×

Széljegyzetek Szilágyi István Hollóidő című regényéhez

Mészáros András

2003 // 02



Bevezetésként: a regény a békebeli tizenkilencedik századi regényekhez hasonlóan vaskos, csaknem hatodfélszáz oldalas. Ugyancsak az említett művekkel rokon módon olvasmányos és érdekfeszítő. Ámde huszadik századi narrációs eljárásokat alkalmaz, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy illik odafigyelni a belső formájára, struktúráira is. Amikor azonban ebben az irányban kezdünk tájékozódni, rögtön rájövünk, hogy többfajta megközelítési mód kínálkozik számunkra. Néhány ezek közül:

Narrációs struktúrák. Mindkét könyv narrátora harmadik személyű, aki azonban – ez szövegszinten kimutatható (például „az apród érzi”, 95. o.) – az első könyvben Tentás, az apród szemszögéből meséli el a történetet. Tentás a főszereplő, köré rendeződnek el a dolgok. Szemléletéből fakadóan ezért az első résznek van iróniája is. A második könyv narrátora a reveki fiúk egyike, de hogy melyik, azt nem tudjuk meg. Ebben a részben kemény dolgok történnek, minek folytán irónia sincs.

A történelmi regény műfajából adódó jegyek. Ebben az öszefüggésben beszélni lehet a történelmi és az áltörténelmi regény összefüggéseiről, valamint az aktuális jelentések funkcionális szerepéről. Ugyanebből az aspektusból lehetne megközelíteni a regény stílusát és nyelvezetét is.

Szexualitás. No, ez egy nagyon érdekes téma. Már csak azért is, mert a magyar irodalom eléggé prűd, vagy pedig a szexualitást a harc szempontjából bemutató (Ady, Móricz stb.). Szilágyi esetében viszont a testiség a pőre „kéntelenség” (Baga Rozál kifejezése), amelynek semmilyen morális vonzata sincs. Van benne viszont az ösztönök iránti őstermészetes megértés (Baga Rozál), metafizikusan mély szexualitás (Hódy Ágó) és sorsszerű vonzalom (Kese-Kata). Nem is tetszik a dolog a cseketi papnak, akitől Kese-Kata el is menekül, vissza Tentáshoz. De a szexualitás a férfi szereplők (Terebi tiszteletes, Fortuna és Tentás) viszonyát és vitáit is meghatározza. Lásd Terebi és Fortuna egymással való civakodásának sokáig hitvitákkal eltakart hátterét: a Krisztinához fűződő kapcsolatot. Vagy azt, hogy Terebi utolsó felesége, Hódy Ágó Fortunától szül gyereket; vagy azt, hogy Terebi korábbi házasságából származó lánya, Kese-Kata nem tud Tentás nélkül emberi életet élni. Nem beszélve arról, hogy Tentás Fortuna és Krisztina közös gyermeke.

Nem mellékes összefüggés, hogy a második könyvben a szexuális kapcsolat már csak erőszakként vagy fenyegetésként jelenik meg. Ez ugyanis a harc, a háború könyve. Háborúban pedig nincs szeretkezés, szerelem, ártatlan gyakás, ölelkezés, csak megalázás. Akárcsak a cseketi pap esetében.

Mindezen olvasatok mögött azonban megválaszolatlan marad egy kérdés: hogyan kerül egy regénybe két könyv, amelyek közül mindegyik önmagában is megáll – megállja a helyét. Hiszen csak néhány szereplője azonos, meg kicsit a háttere. De ez minden.

Nos, erre próbálok választ ajánlani.A válasz minden történelmi regény alapkategóriájára, az időkezelésre épít. Mert nem mindegy sem a belső struktúra, sem a narráció szempontjából, hogy milyen idő hordozza a cselekményt, a történést.

Azt mondtam, hogy az első könyv (Lovat és papot egy krónikáért) Tentás szemszögéből láttatja a történéseket. Tentással csodás dolgok történnek: látásától kialszik a reveki fiúk tüze a berekben; Bagoson viszont, a bég erősségében a tüzek kigyulladnak, magától elsül egy pisztoly; ravaszul, kópé módon rászedi a törököt stb. Csupa népmesei motívum. A népmesében pedig minden lehetséges. Ennélfogva Tentás ideje (és az első könyv ideje is) a mesélés, a mese ideje. A mesében nem érvényesül a klasszikus kauzalitás, sem pedig ennek időformája, az előbb – utóbb. Ami a lineáris időfolyamban később jelenne meg, az Tentásnál megelőzi önmagát.

Mik ennek az időszemléletnek az összetevői? Elsősorban az álomidő, amely ugyan mit sem törődik a tapasztalati valósággal, mégis előre tudja jelezni azt. (Itt most hadd ne bocsátkozzunk annak vitatásába, hogy a kálvinista predesztináció tana – amelyről Terebi és Fortuna annyit vitáznak egymással – mennyire határozta meg Tentás gondolkodását és álomlátásait! Mert a második könyvben maga Tentás mondja el, hogy „lehet, mégis az álommal kezdődik a baj. Ha előbb az álom nem mutatná föl a koponyát, hogy rakjam belőlük a falat, másnap a dúló sem hozná zsákban a valódi fejeket.” [389.]) Tény, hogy az első könyv álomlátásai a második könyvben meg is valósulnak, sőt az álomnál könyörtelenebb formában. Tentásnak kézbe kell fognia saját mestere és édesapja, Fortuna Illés lecsapott fejét is.

Az első és a második könyv egymáshoz való viszonya az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatát evokálja. A hagyományos keresztény hermeneutika szerint is a két Testamentum egymásból magyarázódik, mert analógiák vannak közöttük. Lehet, hogy ez lapos analógia, de ahogyan Krisztust a Koponyák hegyén feszítették meg, Tentás is a koponyapiramis csúcsán látja meg Fortuna fejét. Csupán az Atya–Fiú viszony változik meg, mert itt az atya áldoztatik fel – talán saját múltbeli hibáját levezeklendő?

Tentás mesemondó képességeit nemcsak az álomidő determinálja, hanem az is növeli, hogy képes átvenni más és más időstruktúrákat. A legjobb példa erre, amikor „hozzáöregedik” (116.) Orbai Miklós és Fortuna időjéhez. Tentás nemcsak a saját életidejében, hanem a megelőző időkben (a múltban) és az eljövendőben (az álomidőben) is forgolódik. Azt pedig legalábbis Schelling óta tudjuk, hogy jelen–múlt–jövő egybemosódása a mitológiát kelti életre. Csodálkozunk ezek után, hogy Tentás egyik kedvenc szórakozása a misztifikáció?

Egy pillanatra még visszatérve a predesztináció kérdéséhez: Tentás akkor kezd elmélkedni a fizikális idő hatalmáról, amikor sikerül Terebi tiszteletest kiszabadítani a fogságból, és amikor Terebi egy ideig képtelen visszatérni a jelenbe. Állandóan a múlton rágódik, és csak akkor derül fel az elméje, amikor megkínzója jelenik meg előtte. Ekkor fogalmazódik meg a dilemma: Vajon megbocsát-e az idő, vagy nem ismer könyörületet? (345.) A megbocsátás ugyanis, amelyet Terebi hirdet, és amely a legsúlyosabb, mert már szinte emberfeletti tett, a múlt feledése. Erre a kérdésre a regényben nem hangzik el közvetlen válasz, de a cselekményből kiderül, hogy mindegyik szereplő cipeli saját múltjának terhét. Vagyis hogy az idő nem bocsát meg semmit. „Hollóvá lett az idő.”

Hiába tehát a „megdagadott idő” (139.), amelyik két történetet elválaszt egymástól, és felduzzasztja az idő folyamát. És hiába a ritka „csend: az alvadt idő” (307.), azaz a legmélyebb intimitás ideje, amely kirekeszti a külvilágot, a zajlást, a zajgást, a hiábavalóságot, a könyörtelenséget. Végezetül – mert ezzel a megállapítással fejeződik be az első könyv – eljön a hollóidő. És amikor ez elkövetkezik, Tentás félrevonul. Ráhagyja másra, hogy mondja tovább a történetet, amely már nem az ő története, mert sodorja őt, és maga alá temeti. Szétterül a síkon, mint a megbomlott koponyapiramis.

Mert mit is szimbolizál a holló? Plinius szerint a holló az egyedüli a madarak között, amelyik ismeri saját küldetését: ő a sorsszerű jelentések hordozója. A korai kereszténység felrótta a hollónak azt, hogy nem figyelmeztette időben Noét az özönvíz végeztéről, ezért a keresztény szimbolikában a világi gyönyörökhöz ragaszkodó ember jelképévé vált. A holló hangja – „cras, cras” (holnap, holnap) – a megtérés elodázását tudatja velünk. Az alkimista allegóriában viszont a hollófej, a „caput corvi” a bölcsek köve magától végbemenő fehéredését szimbolizálja. A középkori ábrázolásokon pedig a holló az, aki kivájja az akasztott ember szemét. Nos, válogathatunk a szimbólumokban. Tentásra végeredményben bármelyik jelentést ráakaszthatjuk, mert álmaival előre jelzi a bekövetkezendő eseményeket, ugyanakkor nem siet a felkészüléssel az elutazásra, és a reveki fiúknak csak azt mondja, hogy akkor, amikor eljön az idő, ő is elkészül. Igaz az is, hogy a romtemplomnál elszakad a fiúktól, és annyira mássá válik, hogy az események végén csak az álommegvalósulás figyelmeztet bennünket arra, hogy alighanem ő az, aki felépíti a koponyapiramist. De a holló mint az idő jelzője utal arra az európai folklórhagyományra is, mely szerint a holló, akárcsak a szarka, tolvaj.

A második könyv – a Csontkorsók – már ennek a hollóidőnek jegyében mutatkozik. Az első könyv főszereplője Tentás, a másodiké Tentás materializált álomvilága. És mint a matéria általában, nem tud kitérni a kauzalitás rendje elől. Itt már könyörtelen ok-okozati rendben követik egymást a történések. Nincs is mit cifrázni a dolgokat, elegendő elmondani azt, ami van. Erre pedig bármelyik reveki fiú képes. Már nincs szükség Tentásra, aki eleinte még hiányzik a fiúknak, akik azonban fokozatosan beleélik magukat új szerepükbe, sőt, még élvezik is. Egyszersmind egy új tulajdonságukat is felfedezzük – vagy ők fedezik fel maguk? –, hogy tudniillik hazai törökellenességük a velük szembeni embertelenségek láttán szinte törökmegértéssé alakul át (lásd például a török foglyokkal vagy pedig a megerőszakolt török lánnyal szembeni viselkedésüket). Bármennyire idomulnak is szerepkörükhöz, a velük szembeni gyanakvást csak valamiféle deus ex machina tudja féken tartani. Hiába, a határon élő ember mindig gyanús a határon belül élőnek. De ez már aktualizálása a történetnek.

Rövidre zárva a választ az általunk feltett kérdésre – miért van két könyv egy regényen belül? – azt mondhatjuk, hogy a háttérben két, egymástól eltérő időstruktúra működik. Az egyik az iróniához mindig kötődő körkörösség és az állandó visszatérés lehetősége, a másik pedig a könyörtelen linearitás. Ha az elején azt is mondtuk, hogy a szexualitásnak nagy szerepe van a regényben, akkor itt leszögezhetjük, hogy azért csak az első könyvben, mert abban még van némi játékosság és többértelműség. A szerelem egyedüli megjelenési formája a második könyvben Bajna Imre levele feleségéhez, „szerelmes atyjafiához”, már inkább a házasság mint szerződés, amelyen belül csak meghagyások vannak. A második könyv a parancsok és teljesítéseik láncolatára épül.

Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy Terebi tiszteletes megbocsátásra épülő életfilozófiája és teológiája a reveki kúria falain belül megvalósítható, de azokon túl már csak a könyörtelen hollóidő az úr, aki a jelen számlájára mindig felrója a múltat. Ez pedig nem túl kecsegtető perspektíva akkor, amikor a múltat nem is ismerjük, és néha nem is vagyunk felelősek érte. De hát a túlélésnek is van ára.

Elhangzott a regény bemutatóján, 2002. október 1-jén, Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben