×

A szurokdarab; A körfolyosón

Vörös István

2002 // 06


A szurokdarab


Fiammal találtunk egy nagy
szurokdarabot. A járda szélén
hevert, feketén csillogott
a decemberi napban.
Ne vigyül el, mondtam,
de csak a buszmegállóig
jutottunk, vissza kellett
fordulni. Már nem volt
ott. Egy kövér lány
rugdosta a sarkon.
Szaladtunk. A fiam utána-
kiabált. A szürke betonon
csúszott egy fekete
rög. Azt vittük haza.
A munkások tüzet raktak
az üst alatt. Mi
fölszálltunk zsákmányunkkal
a buszra. Mintha egy
jéghegyről hoztunk
volna valami
emléket. Pontosabban
az ellentétéről.
Tűzvölgy? Suhanunk egy
felület mellett, mint
az eltévedt hajó – ez
a nyelv. A felületről
zöldes jégdarabok
válnak le – ez a beszéd,
és forrva elmerülnek
a szürke vízben – ez, mikor
gondolkodunk. A szurok
nem volt se hideg, se
forró, voltak rajta
csillogó, sima felületek,
apró törésvonalak, szivárvány-
színű szemek. A hajótörés,
úgy látszik, elkerülhetetlen.
Megállt a busz. Leszálltunk.

A körfolyosón


Kosárral jöttem a piacról,
mint egy zarándok. Feleségemmel,
fiammal hagymát vágtunk,
zöldséget apritottunk.
A leves megfőtt. Most
kint ülünk a körfolyosón.
Fiam játékmotort
hajt. Befelé kell figyelni,
ahol a lányom alszik.

A kosár helyére került,
benne csak pár nejlonzacskó
meditál. Krumplit sütünk
hajába. Böjt van. A napfényben
a kaktusz virágzásra gondol.
Az utcán nem sejti
a mentőautó sofőrje,
hogy halljuk az útját.

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben