×

Két hangra

Levelek Zugligetből, 2. rész

Sárközi Mátyás

2002 // 11

Az a bizonyos tizenhatodik


A tizenhatodik levél Schlézinger Salamonné feladóval, a postabélyegző szerint Kispestről és dr. Vészi Gábor címére érkezett Londonba, 1957. május 21-én.

Matyikám, gondolom, csodálkozol, ha megírom, hogy megint itt ülök a régi lakásban! Mint írtam, múlt hétre volt tervezve a lakáscsere, hogy beköltözöm Zoli régi helyére. Csütörtökön jöttek a költöztető emberek [ávósok], őrületes rendetlenséget csináltak. Mindent kiszórtak és kiborítottak. Végül, miután öt markos férfi volt itt, valahogy végeztek, és átköltöztünk. Az új lakás [a fogház] nagyon barátságosnak és tágasnak látszott, úgy képzeltem, ott fogom leélni hátralévő éveimet. Kezdtem berendezkedni. Hát, mit tesz isten, szombat délután jön egy értesítés, hogy a felsőbb fórum nem hagyta jóvá a lakáscserét. Egy óra alatt kidobtak az új lakásból. Nem tudom, kinek a keze van a dologban. Csak valami nagykutya lehetett, aki beleköpött, mert formailag minden rendben volt. Én Joci régi lovagjára [Erdei Ferenc] gyanakodom. Persze ezt sohasem fogom megtudni.

Most úgy néz ki a szobám, mint Fedák Sári öltözője, tele rózsa-, szegfű- és pünkösdirózsa-csokrokkal, mert a régi szomszédok rettentően örültek, mikor megláttak. Vasárnap egész búcsújárás volt. Ádámnak egész héten fájt a gyomra, Andor bácsi is egész leromlott, csak Esztike meg én vagyunk szokás szerint virulók és nyugodtak. A költözködést érdekes mód a kutya nem sínylette meg, a cica azonban majdnem beledöglött. Csont és bőr.

Károlyt szeretettel üdvözlöm.

Nem Erdei Ferenc, hanem Révai József lehetett a beavatkozó potentát. Kórházi ágyához eljutott a hír, talán régi szerelme, Majlát Jolán útján, hogy Sárközi György özvegyét letartóztatták. S a félig béna nagybeteg azonnal kapcsolatba lépett a pártközponttal. Lám, mégsem oly nagy baj, hogy agyvérzése ellenére megmaradt a beszélőképessége.

Idáig jutott hát az ország. Földes szomszéd annak idején kötelességtudóan jelentette Király Béla s nemzetőrei hajnali átvonulását Zugligeten, látogatását a kis házunkban. Valaki most parancsot adott Sárközi Györgyné letartóztatására. Biztosan elvittek volna engem is. Anyám, csodás állatszelídítői tehetségével, őreit is emberségre tudta bírni. Ez nekem bizonyára kevésbé sikerült volna, különösen, ha felmerül a kérdés: megbízott-e Király Béla valakit az ellenállás szervezésével.

A tizenhetedik


Szakad az eső, itt ülök villanynál, és fordítom a Gide-et. De úgy meguntam, hogy írok neked, bár tegnap Gábor bátyádnak is ment levél. Nagyon furcsán érzem magam, amióta megjöttem a kórházból. Minden teljesen irreális, odabenn is az volt, idekinn pláne. De nem adom egy vak lóért, hogy ezt is kipróbáltam, ha már voltam zsidó ’44-ben és melós ’50-ben. Persze csak úgy jó az egész, ha most tényleg rendesen rendbe jöttem, és nem kell újra befeküdnöm. Nekem valami azt súgja, hogy [Révai] Józsi bácsi műtétje teljesen meggyógyított, sőt bizonyos fokig immunizált a jövőre nézve. De hát az ember ezt nem tudhatja biztosan ilyen súlyos bajnál.

Tegnap Feri [Farkas Ferenc, a Nagy Imre-kormány minisztere] barátomnál voltam tapasztalatcserén, miután ő is átment ezen a műtéten. Nagyon kedves volt, el volt érzékenyülve. Ő persze nem olyan könnyű eset, és nem vigyáz az egészségére!

Gyula barátom a Hárshegyi szanatóriumban fekszik már négy napja, és altatják. Milyen rossz idegei vannak ennek a generációnak! Most tulajdonképpen úgy kellene élni, hogy délelőtt dolgozom a kertben, délután meg fordítok, mert nagyon a nyakamra nőtt a Gide. De valahogy nem vagyok lendületben! A kert sárban úszik, a Gide-et unom.

Megnéztem a Műcsarnokban a tavaszi tárlatot, rossz, szürke, egyhangú. Az absztraktok olyanok, mint a tapétatervek. Az Ország Lilike nem Picasso, és a Vajda Julika se festő azért, mert a férje az volt. Mire jó egy kép, amit rossz nézni? Az a gyanúm, hogy ezekkel a művészeti irányzatokkal kifejezte magát egy undok, idegbajos kor, de most már jó lenne más, csak a fene tudja, mi. Legfeljebb azt tudnám itteni tapasztalatok alapján pontosan megfogalmazni, hogy mi ne jöjjön.

Most már olyan okos voltam, hogy okosabb úgysem leszek, tehát zárom soraimat, és megyek feketét főzni: ezt nagyon nélkülöztem a kórházban, úton-útfélen elaludtam, ülve, állva, mert a vérnyomásom lement a béka feneke alá.

A tizennyolcadik


Ebédszünetben s a délutáni órák után mostanában vad rock and rollozás dúl a harmadik emeleti diákklubban. Üvölt a rockzene, és rángatják egymást a párok. Egy majomszigetnyi főiskolás az utca felőli részen, a nagy ablakoknál toporog. Lábunkkal verjük a taktust, de nem vegyülünk a táncolók közé. Michael is szemlélődő típus, mint jómagam. Kissé elfogódottan megkérdezi, én vagyok-e az egyik magyar, mert ő a szovjetvilágból jött marslakót még sohasem látott. Beszélgetni kezdünk. Biztosan olyasmit is kérdezek, amit nem illő. Hogy mennyi az ösztöndíja, kik a szülei, és szereti-e a szocialistákat. Néha kicsit elpirul, de azért valamit motyogva mindenre válaszol. Az apja vasutas volt, a rendező pályaudvar gurítóján kapcsolta öszsze a vagonokat, de megcsúszott, bezuhant a kerekek alá, és meghalt. A mama elég tisztességes kárpótlási összeget kapott, s abból nyitott kis teázót a tengerparti Lowerstoftban. Azon a terecskén főzi a teát, és árulja a szendvicseket, ahol fordul a busz. A sofőrök és a kalauzok mind nála falatoznak. A bátyja, Walter tíz évvel idősebb, és halász. Michael rajzkészségét már az elemiben felfedezték, ösztöndíjjal került ide, tulajdonképpen festeni szeretne, de a grafika jobb megélhetést biztosít. Egy éve jár a festőiskolás Jane-nel, jól megvannak, mert Jane egyfolytában beszél, Michael pedig, ha nem faggatják, mint most én, naponta három mondatnyit ha szól. Hatan laknak együtt, bérelnek egy ócska házat, látogassam meg őket, ugyanis a hat közül az egyik a ghánai Sam, aki váltig állítja, hogy a legnagyobb jólétet egyszer majd a Szovjetunióban lehet elérni, mert ez az ország népességének a számától függ. Szóval jöjjek, és vitázzam Sammel, kakasviadalt akarnak látni.

Van új öltönyöm, nagyanyám küldte rá a pénzt New Yorkból. Utolsó filléreimen veszek egy doboz bonbont s egy üveg bort. Megyek vendégségbe. Gyalog, mert buszpénzem már nincs. London közepétől a White City városrész hét kilométer, ötven perc alatt megtehető. Egyre sivárabb környéken járok, és szitkozódva átkozom a londoni utcák építőit. Ebben a gigászi városban sok az olyan utca, ami sehová sem vezet, falban végződik, vagy ugyanoda ér vissza a gyalogos, ahonnét elindult. Már sötétedik, mire a kormos, rozoga ház bejárata előtt állok. Szél támad, kutya hideg van. Mintha nem is május lenne. Nagydarab srác nyit ajtót, mezítláb. David, a díszlettervező. Egyelőre csak ő van otthon, ma ő főzi a vacsorát. A nappaliban villany fűtőtest izzik vörösen a bedeszkázott kandalló előtt, fölötte vizes zoknik száradnak, mi tagadás, elég büdösen. Hamarosan jön Jane és Michael, befut egy pattanásos fiú, Kevin, a szobrász. S végül megérkezik Sam is, kövéren, ébenfeketén, arcán a húsba hasított törzsi jelekkel. David barátnőjét elütötte egy taxi, kórházban ápolják.

A vacsoraasztalhoz húzzuk a székeket. Én, az idióta, öltönyben, nyakkendőben. Ők térdig tágult pulóverben, piszkos ingben. Kinyitjuk a bort. Pirítósszeletekre öntött babfőzelék szerepel a menün, valamiféle füstölt hal, héjában sült krumpli, barackkonzerv. Sam tele szájjal magyarázza, hogy Ghána politikai életében rendkívül fontos szerepet játszanak a „market mammy”-k, azaz a piaci kofák. Talán én is ilyen benyomást keltek angol hallgatóimban, amikor vázolom nekik, hogyan járult hozzá az írók elégedetlensége a mi forradalmunk kirobbanásához. Jane és Michael összebújnak. Meghatóan szép pár. Éjfélig sem sikerült meggyőznöm a ghánai padlizsánt, hogy a szovjet típusú kommunizmus nem vezet se jóléthez, se társadalmi egyenlőséghez. Megkapom David elgázolt barátnőjének az ágyát. A jéghideg fürdőszobában zugligeti emlékeim támadnak.

Matyikám, itthon megy minden a szokott úton. Én sokkal rosszabbul vagyok, amióta Pistuval lakást cseréltem. Úgy látszik, könnyebben alkalmazkodom új környezethez. Boriska nehézkesebb, hiszen ott a két gyerek, s komoly anyagi gondjai vannak. Csé papa talán haragszik ránk, hogy már egyáltalán nem érdeklődik a családi dolgok iránt? [Értsd: miért nem foglalkozik a BBC Bibó letartóztatásával?] Kérdezd meg tőle, miért van ránk megsértve. Hajdani
nejének, Katinak megígértem, hogy elviszem a Haitsch nevű idegorvoshoz, mert teljesen szét van esve, de mit tesz Isten, Haitsch tbc-vel kórházban fekszik, engem meg teljesen elfoglaltak a „lakásügyek”: a magamé, Pistué és a békési Rácz Palié.


Idegorvosról jut eszembe, [Illyés] Gyula a Hárshegyi szanatóriumban fekszik, és altatják, nem is lehet látogatni. Én láttam pár percig, de teljesen ködös volt és kábult. Ám egyszer csak úgy meg találta harapni a karomat, hogy még most is kék és zöld. Nagyobb baj, hogy ügyvédem, Keszthelyi Nándi is bevonult ugyanoda kivizsgálásra, és kiderült, nem az idegeivel van baj, hanem súlyos korai agyér-elmeszesedése van, és reménytelen.

Ádám a Filharmónia csapatában a Petőfi Színház ellen futballozott, és úgy elesett, hogy tokszalagszakadása van, és feküdnie kell. Most Lukin Laci helyettesíti a kórusnál, ahol sietett bejelenteni, hogy a karnagyukat erősen tokon rúgták, ami leszállt a lábába, ezért nem tudott eljönni.

Boriska nagyon el van keseredve Pistu miatt, mindennap felmegyek, és iszom vele valahol egy feketét. Írj, ha mást nem, lapokat, de sűrűn.

A tizenkilencedik


A tanév véget ért Szent Mártonéknál, számomra csak két szemeszter volt. A főiskola jelmezbállal ünnepli, hogy ezt az évet is letudta. Cohenné a magánéletemmel édeskeveset törődik, a fűszereséket alig látom, csak köszöngetünk egymásnak, vasárnaponként pedig a dundi Hebron rózsája elé teszem a két font tízet a konyhaasztalra. Most azonban jókedvében van, kölcsönad egy régi lepedőt, hogy arabnak öltözzem, még valamiféle üvegstrasszt is előkotor a fiókból, és nagy kacarászva a turbánom közepére tűzi, mint galambtojásnyi gyémántot. Karján a szerencsére kevésszer hasfájós csecsemővel a kertajtóból nézi, ahogy lepleimben elindulok a földalatti-megálló irányába. A metrón csak kevesen fognak gyanút festői népviseletem valódisága felől, különösen a nigériai, ghánai vagy kenyai négerek vizsgálgatnak a szemük sarkából, akik ünnepnapokon maguk is bő tunikát öltenek.

A főiskolán már áll a bál, dübörög a zene. Morrs, a rektor, elegáns, tiszteletre méltó férfiú, és igen közepes festő, elmondja évzáró beszédét, amiből kiderül, hogy minden szép és jó, de Szent Márton diákjai nem nyernek díjakat. A rövid kabaré attrakciója nem annyira a szőrös szobrásznövendék, aki új utakat keres a formabontó szaxofonjáték terén, és tombolva szólózik tíz elviselhetetlen percen át, mint Eric Gore, a hórihorgas, halszemű, csontsovány festőprofesszor. Egy szál ágyékkendőben jelenik meg a színpadon, és tilinkóját fújva elismétli a Leicester Square clownjainak mutatványát a megbűvölt kígyóként felemelkedő melltartóval. A szobrászok sűrű sherryvel kínálnak mindenkit, én is meghúzom a flaskát, és jókedvem kerekedik. Janet most már levakarhatatlan Michaelról, de a kavargásból előtűnik a tüllszoknya alatt fekete macskaharisnyás Maggie, s kész felderíteni arab hercegi lepleim titkait.

Kínlódom ezen a főiskolán, merthogy az én könnyed vonalú rajzaimat nem nagyon méltányolják. Itt pedáns, sematikus, hiperrealista illusztrációkat kellene készíteni a megadott témákhoz, sok-sok hátérrészlettel. Legutóbb A legyek ura volt soron, s míg a növendékek java része a trópusi sziget buja növényzetének virág- és liánformáin bütykölt, a lányok botanikai szakkönyvekből másolták vasszorgalommal az egzotikus növényeket, én a regény gyerekszereplőit próbáltam jellemük szerint megrajzolni. Gilberry tanár úr hümmögve fanyalgott a
beadott anyag fölött. A rám zúduló szigetországi élmények megannyi epizódja viszont megírásra vár. Elpártoljak a rajztolltól az ócskásnál vásárolt matuzsálemi korú írógéphez? Őszig gondolkodhatom ezen. Előbb Anglia felfedezése következik. Cohen úr kirakatában használt biciklit hirdet egy kiragasztott cédula. Hamar megegyezünk a biciklit kínáló vénemberrel, még gumiragasztót is ad a két font tíz shillingért.

Matyikám, íme néhány fénykép Zugliget idilli életéről. Mint láthatod, a fenekem nem lett kisebb az elmúlt hónapokban. Másodszor azt láthatod, hogy Judittal férjet keresünk nekem a vasárnapi Magyar Nemzet apróhirdetései között. Éppen felfedezek egyet, hogyaszongya, nyugdíjas tisztviselő 50-55 éves nőt keres feleségül, „lányok előnyben” jeligére. Csak azért nem feleltem, mert a lányságomat sajnos elherdáltam. Volt olyan hirdetés is, ami úgy kezdődött, hogy 35-40 éves fiatalember vagyok, ami elég meglepő, mert ebben a korban valaki már igazán precízebben megállapíthatná a korát. Továbbá láthatod az új, lazacpiros-fehér csíkos kerti garnitúrát, és láthatod, hogy a régi, eternitlapos konyhaasztal állványként szolgál a mandulafa tövében az árnyékkedvelő virágok számára.

Ami a klímát illeti, hála a napfoltoknak, olyan viharok vannak, amilyeneket még nem látott a Zugliget. Az éjjel például teljes három óra hosszat, megszakítás nélkül dörgött és villámlott! A Hunyad-orom állandó neonfényben úszott, és hozzá olyan jégesős vihar volt, mint amikor veled a Szépilonánál talákoztunk, amint a cipőddel a kezedben gázoltál hazafelé az esővíz-folyóban. Most is tele van az utca sárral, kövekkel és letört ágakkal. Este kilenc van, már megint tintafekete az ég, elviselhetetlen a fülledtség. A rádió recseg-ropog, Panni bebújt a dívány alá. Nekem igazán jó idegeim vannak, de az éjjel Sevenalettát vettem be, mikor harmadszor vágott a mennykő a Hunyad-oromba, s közben minden sistergett a szobában az elektromosságtól.

Estefele mindig [Bibó] Boriskával vagyok. A ronda Pistu cserbenhagyta, már hetek óta
elment, és nem is ír neki. Tegnap végre kapott tőle levelet, hogy elég jól van, a koszt jó, a lakás elég kényelmes, jól alszik, és kéri Boriskát, menjen nyugodtan nyaralni
Leányfalura, őszre csináljon programot nélküle. Kedves, mi? Ennyi évi házasság után így, szó nélkül otthagyni valakit két gyerekkel! Persze a gyerekek megérzik az ilyesmit. A kislány rosszul alszik, a fiú levert.
A Gide-del nagyon keservesen haladok, mert nagy a meleg. Írjál!


Az angliai kerékpár-kirándulást kéthetesre tervezem. (Milyen lehet gondok közepette a börtöncellában hallgatni, hogy odakinn tombol a természet, villámok reflektorfénye villan be a kicsinyke ablakon?) Mindennap írok majd hosszú, illusztrált levelet kalandjaimról szárazon és vízen. (Bibótól elvették a szemüvegét?) Biztos eljön még a nap, hogy családi körben üldögélve olvasgatom régi leveleimet, felidézve felfedező utamat angol tájak s városok között.

A huszadik


A nagy angol kiránduláshoz mindenekelőtt pénz kell. Fél óra sem telik bele, és felvesznek a Lyons Corner House Oxford Street-i háromemeletes teaházába pultosnak. Itt főleg ciprusi görög és török fiúk dolgoznak, odaillek közéjük. Fehér sapkám van, fehér kötényem. Én vagyok az egyik kasszás. Abba bele lehet jönni, hogy tizenkét penny egy shilling, és húsz shilling egy font. Van félpenny is, és épp most vonják ki a forgalomból a vörösbegydíszes, farthing nevű negyedpennyt. Sűrűn használt váltópénz a kövér félkoronás, ami ugyebár két és fél shillinget ér. Koronás persze nincs. A pénzdarabokat Viktória királynőig visszamenőleg elfogadhatjuk a kasszánál, a múlt század végi, úgynevezett bunny pennyk, amelyeknek a képes felén még a fiatal, kontyos Viktória arcéle látható, elvékonyodtak, mint az áldozóostya.

A bejárati nagy pultnál sürgölődünk. Jobbomon török kisember serénykedik, a kékre borotvált Ali, balomon a nyurga, lányos mauritiusi hindu, Jacky Vernabadren. „Nevem Gyági” – mondta nehezen utánozható hindu akcentusával, amikor bemutatkozott. A fizetés gyenge, de ebédet is kapunk, és este annyit ehetünk a maradék süteményből, amennyit akarunk. A földszint menedzsere, a frankfurti születésű Mister Katz biztat, hogy maradjak a cégnél, még belőlem is lehet szendvicsbárvezető.

Öltönyös, keménykalapos úr telepszik elém pontban egy órakor. Rántott tőkehalszeletet eszik hasábburgonyával, egy shilling nyolc pennyért. Hétfőtől péntekig mindennap. Hetente ötször ugyanazt. Az öreg, kövér kínai délután négykor tornázza fel magát a magas bárszékre. Teázik, és Jackynek udvarol, szeretné ágyba vinni. A hindu csak röhög rajta. A kínai tisztes összegeket ígérget. Megjön az első magyarom is. Fáradt asszony esik be kávézni, s három szó után hallom, hogy honfitársra akadtam. Először riadtan néz rám, amikor a pénzt magyarul köszönöm meg.

– De hiszen maga nem ismer engem.

– Bizony nem. De magyarosan tetszik angolul beszélni.

Meg van sértve.

– Ugyan, menjen már. Perfekt beszélem az angolt. Külkereskedő vagyok.

Pesti. Kiküldetésben jár Londonban.

– Koszos, ronda egy város. Hogy tud itt élni?

A város most valóban a szokottnál is szemetesebb, mert utcaseprősztrájk van. S fekete is London, a szmog kormos patinájába dermedt. Talán kimosdatják legalább a középületeit, mint Párizsban. De ahhoz ide is egy André Malraux kellene. A briteket nem zavarja a házak szürkesége. Az ég is szürke.

Matyikám, égig hágott a társadalmi életem. Szombat este Latorék, Domokosék, Kormos Pistáék, Juhász Ferenc és Fazekas Ica voltak itt vacsorára (rakott karfiol, uborkasaláta, epertorta). Az éjjeli trópusi vihar közeledte elzavarta a társaság nagy részét, Domokosék s Juhász viszont kellemesen maradtak másnap délig. Kedden este Horváth Boldizsár, Erzsi, egy Ladányi nevű orvosházaspár és Bánék voltak itt (gombás, tojáskrémes, szardíniás szendvicsek, vajkrémtorta málnával). Szombaton Andor jön Petényi Gézáékkal. Megőrülök! Közben a szomszéd gyerekekkel megszedtük a két cseresznyefát, és begyűjtöttünk öt kiló epret. Olyan izomlázam van, hogy mozogni se bírok.

Megjött a fényképed. Most olyan, mintha állandóan ott ülnél velem szemben a komódon. Viszont kiderül, hogy nagyon sovány vagy, így jobb volna, ha nem gramofont vennél részletre, hanem többet ennél.

Tegnap rekordmeleg volt, negyven fok körül. Judit fenn aludt a gyerekekkel, mert Ádám pénteken a pécsi dalosversenyre utazott a hatvantagú Landler Jenő Férfikarral, nyakig zárt szövet vasutas-egyenruhában. A kórus végig részeg volt, csak a koncert idejére józanodott ki, egy Huszt és egy Felszállott a páva erejéig. Kaptak valami serleget, és a méltatás úgy kezdődött, hogy régi, kitűnő kórust és új, tehetséges karmestert hallhattunk. A hangverseny után a régi kóristák teleénekelték ganc Pécset, hogy pum-pum-pum-pum, feljött már a rózsaujjú hajnal, meg hogy nékem is volt egy máhájusom… Mindez nem vigasztalja Ádámot, mert holnap felvételizik az Akadémián, ahol harminc helyre már nyolcvan konzervatóriumi karnagy pályázik, és dunsztja sincs a zongoradarabokról.

Eszterék jövő héten mennek Prágába, engem itt hagynak a frászban, a gyermekparalízis-járvány közepén, az öt gyerekkel. Megint hozzáfogtam a Gide-fordításhoz, mert közeledik a szeptemberi terminus, és pénz kellene a gyümölcsös körüli kerítésre. Most megmosakszom, és megyek a Kárpátiába, ahová meghívtam Boriskát ebédre, miután már csak akkor eszik, és akkor nyugszik meg kissé, ha elviszem valahova. Kispista Torbágyon táborozik. Voltam a héten Gyuláéknál is. Kijött az ideggyógyászatról, de rettentő szomorú és ideges, tele van csillapítókkal. Írjál gyakrabban!

A huszonegyedik


Vacsora Cs. Szabó Lászlóéknál. A kocsislak földszintje tágas kocsiszín, itt sorakoznak Csé könyvespolcai. Közöttük székeken feszengve, pamlagokon elomolva vagy harminc vendég Bözsi csipedetes, füstölt csülkös bablevesét eszegeti, vigyáz, hogy tányérjából a pompás lé ki ne löttyenjen a szőnyegre, bútorokra, öltönyökre, kosztümökre, s közben élénken társalog. Andrást próbálom elcsípni, de a múltkori barátjával heherész, aztán elrohannak moziba. Ám a társaság felettébb kellemes. A brit jog egyik nagyágyúja, a tekintélyes külsejű Andrew Martin professzor (hajdan Neugröschl Endre pesti ügyvéd) kérdezget finomkodó hangján a hazai állapotokról. Csé egy fiatal BBC-s kollégája biztat, hogy Andrew Martin nem nagyképű ember, „csak olyan nagy képe van”. Valóban bernáthegyi kutyához hasonló, komoly arcú férfiú a brit jogreformbizottság emez impozánsan elangolosodott oszlopa, de időnként meglepően kisfiús mosoly fut át gondba borult vonásain. Itt van a magyar BBC külpolitikai kommentátora, Katona Pál, megismerkedem Fenyő Miksa fiával, aki már régóta képrestaurátor Angliában. Mint mondja, most, hogy Ignotus Pál is újból londoni lakos lett, kiteljesedett a Nyugat-leszármazottak triója, Fenyő, Ignotus és Schöpflin immár angliai nevek. Csé barátságos könyvtárszobájában a jóféle magyar középosztály civilizált reprezentánsai bableveseznek. A társalgás halk, mosolygós, udvarias. A társalgók tájékozottak a világ dolgaiban, műveltek és érdeklődők. Az öltönyök jól szabottak, a hölgyek gyöngysora valódi. Ezek az emberek révbe értek ebben a különös országban. De hűek a múltjukhoz, az ifjúkorukat meghatározó kultúrához. Miféle lelkivilág kell ahhoz, hogy a két hampsteadi öregasszony bezárkózzék villája borongós falai közé, és besavanyodjon, mint a felmelegített kávé, amit házvezetőnőjük tálcán behoz? Lenke némi életet vitt a házba, de csak a pletykálkodás témaköre bővült, a nagyszámú rokonságon s a házibarátokon köszörülgetik a nyelvüket. Gábor bácsi élete se több, mint mókuskerék, ahogyan ő az otthona és a kis üzem között pendlizik, nap nap után. Hazatérve lezuhan a tévé elé. Hová tették a nagypolgári igényeiket?

Éppen indultunk a Csiga úti kertbe málnázni Rác Andrisékkal, mikor hozta a postás a lapodat. Kedves családtagjainkért nem rajongok a leveleid nyomán, de az ember nem tehet a családjáról. A barátait még csak meg tudja válogatni, a családját viszont az Isten adja büntetésül. Tegnap óta nekem is nagyon gyomromban van a család, mert Pilinszky Jancsival üldögéltünk hosszasan az alsó rakparton, szemben a Fő utcával, ahol Pista lakik, és mesélt részletesen a válásáról, a link összevissza hazudozásról, a válóperes hajszáról.

Borsos Miklós ebédelt itt, mert vizsgáztatott a zugligeti főiskolán. Rém kedves volt így Buba nélkül. Isten bűnömül ne vegye, de a nejeket egyre kevésbé bírom. Oly jóízűen eldumáltunk nyári rántotta és uborkasaláta plusz málna mellett, mint már régen nem. Közben megjelent a pasas, akit már a múltkorról ismerek, és hozott egy meghívót holnap tizenegyre [június 12-re] Pistuékhoz. Nem mintha kedvem lenne a nagy melegben ilyen látogatáshoz, de nyilván csak rövid vizitről van szó. Majd csak túlesem ezen is.

A Gide sehogy sem halad, mert nincs kedvem nekiülni. Szerencsére Lator azzal biztat, hogy úgysem fog megjelenni.

A huszonkettedik

Matyikám, ma húsz éve már ott bömböltél a mérlegen a János szanatórium szülőszobájában, egy kétszer akkora, szőke újszülött társaságában. Ronda voltál, és a papa el volt bűvölve, hogy milyen szép vagy. Tegnap föladtam neked egy sürgönyt, remélem, éjjel nem ráztak ki vele az ágyból. Élj 120 évig, és nagyra nőj! Bárdos Tamás csinált rólam egy képet a szülnapodra, én el is küldtem volna, de a gyerekek azt mondják, hogy még tíz év múlva sem leszek olyan vén. Ma nagy program van, mert ráhúzom a Lukin gyerekekre az egyforma kék pólóingeket, amiket tegnap vettem nekik, és elmegyek velük a Horváth Mihály téri iskolába, Eszter és Laci fizetéséért. Utána a Rózsadomb vendéglőben ebédelünk Boriskával és két gyermekével búcsúebédet, mert ma költöznek ki Leányfalura. Szerdán Boriska bejön, mert van valami halvány reménye, hogy beszélhet Pistuval. Szerdán a Lukin gyerekek hazatérnek, kifújom magam, és hajat mosatok. Csütörtökön Domokosékkal kirándulunk Esztergomba, mert még soha nem voltak ott. Jövő héten jönnek a melósok, és 1900 forintért új betonlépcsőt csinálnak, ami eső után köpönyeg, mert mire elkészül, kivándorlás útján elfogynak az összes öreg zsidók, akik miatt megcsináltatom. De hát Eszter még lesz egypárszor másállapotban.

Andor itt ebédelt vasárnap. Véletlenül éppen osztrák hegyi napsütés volt, nagyon élvezkedett. Nem tudom, olyan jó-e neki, hogy elmegy. Inkább Lenke jöhetne haza isten nevében.
A legjobb élet mégiscsak itthon van. Különösen most, hogy százával mennek az emberek nyaralni Pistu után. Én nem tudom, hogy megyek-e a Zoliékhoz, de az az érzésem, hogy igen. Nos, nekirontok a Gide-nek és az eperültetésnek.


Kádárék még fontolgatják, bevonják-e Sárközinét a Bibó-perbe. A nyomasztó gondolat elől anyám az eperültetésbe menekül.

Milyen kicsi a világ! Cs. Szabóék bablevespartiján megismerkedtem a BBC-s Katona Pállal, akiről kiderült, hogy a régi szép békeidőkben apám titkára volt az Athenaeum Könyvkiadónál. S emlékezik a napra, amikor Sárközi György, épp most húsz éve, ragyogva toppant be az irodába. „Fiú!” – rikkantotta.

Születésnapomat egy kellemes hampsteadi ház vendégeként ünnepeltem. Baracs János végre jelentkezett, átnyújtotta a hazai ajándékot, a fehér pulóvert. Anyám annak pótlására köttette barátnőjével, Stránernéval, amit Király Béla vitt el azon az ominózus novemberi hajnalon. János unokaöccse, Péter kitűnő portréfotós, ő készített rólam a zugligeti sublódra szánt arcképet. Őt ideiglenesen házuk padlásszobájába fogadták be jómódú rokonok, s itt csaptunk kis ünnepséget. János, az idősődő, tekintélyes, kopasz, kövér bankár remek homáros rántottát kotyvasztott a teakonyhában. Szinte zugligeti volt a hangulat a lombos kertre néző padlásszobában.

Amikor átgyalogoltam novemberben az aknazáron, és megérkeztem az első burgenlandi falucskába, a helybéli elemi iskolába irányítottak, ahol szállást kaptam éjszakára, és ízletes meleg vacsorát. Az előtér falán az osztrák állatvédő liga falragasza virított, rajta egy kivert kóbor kutyával meg egy példásan tüchtigre kimosdott családdal, amely a kandalló előtt üldögélt, és szeretettel nézte, ahogy a ház megbecsült spánielje elnyúlik a szőnyegen. A plakáton látható otthonban minden tökéletes volt, a karosszékben kötögető fiatalasszony frissen dauerolt fürtjeitől a kakukkos óráig. S a kopott kredencek, repedt vitrinek, kivésett és vissza nem malterozott villanyvezetékek, a pergő festés és a málló vakolat világából a jó polgári ápoltságba átcseppenve, épp e sutyera plakát révén kezdtem megérezni, mi a különbség Kelet és Nyugat között.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben