×

Johanna visszagondol

(szonettkoszorú)

Gergely Ágnes

2002 // 09
1

Utoljára a fény a fény hagy el
a töprengés tölcsére vékonyul
ahogy a zsíros füst fölé borul
egy vízi kép a végső akvarell

a kósza gyom közt szétlebeg a mell
a csípőre egy kéz emléke hull
az elveszett ég hosszan alkonyul
göröngyök bénult reflexeivel

mert mostantól csak ők csak az övék
a régi sutból egy szó felnyilall
s az emlékezet vakfoltjaival
átnyomul értük minden ami ép

át fog nyomulni minden ami holt
s hogy az a fény nem máglya fénye volt


2

S hogy az a fény nem máglya fénye volt
nem érti senki csak a fuvola
mert villámsújtott ágból újra fa
mert a sejtés a testébe hatolt

s ez volt az élet ez a sejtelem
a nedvekben a villám él tovább
éli tovább a fát a fuvolát
vágyból a hangba forrad meztelen

a fatetőre hág testetlenül
a földbe száradt gyökérre hasal
a tölgy üreges árnyékaival
a némaságot őrzi legbelül

s a némaságot az rendelte el
ki tigrist ugrat és bárányt terel


3

Ki tigrist ugrat és bárányt terel
útjára lelt-e végül Berzsenyi
vagy Blake amint tüskébe térdepel
és megpróbál óhajtva sejteni

s nem forgolódik benn a szellemi
baljóslatok álversenyeiben
s akár a seregély elcsettegi
hogy minden ágköz veszélyes üzem

a tigris ugrik a bárány riad
a rendet a hit nem fordítja meg
aki fontos a halottainak
elbírja hogy nem fontos senkinek

s az éjszakát mely lámpást is kiolt
ő látja át mert fényt csak ő csiholt


4

Ő látja át mert fényt csak ő csiholt
hol van Rouen és Kamenyec-Podolszk
Segesvártól Buchenwaldig mi volt
mit tervelsz míg egy test fölé omolsz

gyilkos-e aki újrakezdi holt
életét melyben nincs már ott a torz
lelkiismeret a kidőlt kobold
pedig ötvenhét árkot felkotorsz

de ha a versed nem hideglelés
ha a lépcsőn nem rángat a remény
viaszpecsét a tárgyi feledés
a lélek dinoszaurusz-érzetén

s a végső fázist kinevetik-e
Johanna visszagondol nincs mire


5

Johanna visszagondol nincs mire
az alvó kert kilép a hold alól
egy tikfának vadalma válaszol
a lajtorját szűrt fény teríti be

kinn tűzeres a temetők köve
a pincegádor kékesen kering
dülöng a hordó a szőlő töve
csak veszélyt hagytak ránk az eleink

légszomj parázslik a dűnék alatt
hátranéznek nyakizmuk megfeszül
a Teremtés is belerészegül
nászindulót zúg egy kabócahad

két kéz két láb és köztük egy világ
a kút mélyén felizzik Gileád


6

A kút mélyén felizzik Gileád
az esemény kialvó lámpasor
nem bűvöli fel sem jeremiád
sem mítosz mely a pusztán áthatol

s hegyet rak össze tengeri csatát
lángoló várost a kapuk mögött
hajsátor alatt izzó félhomályt
hőst aki múltat hódítani jött

szent barátságot megrontó tusát
otthonra lelt és otthonból kivert
imbolygó lények labirintusát
falovat tüskét és Mene-Tekelt

csupa hamu a fal felülete
nem álmodhat nem alhat nélküle


7

Nem álmodhat nem alhat nélküle
emléksugárzás mások azt hiszik
fürdőkád széle telefon füle
ahogy álmában csönget egy picit

barna cipőn a hosszú út pora
egy főhadnagy aztán egy felkelő
bűnös parcella itt nem volt soha
itt vallomás sosem volt terhelő

édes jó csontok exkavátorok
csöndbe burkolva a kövek szive
három nemzedék vágya elforog
léte át nem élt emlékeibe

itt hagyta még a cipőkanalát
és erre nincsen balzsam ideát


8

És erre nincsen balzsam ideát
a kéz nyoma egy idegsejtbe tűnt
ha felszívódik a tárgyi világ
ha kezünk nyoma nem hal meg velünk

s egy bolognai oltárkép előtt
ha érvényes még a férfiharag
Anch’io sono pittore s a rőt
arc nem szívroham jelbeszéde csak

a vágyé mely a mesterségbe ránt
eláradva és embertelenül
hogy elvész erkölcs család és barát
Cecíliának angyal hegedül

Anch’io hiszen vigasztalni jött
angyalmagány és ólmeleg között


9

Angyalmagány és ólmeleg között
egyszercsak megáll a vagonkerék
a padlón akit kiöklendezett
s följebb akit még fogva tart az ég

a fűben szellőrózsa tántorog
szél húz el itt vagy valaki fütyül
bogár figyel a csizma rátapos
a vaskályhán a pótkávé kihül

a síneken egy kéz könyvet lapoz
különben csend van nagyobb mint elébb
Vörösmarty mint ékszert tartja most
Szerb Antal összetört szemüvegét

és városszerte felvilágol a
nagy hallgatású ablakok sora


10

Nagy hallgatású ablakok sora
falhoz verődik egy ballonkabát
a kardinális felfröccsent bora
csorogja be a pince ablakát

a sikátorban Tudor-stílusú
megroggyant ház a kémény felremeg
Temze Szajna Spree Arno-parti zug
csak az a könyvesbolt maradna meg

O’Connell Street a Főposta előtt
angol nyelven szid angolt a tömeg
ki lőtt előbb a felkelők vagy ők
akikből egy a tömegbe lövet

és köztük áll a kétpólusú köd
a könyvesboltig vagy csak üldözött


11

A könyvesboltig vagy csak üldözött
a fotográfus majd aknára lép
a svéd színésznő lenn a dóm mögött
a csepp kávéház nem ez volt a kép

a kép az éppen meghaló spanyol
a roncsolt gép a pilóta dühe
a szövetséges flotta felhatol
Normandia elzárt kertjeibe

és a veszély és majd az aknazár
elébe futsz de folytonos jelen
Dalí Stravinsky Ballet Russe Chagall
a ravatal a dóm a fenn s a lenn

a kóbor létet el kell bírni ha
a szakadék is lehet tétova


12

A szakadék is lehet tétova
Mozartot csak egy eb kíséri el
Swift aggastyán lett és ágybavizel
furunkulusait nézi és oda

kápráztató vad szelleme veri
az ápolója Babitsot kanül
köti ide és véget vet Camus
a megkötésnek s Paszternakra mi

vár egy másik díj s kap majd Bulgakov
írógépet meg párizsi utat
és Babel minden évet visszalop
Ahmatova mindenkit visszakap

s a tükörből ép arc ép ész figyel
elhagynak mind mert mindent hagyni kell


13

Elhagynak mind mert mindent hagyni kell
a Balkánból kiégett éjszakát
az ingoványt mely sosem tűnhet el
a vésőt mely csak a modellbe vág

Chicagóban a szellemvasutat
hintaszék üres erkély hull a gipsz
az óvárosi cégérek alatt
Bach h-moll szvitje leng
Retouch your lips

Széchényi Könyvtár zöld lámpás a tér
magyar
Dubliners a város sehol
szeretni foglak akkor is mikor
az orrod meg az állad összeér

Contessa Észak fészeknyi hotel
csak az a fény csak az ne hagyjon el


14

Csak az a fény csak az ne hagyjon el
csak az a tálcán hozott reggeli
az írógép ahogy a kéz veri
s a tükörből a roncsolt arc figyel

és hallgatnak a keskeny házkapuk
kinn csikorog az év a síneken
és férfiharag nélkül képtelen
a hóba döngölt véres gyalogút

és a történet labirintusa
mint alvó kert kilép a hold alól
s kilép aki egy test fölé omol
a villámnak nincs többé státusa

és a göröngy vak reflexeivel
utoljára a fény a fény hagy el


15

Utoljára a fény a fény hagy el
s hogy az a fény nem máglya fénye volt
ki tigrist ugrat és bárányt terel
Ő látja át mert fényt csak Ő csiholt

Johanna visszagondol nincs mire
a kút mélyén felizzik Gileád
nem álmodhat nem alhat Nélküle
és erre nincsen balzsam ideát

angyalmagány és ólmeleg között
nagy hallgatású ablakok sora
a könyvesboltig vagy csak üldözött
a Szakadék is lehet tétova

elhagynak mind mert mindent hagyni kell
csak az a Fény csak az ne hagyjon el

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben