén helyiségekben ülésezett a katonai rögtönítélő bíróság, s hajnalban valahol itt tartják a kivégzéseket. Betonbunker.

A színen látható helyiség fogdául szolgál. Ablaka, ha van, fent, a járda magasságában nyílik. Éjszaka van, egy hosszú dróton lógó meztelen villanykörte világít, úgy-ahogy. (Szinte asztmásan el-elakadó az áramszolgáltatás.) Mi lehetett itt lent a jobb időkben? Night club? Disco? A lerobbant lépcső helyén most pallók vezetnek le ide.

E színteret még áttetsző függöny fedi, csak a villanykörte pisla fénye üt át rajta.

Ez elé az előfüggöny elé jön be A Renegát, konyhai széket húzva maga után. Masszív, megnyerő, jó humorú fiú, túl a harmincon. Kár, hogy háborús bűnös. Uniformisa lehet olyan, mint azé a katonáé, akire Munkácsy Siralomház című festményéről emlékezünk, vagy amilyent Goya rajzain viselnek a kivégzőosztagok katonái.

A szállóban odafent a győzelem ünnepét ülik. De a pezsgősüvegekkel egy ezüstvödör már itt is áll a sarokban.

A RENEGÁT Ma éjszaka pezsgőben fürödhet itt mindenki… A győzelem ünnepe! Ezek a nagy luxusszállók mindennel fel vannak szerelve. A tábornokok és vezérőrnagyok biztos ezért is imádják az ilyen ötcsillagos szállodákat. Lefoglalják az egész hotelt. Fölöttünk a bálterem, és micsoda királyi lakosztályok! A bárban a nemzetközi sajtó, a hadiipar és az ötcsillagos kurvák. A kapuban őrség. A szálló előtt parkolni tilos… (A fentről lehallatszó dalt dudorászva kivett a vödörből egy pezsgősüveget, és kidugaszolja.)

„Pezsgőben fürdöm én”… hisz ismerik. A Víg özvegy. Fent áll a bál. (A pezsgővel locsolja a padlót.) Egyedül nekem nem szabad innom. Ma éjszaka szolgálatban vagyok. Kényes szolgálat, bizalmas. A nemzetközi sajtó nem is ütheti bele az orrát. Erről ennyit. Ez is maradjon köztünk… Az ezredes azt mondta, ha minden simán megy, leesik nekem még egy kitüntetés. Már most is én vagyok a legszebben dekorált altiszt a megszállt zónában. A többiek berúghatnak, én nem. Nekem teljes absztinencia. (Farzsebéből lapos whiskysüveget vesz elő, és jól meghúzza. Leül, és a közönség felé.)

Na, így azért mindjárt más… Maguk igazán szerencsések, mert mielőtt felmegy itt mögöttem ez a függöny, minden szükséges információt megkaphatnak, s éppen tőlem… Én ugyanis lehetek objektív. Nem úgy, mint a világsajtó. Én nem tartozom se ide, se oda. Vagy ha tetszik: ide is, meg oda is… Ki vagyok én? Na? Bocsánat, még be sem mutatkoztam. (Feláll. Bokacsattintás. Cinikusan szincerizál.) Renegát vagyok. Hogy ez mit jelent? Van, aki azt mondja: áruló. Én azt mondom: a renegát a túlélés szinonimája. Nekem – egyedül nekem – sikerült túlélnem az egész népemet. Nagy szó ez, hiszen a nép, amelyből jöttem, lényegében eltűnt a föld színéről. Holnap reggeltől kezdve ide lehet engedni a nemzetközi ellenőröket: no problem! A nyelvünket se beszéli már senki. Fini! Kaput! Holt nyelv! Én se beszélem. Isten őrizz! Vigyázok a számra. Nem akarok lebukni. Ha a világ legszebb nője azt mondaná nekem az utcasarkon az anyanyelvemen: „Gyere be, szép katona!” – én csak mutogatnék, hogy mit beszélsz? Nem értelek. Pedig látják, dehogyis felejtettem én el… Csakhogy senki előtt soha egy szót se ezen a nyelven! Hogy most magukkal akkor hogy beszélek? Ez más. Maguk színházi közönség… Egy másik bolygó lakói. (Le s fel sétál.) Marslakók!… Különben egy szót sem ezen a nyelven! Még álmomban sem! Megtanultam álom nélkül aludni… Egészségesebb is.

Így hát nem is sejti senki a származásomat. Talán valahol fent. Odafönt. És ők annál jobban megbecsülnek. (Iszik. Már kihívóan.)

Renegát vagyok! És a parancsot mindig végrehajtottam. Nekem is részem volt benne, hogy ez a nép, ez a nép, …az én népem: volt-nincs. De én: leszek.

Ha valaki, én csak tudom, mi az, amit olyan bájosan „etnikai tisztogatásnak” neveznek… Renegát vagyok. Nem mindenkinek sikerült megtagadnia a fajtáját. Pedig hányan megpróbálják… Hogy nekik ez semmi! Hogy ők ezt megússzák. Szép előremenetel, boldog családi élet, szöszke gyermek, nyaraló! – aztán egyszer csak szájukba veszik a puskájuk csövét. Durr! Én nyugodt lélekkel mondhatom, hogy nekem sikerült. Egy zökkenőmentes katonai karrier. De nem akarok dicsekedni!

Beszéljünk inkább a jezsuitáról. Nem, most nem iszom. Nagyon észnél kell lenni. Bármelyik pillanatban beállíthat ide az a takonypóc. Az a kispap. (Növekvő idegességében megint iszik egy kortyot.) Nincs senki ezen a világon, aki jobban lenne informálva, mint a jezsuiták. Talán a tőzsde. Az se… Mi ennek az egész övezetnek a pacifikálását simán elvégeztük, anélkül, hogy a külföldi tudósítók beleütötték volna az orrukat. A rögtönítélő bíróság is zavartalanul végezte itt a munkáját. Ma volt az utolsó tárgyalás. Zárt tárgyalás. És még ki se hirdették az ítéletet – halál! –, már hoznak egy bőrig ázott, ifjú tisztelendőt, taknya-nyála összefolyik, hogy huszonnégy óra óta várja a zónahatáron a belépést. Mindenféle levelekkel volt felszerelve. Rendfőnöktől, püspöktől, kormányzói láttamozással. Hogy hát ő együtt akarja tölteni az utolsó éjszakát az elítélt hölggyel. – Miféle elítélt hölgyről beszél, tisztelendő úr? – kérdi az ezredesünk. Erre a papocska már darálja is a nő nevét, anyja nevét, születési évét. Ezek mindent tudnak. Még az ítéletet is előre tudta. Na ja… Azt nem volt nehéz kitalálni. – Nem fog tisztelendőséged zöld ágra jutni az illető hölggyel, ugyanis az a kurva az istennek se hajlandó megszólalni más nyelven, csak a sajátján, merthogy neki erre alkotmányos joga van. A bíróság előtt ezért ki se nyitotta a száját. – Annál jobb! – kiáltott föl a pap. Merthogy ő ismeri ezt a nyelvet. És hogy ő épp azért jön, hogy gyakorolja. Ő kon-ver-zál-ni óhajt. Nyelvleckét venni! Utolsó alkalom! – Hogy lehet megtanulni azt a lehetetlen idiómát?
Ha-ha-ha! – És úgy tettem, mintha szívből kacagnék. (Kacag.) – Gyönyörű nyelv! – A pap mondja az én ezerszer megtagadott anyanyelvemről. És elmondta, hogy ő ezt a nyelvet a rendház jól fölszerelt könyvtárában, régi misszionáriusok írásaiból tanulta meg. – Én olyan fapofával álltam ott az ezredes mellett, mintha nem is az
én
anyanyelvemről volna szó. Engem nem fog lebuktatni ez a nyelvbuzi. Inkább én őt! Így hát ma éjjel szép csendben tanúja lehetek egy nép… egy nép… az én népem, csitt!… utolsó órájának… Mert aztán holnap reggeltől csakugyan fini! (Iszik.) Kaput! Holt nyelv! Amikor felkel a nap, az a sok odafent táncoló katonatiszt mind letódul ide a pincébe, hogy meglesse: vajon a nők is elélveznek-e, amikor akasztják őket… Én pedig itt a függöny mögött, a siralomházban viszontláthatom még egyszer… utoljára… azt az asszonyt, akinek az emléke jobban él bennem, mint a többi százé – hány százé? –, akiken az etnikai tisztogatás során keresztülmentünk. Micsoda asszonyok! … Az ezredes rám is kacsintott, amikor fokozottabb biztonság okából iderendelt. Visszakacsintottam. Oké, mon colonel! Nem lesz akármilyen mulatság: egy árva mukkanás nélkül végighallgatni, hogy mit tud mondani ez az angyali nőstény ördög annak a balfasz kis tisztelendőnek… És viszont… Azután pedig még én is megpróbálhatok utolsó vigasztalást nyújtani az elítéltnek. (Röhög.)

Az áttetsző előfüggöny mögött a szín már jóval előbb kezdett kivilágosodni. Kibontakoztak a körvonalak… Mintha az alig izzó villanykörte áramot kapott volna.

Az előfüggöny fellebben.

Első rész

A fogházul szolgáló pincerészlet. A felszínre – a világba – ideiglenes fapalló visz fel, az egykori márványlépcső helyén. A bútorzat: egy asztal, két szalmafonatos szék, a zugban priccs, körben a falakon graffitik.

Aleluja szép, harmincas asszony, színes, nagy mintás, bő nyári ruhában. Minden jellemzés helyett Illyés találó szavával: „egy magánál több asszony”. Az egyik széken ül szinte magába kuporodva. Bölcsődalt dúdol – lassan rájövünk – méhében hordott magzatának.

ALELUJA (dalolgat s közben beszél is magában) Én majd ringatni foglak… Mint most. Hintázni fogunk. Neked az egész csak olyan lesz, mintha a bölcsőben volnál. (Ezt most énekli.) Aludj, kis gyermekem, aludjá-ál. (Felnevet.) Egész jól rúgod a ritmust! Aludjá-ál… Ez az! Tá-tá-ti-tá! Mi leszel, ha nagy leszel? Énekesnő? (És játékosan koloratúrázik.) Én vagyok a bölcsőd… Én leszek a koporsód… Jaj, most megijedtél! Na! Nem kell azért félni! Együtt leszünk. Akkor is hinta-palinta! Nem fog jobban fájni, mint amikor a kisbaba a világra jön… Az se egy leányálom! Összeszorítjuk a szemünket és hopp! átesünk rajta. Átrepülünk! És akkor már nem fáj semmi… Minden jó lesz. Röpülünk! Röpülünk! A csillagok között. És egyszer csak kit látnak szemeink? Ott várnak minket egy folyóvíz partján a kedves nagyszülők, a dédszülők. Nagy lesz az öröm. Na, végre mi is megérkeztünk! Téged a karjukba kapnak, búzavirágból font koszorút kapsz. Fog az illeni a búzavirágkék szemedhez. De aztán nem kell ám elmondani nekik, milyen csúnyán haltunk meg… És ott lesznek a kisbátyáid is. Jaj! Ők is milyen csúnyán haltak meg! Csitt!… És majd megtanulsz kacagni… Na, kacagj már egy kicsit, kacagj már! Kacagjunk együtt… (Kacag, kacag.) Úgy!… Úgy!…

Közben bejött ebbe a térségbe a Renegát. Húzza maga után a szalmafonatos széket. Egy ideig hallgatja az asszony kacagását, aztán otromba viccel utánozza.

A RENEGÁT Höhöhö!

ALELUJA Állatok! (Megmarkolja az asztal szélét.) Kilesik az utolsó boldog pillanatomat! Igaz, hogy is jövünk mi hozzá, hogy nevessünk… Hisz ha egy szavunkat meghalljátok, már felmegy bennetek a vérnyomás. Hát még ha kacagunk. Mindjárt azt hiszitek, rajtatok kacagunk. (Kacag.) Volna is mit… De én ha most kacagtam, magamban kacagtam. (Felugrik az asztal mellől.) Mint akinek az esze ment el. Miért? Mások nem diliztek be a kivégzésük előtt? Én itt végigolvastam, hogy micsoda üzeneteket írtak fel a falra, akik előttem töltötték ebben a pincében az utolsó éjszakájukat. Mintha utoljára még valami bolondgomba levét itattátok volna velük. (Most méri fel a helyzetet.) Mi az, minek még egy szék ide? Kit akartok idehozni? Nekem már nincs élő hozzátartozóm! (Mutogat is, feltételezve, hogy a Renegát idegen létére nem érti egyetlen szavát sem, úgy mondja.) Vidd innen azt a széket a nyavalyába! Nekem nincs senkim, de senkim… Az apámat megöltétek. Az anyámat megöltétek. Minden kistestvéremet megöltétek… (Mutatja a két szemét, mint a nápolyi gyerekek, ha azt mondják: láttam, ezzel a két szememmel láttam!) És én mindezt láttam!

Szembenéz a Renegáttal, akiben most felismer valakit. Némán állnak egymással szemben. Csend.

ALELUJA …Te vagy az? Tudtam, hogy még valami ördögi dolgot kieszeltek az utolsó éjszakámra, de hogy épp te visszamerészkedjél… Ez nem, ez nem igaz!… Ugye, nem te vagy? Csak megint veled álmodok. Mert mindig álmodok veled. Azzal a kéjtől eltorzult pofáddal, amikor letepertél… Most mit bámulsz úgy? Jó, a szavamat nem érted… Szerencsédre nem érted… Szerencsémre…

A RENEGÁT (ügyetlen kísérlettel átölelné)

ALELUJA (elrántja magát) Akkor beszéljünk olyan nyelven, amelyet megértesz! (Szembe köpi.)

A RENEGÁT (hogy reagál erre? Megtorolja? Nem. Letörli, hátat fordít.) No problem! No problem!

ALELUJA Ennyivel tartoztam neki… (Lekuporodik székére, megint magába görbed.) Ne haragudj már rám, kicsi virágom, hogy így kiabálok. Behallatszott hozzád? Nálunk az volt a szokásban, hogy az asszony – ha észrevette, hogy teherben van – csupa szép dolgot suttogott és dúdolgatott a magzatának. Hogy kedve legyen a kis rózsabimbónak kinyílni erre a világra. „Jaj! miért is csöppentünk ide?” Mesélték, hogy volt egy kislány, aki miközben kibújt az anyjából, nem ordított, hanem dalolt. Kilenc hónap alatt az anyja hasában már minden dalt megtanult, talán már szolmizálni is tudott… Hallottál már ilyet? Engem aztán az én anyám jól becsapott: ő is minden szépet és jót ígért nekem… és mi várt rám? Még tízéves se voltam, egy éjszaka ránk törtek efféle katonák, mint akire most rákiabáltam… Ő szegénykém még beszaladt a lángok közé a húgomért. Ottveszett… Én téged nem akarlak becsapni. Hiába rugdalózol itt a hasamban, hogy énekeljek neked, kicsi csillagom. Nem, nem, nem. Ez az, amit a gyerek soha nem akar megérteni. Hogy nem. Hogy hiába vagy tele dallal, nem lesz több muzsika. Hogy te se leszel. Hogy többi gyerek se lesz. Hogy én se leszek… Ez csakugyan eléggé hihetetlen. (Dúdolja.) „Elmegyünk innen…”*

A RENEGÁT (visszajött, Bibliát és egy kis olcsó feszületet hoz)

ALELUJA Miféle Jézus Krisztust hozol nekem? Nem szégyelled a kezedbe venni? (Felugrik, próbálja kicsavarni a feszületet a katona kezéből.) Hisz még ki se sikáltad az alvadt vért a körmöd alól! (Beleharap a férfi kezébe.)

A RENEGÁT (lefejti magáról, hogy az asszony lehull a földre)

ALELUJA Miért nem a bikacsököt teszed ki az asztalra? Hisz megtanultuk, hogy azt imádjuk!

A RENEGÁT (letette az asztalra a feszületet meg a Bibliát)

ALELUJA (a földön feltérdelve) Kezet foghatunk, Jézus Krisztus. Szerbusz… Nem tudsz kezet adni, oda vagy szögezve. Hidd el, világ megváltója, az én halálom se lesz kellemesebb a tiednél. (A katonához.) De én nem kértem Bibliát, se keresztet!

A RENEGÁT (mutatja, nem érti, mit mond a nő)

ALELUJA Ebbe most már csakugyan bele lehet dilizni. Hogy mondhatok bármit, már senki sincs, aki értené. Se ember, se isten. Ez rosszabb, mint amikor magánzárkába dugtatok. Ott még mindig volt, aki visszakopogjon nekem. A mi nyelvünkön beszéltek a falban a vascsövek. (Üti gyorsan körmével az asztalt.) Na, mit mondok?…(Sebesen kopog.)

A RENEGÁT (az asztal túlsó végén mintegy bravúros ütőhangszer-számot dobol, ezzel felel…)

Egy-két másodpercig így akár egyszerre is vadul dobolhatnak. Mi ez a duett? Mit beszélnek? Kintről trombitajel.

A Renegát felüti a fejét, abbahagyja a számát, és felsiet a pallón. Kimegy. Aleluja is feláll, csendesen – andalogva – kezd járkálni, két kezét összekulcsolva, szinte védőleg tartja a hasán.

ALELUJA …Itt a földön a legszebbek azért mégis: a madarak. A virágok, a csillagok és a madarak. Értük érdemes a világra jönni. Megtanítalak téged a virágok nevére. A virágoknak már a nevük is szép. Majd olyan szép, mint maga a virág. „Százszorszép.” „Árvácska.” „Éleg-halog fű” – ugye, milyen szép neve van? Én is az anyámtól tanultam. Ő minden virágnak tudta a nevét. „Ezernyíló”, „csillagvirág”, „tűzgyöngye”, „tűzliliom”, „aranyszékfű”, „erdőtündére”, „teljes égő szerelem”… „Nefelejcs”… A nefelejcs is kék volt. Ő volt a kéknefelejcs. A liliom meg fehér. Sötét erdőben nyílott. (Már szinte dúdolva mondja:) „Mint liliom sötét erdő árnyában”… Azt mesélte édesanyám, hogy ezt a dalt, amikor új volt, az ő ablaka alatt húzta először a cigány… Meg aztán vannak olyan virágok, amelyek elmulasztják a fájdalmakat… (Elnyúlik a földön.) Aztán olyanok, amelyeket ha megrágunk, énekelni lesz muszáj, meg táncolni. És vannak olyanok is, amelyektől mindent elfelejtünk…

Amíg az asszony beszélt, egy alig huszonéves fiú jelent meg fönt az ajtóban. Kispap lehet. Reverendája derekán felkötve, nadrágja két szárát csíptető fogja össze. Biciklijét is betolhatja. Jellemző rá a suta mozgás és a kitörő közlékenység együtt, meg a szűzi életből következő (esetleg az épp erre predesztináló) gátlásosság. Az asszony szavait hallva máris jegyezgetni kezd.

Mögötte jött a Renegát. Szó nélkül hallgatják az asszony szavait, aki mélyen előrehajolva beszél, s így nem veheti észre jelenlétüket. A Renegát egy kézmozdulattal jelezheti, hogy a magában monologizáló asszony elveszítette az ép eszét. Hogy ezért zagyvál így. A Pap tüsszentéssel küszködik. Igyekszik visszatartani. Egyelőre sikerrel.

ALELUJA …Mi holnap hajnalban a virágos réten megyünk-mendegélünk… Még érzik az illata az esti violának, még nyílnak a lámpavirágok…

Patrick, a novícius feljegyez valamit.

ALELUJA …Mindig arrafelé mendegélünk, amerre a nap lesz felkelőben, és egyszerre csak nini! Ki jön velünk szemben? Hát a nagyanyád! Ő már hajnalhasadás előtt kijár füveket szedni. Szórja a virágot a lábad elé. Azon mész-mendegélsz… (És megint nevet magában, csendesen.)

PATRICK „Mendegélsz”(Feljegyzi.)

ALELUJA (természetesnek találta talán, hogy anyanyelvén hallja ismételni utolsó szavát) Szép szó. Benne van, hogy mégy-mégy-mendegélsz – élsz, élsz, élsz!

PATRICK (zsebkendője után kapkod. Hatalmasat tüsszent.)

ALELUJA (még előző derűjéből, anélkül, hogy hátranézne) Egészségedre!

PATRICK Laudetur Jesus Christus!

ALELUJA (megfordul, most nézi meg őket. Tagoltan mondja, és kifejezően mutatja:) Nem kér-tem pa-pot! És mivel az államnyelven én megszólalni nem fogok, és latinul meg nem is tudok, szóból bizonyára nem értjük meg egymást, az Isten bocsássa meg, hogy ilyen durván utasítom ki a papját, de kénytelen vagyok neked ajtót mutatni. (Mutatja: kifelé!)

PATRICK „Ajtót mutatni” – ezt már a 18. században feljegyezték a nyelveteken. Vulgárisabb szinonimája: „Hordd el magad!” Tudsz még más szinonimát mondani?

ALELUJA „Eredj a pokolba!”… Ez szinonima?

PATRICK Az. Köszönöm! (Feljegyzi. Megint tüsszent.) Bocsánat. Éjjel a határon álldogáltam. Kicsit meghűltem. Vagy inkább „meghűtöttem magam”? Hogy mondják?

ALELUJA Mindegy! (Ingerült.)

PATRICK Mily gazdag e nyelv árnyalatokban! (Már jegyzi is, de mielőtt a nő megszólalhatna:) Pardon! Hogy mondjátok, ha így teszek? (És úgy tesz, mintha tüsszentene.) Na? És most ne azt mondd, hogy „egészségemre”! Gyerekkorodban mit mondtál?

ALELUJA „Hapci!” És most már elég!

PATRICK És én mit csinálok, amikor (imitálja, hogy tüsszent)… Na? Régi szótárban az áll, hogy „tüsszentettem”… Jó így?

ALELUJA (nevet) Mondjuk úgy is, hogy „ptrüsszentettél”. (Nevet.) Csak vigyázni kellett, hogy le ne köpjük a ptrüsszentőt.

PATRICK Hogy? Hogy? „Ptrüsszentettél”? (Aleluja játékból úgy tesz, mintha törülköznék.) De hisz ez bilabiális tremuláns! Pö-tö-rö. Sejtettem, hogy ez nektek megvan. Még egyszer!

ALELUJA „Ptrüsszentettél.”

PATRICK Ennél pompásabb hangutánzó szót! Honnét hoztátok? Miféle őshazából? A környező népeknek ez már nincs meg. A lengyelben még megvan. Nincs még veszve Lengyelország! Érdemes volt idejönnöm! Érdemes volt meghűtenem magam. (És tüsszent. Most igazából.)

A RENEGÁT (a pálinkásflaskát odakínálja, s tagoltan – mintha idegen szó volna neki:) E-gész-sé-ged-re!

ALELUJA Nyelviskolát nyithatok… De mielőtt berúgnátok itt nálam, most már mindketten eredjetek a pokolba! (Leül, hátat fordít.)

PATRICK (észrevehetővé válik, hogy egy könyvtárban megtanult nyelvet gyakorol) Mily gyakori lokúció szádban a „pokol”. A keresztény civilizáció gyors terjedésének jele. A 18. században misszionáriusok leírták, hogy a mennyországot ti ismeritek, pokolt nem.

ALELUJA „Poklot”!

PATRICK Rendhagyó ragozás? Ó, köszönöm!

ALELUJA Azok a misszionáriusok jó munkát végeztek: már megismertük.

PATRICK A „pokolt”? Bocsánat: a poklot? (Kis csend. Majd:) Elnézést! Én csak töröm ezt a nyelvet.

ALELUJA (mintha rugóra járna, szembefordul vele) Még szép, hogy nem felejtetted el egészen! Tudom, hogy mennyi árvát fogtak össze, és dugtak be janicsáriskolákba, hogy felneveljék őket – ellenünk. De azt hittem, ezekből mind katonát nevelnek. Úgy látszik, hogy janicsár pap is kell, hogy legyen, aki belenyugvást prédikáljon az akasztófára hurcolt hazafiaknak… Azokból az iskolákból a legtöbb gyerekünk megszökött. Te mért nem szöktél meg? Te renegát!

A RENEGÁT (zavartalanul és némán mosolyog, mint aki csak azt szeretné tudni, vajon miért emlegetik ezek a renegátot. Emelinti a flaskát. Iszik rá. Mint aki töri a nyelvet.) Renegát! Csin-csin!

PATRICK Téved, tisztelt asszonyság! Én nem vagyok renegát! Én nem jöttem tőletek – vagy „közületek”? Ez sajnálatos. Szent életű misszionárius atya a 18. században járt nálatok, mindent leírt, nyelvtant, szótárt. Bibliát fordított nektek. Én nyomában mendegélek. Papnövelde könyvtárában tanultam a szép nyelvet, nagy szimpátiával lelkem tele.

ALELUJA Nem érte meg a fáradságot, tisztelendő úr. Ezek a honfitársaid, akiknek gyűlölettel lelkük tele, olyan alapos munkát végeztek, hogy már nem lesz kivel társalognod ezen a szép nyelven.

PATRICK Épp azért siettem. Beszélgessünk! Beszélgessünk! (Tagoltan. Mutatja is.) Amíg nekem van kivel.

ALELUJA Beszélgetünk.

PATRICK Fontos dolgokat én kérdezni akarok… És nagyon kevés az időnk.

ALELUJA Haha! Nekem mondod?

PATRICK (reverendája feneketlen zsebéből vekkerórát vesz elő, csavargat is rajta valamit. Beállítja.) …Hajnali ötre? Jó?

ALELUJA (akaratlanul is rá esett a pillantása) Már ennyi az idő?

PATRICK (számlapjával lefelé fordítva teszi le az asztalra az órát) Sok mindent muszáj nekem tetőled kérdezni – „kérdeznem”.

ALELUJA Mire vagytok még kíváncsiak? Hogy a nagy népirtás valamelyik túlélője nem lappang-e a városban vagy az erdőben? Ha tudnám, se adnám meg címüket.

PATRICK Több túlélő nincs. Sajnálatos…

ALELUJA (a Renegát felé ironikus hódolattal) Fogsz kapni még egy szép nagy aranyplecsnit! (Tapsol.)

A RENEGÁT (hálásan nyugtázza a tapsot)

PATRICK …Senki, de senki.

ALELUJA (feltör benne a keserűség és riadalom, amiből látszik, hogy mégis volt valami utolsó reménye) Csakugyan nincs már senki belőlünk? Azt mondod, nincs?!

Csend.

PATRICK Olvastam egy indián népről. Csak patakoknak vizében járnak, hogy lábnyom utánuk ne maradjon. Hiába küldenek kutyákat utánuk. Húsz évvel ezelőtt még öten voltak. Egy nép: öt indián a patak vizében. Mezítláb. Megtanultak úgy beszélni, mint a süketnémák… Öt néma indián mendegél a vízben. És csak mutogatnak. Egy nép! (Csend.) Nagy nép. (Érzékeny szívére vall, hogy majdnem elsírja magát.)

ALELUJA Még megvannak?

PATRICK Imádkozom érettük. Érettük is. Ők utolsó hírmondók. A Jóisten kegyelméből ezen az éjszakán én is találkozom egy utolsó hírmondóval. Üdvözlégy, Aleluja, utolsó hírmondó!

ALELUJA Még jó, hogy nem azt mondod, hogy utolsó kurva vagyok. Mert lehettem volna utolsó kurva is – amilyen életem volt nekem tízéves korom óta. De ne fárassza magát, tisztelendő úr, nem fogok bűnbánatot tartani. Utoljára mondom: nem kértem papot!

PATRICK Én nem ilyen intenciótól hagytam magam idevezettetni.

ALELUJA Hát nem azért jöttél, hogy feladd nekem az utolsó kenetet és vigasztalj, amíg nyakamba teszik a kötelet?

PATRICK (súgva, hogy a Renegát ne hallja) Ezt csak nekik írta így a püspök… Pszt!

ALELUJA Beszélhetsz nyugodtan, nem ért ez ebből egy kukkot se, ez az állat.

PATRICK Lelki vigasztalást nyújtani neked: ez csak pretextus. Isten bocsássa ezt meg nekem. „Pretextus” – ezt hogy mondják nyelveteken?

ALELUJA „Kamu.” De ezt már itt a börtönben tanultam.

PATRICK (feljegyzi) 18. századi gyűjtésekben ezzel a szóval nem találkoztam.

ALELUJA Ez a kereszt is kamu?

PATRICK Mondjuk inkább úgy: pretextus. Jézus nekem megbocsátja kis csalást.

ALELUJA Akkor meg mi szél hozott ide?

PATRICK „Szél hozott ide.” (Jegyzi.) Mi szél? Mi szél? Nem teológia! Filológia!

ALELUJA (értetlen fejrázás)

PATRICK Jaj, tudom! Sok a latin szó. Bocsánatot kérem, vagy kérek? Én halott nyelvet szeretek. Latin, ógörög, etruszk, arámi és a többi… A te nyelvedet is már előre szeretem. Halott lesz ő is. Ez volt a „szél”. Idehozott. De azért tegyünk úgy, mintha te most gyónnál. Ez kamu. Csináljunk kicsi színházat. (A Renegát felé sandít.) Neki… Letérdelsz!

ALELUJA Azt már nem! Nem térdelek le!

PATRICK Letérdelni! (Suttogva.) Letérdelni.

ALELUJA Az utolsó éjszakám az enyém! Egyedül akarok maradni. (Feltör valami keserű pátosz:) Én a nagyszülőktől, a dédszülőktől kaptam ezeket a szavakat. Nekik akarom visszavinni.

PATRICK Amikor bejöttem, egyedül voltál itt, és beszélgettél valakivel.

ALELUJA (kitérő szándékkal) Beszélgettem? Ugyan!

PATRICK Olyan szép szavakat mondogattál… Kivel beszélgettél? Vagy talán imádkoztál?

ALELUJA (felnevet) Igazad van, atya! Az Istennel beszélgettem, aki megáldott engem. (Két kezét hasára kulcsolja.)

PATRICK (gyermeki egyszerűséggel) Akkor hát nekem kell letérdelnem előtted. (Meg is tenné.)

ALELUJA (emelné fel a földről) Még mit nem!… Ez a katona itt még azt hiszi, hogy szerelmet akarsz vallani nekem… Inkább adj egy cigarettát!

PATRICK Cigarettát?… Nincs… Én ugyanis nem dohányozom és nem iszom. Ön-meg-tartóztatás.

ALELUJA És a szerelemmel hogy állunk? Nők?

PATRICK (kicsit zavarban) Természetesen mi szüzességi fogadalmat is teszünk.

ALELUJA Ez olyan természetes?

PATRICK Sok kísértéssel kell megküzdenimegküzdenem.

ALELUJA Aki a börtönöket látogatja, megtanulhatná, hogy mi itt megveszünk a nikotinért. Ha halálraítélthez jössz vizitbe, ne felejts el pár szál cigit hozni. A legközelebbi alkalommal.

PATRICK Egész biztos! Ígérem. (És feljegyzi a noteszába: „cigi”.)

ALELUJA (iróniával) Bizony – a legközelebbi alkalommal. Cigi!

PATRICK …A legközelebbi alkalommal.

ALELUJA Nem lesz már legközelebbi alkalom… (Csend.) Akkor hát mik is azok a fontos dolgok, amiket kérdezni akarsz tőlem?

A RENEGÁT „Cigi!” (És odadob egy cigarettát az asszonynak.)

ALELUJA (a gyertya lángjánál rágyújt. Mohón szívja a cigarettát.) Látod, ő megértette. Rabok közt él…

PATRICK És nagy előrehaladásról tesz tanúbizonyságot nyelvetekben. Már azt is megértette, hogy én nem dohányozom. Nekem nem dobott cigarettát.

ALELUJA (odanyújtja neki) Na!… Egy slukkot!

PATRICK Ne vígy minket a kísértésbe… De a szót feljegyzem. „Egy slukkot.” Milyen szerencsés vagyok, hogy új keletű szavakkal – szókkal – gazdagíthatom 18. századi hittérítő atyák gyűjtését. „Slukk”… Nagyon kifejező! Mélyre szívjuk füstöt, kicsit köhögünk. Sőt: csuklunk! „Slukk!” Micsoda onomatopeia!

ALELUJA (kínálja) Na, egy slukkot!

PATRICK Nem, nem… Én a slukkot fonetikailag jobban élvezem… Ó, egy ily nyelvet kihalásra ítélni!

ALELUJA (fújja a füstöt, boldogan elereszti magát) Folytasd! Most már tudom, hogy nekem is milyen jótétemény a látogatásod. Hogy így szereted ezt a mi áldott, átkozott, tiltott, imádott nyelvünket.

PATRICK Kérdezhetek akkor?

ALELUJA Ha olyan fontos.

PATRICK Nagyon. Hány igeragozás van nálatok? Néha azt hiszem, csak egy. De lehet, hogy kettő? Vagy három? Vagy száz? Annyi rendhagyó ige van nálatok! Mind-mind külön konjugáció.

ALELUJA Mi az, hogy konjugáció?

PATRICK Tanultad.

ALELUJA Ezt mi nem tanultuk.

PATRICK Nem jártál iskolába?

ALELUJA A mi iskoláinkban tiltva volt anyanyelvet tanítani. Még a tízperces szünetben sem volt szabad játszani egymással, csak az állam nyelvén.

PATRICK Minden genocídium így kezdődik.

ALELUJA Vigyázz, papocskám! Ne használj idegen szavakat, mert még megérti.

PATRICK Egy nyelvet kiirtani, ez már olyan, mint a betlehemi gyermekgyilkosság. Heródesek!

ALELUJA A zsarnokok nevét se emlegesd! Mert a mi Heródeseink kényesek a becsületükre. És nem akarják, hogy egy új nürnbergi perben ők legyenek a főbűnösök.

A RENEGÁT (játszik velük; ismételgeti a közismert szavakat) Heródes… genocídium… Nürnberg…

Aleluja és a pap tetten érve elhallgatnak. Kis csend. A Renegát fütyörészik.

ALELUJA Ahol hárman együtt vannak, ott egyvalaki már biztosan besúgó. Belőled sem lesz már püspök. Ha ez megcsinálja a jelentést rólunk…

PATRICK Jezsuitából ritkán lesz püspök. Nekünk, jezsuitáknak nem fontos, hogy püspökök legyünk.

ALELUJA Még fel is köthetnek, velem együtt. Szép kilátások.

PATRICK Mindig voltak vértanúink.

ALELUJA Én is vértanú leszek? Furcsa. Nekem eszembe se jutott volna az, hogy én – ha holnap itt felkötnek – „vértanú” leszek. Frászt vagyok én vértanú. Túl sok embert láttam meghalni. A mi halálunk olyan, mint ősszel a legyeké.

PATRICK Szó sincs róla! A te halálod holnap: az emberiség történetének kivételes gyásznapja lesz. Lehet, hogy Isten napfogyatkozást fog csinálni. Várj csak!

ALELUJA Lehet, hogy ezért akarnak már napkelte előtt felkötni. (Nevet.) Hogy énmiattam? Ne röhögtess! Lófaszt fog csinálni, nem napfogyatkozást.

PATRICK Ne beszélj így! (Ihletetten, szinte áhítattal:) Egy régi költőtől idézek neked: „Ha meghalok, az Isten behunyja egy szemét”…. Ugye, szép?

ALELUJA Nagyon szép.

PATRICK Az Isten behunyja egy szemét, és ez több, mint egy napfogyatkozás. Te már kiválasztott vagy. Te is mondtad: téged az Isten megáldott. Én letérdeltem.

ALELUJA Megáldott, mert gyereket dugott a hasamba. (Elkapja Patrick kezét, és a hasára szorítja.) Ott van bent. Rúg… Vele beszéltem. Tanítottam őt a virágok nevére. Énekeltem neki.

Csend.

PATRICK (elpirul. Elkapná a kezét, de a nő annál erősebben szorítja magához. Zavartan:) Valami mozog.

ALELUJA A mályvaszál… Ő a másik halálraítélt. Holnap hajnalban velem együtt fog ő is meghalni… Ma hajnalban.

Némán vannak így. Nem is mozdulnak.

A RENEGÁT (figyel, közelebb jön)

PATRICK Most éppen nem rúg.

ALELUJA Mindjárt fog… Száz évre szóló életerő van benne.

Csend.

PATRICK Most!

ALELUJA Nyugtalan… Fél szegényke. Nem tudja, hogy mi vár rá. Csak azt érzi, hogy valami rossz… Ott bent a piros sötétben se nem lát, se nem hall. De érzi a te tenyered melegét. Észrevette azt is, hogy én ma egész éjszaka le nem hunyom a szemem… „Mi készül itt?” Én már nem félek. Jó, hogy itt vagy velünk. (Csend.) Ígérd meg, hogy imádkozol érte. Ugye, megígéred? Én meg cserében hajnalig még elmondom neked, hogy hány igeragozás van. Elmondom mind a százat. (Csend.) Ugye, megteszed?

PATRICK (bólint)

ALELUJA (észreveszi, hogy a kispapnak csurog a könnye) Nálad ilyen hamar eltörik a mécses?

PATRICK (reverendája ujjával letörli a könnyeit) A nátha… (A magzatra.) Rúg megint.

ALELUJA Szeretné tudni, hogy te ki vagy.

PATRICK Mondd neki azt, hogy nem teológus. Filológus… Az apja nem jött be hozzá? (Majd ügyetlenül javít.) Hozzátok?

ALELUJA De! De! Bejött! (És elkeseredett nevetés tör ki a torkán.) Csak viccelek!… Hisz nincs is apja!

PATRICK De hát hogy lehet egy asszonyt, amikor teherben van, börtönbe zárni?!

ALELUJA Amikor behoztak, még nem is voltam teherben.

PATRICK Mit szenvedhettél!

ALELUJA Aztán már csak attól, hogy kívánós lettem.

PATRICK Mit szeretnél enni?

ALELUJA Cseresznyét!

Észre sem veszik, hogy a Renegát fokozódó izgalommal követi párbeszédüket. Talán most jut annak a tudomására, hogy Aleluja teherben van, s hogy a gyereknek ő lehet az apja. Eltaszítja az asszonytól a kispapot… s maga marad Aleluja előtt. Farkasszemet néznek egymással, közelről, moccanatlanul.

ALELUJA Megint. (Mintha csak Patricknak mondaná.) Jelez. Hogy vigyázz, anyukám!… Veszély fenyeget… Az embriók éppúgy megérzik, mint a növények, hogy jó vagy rossz ember közeledik-e feléjük. (Mereven néz a Renegát szemébe.)

PATRICK (kiáltva) Áldott állapotában asszonyt nem lehet kivégezni! Ez megfelel az Egyház álláspontjának is. (Megragadja a Renegátot, s úgy mondja az arcába.) Telefon?! (Ujjával mutatja, hogy tárcsázni – tárcsázni szeretne.) Te-le-fon!… A magzat individuum! (Már mindegy neki, hogy kinek is mondja – az Istennek mondja?) Neki is vannak személyi jogai!… Te-le-fon!

A RENEGÁT (karóráján mutatja, hogy milyen késő van. Ilyenkor már nincs telefon. Legyint, leül.)

ALELUJA Látod? Hiába… (Ő is leül. Majd csendesen.) Hány újszülött individuumot láttam, ahogy falhoz csapkodták a katonák!

PATRICK (nem adja föl) De nem bírói ítélettel! Vannak nemzetközi normák.

ALELUJA Nemzetközi cinkosság van! A betlehemi gyermekgyilkosságokra!

Csend.

ALELUJA Pszt!… hallod?

PATRICK Táncolnak a tisztek. Hallom.

ALELUJA Ne-em… figyelj!… Most!… Most megint! Hallod? Ezeket a tompa baltacsapásokat?

PATRICK Egy nagy szálloda pincéjében különös.

Csend. Hallgatják.

ALELUJA Gyerekkoromban szerettem én ezt hallani. Fejszések járták az erdőt. Döntötték a fákat… És találgattuk mi, gyerekek, hogy mi ez… „Erdőn által agyatlan kutyák ugatnak – mia?”** Ez találós kérdés.

Csend. És a csendben hallatszódnak a tompa fejszecsapások.

PATRICK Sohasem voltam erős találós kérdésekben.

ALELUJA „Erdőn által agyatlan kutyák ugatnak – mia?” Próbáld meg!

Csend. Csak a fejszecsapások.

PATRICK Most ácsolják az akasztófát.

Csend.

ALELUJA Nyertél!

PATRICK Amikor idejöttem, pontosan tudtam, hogy mi készül itt. Hogy mi lesz. Mindent tudtam. És most, hogy itt vagyok, az egész olyan hihetetlen, ésszel fel sem fogható. Abszurdum! Én most elmegyek!

ALELUJA Ne! Ne menj el!

PATRICK (mozdul) Keresek egy felsőbb bíróságot.

ALELUJA Nincsen. Ez katonai bíróság volt. Nincs fellebbezés.

PATRICK Egy halálos ítéletet hoztak. Két életet nem olthatnak ki.

ALELUJA A bíróság nem tudta, hogy teherben vagyok.

PATRICK Miért nem ordítottad világgá…?

ALELUJA Milyen nyelven? Még a hivatalból kirendelt ügyvédem is követelte a bíróság előtt az alkotmány biztosította jogomat, hogy az anyanyelvemet használhassam. De a bírák süketnek tettették magukat.

PATRICK És te meg némának… ugye?

ALELUJA Hát igen. Ki se nyitottam többet a számat.

PATRICK (csendesen) Te bolond, te bolond, te bolond… (Megsimítja az aszszony arcát.) Visszajövök.

Aleluja Mégis elmégy?

PATRICK Fellármázom a világot.

ALELUJA Ha visszajössz, végig fogom neked mondani a világ teremtését, ahogyan azt én tudom…

PATRICK Sietni fogok. (Köti fel derekán a reverendáját.)

ALELUJA Amikor visszafelé jössz, a harmat akkor esi meg a réteket. Rúgd majd le a cipődet, és érezni fogod a föld szíve dobogását.

Patrick már megy föl a pallón a biciklijéhez. A Renegát nyitja az ajtót, hogy kivezesse. A két férfi eltűnik.

Az óra ketyegése erősen hallatszik.

ALELUJA (rádob egy párnát a ketyegő órára. Csend lesz. Felvesz egy félig égett fadarabot, és a többi graffiti közé felírja: „HA MEGHALOK, AZ ISTEN BEHUNYJA EGY SZEMÉT”)

Közben a Renegát visszajött egy nagy marok cseresznyével. Hangosan olvassa az új felírást.

A RENEGÁT (miután kibetűzte az új graffiti utolsó szavát, megszólal az anyanyelvén, szinte csevegve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna) A tisztelendő úr elpályázott… Szerencséjére! Azt kaptam parancsba, hogy az első gyanús mozdulatra kicsinálni. Közel volt hozzá… (A cseresznyét odakínálja az asszonynak.) Nesze!

ALELUJA Mi ez?

A RENEGÁT Ez? Cseresznye.

ALELUJA (nem mozdul)

A RENEGÁT Már nem kívánod?

ALELUJA De.

A RENEGÁT Neked hoztam.

ALELUJA Már tavasz van odakinn?

A RENEGÁT Szép tavasz.

ALELUJA (egy szem cseresznyét kivesz, feltartja) Tavasz. Cseresznye… És te?

A RENEGÁT Én?

ALELUJA Te mi vagy?

A RENEGÁT Renegát…

ALELUJA Gondolhattam volna… (Elhajítja a cseresznyét.) Az én öcsémet is elhurcolták, és bedugták az egyik renegátiskolába. Az én öcsém onnét megszökött. Te miért nem szöktél meg?

A RENEGÁT Hol van most az öcséd?

ALELUJA (hallgat)

A RENEGÁT Látod. Én életben akartam maradni… A renegát a túlélés szinonimája.

ALELUJA Hányingerem van.

A RENEGÁT Állapotos asszonyoknál előfordul.

ALELUJA Nem a gyerektől.

Csend.

A RENEGÁT Ahol hárman együtt vannak, ott az egyik szükségképpen besúgó. Ezt tudhattad. Mondtad is.

ALELUJA Minden rosszra fel voltam készülve. Erre nem.

A RENEGÁT A halálraítéltek utolsó óráiról mindig jelentés készül.

ALELUJA Azt hiszem, semmi olyat nem mondtam, ami feljebbvalóidat érdekelhetné. És mégis rettenetesen szégyellem magam.

A RENEGÁT Itt csak nekem kéne szégyellnem magam. De én, akár hiszed, akár nem, most büszke vagyok, és boldog vagyok. Bevallom, egyre többször gondoltam arra, hogy megszökjem ezektől. Eltévedtem. Vezess haza engem…

ALELUJA Haza? Nekünk már nincs hazánk!

A RENEGÁT Amikor beszélni kezdesz: van. És hallom, hogy szólít. Engem is… Ha úgy tudnék hinni, mint ez a kispap, most letérdelnék, és úgy köszönném meg az Istennek, hogy kiválasztott engem. (Le is térdel.)

ALELUJA Kiválasztott? Júdásnak?… Kelj föl a földről! Hogy az Isten óvjon meg minden népet a megtérő renegátjaitól.

A RENEGÁT (lassan feláll. Csend) Általuk megy a történelem előbbre. Általuk, akik köpönyeget fordítanak. Akik a hitehagyás bajnokai, árulók, júdások… S akiknek jobb lett volna meg se születniük erre a világra. S akik mégis hasznosabbak lehetnek, mint a tiszták. A mindhalálig hűségesek.

ALELUJA Minden áruló ezzel áltatja magát.

A RENEGÁT A hűségesek, a tiszták, a hősök nyugosznak. A te öcséd is. Mind odalettek. Ne akarj utánuk menni! Én ma éjszaka kivezetlek téged ebből a pincéből, ahol a halál vár rád. Lehet, hogy a gondviselés akarta így, hogy amikor már csak mi ketten vagyunk, vagy mi hárman, újrakezdhessük. Hogy az utolsó pillanatban legyen valaki, aki megment a haláltól. Mindkettőtöket.

ALELUJA A gyerek a hasamban most azért rugdos, hogy vigyázzak, mert baj fenyeget. Ő tudja, hogy igazában mit akarhatsz.

A RENEGÁT A városba viszlek. Ott senki sem akad rád.

ALELUJA Egy árulóra bízzam magamat?

A RENEGÁT És Ő?

ALELUJA (ránéz: kiről beszél?)

A RENEGÁT A gyerekünk. Az apjától elfogadhatja, hogy kísérletet tesz megmenteni az életét… Most ne szólj közbe! Igenis, én ma éjszaka csakugyan abban a helyzetben vagyok, hogy meg tudom menteni mindkettőtök életét! Ma éjszaka én vagyok a felelős ezért a börtönért… Mit tegyek érted?!

ALELUJA Fel tudod támasztani, akiket megöltetek?

A Renegát Szüld meg a gyereked! Az lesz a feltámadás!… Ismerem a várost. Elrejtelek. Keresni fognak mindenütt, de nem fognak megtalálni. Megtanulok mindent, hogy mit kell majd csinálnom, ha eljön az órád. Mint egy föld alatti folyó, úgy fut tovább az életünk! Gyere! Megyünk!

ALELUJA Egy tapodtat se! Azt hiszed, nem látok keresztül a primitív taktikádon? Kerüljünk csak ki ennek a börtönnek a kapuján, az első utcasarkon tarkón lősz. „Egy szökött rab volt.” Még kitüntetés is jár érte. (Hangváltással.) És akkor már hiába hozza nekem ez a kispap a kegyelmet. (Csend, majd:) Ezt jól kifundáltad.

A RENEGÁT Csak nem képzeled, hogy képes volnék megölni a gyerekem anyját… (Érződik, hogy ezt őszintén mondja. És mint akit kétségek fogtak el, rákérdez.) Az enyém? Ugye?

ALELUJA Nem voltam más férfival…

A RENEGÁT (tétován az asszony hasára teszi a kezét) Muszáj, hogy élj. Érette is…

ALELUJA Életünket a kezedbe tegyük le?

A RENEGÁT Nem tartasz megbízhatónak, jó. De hogy ki a nagyobb áruló, arról beszélhetünk. Én csak magamat adtam el nekik. Mi voltam én? Egy árva gyerek, akit bedugtak egy katonaiskolába, hogy ott nőjön nagyra. És egy gyereket könnyű megvásárolni. Elhiszi, hogy övék a világ legmenőbb zenéje.

ALELUJA (a mennyezet felé intve, gúnyosan) Ez?

A RENEGÁT Nem is csak a zene… A technika! Az életmód! És aztán mindig győztünk. Kell ennél több?… Undorító. Én csak az izmaim erejét adom oda nekik. Ezt a két markomat. Ha ugrom, és nem nyílik ki az ejtőernyő: nyolcvan kiló állati fehérje marad a földön. De tenálad most ott van a népünk tudása. (Rekedt hangon.) Ez a csuhás azért akarja meghosszabbítani az életedet, hogy még ezeregy éjszakán keresztül szedhesse ki belőled a mi népünk minden titkát.

ALELUJA Kinek adhassam tovább?!

A RENEGÁT A lányodnak! Hamis papírokat szerzek. (Nevet.) Álnéven fog élni ez a nép! De élni fog!… (Ledobja az óráról a párnát.) Hiába próbálod elnémítani. Az idő telik. Kit akar fellármázni ez a pap? Az angol királynőt? A pápát? Alszanak… A kegyelem mindig későn érkezik.

ALELUJA Nem kegyelmet ígért, csak halasztást.

A RENEGÁT Olyan még nem volt, hogy egy kivégzést elhalasztottak volna.

ALELUJA Lehet, hogy el se hiszik, hogy teherben vagyok. Szegénynek ez az egyetlen érve. (Kis csend. És megint úgy görbed össze, mint mindig, amikor a magzatához szól.) Látod, édes húsom, milyen nehéz megmenteni a bőrünket. Hamarosan pirkadni kezd. A madarak énekelnek. Szép tavaszi napra virradunk. Érik a ropogós cseresznye. (Füttyent egyet, mint a sárgarigó.) Tudod-e, te renegát, hogy a lányodnak milyen tehetsége van a muzsikához? Énekesnő lesz, képzeld!

A RENEGÁT Ti ketten már ilyen szépen kiterveltetek mindent?

ALELUJA Mi? Ki bizony! Mindent, mindent.

A RENEGÁT Jaj de szeretném már azt a kis pisist a karjaimba szorítani… Te, én elhelyezlek titeket biztos helyen. Közben elmegyek ápolónak a szülészeti klinikára. Úgy kiképeztetem magam – nálam jobb bábát keresve se fogsz találni! Mert mi olyan egyedül leszünk, mint a Szent Család, amikor Egyiptomba menekült.

ALELUJA Mi van ezzel a gyerekkel, hogy olyan nyugtalan? …(Felkiált.) Jönnek!

Mentőkocsi érkezése hallatszik. Szirénázva jön. Most fékez. Ajtócsapkodás.
A Renegát felfut a kijárathoz.


ALELUJA (szinte magában beszél) Jelez… jelez…

A bejárati ajtón befut két fehér köpenyes Ápoló. Valami papírt adtak át a Renegátnak.

A RENEGÁTt (belenézett a papírba) Az elítéltet a rabkórházba szállítják. Az adekvát vizsgálatokat ott végzik el.

ALELUJA Úgy látszik, az a kis tisztelendő nem járt hiába. (Két kezét hasán összekulcsolva sugárzó elégtétellel lépeget fel a lépcsőn. Így megy el az Ápolóktól kísérve.)

A RENEGÁT (az ébresztőórát nézi) Hogy telik az idő… (Leül az asztalhoz, a kisrádiót babrálja, valahonnan Honegger zenéje jön be: a Johanna a máglyán-ból a májusi dalok, gyerekek éneklik Domrémyben. És ezzel együtt egyre harsányabban hallatszik az ébresztőóra feltartóztathatatlan ketyegése is. Az áttetsző előfüggöny legördül.)

Vége az első résznek

Közjáték

(A Renegát álma)

Egy röpke álomjelenet jelezheti az idő múlását. Íme.

A Renegát hangja (honnan? Talán bentről, a függöny mögül, ahol elaludt) …Ha alszom, álom nélkül alszom… Megtanultam álom nélkül aludni… Egészségesebb is.

Ugyancsak odabentről hallatszik – mintegy a függöny miatt kissé szordínósan – a kisrádióból a zene: Honeggertől a májusünnep éneklő gyerekhangjai: „Johanna a máglyán”. Az emeleten táncoló tisztek dobaja is tompább, elnyújtottabb… Ahogy álmában hallja az ember a beszűrődő külső hangokat.

Oldalról az előfüggöny előtt – csakúgy, mint az első felvonás elején – megjelenik a Renegát, húzva maga után a szalmafonatú széket. Mintha öregebb, megviseltebb volna. Talán erre vall az is, hogy sokkal több kitüntetés borítja a mellét. Ezekkel néha szórakozottan, kedvtelve játszik, jó hallani, ahogy csilingelnek.

A RENEGÁT (mintha csak folytatna egy mondatot – kiét?) …És ha alszom – mert az embernek azért muszáj aludni is valamikor –, nyitott szemmel alszom. Így…

Az áttetsző függöny mögött megjelent egy női árnyék, és szinte hozzátapad a függönyhöz, így valamennyire kirajzolódnak a vonásai. Ki volna ez? Aleluja? Ugyanaz az alak, s persze ugyanaz a színésznő. Nevezzük Alelujának – kérdőjelet téve a neve után.

ALELUJA (nagyon halkan szól a hangja) Ha meghalok… az Isten…

A RENEGÁT Te vagy az? (Bár nem is tudja, honnan jön a hang.)

ALELUJA Én.

A RENEGÁT Mondd még egyszer…

ALELUJA Én.

A RENEGÁT Mintha megváltozott volna a hangod.

ALELUJA Hallottad te valaha is az én hangomat?

A RENEGÁT Milyen jó, hogy már visszajöttél…

Távolról hallani a mentőkocsi szirénáját.

ALELUJA Miért kellett nekem elmennem? (Csend.) Miért hagytad, hogy elmenjek?

A RENEGÁT Miért? Miért? Miért? (Kitör.) Ne mondd folyton azt, hogy „elmentél”! A gyerekre mondják, hogy elment, ha elcsinálják. Te nem vagy gyerek.

ALELUJA Én a te gyereked vagyok.

A RENEGÁT Ne mondd. (Tűnődik.) Hogy telik az idő… Nem mertem mondani, de az a rossz érzésem volt, hogy csak azért visznek el, hogy elvegyék tőled a gyerekedet. A gyerekünket. Téged… Azt hittem, az anyád jött vissza.

ALELUJA Ennyire hasonlítok az anyámra?

A RENEGÁT Azt hittem, ő vagy. Fantasztikus!

ALELUJA Őt várod?

A RENEGÁT (két tenyere az előfüggönyön, szemben a női árnyékkal. Két külön világban, úgy, ahogy Nemes Nagy Ágnes írja: „mint kétfelől imádkozók”) Mentőautók szaladgálnak a városban. Hallom, ahogy szirénáznak. És nem őt hozzák.

ALELUJA Ha visszajön az anyám, mondd meg neki, hogy találkoztunk. Biztos fog örülni.

A RENEGÁT Biztos. Egész biztos. Ő nagyon szeretett téged. Még meg sem születtél, és énekelt neked. Olyan szépen énekelt. Én hallottam. Előre megmondta, hogy kivételes zenei tehetség vagy. Hogy énekesnő leszel. Az vagy?

ALELUJA De hisz én meg se születtem, apuka!

A RENEGÁT (valami nyugtalanság fogja el) Nem lett volna szabad elmenned. (Kijavítja magát.) Nem lett volna szabad… Miért nincs erre egy másik szó?… Én mondtam neki: szökjünk meg! Elrejtem. Ölemben vittem volna… Megmentettelek volna. – Ó, hogy kívántam én mindig, hogy egyszer a karomban tarthassalak téged! (Két kezével markolja a függönyt.)

ALELUJA De hisz én itt vagyok.

A RENEGÁT Az anyád meghal. És te itt vagy. Mintha ő volnál. Fantasztikus! Ez a nép… Ez a nép… A mi népünk… mindig hitt a reinkarnációban.

Ölelni akarja az álomalakot, az eltűnt, a Renegát csak az üres függönyt – az előfüggönyt – öleli és tépi le. A rá hulló függönybe keveredve a Renegát a földön fekve alszik tovább.

A kisrádióból Honegger zenéje erősebben szól, már a vége felé tart, amikor Johanna a máglyáról égbe száll… A fentről hallatszó lábdobogás is reálisabb.

*Cseremisz dallam, a Bicinia Hungaricában található.

**Ez a találós kérdés Kriza: Vadrózsák c. gyűjteményéből való.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben