×

Egy realista álomlátó

Búcsú Gion Nándortól

Szakolczay Lajos

2002 // 11
Csöndes szavú Gion Nándor, te az életünkbe szőlővessző-korbáccsal belehasító Virágos Katona, mit tettél velünk? Szíved óráját megállítottad – elég volt ebből a balkáni szenvedésből! –, hogy most már végképp mi nézzünk szembe a sorssal, hőseid sorsával, amint minden cselekedetükkel megidézik ama halhatatlan, általad halhatatlanná tett Kálváriát. Iszonyúan nehéz örökség. Te csak tudod, aki a szenttamási létből – a magyarokat, svábokat és szerbeket egyként fullasztó, de a küzdés nagyszerűségét előhívó porból – tornyokat építettél. Kilátókat, amelyekről – könyveid tanúsítják – az igazság keresésébe csaknem belerokkanó, ám emberibb arcú embereket lehet látni. Akik a keresztút történéseit nézve is önmagukat ostorozzák. Hogy mért nem születtek egy másik világra, hogy miért nekik kell eltemetniük – a békéseknek, a mindent elszenvedőknek – a testvérnek hazudott ellenség fegyvereitől kimúlt halottaikat.

Közép-Európa, s benne Jugoszlávia a sok ajkú népeket eggyé olvasztani igyekvő kohójával, huzatos hely, öngerjesztett villámok hasította táj, ahol a Tisza-parton még évtizede is csontok álltak ki a földből. A Tito partizánjai által meggyilkolt magyarok csontjai. Neked, Nándi, ezt a Trianon által szabdalt hazát adta a végzet. Életed nagyobb felében – újságíróként, rádiószerkesztőként, színházigazgatóként és mindvégig tüneményesen mesélő íróként – itt álltad a sarat. Olykor a politikával is érintkezve, a politika szülte kényszer által is cselekedve, de a tűz sosem tudott annyira bekormozni, hogy a tisztességeden folt esett volna. A kisebbségi író, ha vállára veszi övéinek terhét, akarva-akaratlan nemzetiségpolitikus is: védője, gyámolítója a szegényeknek, az asszimiláció csapásait elszenvedő nyelvkárosultaknak.

S te éltél-haltál a népedért, a tájért, a bácskai aranyat hol sárként, hol gyémántként megélő különös sorsú embereiért. Csodáltad őket elemi erejű életörömükért, kitartásukért, kalandból kalandba rohanó romantikájukért. Mintha mindannyian azzal akarnák túlélni a gonoszt, hogy félelemmel teli humorral, ám mégiscsak kacagtató módon, szivárványt ültetnek föléje. Csodáltad őket, s ebből a keserű boldogságtudatból merítetted szépprózád színeit: a gyerekkor rétje fölött áthúzó sárkányból, amely szinte eltérítette a bombázórepülőket. Mondataid, a gyerekhőseid szájából elhangzottak is, a legtermészetesebben folynak. Úgy szépek, ahogyan vannak. Akárcsak az aracsi követ, őket se lepi be, századok múltán se, a moha. Mert ugyanazon a talpkövön nyugszik ember és táj, templomrom és metafora-ház – mindeniknek a túlélés mint bölcselem az alapja. Írtad, Nándi, belénk sulykoltad ezerszer: az igazin, az igazságon nem foghat ki az idő. Ezért találtál ki, te Csehovba oltott Krúdy, új és új történeteket. Ezért vetted magadra – ez volt a te Golgotád – a sorsüldözöttek kevés örömmel tarkított szenvedéseit, jóllehet – akárcsak egyik regényed hőse – mindig teveháton szerettél volna utazni, bibliai tájakon. Ám ez csupán álomkiruccanás maradt. Burai J., egyik kedvenc gyerekfigurád így álmodhatta meg magának az angyali vigasság éneklése helyett a talált pénz keltette pillanatnyi boldogságot.

És veled együtt látjuk, Nándi, aki gyerekkori halálaidat szerencsésen túlélted, ám ezt a mostanit nem, „fényből és virágból” fonott novellák, az álmot a valósággal vegyítő regények hőseinek – Romodának, az ácsnak, Szent Jánosnak, a méhésznek, Kordovánnak, a késdobálónak, az öreg Madzsájnak (Ezen az oldalon), valamint Török Ádámnak, Rojtos Gallainak, Gilikének és Rézinek (Virágos katona) –, eme régi, feledhetetlen alakoknak a vonulását. Hímes réten lépegetnek, és mégis mintha harcmezőn; talán innen van örömük, bánatuk, zavarodottságuk. Nemcsak karakteres arcukat látni, hanem a rajtuk világító szeplőket is. Realista álomlátó a mikroszkopikus közelítésnél aligha adhat az olvasónak nagyobb édességet.

És te mindezt tudtad. Alteregód, M. Holló János (Izsakhár) színházi látcsöve, amellyel környezetének történéseit vizslatta, az élességet és a nagyítás hatásfokát tekintve fölért a legpontosabb katonai kukkerrel is.

Látták-e ilyen alaposan életművedet a ma annyira divatos esztétikát valló dadogók? Itt már alighanem el kell hallgatnunk. Jóllehet nem egy irodalmi díjjal büszkélkedhetsz, a legnagyobbat, a Kossuth-díjat valamilyen furcsa széljárás mindig eltérítette tőled. És most már, bár posztumusz kitüntetések is léteznek, alighanem örökre.

De a gazdagságodat ezután sem ez fogja jelenteni, hanem szavaidnak hitele. Az a mondatonként cselekvő erkölcs, ami nélkül nincsen igazi életmű.

Gion mester, Nándi barátunk, a Magyar Írószövetség ás a Magyar Művészeti Akadémia nevében búcsúzom tőled. Legyen könnyű az álmod! Ahová mész, onnan is sugározzál vissza, legyél föld alatti Nap!

Elhangzott a Farkasréti temetőben 2002. szeptember 12-én.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben