×

Abesszin makaó

Czakó Gábor

2002 // 06
Ősidők óta a legelterjedtebb mulatságok egyike az abesszin makaó. Merem állítani, hogy valószínűleg nem akad közöttünk senki, akit ne tréfáltak volna meg az abesszin makaóval. Se nem egyszer, se nem kétszer – ki tudja, hányszor? Nem ismerik? Nos, éppen ez a vicc benne: általában nem vagyunk tisztában azoknak a játékoknak a szabályaival, amiket játszanak velünk. És miért nem? Buták vagyunk, abnormálisak, vagy éppen ellenkezőleg: normálisak, és pontosan ezzel csalnak bennünket lépre?

*

A Beavatás – többek közt – éppen arra való, hogy megmutassa az abesszin makaó mibenlétét.

Hadd kezdjem egy személyes történettel. A nyolcvanas években úgy alakult a sorsom, hogy nem egészen szándékom szerint, de mégis teljes szívvel belekerültem a rendszerváltozás forgatagába. A Mozgó Világ szerkesztőségébe, a vízlépcső elleni tiltakozásba, tüntetések szervezésébe, Lakitelekre, az MDF-be. Lassan tíz éve fölhagytam a politikai szerepléssel, de ’89-ben még részt vettem az MDF kibővítettnek nevezett elnöksége munkájában. Egy alkalommal megbíztak, hogy interjút adjak a Reform című újságnak a Fórum nevében. A hírlapíró igen kedves volt, vagy háromszor eljött hozzám, az általa elkészített szöveget elolvashattam, jóváhagytam. Akkoriban az volt a gumicsont, hogy az MDF koalícióra lép-e az MSZP-vel. Ennek hátterében az állt, hogy a konkurens párt akart a legantikommunistábbnak föltűnni, s ezért az MDF-et igyekezett minden eszközzel hírbe hozni az MSZP-vel. A kérdést óránként föltették, óránként kellett cáfolni. Nos, én is így jártam el: nem, nem, a világ kincséért sem lépünk koalícióra. Aztán megjelent a Reform óriási szalagcímmel: Az MDF koalíciót köt az MSZP-vel. Berohanok a szerkesztőségbe: „Palikám, hogyan történhetett ez? Egyeztettük a szöveget!” Pali, egyébként a Nyilvánosság Klub ügyvivője, így válaszolt: mit vagy úgy oda, az interjú egy szó híján átment! Hát igen. Tényleg csak a nem szócskát hagyták ki a nyilatkozatomból. Egy hét múlva, a lap valamelyik félreeső zugában, megjelent a helyreigazítás.

*

1956-ban az oroszok számos parti abesszin makaót játszottak velünk. November harmadikán a Parlamentben tárgyalásokat kezdtek a magyar kormánnyal. Azon az alapon, hogy elfogadják Nagy Imre kérését: kivonulnak az országból. A tárgyalások arról szóltak, hogy melyik laktanyát mikor ürítik ki, milyen hosszúak lesznek a búcsúbeszédek, hány virágcsokrot és úttörőpuszit kapnak. Az idő elszaladt, a szovjet tábornokoknak menniük kellett. Azt javasolták, hogy folytassák a megbeszéléseket náluk, az ő tököli főhadiszállásukon. Várják az egész magyar vezérkart, élén Maléter Pál honvédelmi miniszterrel. A magyarok ráálltak a dologra, akárcsak 1541-ben. Lehet, hogy Maléterék nem olvasták elég alaposan az Egri csillagokat, amiben Gárdonyi pontosan leírja azt az 1541-es abesszinmakaó-partit, amikor Szulejmán szultán fogságba ejtette Török Bálinttal az élen az akkori magyar hadvezetést, és elfoglalta Buda várát.

*

A másik ötvenhatos játszmában Kádár János palizta be a munkástanácsokat. Mint tudjuk, akkoriban Kádár leginkább csak Hruscsovot képviselte, a munkástanácsok pedig a magyar munkavállalókat, tehát úgyszólván mindenkit. Sőt, egy valóban demokratikus, szociális, nem bolsevik és nem kapitalista társadalom lehetőségét. Ez a magyar út hihetetlen veszélyt rejtett, mi több: rejt a mai napig magában. Gondoljunk bele, milyen csapást jelentene a demagógok, a spekulánsok, a kizsákmányolók számára, ha a munkahelyek az ott dolgozók tulajdonában lennének, és vezetésük alatt állnának. A szakszervezeti mogulok, a szociális pártokraták mehetnének panaszra a multi anyukájukhoz. Kádár tehát égre-földre megesküdött, hogy bátran menjenek el a vezetők hozzá az Országházba az üzemekből, mert ott mégsem merte megostromoltatni őket. Rácz Sándorék lépre mentek: ő életfogytot kapott, négy társa összesen negyven évet. Amúgy Kádár egy munkástanácsi megbeszélésen jelentette ki ünnepélyesen 1956. november 14-én: „Nagy Imrét nem tartjuk ellenforradalmárnak, mozgási szabadságát nem kívánjuk korlátozni, csak tőle függ, hogy részt vesz-e a politikai életben.”

*

Egy kedves olvasóm elküldte kerülete egyik képviselőjelöltjének felhívását a mostani kampányból. Nem akarom lobogtatni, mert a Beavatásban nem szokás pártpolitizálni, csak a lényeget emelem ki. Az irat fejléce ez: garancialevél. Utána tucatnyi ígéret következik, hogy ha az illető és a pártja győz, akkor 25%-kal emelik ezt, 30-cal amazt, szétosztanak ennyi meg ennyi milliárdot, és mindezt garantálja a jelölt úr. Legalábbis ezt írja: „felelősségem tudatában teljes körű garanciát vállalok a program minden szaváért”. Hoci a szavazatot. Hanem hogy mi a garancia, arról egy mukk sincs. Hogyha véletlenül nem kapnák meg a nyugdíjasok a garantált 52 milliárdot, hanem csak negyvenet, akkor a fönnmaradó tizenkét milliárdot kifizeti a képviselő úr a mellényzsebéből. S ha momentán nincsen neki ott annyi? Akkor mi történik? A választópolgár forduljon a bírósághoz, és árvereztesse el a képviselő úr mellényét? Hasítson szíjat a hátából? A legabesszinebb azonban az utolsó mondat: „Ez a garancia érvényes négy éven keresztül, Magyarország egész területén.” Vagyis pontosan akkor jár le, amikor a mandátum, tehát amikor el kellene számolni. Nem idézem föl a pajkos úr nevét, csak annyit róla, hogy doktor. Netántán abesszin makaóból doktorált?

*

Vass Csaba kifejezésével élve: értelmezési hatalmak alakultak ki a világban, amelyek előírják, hogy milyen módon kell beszélni, melyik kifejezésünk „politikailag korrekt,” melyik nem, és a szavak mit jelentenek. Emlékszünk, a népi demokrácia proletárdiktatúrát jelentett, a proletárdiktatúra pedig a bölcs vezér zsarnokságát. A vicc így leplezte le a helyzetet: a népi demokrácia a munkásosztály önuralma. 1990 tájékán Kelet-Európa népei elsöprő többséggel megszavazták a liberális demokráciát, anélkül, hogy megfordult volna a fejükben, hogy az mennyiben segíti elő a tőkés társadalmak világuralmát, hogy D. C. Korten híres könyvcímét idézzük.

Az új világrend egyik kulcsszava az együttműködés – szívünkből csendül. Menet közben derül ki, hogy az együttműködés az erősebb kutya elve alapján történik, a nagyok határozzák meg a célokat, a szereposztást, a nyelvet, a szabályokat. A kicsiknek nincs is más feladatuk, mint a nagyok kiszolgálása. A globalizmus az államokat mindenféle mézesmadzagokkal együttműködésre késztette, aztán észrevétlenül behálózta, leigázta. Mi sem könnyebb annál, mint az új világrend ellen halálmegvető vakmerőséggel lázadó kisebb csoportokat elnevezni terroristának.

*

Kőbányai János író, a Múlt és Jövő című, általa alapított zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője így nevezi meg a magyarországi izraelita kultúra újjászületése elmaradásának egyik okát a Kortársban közölt tanulmányában: „A hatalmi erőcsoportosulással a háttérben és az alig leplezett hatalmi céllal kimondott verdikt üzenete félreérthetetlen: »Azt, hogy ki az antiszemita, mi mondjuk meg, azért és akkor, amikor mi akarjuk. Azt, hogy meddig terjed és kinek a zsidó kultúra, a zsidó történelem igazságainak kimondása, és főként annak a nyilvánossága, azt is mi mondjuk meg. Klezmer, sólet, holokauszt, O. K. De ne tovább!«”

Ez a szöveg keserűen rímel Göring hírhedett mondatára: „Hogy ki a zsidó és ki nem, azt én döntöm el.” És íme, szinte szó szerint elhangzott az abesszin makaó alaptörvénye. Aki figyelt, már tudja.

Aki nem figyelt, annak megmutatjuk. Itt egy százas a kezemben. Ide tetszik tenni melléje egy másikat. Tetszik mondani egy számot. Öt? Helyes. Én azt mondom, hat, és nyertem.

A korrektség jegyében természetesen adok visszavágót, fordított szereposztással. De előbb tessék tenni a markomba az enyém mellé egy újabb százast. Úgy, rendben. Most én mondok előbb számot: öt. És ön hatot mond? Roppant ügyes, de sajnos, ismét én nyertem.

Remélem, megérte a tanulópénzt a titok: aki a pénzt vagy más szóval a hatalmat a markába veszi, azé az értelmezés joga, az állapítja meg a szabályokat, a saját szája íze szerint, utólag.

*

Mégis, egyre csak mégis! Átejtenek bennünket úton-útfélen? Amit elrabolnak tőlünk, az nem a százas, a szavazatunk vagy a pártunk ilyen vagy olyan érdeke. Hanem a nyitottság, a bizalomra való képesség és vágy. Mert az élet alapja a bizalom: hogy a vadidegen pilótára rá merem bízni az életemet, az utastársamra a csomagomat, az óvónőre a gyerekemet, a feleségemre az életemet. Az abesszin makaó célja a bizalom megsemmisítése, és az emberi lény bezárása önmagába. Hogy ne higgyünk többé senkinek. Különüljünk el, ne legyen többé barátunk, szerelmünk, családunk, hazánk.

Nos, mit gondolnak, létezik annyi pénz, akkora siker és hatalom, ami ekkora árat ér?

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben