Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

Pályi András írásaiban az élet, a létezés ünneplése a szerelemből, az őszinte szenvedélyes vonzalomból fakadó szexuális együttlét, amely olyan természetes és emberi, hogy az itt kirajzolódó istenképtől nem idegen, nem bűn. A látszólagos lázadás Isten ellen valójában a lélektelen rituálévázat igyekszik lerombolni az élő Isten javára.

Az 1941-es születésű Ács Margit terjedelmes kritikusi, szerkesztői, esszé- és szépírói életművet is magáénak mondhat. Novellákkal, elbeszélésekkel, kisregényekkel már korábban jelentkezett, regénye viszont mostanáig a tavaly megjelent Párbaj az egyetlen.

Herczeg Szonja novellái olyan pszeudo-, avagy fiktív újságcikkekben előforduló történeteket tárnak elénk, amelyekért egy napilapot is szívesen veszünk kézbe. Fordulatos események között vezet minket, ahol álbiztonságunk kecsegtető állapotában élvezzük, hogy a valóság szegmens történtei nem velünk estek meg – ám mindez körülöttünk zajlik, ezért mindenféle értelemben érintettek vagyunk.

Sokszínű pályakép hátterével íródott Fabricius Gábor első regénye, a Más bolygó arról az áthághatatlan határról, amely pontosan ott húzódik, mint korábban a vasfüggöny. Ám szögesdrót helyett egy annál is biztosabb, az identitásunkba szivárgott szorongás fékez le minket, örök lemaradásra ítélve a Nyugattól. Hiszen ha nem haladna előttünk, nem tudnánk bálványunk után koslatni.

A Nobel-díjra érdemes büszkeségünk tizenkét év után átdolgozva regényét újra aktuálisként tárja elénk gondolatait, melyek azt feszegetik, hogy az identitásunk gyökerének számító tradicionális kultúránkat mennyire éljük meg a mindennapjainkban. Ugyan a problémát Kína kapcsán tárgyalja, a kérdésfeltevés korántsem kínai: nagyon is érthető, indokolt nálunk is, itt és most.

Az Egy piaci nap borítóján az arctalan agresszió szimbóluma, egy követ tartó kéz látható. A félig homályos, félig éles kép egyszerre utal arra, hogy hetvenéves, konkrét történelmi eseményt dolgoz fel a regény, ám egyúttal azt is jelzi, hogy ehhez hasonló ma is előfordulhat.

Thimár Attila 2007-es Lélekkönyv című haikukötetéhez hasonló az idén megjelent Időszilánk. A harminchat apró méretű – de annál jelentőségteljesebb meglátásokat tartalmazó, illetve olvasóját arra sarkalló – költeményében olyan időpillanatok csillannak meg, amelyek a szerző kontemplatív látásmódjának köszönhetően nem maradnak az észrevétlenség homályában.

Társasjátékra invitál Háy János Ország, város, fiú, lány című könyvével: „Gyere velem, nézd meg, hogy merre járok […] dobd be ezt a könyvet a táskádba” – biztat a fülszövegben. A játék­szabály egy­szerű: a világ (leg­alább) tizen­négy helyé­ről mond vala­mit. Ha már voltam ott, elfo­gad­hatom vagy ellen­vet­hetek, ha még nem voltam, rábó­lintok, ami­kor elég meg­győző­nek tűnik a kép.

Bartis Attila új könyve inkább a cseme­gézők­nek való, mint­sem a könyv­falók­nak. Ahogy egy kiállí­táson, úgy ebben a regény­ben is taná­csos meg-meg­állva szemlé­lődni. Nem csoda, ha a regény­világot meg­ked­velve, a fogyat­kozó lapokat szán­déko­san egyre las­sab­ban olvassuk.

Három az igazság, plusz egy a ráadás: Drago­mán György három regé­nye után a rá­adás Orosz­lán­kórus no­vel­lás­kö­tet­ben har­minc­féle hang csen­dül fel, amelyek között vannak erő­seb­bek és gyen­gébbek, ízlés szerint az egyik jobban cseng a fü­lünk­nek, a másik ke­vésbé. Ezzel együtt a kar­mes­ter erős, félre­ismer­he­tet­len han­got csa­lo­gat elő, ame­lyet szí­vesen dúdo­lunk tovább ma­gunk­ban.

Orbán János Dénes szövege sok­oldalú iro­dalmi tudás­ról árul­kodik, ez talál­ható az obsz­ceni­tás para­vánja mögött, és csak remél­hető, hogy nem kell két évszá­zadot várni, amíg ez kiderül. A könyvet a szem-telen, ám három­szájú arc elide­ge­nítő effek­tus­ként üvölti az óvat­lan olvasó felé a cím­lap­ról, hogy a regény­ben való eliga­zodás kulcsa a mű­alko­tás ajta­ját nyitja meg, azzal ne a hét­köz­napi való­ság­ban próbál­kozzunk.