×

Hajnal Kentuckyban; Punkták

Vasadi Péter

2003 // 01


Hajnal Kentuckyban


Th. Mertonnak

20.

Néha oly heves undor vesz rajtam erot,
hogy a kezem ügyébe eso szép papírlapot
összemarkolom, s bevágom a szemétkosárba.
Nem csak harag ez. Nem gyulölet. Inkább
megrázkódtatás. Bukom lefelé magamban,
s közben kiabálok. Visszhangzik a lélek
labirintusa. S mindenfelol visszafeleselnek.
Miért hazudnak? Miért hazudik mind s újra,
ezredszer is? Istenem, miért hazudnak?
Milyen nehéz így jól csinálni. Látom,
szánalmasan összegabalyodnak. Ennyi utat
kezdeni el, majd hanyatt-homlok hátrálni
róla, anélkül, hogy ne lássék fejveszett
futkosásnak, nem lehet. Szellemi kacat
a hazugság. Nincs belole haszna senkinek.
A tenger fölveti. Rothadó fatörzsként áll
ki tucatnyi a gyilkos tóból. Árokpartra
löki az eke. Madár rikoltja. Megmorogja
a rühös kutya. Arrafelé oson a menyét.
Titkos kezek szórják a világ szerkezetébe
a hazugság apró kavicsait, csikorog bele
a számtalan kerék, és porrá zúzva forgatja
szóba, álomba, szerelembe, aszúba, tejbe,
kiöklendi mégis a gyomor, pillog tole a szem,
halszálkaként a száj két sarkán kipotyog,
az arcizmok a sima bor alatt megvonaglanak,
s eltöredezik a mosoly; amit a fülbe súgnak,
károg a házteton, s szárnyát csapkodva
kürtöli szét magát; utána túlcsordul s
jön diadalmasan a fékevesztett nagyduma,
a magyarázkodás, s megkísérli a lehetetlent:
igaznak lássék a hazug. Tekereg a test,
mintha könnyu táncot lejtene, csücsörít
a száj, képes, ugye, még kedveskedni is
szerfölött nagy buzgalmában, bezárja végül
ajkait, a rettenetes kaput a sötétlo torok
elott. Te meg, uram, sikált faasztalunkra
szótlanul egy lepényt s pohárnyi bort teszel.
Elmész. Otthagyod. Finomabban már nem lehet.
Se csöndesebben.

Punkták


(Hajnal Kentuckyban, 27.)

Nem plakátozzák, mi következik.
Ki van soron.
Aki imád, elindul. Talányos
szókkal nem káromkodom.


*

Hogy hol villámlik? Erre tart.
Inkább tiéd, mint az enyém.
Veszélyes áram; futtában
mintha megérinteném.


*

Igen, persze, érted, neked, miattad.
Milyen büdös e méreg.
Akkor finnyás az orrotok,
ha másokat dicsérnek.


*

Tuzben nem ég el.
Kövön nem áll.
Talán parton. Havon.
Megráz naponta.
Sejtem, de nem tudom.


*

Néma. Konok. Nem adja föl.
Majd’ mindenki föladta már.
Széthajlítgatva s összetörve
benne minden határ.


*

Én megvagyok. Együtt növünk.
Magától készül az egész.
Baktat mögöttem hallgatagon
flanelingben az ész.


*

Állunk magunkban.
Emberszagunk van.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben