×

Könyvtárgy

Puszták népe

Cukor György

2002 // 11
Gondolja az emberféle. Egyszerűbben: az ember. Gondolja: idéz. Másol egy könyvből. Mert nem érti a dolgokat, ám a citátumban magyarázatra lel, az megvilágítja neki az eseményeket, a félmúltat. Ott a könyvben a magyarázat. Olvasta már többször is, de beérte a szöveg humorával. Valaha azzal áltatta magát, hogy ismeri a többi emberfélét. Egyszerűbben: embert. Mind különös. Tarkójukról, ahogy a hajuk lesimul, felismeri a gyerekkorukat. S a tárgyaikat. Azóta a tárgyak sorsa elkedvetlenítő lett, a világ tágul ugyan, de nem férnek el benne az eszközök. Egyszer használatos, eldobandó tárgyak lettek. Nincs nevük és múltjuk. Új kerül a helyükre, az előző variánsa. Nincs túlhordott, megjavított tárgy. Örökölt aligha van. Reklám, divat, ingerelt vágyak, állandó tárgyfüggés, folytonos tartozás, új tárgyak iránti vágyban örökös eladósodás. A prospektuson tárgycsalád. S az embercsalád melegségauráját hozván magával, sétál az árnyas nagyáruházban. Mindenütt efféle ökonómiai absztrakcióval ütik orrba. A hírhozók. Rászedik a hiszékenyeket. Az allegorikus hírtárgy titokzatos és meglepő, együttérzéséhez apellál, mint egy lény, és újabb hírhozók révén mennél többet mond, annál tájékozatlanabb lesz az ember. A hírnek az ember, embernek a hír, gondolja, addig érdekes, amíg meg tudják őrizni egymás számára kvízjátékfeladvány jellegüket, a tapsgép módjára bekapcsolható reflexív humort vagy döbbenetet. Ha kimerültek, máris érdektelenek. Az embertárgy, a hír cselédje ettől vásik. Áll a helyére más, mint a pusztainak. Betelefonálhat, műsorárut hallgatva. Biztatja a médiaszemélyiség, maradjon vele. Nem biztos benne, hogy maradna. Vele. Közben azt gondolja: a nadrágzsebek. Az ember fölkel, jár föl-alá, zsebre vágja a kezét. A nadrág régi, olcsó volt az olcsóboltban, ámde megfelelő. Ragaszkodik hozzá. Ebben heverészik, gyalult is benne, munkába jár, s néha kimossa, élére szárítja. Ha nyomot hagynak rajta az esőcseppek, kimosandó. Jó benne lenni. Ha az ünneplőben megy valahova, hazaérve máris ezt veszi föl. Az egyik zseb lukas. De a másikat megvarrta, féloldalról ép zsebe van. A lukast is megvarrhatná, halogatja, ám előre melegség járja át szívét attól a kellemtől, amit az ép zseb érzete kelt. Ezért halogatja. A zsebbe nemigen fér semmi, egy-két rongyolt papír zsebkendő. A kínainál vásárolt zsebkendők elfogytak, elkallódtak, egyik feláldozódott papírhiány miatt a nyári kiránduláson. Maradt a papír. A nadrág nemegyszer forgott veszélyben, kissé kopottasnak tetszik, havonta másikra cserélte volna a szeretetteljes aggodalmaskodás, de sikerült megvédenie. Szerencsére nem derült fény a fényes üleptáji kopásra és lyukra, mely titokban szépen be lett varrva, s nem is látszik. Van még a zsebben kihegyezett gyufaszál a likas fog alkalmi piszkálgatásához. Furcsa volna? Böll az asztalnál a villával tisztogatta a körmét. Régi idők zsebe. A zsebben fontos dolgok voltak. Most kevés az ember zsebe, és mind kicsi. A tarisznya lett a zseb. Fér oda minden, mint egy sufniba. Pardon, ez a tarisznya disznóbőr, kétcsatos, kantáros. A szíj is csatos, állítható a hossza, aranyozottnak ható karabinerrel kapcsolódik a karikákhoz. Luxusküllem. Szíves karácsonyi ajándék. Mások táskának mondják. De vállon hordva: tarisznya. Vállra vetve induláskor. Szék mellett. Fogasra akasztva. A tarisznya, a tarisznya. Ahogy ott van. Beleteszi és viszi. Abban hozza haza. Mondják neki: majd hozd haza, beletettem. Ha csak a tarisznyát látják, tudják, az ember a közelben van. Megjött. Vagy: ott a tarisznyája, még itt van. Kiveszi belőle az ennivalót. Amit csomagoltak neki, hogy egye meg. Kiveszi a tarisznyából. Könyvet, buszra várva. Szépirodalmi folyóiratot, bizonyságul, hogy van még a világon betű. Ahogy régebben tűz mellett szalonnát, hagymát vett elő, egy másikból. Kenyeret, teát. Régen. A tarisznya, szegény, ütve-dobva van, de nem panaszkodik. Tartja magát, amíg bírja. Ebben a hiánnyal rívó világban mit mutat a tarisznyai bőség? Az őszi estén. A Gergely-naptár 2002. évében. Tágul a világegyetem, közelítsünk a tarisznyához illendő ládafia-élménnyel. Mi lehet benne? És mit ír az a könyv? Így gondolta, amíg bele nem gabalyodott a dologba. Hogy a tarisznyából egyszerűen kiemeli a Puszták népét, és idéz belőle. Kigondolta, melyik szakaszt: ahol az öregember a pipáját keresi. Mert ott a felelet, az a szakasz a magyarázat. Ott a Haza ügye világosan. Most, mintha máséban akarna kutatni, szégyelli magát. Odales. Külsőre tetszetős, barna, varrott és vascsatos.

A széken. A tarisznya háttal fordult. Most kéne lecsapni rá! Vagy előbb csak vállra, sétálni egyet a szobában. Hogy most milyen vele a menet. Amikor a váll szerepe elenyész. A tarisznya s benne a könyv túlságosan jelenvaló. Halogat: elmegy kezet mosni. Meg is kéne fésülködnie, rendbe vágnia magát az alkalomhoz. Ám a fésű jó okkal a tarisznyában van. Hogy meglegyen. Hogyan juthat a saját holmijához? 2002-ben, este. Így mi lehet benne? Hallgat a tarisznya, háttal a széken. Lógatja a szíját. Ha elveszne, akkor is ilyen rátartian viselné magát? Vádaskodik az ember. Pedig hűséges. Mint a kutya. Az ember odasandít. Mi legyen? Három órával ezelőtt dobta le, de a világegyetem olyan tempóban tágul, hogy napokig loholhat álmában, mire utoléri, ha ugyan a libegő szíjat el tudja kapni, s közelebb-közelebb húzza magát hozzá. A hezitáció e végtelen estjében egy női kéz belenyúl, füzeteket vesz ki belőle, és visszacsatolja. Délután tette oda, még évekkel ezelőtt. A hazahozandót. Most olyan hirtelen történt, hogy nem tudta közéjük vetni magát. Egyelőre nem esett nagyobb baj. Megnyugszik lassan. Idő múltával megint rásandít. Odaszól: majd holnap. Át a szobán, föl a lépcsőn, ki e fura magányból, a melegségbe. Az ember. Nem fél, csak érik. Régen attól félt, hogy felrobban a Nap. Vagy leszárad a keze. Régen. Napok múlnak el, hozza-viszi, ám ha leteszi, s megint úgy nézi, nem tudja elszánni magát. Hogy kihúzza a könyvet, fellapozza és idézzen. A világról, az öregemberről s pipájáról. Pedig ott a magyarázat mindenre. Telik-múlik az idő, mire az ember ráébred, hogy napokkal előbb helytelenül nézett oda, kapkodva, laposan. Nem állja a tarisznya a konzum-pillantást, nem nyílik tőle, nem lehet hozzáférni. Azóta rosszul alszik. És érik. Az identifikáció és az azonosság felismerése kínokat okoz. Ettől tart. A pillanatnyi biztonságérzet vak és múlttalan, ezért lapul a mélyén szorongás. A kontinuitás fájdalommal jár, tán az egyhuzamú fájdalomérzet maga. S az igazi jelenlét mégis e fájdalom megszünte. A kontinuum: egy tetszhalott pillanatnyi tárgyainak számbavétele. Megvan a maga ideje, nem a nappali vagy a kora esti édelgő, félvak lét, hanem a hajnali skizoid pillanat. A középfajú dráma, hahota és könnyezés. Véli az ember. Egy hajnalon, míg egyik fele alszik, mint a darab fa, a másik tituszi merészséggel lebotorkál. És belenyúl. Ez kutat azéban, mintha kifosztaná. Motyog: gyáva, gyáva. Gyáva! Azonosítja a tetemet. Mely a tetőtérben dög mód hever. Árulkodó leletek: rozsdás anyacsavar, spulni cérna, arasznyi háromeres kábel, kulcscsomó, aprópénz, magnókazetta, spárga, dió, műanyag zacskóban összegyűrt papírszalvéta, igazolvány, régi lottószelvény, 50%-os menetkedvezményi egyezség, Milurit és Indumetacinum köszvény ellen, bérlet, görbe százas szög, írószövetségi tagsági igazolvány, bicikliküllő, üres féldecis üveg Royal vodka fölirattal, fésű, reklámfüzet Szatmárcsekéről kirándulók fotóival, szakadozott telefonszámos füzet, határidőnapló s benne 3 floppy, levelek Sz. Lajos, W. Tibor, C. Gheorge (Bacau), T. Gábor és B. Tibor feladóktól, csavarhúzókészlet, golyóstoll, citerahúr, pengetőnek való flakonvágadék, gyufaszálak, kenyérmorzsa. És e birtokolt tárgyvilág sokatmondó konstellációjában: a könyv. Puhatáblás. A borítón a szerző néz be a nyitott ablakon. Föl, a plafonra. Derűs félmosollyal. Jobbjával mintha az ablak keretéhez nyúlna, vagy magyarázó gesztust tenne. Bal keze zsebben (?). Őszül. Pulóvert, svájcisapkát visel. Az ablak szimpla, vélhetően verandaablak. Az író portréját Gink Károly készítette. © Illyés Gyula, 1967. Szépirodalmi Könyvkiadó. Diákkönyvtár sorozat. 6,– Ft. A könyvtárgy kopottas, lapjai elbarnultak, hasadékonyak, már-már törékenyek. Láthatóan száraz és gyúlékony. Súlya csekély. Van tehát anyaga, színe, szaga, mérete, ára. Elhelyezhetősége, hordhelyzete, készenléti állapota, használatbavételi módja (nincs használati utasítás hozzá). Íme, a megjelölt lapon az archetipikus üzenet: „Ott ültem az öreg Róka bácsi mellett a szekérülésen. Harmadórája vánszorogtak velünk az ökrök a tanya felé vezető úton; gyalogosan ezt az utat félóra alatt megtettem volna; harmadórája hallgattunk. Az öreg egyszerre elnyújtottan, hosszan felsóhajtott, majd kisvártatva nehéz búvármozdulattal háta mögé fektette a sudaras ostort. Aztán óvatosan, mintha karjának minden rezdülése szúró nyilallást okozhatna, megtapogatta kabátja belső zsebét. Mintha beteg szívet, mintha egy üszkös sebet tapogatott volna. A pipa nem volt ott; erre jó ideig maga elé bámult, eltöprengett, mintha a pipa helyét valami rejtvényből kellett volna kitalálnia. Végre, mint akinek nincs más választása, és mégis beveszi az orvosságot: belenyúlt a kabát külső zsebébe. Belenyúlt, és újra úgy elbámészkodott, hogy a kezét is a zsebében felejtette. Előkerült a pipa, és Róka bácsi bólogatva rámeredt, mintha sose látta volna. Nagy körültekintéssel felnyitotta a kupakot. A pipaszurkáló előkészítése tovább tartott, mint a pipáé. De végre megtörtént a tisztogatás is, kézben volt a dohányzacskó is. Már csak a tömés volt hátra, de az öreg véletlenül az égre nézett. Megvárja, míg az a felhő elvonul? A gyufával úgy bánt, mintha a kezében levő szál a legutolsó tűzcsiholó alkalmatosság lett volna, s attól függne az emberiség sorsa, mert a földön minden láng kilobbant. A pipa egyre-másra kialudt, mert az öreg szívni is elfeledkezett. Negyven éve volt béres.” Az ember, akit kifosztott emez, fönt alszik. Majd a tettre ébred, beleébred. Ez, mindenre választ kapván, itt ül, bámulja a fekete sötétséget. És lelke mélyén ott szekerezik az öregember.

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben