×

Mezey Katalin: Párbeszéd

Baán Tibor

2003 // 01
A legendás „Kilencek” antológiájának, az Elérhetetlen földnek (1969) szereplői közt Mezey Katalin – sok férfi közt az egyetlen nő – realitásérzékével, szociológiai, lélektani érzékenységével, puritán nyelvkezelésével hívta fel magára a figyelmet. A korszak romantikus színezetű, nagy lánggal lobogó hit- és eszménykeresésével szemben a hétköznapok kisvilágát, a létezés napi gondjait avatta költői témává. Mindez kiolvasható a lassan, de egyenletesen sorjázó kötetekből: Amíg a buszra várunk (1970),Agyagtanulmány (1977), Újra meg újra (1985), Szárazföldi tél (1991). Mezey Katalin dísztelen, mégis sokfelé ágazó versbeszéde a népdal, a népballada, a zsoltárok vonzásában fejlődött. Ugyanakkor ezek a beszédminták mintegy a szöveg alá süllyedve fejtették ki hatásukat. A pálya elején alkalmazott archaikus beszédfordulatok e lírában szinte sohasem a múltba való beleélés eszközei, sokkal inkább aktualizálásuk, a jelenbe történő átfordításuk érdekli a költőt. Nem tekinthetjük tehát véletlennek, hogy ez a korai lehetőség fokozatosan átadta helyét egyfajta tárgyszerűen pontos, fölfedező jellegű szóhasználatnak.

Hogy ez miben áll, arról beszédesen árulkodik a legújabb kötet, a Párbeszéd, amely a létmegértés magasabb szintjeiről tudósít. A költő – József Attila szavaival – „szalagúton vezet fölfelé egyre szűkülő körökben… Fönn az ormon azután egyszerre nézhetünk a szelek minden iránya felé…”. Magaslati ponton vagyunk, ahonnan – ezt már Weöres Sándor mondja – „ egységes mintává” rendeződik a táj. A dolgok és jelenségek evidenciaként tűnnek szemünkbe. Az evilág fölé érezhetően most boltozódik – versek egész sorában kitapinthatóan – a Gondviselés új égboltja. Ez az égbolt Mezey Katalin verseiben – híven költészete belső lényegéhez – nem ünnepi, a legkevésbé sem eksztatikus, hanem hétköznapian szürke. Példázhatja ezt a realizmus és transzcendencia érveivel viaskodó Párbeszéd zárása: „Kioltod hát lelkünket, mint a gyertyát, / s csak könnyű kanócfüst marad utána? / Vagy visszagyúrod szülőanyagába / azt, aki annyi keresztúton várt rád, / konyhakendőd alá, ahol keleszted / a többi lélek közé keveredve, / amíg minden emléket el nem vesztett, / boldog fájdalmait, önmagát is levetve?” A létfaggató versben a konyhakendő, egyáltalán, a konyhai tevékenység emlegetése a filozofikusan komoly témának igazi lírai hitelességet, emberi dimenziót kölcsönöz.

A végső kérdések ostromában e líra – ez is mennyire emberléptékű vonás! – megőrzi humorát, az élhető életbe vetett hitét, hogy létezik panacea bajainkra: a meghasonlott, érdekszférákra szakított létezésre. Mindennek könnyed s mégis sokatmondó jelzése az Adj Uram némaságot befejezése: „Csak úgy ismerjen rám, aki / épp rámismerni kíván, / ahogy a légy / megérzi polcomon / Narekaci Gergely panaszában / az élő sebeket, / s a könyvlapok közé / búvik petézni.” Hasonló költői mozdulattal találkozunk az Aki most észrevétlenül című ciklus verseiben, így a Csorba Győző emlékét idéző Jeleket vélhetnénk-ben is, ahol a meglepően üde, játékos ötlet ellenpontozza a téma drámaiságát: „Egyszer egy készülékről beszélgettünk, / ami ha itt állna az asztalon, / vehetnénk rajta Isten »adását«, / akár a Kossuth Rádiót.” A párbeszéd – amit a költő folytat Istennel, önmagával, másokkal, a világgal – egyre újabb és újabb értelmezést nyer. Létfaggatót, játékosan komolyat vagy éppen drámaian kihegyezettet (A lélek temploma). E megszólalások közt egyszerűségében is megindító a Negyven
felé
című dal : „Negyven felé / megcsöndesül a vér. / Már csak néha / álmodlak vissza. / Csupán az álmokért.”

Mezey Katalin versei, verstípusai – mint láthattuk – meglepően széles érzésskálán helyezkednek el. De talán ennél is fontosabb annak tudatosítása, hogy ezek az érzések csak ritkán elomlók és lebegők, mint az utolsó idézetben. Sokkal inkább súlyosak, tárgyakhoz, helyzetekhez köthetők, vagyis hosszan, sokáig érlelt élethelyzetek párlatai. Különösen izgalmas, hogy ezt a komplex, a valóság történéseiből leszűrt mondanivalót a költő – különösen szabad verseiben – mennyire magától értetődő természetességgel mint „talált tárgyat” értelmezi, nem kívánja felékesíteni. Ily módon a hétköznapi nyelv – különböző áttételeken keresztül – a léthelyzet jellemzését szolgálja, szerves része a mondanivalónak. Más kérdés persze, hogy bármennyire eszköztelennek látszik is ez a fajta közlésmód, éppenséggel nem az. Mezey Katalin szavainak ugyanis helyzeti energiájuk van. Élményeit, tapasztalatait invenciózusan, fantáziamozgató módon tálalja.
A Nemben például, mely a költő különböző okok miatt publikálatlan „asztalfiók-lírájából” ad ízelítőt, egy köznapi semmiség kelti fel az olvasó figyelmét: „Egy hajszál megakadályozza, hogy / megegyem / az ebédemet.” Ilyen és ehhez hasonló ironikus fordulat, a létezés abszurditásának érzékelése jellemzi a korszak más verseit is (Hegyibeszéd, Hirdetés).

A kötet következő, az Akár a rozsdás késeket című ciklusának verseiben a filozófiai színezettel emlegetett elmúlásélmény – visszakapcsolva az előzményekhez – tovább mélyül. A költő édesanyjának agóniája – mint közvetlen közelről szemlélt folyamat – nem csupán a keserves tények leltározása, az is („gügyögve lemosom / és szárazat adok rá”), hanem a betegágy körüli tevékenységekben megvalósuló szeretetalkalom felfedezése. Ebben a bensőséges viszonyban, mely az anya-gyerek kapcsolat fölcserélődését jelenti, nehezen artikulálható, mégis finoman ábrázolt élettényekkel találkozunk: „Játszunk anyámmal. / Anyuka vagyok, / és ő a kisbabám, / remegő kézzel / emeli a bögrét, / messziről csücsörít, / erőlködve, hátradőlt fejjel kortyol. / Jobban szereti, ha itatom, / de én önállóságra nevelem, még szüksége lehet rá.” (Játszunk anyámmal) Az anya-lánya kapcsolat lélektana bomlik ki a versekben. Sokat mond erről a Születésnapi labdarózsák következő részlete: „Összetörte a labdarózsacsokrot, / amit betegágyból kiszökve / szedtem a születése napján. / Erős markából / hullt a fehér szirom: / – Azt képzelted, hogy hős vagy, / egy Nemecsek, ahelyett, / hogy kifeküdnéd a betegségedet – / És az ágy elé ledobta.”
A tények rajza – ez a szikár, pontos, igazi drámaisággal megírt visszaemlékezés – pontosan mutatja, hogy a vers Mezey Katalin műhelyében mi mindenre vált alkalmassá. Többek közt epikus tartalmak közlésére, ami valósággal igényli a sűrítés, a jelenetezés, az idősíkok váltásának technikáit. Csupa olyan hatáseszközt tehát, amit Mezey Katalin a megszokott költői hatáseszközök kiváltására alkalmaz egy jól körülírható verstípusában.

Erről van szó, hiszen a kötetzáró A négy elem című ciklus többnyire kötött formában írt verseiben a nyelv hirtelen-váratlan kiszínesedik, a korábban mellőzött lírai hatáselemek, trópusok
alkalmazása ismét szerephez jut. A „talált tárgyként” kezelt élettények versalakzatai átadják helyüket a keserűséget is felvállaló megértésnek: „orvosolhatatlan életek / felől nézem az ítéletet” (Két part). A személyes életmozzanatok – mint egy hatalmas kirakóban – részei lesznek a nagy egésznek: „Egy nagy kártyaadósság, / olyan ez a kis ország. / A kártyára föltette / valaki s elvesztette. / Ki tudja hányadik játszma / hányadik éjszaka járta, / mikor utolsó tétként / előkerült a térkép.” A csupán néhány sor erejéig idézett 1996 kétségkívül nehezen megkerülhető, élesen exponált igazságokat mond ki. Kifejezőeszköze az allegória irányába mozdított költői kép. Az itt felmutatott leleplező indulat – versek egész sorában – pontos körképet ad a jelenünket uraló erkölcsi erodálódás természetéről, végső soron a
világot mételyező rossz folyamatos jelenlétéről (Isten a pusztulásra gondol, A pénz), a sötét és hideg önzés pusztító hatalmáról. A költő mégis, mindezek dacára bizakodó. Csalódásai mélyén – s itt zár vissza a kötet a kiindulóponthoz – a kell, a legyen imperatívuszával erősíti hitét: „Kellene valami, ami fényben ragyog” – írja A négy elemben, mely a víz, a levegő, a víz és a tűz keletkezésének himnusza. Hit a létezés szükségességében. És abban is, amiről az Imádság fonala szól, hogy „…millió kis öregasszony, / magukrahagyott gyerekek / fölfelé törő imája / patakzik a fejek felett, / fölfelé folyik, igyekszik, / felér mélységes magasba…”

(Felsőmagyarország Kiadó, 2002)

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben